A közpénzek felhasználása, a köztulajdon használatának nyilvánossága, átláthatóbbá tétele és ellenőrzésének bővítése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: SZTNH), mint Magyarország szellemitulajdon-védelemmel foglalkozó kormányzati főhivatala számára alapvető fontosságú érték. Ennek szellemében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény III. és IV. fejezetének szabályai alapján a törvény 1. számú mellékletében szereplő adatokat az ott meghatározott szerkezetben, a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet és a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet alapján közzéteszi az SZTNH szervezetére, működésére és gazdálkodására vonatkozó közérdekű adatokat és közérdekből nyilvános adatokat (általános közzétételi lista). Ezen túlmenően a rá vonatkozó jogszabályok rendelkezései alapján az SZTNH közzéteszi az egyéb közérdekű adatokat is (különös közzétételi listák). Az SZTNH egyedi közzétételi listával nem rendelkezik.
Általános közzétételi lista
- I. SZERVEZETI, SZEMÉLYZETI ADATOK
- I.1. Elérhetőségi adatok»
- I.2. A szervezeti struktúra»
- I.3. A szervezet vezetői»
- I.4. Ügyfélszolgálati adatok»
- I.5. Testületi szervezeti adatok»
- I.6. Irányított szervezetek»
- I.7. Gazdasági társaságok»
- I.8. Közalapítványok»
- I.9. Alapított szervek»
- I.10. Lapok»
- I.11. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szervek»
- II. TEVÉKENYSÉGRE, MŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ ADATOK
- II.1. A szervezet alaptevékenysége, feladat- és hatásköre»
- II.2. Tevékenység tájékoztató»
- II.3. Helyi önkormányzat feladatai»
- II.4. A hatósági ügyek intézése»
- II.5. Közszolgáltatások»
- II.6. Nyilvántartások»
- II.7. Nyilvános kiadványok»
- II.8. Testületi szervi döntéshozatal, ülések»
- II.9. A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok»
- II.10. Hirdetmények, közlemények»
- II.11. Pályázatok»
- II.12. Alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok»
- II.13. A közérdekű adatok igénylésének rendje»
- II.14. Statisztikák jogszabály alapján»
- II.15. Statisztikák közérdekű adatokról»
- II.16. Közérdekű adatok hasznosítási szerződései»
- II.17. Közérdekű adatok felhasználásának feltételei»
- II.18. Különös és egyedi közzétételi listák»
- II.19. Közadatok újrahasznosítására vonatkozó tájékoztatás»
- II.20. Közadatok újrahasznosításának szerződéses feltételei»
- II.21. Közadat-újrahasznosítási díjszabás»
- II.22. Közadatok újrahasznosítására vonatkozó jogorvoslati tájékoztatás»
- II.23. Kizárólagos jogot biztosító közadat-újrahasznosítási megállapodások»
- II.24. Kizárólagos jogot biztosító közadat-digitalizálási megállapodások»
- II.25. Közadatra vonatkozó jogszabályok vagy szervezeti szabályzók»
- III. GAZDÁLKODÁSI ADATOK
- III.1. Éves költségvetések,beszámolók»
- III.2. Személyi juttatások»
- III.3. Költségvetési támogatások»
- III.4. Az öt millió forint feletti szerződések adatai»
- III.5. Koncessziós adatok»
- III.6. Nem alapfeladattal összefüggő kifizetések»
- III.7. EU támogatással megvalósuló projektek»
- III.8. Közbeszerzési információk»
Különös közzétételi lista
- KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
Egyedi közzétételi lista
- EGYEDI KÖZZÉTÉTELI LISTA
Jogszabályi háttér
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
A közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet
A közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet
A közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvény