IV. Alaptalan perek a Testület ellen

12. 2006-ban egy korábbi ügyben érintett ügyfél (Tóth Attila, az El Greco Kft. ügyvezetője) keresetet nyújtott be a Testület és az MSZH ellen. A felperes a perindítás előtt a Testülettől azt követelte, hogy az minden egyes szakértői vélemény közzétételekor jelölje meg, kik készítették azt, vagy ez irányú kérdés esetén erről adjon bárkinek tájékoztatást, továbbá, hogy tegye közzé az összes szakértői véleményt; az MSZH-val szemben pedig az volt a követelése, hogy tegye hozzáférhetővé a Sárkány Győző testületi tag kinevezésére vonatkozó javaslat alapjául szolgáló iratokat. Az ügyben mind a felperes, mind a Testület állásfoglalást kért az adatvédelmi biztostól.

13. A Fővárosi Bíróság 2006. szeptember 11-én kelt - azóta jogerőre emelkedett - ítéletében megállapította, hogy a közérdekű adat kezelője nem kötelezhető egyéni kérelem alapján adatközlésre, ha az adat nyilvánosságra hozatalának módját jogszabály rendezi, és annak az adatközlő eleget tett. A Testületre vonatkozó jogszabályi rendelkezések egyértelműen meghatározzák a tájékoztatás módját, és a tájékoztatás körébe vont adatok körét. Ezen túlmenően a Testület további adatok közlésére nem kötelezhető.

14. 2005 novemberében a Testület megbízást kapott a Négy International Kft. képviseltében eljáró Németh Györgytől a Vizipók Csodapók című egészestés animációs film és televíziós sorozat filmalkotóinak meghatározására. A Testület kijelölt eljáró tanácsa nemcsak általánosságban határozta meg a filmszerzők körét, hanem a megbízó által becsatolt, továbbá a filmelőállítóktól (Pannónia Film Kft., Kecskemétfilm Kft.) beszerzett adatok alapulvételével a lehetséges legteljesebb mértékig konkrétan is megválaszolta a megbízó kérdéseit. A megbízó nem elégedett meg az alap- és a kiegészítő szakértői véleménnyel, és újabb - a szinte nyomozati szintű cselekményeket kívánó - kérésekkel fordult a Testülethez.

15. A Testület elnöke két alkalommal is levélben fejtette ki a megbízónak, hogy a Testület a feltáró munkában elment a lehetőségeinek a határáig, és a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. Németh György a választ nem fogadta el, és a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál fizetési meghagyást nyújtott be a Testület ellen, amelyben visszakövetelte a megbízási díjat. A Testület titkársága a fizetési meghagyással szemben ellentmondással élt, amelyben egyrészről jelezte, hogy a Testület ebben a vonatkozásban nem önálló jogalany (így nem perelhető), másrészről igazolta, hogy a megbízásnak a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően teljes egészében eleget tett. A Bíróság a 2007. január 3-án kelt végzésében első fokon azzal az indokolással szüntette meg a pert, hogy a Testület polgári jogi jogképességgel nem rendelkezik, saját bevétele nincs, vagyona nincs, szerződést saját nevében nem köthet, ezért perbeli jogképessége is hiányzik.