(1912-1994)
Családjából a magyar orvostörténelem olyan kiválóságai kerültek ki, mint Lumnitzer Sándor, Schöpf-Merei Ágost és Antal Géza. Életrajzi írásában Szentágothai azt írja dédapjáról, Lumnitzer Sándorról, hogy már az 1848/49-es szabadságharc idején kloroformmal érzéstelenített végtag-amputáció előtt. Nagyapját, Antal Gézát pedig úgy említi, mint a közép-európai urológia egyik megalapítóját. Apja, Schimert Gusztáv szintén orvos volt.
Szentágothai János 1936-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán végzett, kutatói pályáját is itt kezdte. Egyetemi éveinek kezdetén famulus volt az anatómiai intézetben, amelyet akkoriban Lenhossék Mihály jeles anatómus, idegrendszer-kutató irányított. Mestere hatására Szentágothai az új neuronkoncepció mellett foglalt állást, mely szerint az egyik idegsejt nyúlványa a másik sejttel csak érintkezik, nem pedig folytatódik benne. A neuronelmélet kidolgozásának köszönhetően hamarosan nemzetközi elismertségre tett szert.
1946-ban bízták meg a pécsi egyetem anatómiai intézetének vezetésével. Szentágothai egy sor kiváló tanárt hívott az intézetbe, így az néhány év alatt az ország egyik legjelentősebb tudományos műhelyévé vált. "Minden nap valami izgalmas újdonság, egy-egy új sejtfajta vagy kapcsolódási mód az agykéregben..." - idézi fel Szentágothai a Pécsett töltött éveket. Munkáját 1950-ben Kossuth-díjjal jutalmazták.
1963-ban visszatért Budapestre, s annak az anatómiai intézetnek lett a vezetője, amelyben tudományos pályáját kezdte. Új kutatási irányokat jelölt ki, fiatal tudósok egész hadát gyűjtötte maga köré. "Anatómiai előadásai szenzációszámba mentek. Nem volt a világon még egy ember, aki olyan lenyűgöző előadásokat tudott volna tartani az orvosi képzés lehető legszárazabb tárgyáról" - emlékszik vissza tanítványainak egyike, Gulyás Balázs neurobiológus.
1948-ban az Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1967-ben rendes tagja lett. 1977 és 1985 között ő töltötte be a testület elnöki tisztét, 1985 és 1994 között pedig országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. 1988-ban mondta el nevezetes tiltakozó beszédét a bős-nagymarosi vízi erőmű terve ellen. Munkásságát nemcsak Kossuth-díjjal, hanem Állami Díjjal, Akadémiai Aranyéremmel és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is jutalmazták. Megannyi tudományos társaság választotta tiszteletbeli tagjává. 1994. szeptember 8-án hunyt el Budapesten.
Szentágothai hívő ember volt. Többször elmondta, leírta, hogy a tudomány és a hit világa között - szerinte - lehetséges a harmónia, hiszen ugyanazt a teremtett világot igyekszik mindkettő megismerni, csak másként. Ő ebbe a megismerésbe bekapcsolta a művészetek megközelítésmódját és eszköztárát is. Tanítványai szerint kiválóan rajzolt a táblára, néha egyszerre két kézzel is. Szabadidejében szép akvarelleket festett. Kiss Ferenccel együtt készített anatómiai atlasza egyszerre tudományos és képzőművészeti remekmű, melyet a világ számos országában használnak.
"Szentágothai legjelentősebb eredménye, hogy az anatómia oktatását teljesen új pályára helyezte. Az addig leíró jellegű, az alaktanra (morfológiára) koncentráló tárgyat funkcionális anatómiaként oktatta, azaz valóban a működést helyezte előtérbe. Legendásan kitűnő előadó volt, aki igen nagy népszerűségnek örvendett mind a nemzetközi konferenciákon, mind a medikusok körében. Iskolát teremtett Pécsett, majd később Budapesten is" - mondta Hámori József akadémikus, Szentágothai munkásságának jó ismerője.
Szentágothai János születésének századik évfordulójának emlékére az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO a 2012-es évet az ő (és a szintén száz éve született híres karmester, Solti György) emlékének szentelte.
