Lezárult a 2020/21-es Ujvári János diplomadíj-pályázat

Az SZTNH 2020-2021-es tanévben is meghirdette Ujvári János diplomadíj-pályázatát, amelyre 27 hallgató jelentkezett, s közülük az értékelő bizottság 13 pályázót javasolt díjazásra. Ahogy az elmúlt években, így ezúttal is a szerzői jogi témakör volt a legnépszerűbb.

A pályázat célkitűzése felkelteni a felsőoktatásban tanuló hallgatók érdeklődését a szellemitulajdon-védelem jelentősége iránt. A pályázat keretében a tanulmányaik végéhez közeledő hallgatók diplomadolgozatuk témáját vizsgálják meg szellemitulajdon-védelmi szempontból. Ehhez kapcsolódóan megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.

A 2020-2021-es tanévben is öt kategóriában hirdette meg az SZTNH a pályázatot: szabadalom/használatiminta-oltalom, védjegy és földrajzi árujelzők, formatervezésiminta-oltalom, szerzői jog és szellemi tulajdon gazdasági szerepe.

Az elmúlt évek során minden évben más és más merítéssel tudott dolgozni a pályázat, mivel meglepően változatos mennyiségben és témákkal jelentkeztek a hallgatók. Bizonyos években a szabadalmi kategóriában induló, elsősorban technikai megoldásokat feldolgozó, máskor szintén szabadalmi, de inkább a jogi jellegű témák voltak a népszerűek. Az utóbbi 3-4 évben viszont a szerzői jogi pályázatok domináltak – ahogy most is.

A 2020-21 tanév során 32 hallgató regisztrált a pályázaton és végül 27 hallgató tudta befejezni a teljes pályázati ciklust. Az értékelés során végül három kategóriában összesen 13 hallgatót javasoltak az értékelő bizottság tagjai díjazásra.

Szabadalom és használatiminta-oltalom kategóriában 2 első, 2 második, 2 harmadik díjat, a Védjegy és formatervezésiminta-oltalom kategóriában második és harmadik helyezést osztottak ki. A Szerzői jog esetében a 18 beérkezett dolgozatból az első, a második és a harmadik helyezett is részesült ösztöndíjban, illetve ebben a kategóriában ketten különdíjat kaptak.

Az idei évben a legaktívabb pályázók a Szegedi Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói voltak, de érkeztek pályázatok a Debreceni Egyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Nyíregyházi Egyetemről is.

A díjakat az SZTNH tanácstermében osztották ki november 17-én az alábbiak szerint:

Szabadalom és használatiminta-oltalom kategóriában

Duray Boglárka, I. helyezett
Hortobágyi Katalin, I. helyezett
Barják Annamária, II. helyezett
Radványi Dorottya, II. helyezett
Geyer-Hirt Dóra, III. helyezett
Meisel Ádám, III. helyezett

Végjegy és formatervezésiminta-oltalom kategóriában

Madarász Petra, II. helyezett
Ferenczné Gazdag Fruzsina Babett, III. helyezett

Szerzői jog kategóriában

Rábai Gábor, I. helyezett
Mencser Zita, II. helyezett
Csábi Fanni, III. helyezett
Lengyel Emese. különdíj
Tamás Sándor Soma, különdíj

Gratulálunk a díjazottaknak és sok sikert kívánunk a pályázaton megszerzett szellemitulajdon-védelmi ismereteik hasznosításához.

A diplomadíj-pályázatra egyébként a következő tanévben végzőknek is van lehetősége jelentkezni. További részletek: https://www.sztnh.gov.hu/hu/hirek/sztnh-hirek/hirek-esemenyek/sajtokozle...

 

Fotó: Plette Péter