Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

A március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan került sor a Jedlik Ányos-díjak átadására Budapesten. A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal - elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer létrehozásának 100 éves évfordulóján. A Jedlik Ányos-díjjal a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységet valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságot ismeri el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala minden évben. Az idei Díjazottak között területük kiváló szakemberei: fejlesztő-feltaláló, vegyészmérnök, orvos, agrármérnök és tudománytörténész találhatóak.

Az eseményen megjelent és köszöntőt mondott Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és –szabályozásért felelős államtitkára és Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

 

A Jedlik Ányos-díj 2018. évi kitüntetettjei:
 

JUHÁSZ MÁRTON - A Now Technologies Zrt. alapítója, fejlesztő, feltaláló. Olyan innovatív megoldásokat kutat, gyógyászati és orvosi segédeszközöket fejleszt, amelyek segítségével a rászorulók élhetőbb életet élnek, ehhez intelligens eszközöket kapnak. A mozgáskorlátozottaknak nyújt segítséget a feltaláló fejlesztése, a GyroSet, kerekesszék-irányító rendszer. Segítségével a nyaktól lefelé mozgásképtelen emberek a fejük mozgatásával tudják vezérelni a közlekedésüket, illetve a kommunikációjukat.

DR. KEMÉNY LAJOS - Egyetemi tanár,  az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika vezetője. Egyetemi tanár,  az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika vezetője. Tudományos munkássága a bőr immunrendszerére, a gyulladásos bőrbetegségek patogenézisére, a fotodermatológiára irányul. Közel száz kutatási és ipari projekt megvalósítója. Szakmai megbízatásai: a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke volt, jelenleg a Magyar Immunológiai Társaság elnöke, az European Academy of Dermatology and Venerology vezetőségi tagja.

DR. LÁNG LÁSZLÓ - Okleveles agrármérnök, mezőgazdasági genetikai szakmérnök, mezőgazdaságtudományi doktor és kandidátus. Okleveles agrármérnök, mezőgazdasági genetikai szakmérnök, mezőgazdaságtudományi doktor és kandidátus. Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében dolgozik. A közreműködésével nemesített búzafajtákat termelik az ország búza vetésterületének több mint 50%-án. 67 őszibúza fajta, 6 őszi durumbúza, 1 tavaszi zab és egy őszi zab társnemesítője. 3 szabadalma, 66 növényfajta szabadalma és növényfajta-oltalma és 24 folyamatban lévő növényfajta-oltalmi bejelentése van.
 
DR. VOLK BALÁZS - Okleveles vegyészmérnök, az EGIS Gyógyszergyár hatóanyagfejlesztési igazgatója, szakterülete az originális és a generikus gyógyszerkutatás. Kiemelkedő a gyógyszerfejlesztés és termelés területén. Kiváló kutató, jelentős szabadalmi portfólióval: 52 db PCT bejelentés társfeltalálója, 51 db magyar bejelentés társfeltalálója, amelyek közül 19 db megadott szabadalom, 20 db bejelentése folyamatban. Az EU országaiban, Japánban és az USA-ban is vannak szabadalmai.
 
A Honoris causa Jedlik Ányos-díj kitüntetettje:
 
DR. GAZDA ISTVÁN - A BME korábbi adjunktusa, az ELTE BTK volt tudományos főmunkatársaként a modern fizika tantárgy tanára, a fizikatörténet kutatója. A Gábor Dénes Főiskola egyik alapítójaként, a tudománytörténet és a technikatörténet országos vezetőtanára. 1994-óta a Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet igazgatója. A Jedlik Ányos Társaság alelnöke. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti, Művelődéstörténeti és Orvostörténeti Bizottságainak.
 
 
 
2018/03/14