Pályázat a versenyképes vállalkozói tudás támogatására

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium pályázatot hirdetett a versenyképes vállalkozói tudás támogatására a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból. A pályázati konstrukció alapvető célja a vállalkozói kultúra fejlesztése és a vállalkozói szellem erősítése, mindezek által a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése és nemzetközivé válásának elősegítése.

A pályázat "B" komponense esetében a részcél a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését, valamint a vállalkozói készségek fejlesztését támogató ismeretek elsajátításához szakmaspecifikus oktatási-képzési programok megvalósításának elősegítése rendezvények szervezésével, kiadványok megjelentetésével és információs szolgáltatás nyújtásával. A kis- és középvállalkozások szellemitulajdon-védelmi tudatosságának növelése és iparjogvédelmi kultúrájának fejlesztése, iparjogvédelmi tevékenységük erősítése tanácsadói, képzési és információs szolgáltatások által.

Pályázhatnak - többek között - országos és regionális szakmai érdekképviseletek, kamarák, szakmai szövetségek, regionális, innovációtámogatással foglalkozó nonprofit szervezetek, országos és regionális innovációs feladatkörrel megbízott szellemitulajdon-védelmi könyvtárakat (PATLIB) és iparjogvédelmi tájékoztató központokat működtető intézmények.

A pályázat beadási határideje: 2007. november 15.

Bővebb információ a GKM honlapján olvasható.http://www.gkm.hu/feladataink/kkv/tamforras/palyazat/kkc_07_v.html

2007/10/17