A Magyar Tudomány Ünnepe a Magyar Szabadalmi Hivatalban

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Magyar Szabadalmi Hivatal, mint a szellemi tulajdon védelmének hazai letéteményese, hagyományaihoz híven, ebben az évben is felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémiával közösen, az 1997-ben alapított Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj adományozását, melynek fogadtatása a korábbi években megerősítette azt a meggyőződést, hogy az iparjogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megmérettetés próbáját is kiálló kutatási eredmények megbecsülése fontos szerepet játszik az alkotók és tevékenységük társadalmi elismerésében.

2004/11/02