200406231101

200406231101

200410302000

6

A szakköri munka mint az innovatív gondolkodásra nevelés színtere - Pályázati felhívás

A szakköri munka mint az innovatív gondolkodásra nevelés színtere - Pályázati felhívás

A tudományos kutatás, az innováció civilizációnk egyik mozgató ereje. A tudomány a bennünket körülvevő világra vonatkozó megfigyelések, tapasztalatok rendszere, melyek alapos ismeretéből a jövőnket meghatározó felismerések fakadnak. Az ifjúi tudásvágy kimeríthetetlen kincsestára múltunk nagyjainak életműve, alkotása s a jelen kihívásaival való szembenézés.
A józanul gondolkodó emberek tisztában vannak azzal, hogy a tudomány és eredményei a hétköznapok szintjén nemcsak elfogadhatóak, alkalmazhatóak, hanem, egyenesen nélkülözhetetlenek is. Ezt felismerve önzetlen tanárok sokasága neveli tanítványait a közös, innovatív gondolkodásra, melynek egyik leghatékonyabb színtere a középiskolai szakköri munka. E tevékenység értékét elismerve írta ki az Oktatási Minisztérium és a Magyar Szabadalmi Hivatal közös pályázatát "A szakköri munka mint az innovatív gondolkodásra nevelés színtere" címmel. Ennek célja egyrészt, hogy nyilvánosságot kapjanak azok a pedagógiai eszközök, módszerek, amelyek elősegíthetik az innovatív gondolkodást a természettudományos, techni-kai érdeklődésű diákok szakköri tevékenységében, másrészt a diákok, tanáruk vezetésével a szakkör tematikájához illeszkedően oldjanak meg olyan feladatot, amely a mindennapi mű-szaki életben jelentkezik a technikatörténet, az energiagazdálkodás, a hulladékhasznosítás témakörében az iparjogvédelmi dokumentáció és a műszaki monográfiák alkalmazásával.
A szakköri munkáról a szakkörvezető tanárnak a pedagógiai munkát ismertető írásművet, a szakkörnek pedig egy-egy műszaki megoldást (modellt, tanulmányt) kellett készítenie. Az alapítók által felajánlott díj a sikeres tanári pályamű alkotójának 100 000 forint, a szakkör pályázóinak pedig 200 000 forint, amelyet a középiskola szakköri eszközeinek bővítésére, fejlesztésére, tanulmányút költségeinek fedezésére fordíthatnak.
Az Oktatási Minisztérium és a Magyar Szabadalmi Hivatal először 1998-ban hirdette meg a középiskolák természettudományi és technikai szakköreinek címzett országos pályázatot. A pályázat célja a középiskolás korú fiatal tehetségek felkutatása és támogatása, az önálló feladatmegoldáshoz szükséges gyakorlat megszerzésének ösztönzése, az innovatív gondolkodás formálását segítő pedagógiai eszközök bemutatása. Témául választhatók a mindennapi műszaki életben jelentkező problémák, technikatörténeti érdekességek, kiemelt jelentőségű műszaki területek. Az Oktatási Minisztériummal közösen működő Bíráló Bizottság 3 szakkört ill. 3 szakkörvezető tanárt díjaz.
A díjak átadására a Magyar Tudomány Napjával kapcsolatos ünnepségsorozat keretében kerül sor.

Pályázati felhívás

A PÁLYÁZAT EDDIGI DÍJAZOTTAI ÉS PÁLYÁZATI TÉMÁJUK
(1998-2003)

1998

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM, TAPOLCA
Szakkörvezető tanár: Farkas Gyula
A díjat a Batsányi János gimnázium a természettudományi szak-körének munkáival nyerte el.

BÁNKI DONÁT MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA, NYÍREGYHÁZA
Szakkörvezető tanár: Zsigó Zsolt
A Bánki Donát Műszaki szakközépiskola a díjat környezetvéde-lemmel kapcsolatos munkájával nyerte el.

DEÁK FERENC GIMNÁZIUM, SZEGED
Szakkörvezető tanár: Németh László
A díjat a Deák Ferenc gimnázium Mechatronika Önszerveződésű szakkörének munkája nyerte el.

1999

FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM, BUDAPEST
Szakkörvezető tanár: Hobinka Ildikó
A Fazekas Mihály gyakorló gimnázium szakköre a díjat a vízfel-használás csökkentésére szolgáló galvanizáló eljárás kidolgozásával nyerte el.

TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA, NAGYKŐRÖS
Szakkörvezető tanár: Lajtár Istvánné
A Toldi Miklós Élelmiszeripari szakközépiskola kémia szakköre a díjat környezetvédelmi munkájával nyerte el.

BETHLEN GÁBOR SZAKKÉPZŐ ISKOLA, NYÍRBÁTOR
Szakkörvezető tanár: Nagy Sándor
A díjat a Bethlen Gábor szakképző iskola hűtőgép modell építő szakköre nyerte el munkájával.

2000

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM, TAPOLCA
Szakkörvezető tanár: Farkas Gyula
A díjat másodszor nyerte el a Batsányi János gimnázium szakköre, környezetvédelemmel kapcsolatos munkájával.

PUSKÁS TIVADAR TÁVKÖZLÉSI TECHNIKUM, BUDAPEST
Szakkörvezető tanár: Kolozsvári Imre
A díjat a Puskás Tivadar Távközlési technikum Elektronikai Konstrukciós Tudományos Diákkörének munkája nyerte el.

VARGA KATALIN GIMNÁZIUM, SZOLNOK
Szakkörvezető tanár: Nagy Tibor
A díjat a Varga Katalin gimnázium 11. évfolyamos fizika szakköre a �Mindennapi gyémántunk: a víz� c. pályamunkájával nyerte el.

2001

BARÓTI SZABÓ DÁVID KÖZÉPISKOLA, BARAOLT, ROMÁNIA
Szakkörvezető tanár: Velencei András
A diákok környezetük ipartörténetének feltárása terén végzett munkájukkal nyerték el a díjat.

VAK BOTTYÁN JÁNOS MŰSZAKI ÉS KÖZGAZDASÁGI
SZAKKÖZÉPISKOLA, GYÖNGYÖS
Szakkörvezető tanár: Szabó Ferenc
A diákok az elektronika és informatika terén végzett munkájukkal nyerték el a díjat. (mikromotorokhoz készült ütemvezérlő a diszkófények vezérlésére)

KÖLCSEY FERENC GIMNÁZIUM, ZALAEGERSZEG
Szakkörvezető tanár: Ráduly László
A pályázati téma: korszerű fűtés és hőszigetelés technikája, energia-ellátás, megújuló energiaforrások

2002

LIPPAI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA, NYÍREGYHÁZA
Szakkörvezető tanár: Pótor Ferenc
A szakkör diagramokkal és fotókkal gazdagon illusztrált
pályázata növények etilén-kezelésével foglalkozik

PÁPAY ENDRE OKTATÁSI KÖZPONT, MAKÓ
Szakkörvezető tanár: Kúsz Anikó
A pályamű a hulladékhasznosítás témájában a tanulókkal
megoldott feladatokat tartalmazza.

REFORMÁTUS GIMNÁZIUM, SZENTENDRE
Szakkörvezető tanár: Szakács Erzsébet
Csonka János életeés munkássága, és 1879-ben szerkesztett
gázmotoros berendezése

2003

MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA, MAGYARKANIZSA (VAJDASÁG)
Szakkörvezető tanár: Jenei Erzsébet és Tóth Béla
A pályázat a város 1903-ban alapított, a mai napig is működő
cserépgyárának történetét foglalja össze.

SZENT MARGIT GIMNÁZIUM, BUDAPEST
Szakkörvezető tanár: Cserkutiné Illyés Ágnes
A pályázat napjaink hagyományos és alternatív energiahordozóinak
felhasználásával, az energiatakarékossági lehetőségekkel foglalkozik.

VARGA KATALIN GIMNÁZIUM, SZOLNOK
Szakkörvezető tanár: Nagy Tibor
A pályázat a modern fizika eredményeivel foglalkozik.
Az iskola szakköre 2000-ben is díjazott volt.

2004. június 23.