Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj 2007

Marton L. Csaba 1978-ban végzett a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán. Egyetemi évei során három alkalommal nyerte el a népköztársasági ösztöndíjat. 1978-ben kezdte szakmai pályáját Martonvásáron, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében, tudományos segédmunkatársként. 23 évvel később ugyanitt kukoricakutatási tudományos igazgatóhelyettes lett. Mezőgazdasági genetikus szakmérnöki oklevelét a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte 1981-ben, az Akadémia doktora címet 2003-ban nyerte el. A martonvásári közel három évtized termése: a szellemi termékek közül 5 természetes technológiai szabadalom, 53 fajtaszabadalom, valamint 99 államilag minősített fajta. A fajták egy részét, 27 hibridet külföldön is regisztrálták. A hibridek eddigi vetésterülete Magyarországon és külföldön együttesen meghaladja a 10 millió hektárt. A szabadalmak hasznosításából befolyt licencdíj a Kukoricanemesítési Osztály fő bevételi forrása.

Marton L. Csaba az elmúlt 10 évben 25 kutatási pályázat kidolgozásában vett részt, 12 esetben témavezetőként. Jelenleg 16 külföldi intézettel és céggel folytatott kutatási együttműködés résztvevője. Kutatási eredményeit eddig 75 tudományos cikkben, 67 tudományos ismeretterjesztő cikkben, 38 konferencia összefoglalóban publikálta.

A hazai és nemzetközi tudományos közélet aktív résztvevője, 2004-től tagja a Szent István Egyetem doktori és habilitációs tanácsának, számos hazai, illetve nemzetközi szakmai szervezet tagja vagy vezető tisztségviselője, három hazai egyetem címzetes tanára.