WIPO Global Awards – IP-tudatos kkv-k kerestetnek

Sok országban a kkv-k adják a gazdaság jelentős részét, így mindenképp szükséges e szektor folyamatos élénkítése és innovatívitásának erősítése. Viszont sok innovációval is foglalkozó vállalkozás nincs tisztában azzal, hogy a szellemi tulajdon és annak védelme milyen módon segíti őket a piacra lépésben, a gazdasági fejlődésben vagy épp a munkahelyteremtésben. A WIPO célja a Global Awards díjjal éppen az, hogy jó példákat állítson a gazdasági szereplők elé, olyan cégeket ismerjen el, amelyek IP-tudatosságuknak is köszönhetik sikerüket.

A díjra a WIPO 193 tagállamának kkv-i jelentkezhetnek, önmagukat jelölve 2022. március 14-ig. Az első WIPO Global Awards díjat 2022 júliusában kapja majd meg öt kis- és középvállalkozás (kkv) – a kiírás értelmében, a Világbank iránymutatásait követve kkv-nak számít minden olyan vállalkozás, amely kevesebb mint 300 alkalmazottat foglalkoztat, és éves bevétele 15 millió dollár alatt marad.

A jelölteket számos kritérium alapján az IP, az innováció és az üzleti életben jártas, héttagú zsűri fogja értékelni és a győzteseket kiválasztani. A díjazottak személyre szabott mentorprogramot, valamint egyéb támogatási és szponzori formákat kapnak, amelyek megkönnyítik a finanszírozási lehetőségekhez való hozzáférésüket és az üzleti növekedésüket.

A Global Awards a későbbiekben további kategóriákban (például fiatalok, nők) is el szeretné ismerni az IP-tudatosságot.

További információ és jelentkezés:

https://www.wipo.int/global-awards/en/ 

2021/12/20