Vándorszeminárium a kínai védjegyrendszerről – 2015. október 20.

Az IP Key újabb projektje keretében, amelyet a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal a kínai Védjegy Hivatallal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával partneri viszonyban valósít meg, tájékoztató szemináriumot rendezünk a kínai védjegyrendszer megismertetése érdekében.  

A szeminárium megrendezésére 2015. október 20-án 9 óra és 12:30 között kerül sor a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (1054 Budapest, Garibaldi utca 2.) földszinti konferenciatermében. (Helyszíni regisztráció 8:30 és 9:00 között.)

Megnyitó beszédet mond António Campinos, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal elnöke, Liu Junchen,  a kínai Állami Ipari és Kereskedelmi Igazgatóság (State Administration for Industry and Commerce, SAIC) miniszterhelyettese és dr. Ficsor Mihály, az SZTNH jogi elnökhelyettese.

A szeminárium programjában a következő témák szerepelnek:

  • az EU és Kína összehasonlítása a védjegyek oltalma és a jogérvényesítés terén;
  • a kínai védjegyrendszer alapvető jellegzetességei, a védjegyjogban történt friss változások, a védjegybejelentés benyújtása és az eljárás a Kínai Védjegy Hivatalban, valamint a külföldi bejelentők számára érdekes főbb szempontok;
  • felszólalási és törlési okok a Védjegy-fellebbezési és Elbíráló Tanács előtt, esettanulmányok bemutatásával;
  • jogérvényesítési utak védjegy ügyekben Kínában (közigazgatási, polgári és büntetőjogi);
  • ​földrajzi árujelzők oltalma a védjegyrendszer keretében.

Az egyes előadások között kérdések feltevésére is lehetőség nyílik. A konferencia munkanyelve a kínai és a magyar, a szervezők kínai-magyar szinkrontolmácsolást biztosítanak.

Részvételi díj nincs, a részvétel a rendezvényen ingyenes, azonban előzetes jelentkezés szükséges. A részvételi szándékot a név, szervezet és e-mail cím megadásával lehetőleg 2015. október 12-ig kérjük jelezni a gabor [961] somogyi [169] hipo [961] gov [961] hu e-mail címre küldött üzenetben.

2015/10/16