Szerzői jog és klímaváltozás – nemzetközi fotópályázat

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) nemzetközi fotópályázatot hirdetett fiatal őshonos népeknek és helyi közösségeknek. A kiírás célja, hogy a helyi közösségek és azok tagjai megmutathassák kreativitásukat egy olyan globális ügy kapcsán, mint a klímaváltozás. A pályázatra 2022. január 22-ig lehet jelentkezni.

Klímaváltozás és klímaakció: Földanya a lencséinken keresztül – ezt a címet adta a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) annak a fotópályázatnak, amellyel a helyi közösségeket, illetve az őshonos fiatalokat szeretnék megszólítani. A kiírás célja, hogy az elkészült munkákkal egyrészt felhívják a figyelmet a szerzői jog fontosságára, másrészt hogy bemutathatóvá váljon, mit gondolnak a helyi közösségek a klímaváltozásról, lokálisan milyen módon van esélyünk megóvni a Földet.

A pályázaton értékes, fényképezéssel kapcsolatos eszközöket és szoftvereket, illetve fotós oktatási lehetőségeket van mód nyerni. Az első helyezett 3500 dollár (több mint 1 millió forint), a második 2500 dollár (több mint 800 ezer forint), a harmadik pedig 1500 dollár (közel 500 ezer forint) értékű felszereléssel lehet gazdagabb.

Jelentkezési határidő: 2022. január 22.

További információk és jelentkezés:
[[https://www.wipo.int/tk/en/youth_prize.html]]

2021/12/16