SAJTÓKÖZLEMÉNY — Újságíró Akadémiát indít az SZTNH

A szellemitulajdon-védelem segíthet felzárkózni a hazai vállalati és egyetemi szférának a nemzetközi versenytársakhoz. Ennek erősítése a hazai gazdasági szektor számára az európai és a világpiac tekintetében is létfontosságú, azonban szemléletformálás és edukáció nélkül nem lehet hatékony. Ehhez elengedhetetlen a sajtó közreműködése, megfelelő tájékoztatása. A szellemitulajdon-védelem az elmúlt évtizedekben nem kapott megfelelő figyelmet, így a sajtóban is kevesen foglalkoznak rendszeresen a témával. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) ezen kíván javítani egy olyan, újságíróknak és médiaszakos hallgatóknak szóló képzéssel, amelynek keretében megismerhetik, milyen gazdasági és társadalmi hatásai vannak a szerzői- és iparjognak, miként segíti a vállalkozásokat a kutatás-fejlesztés minősítés vagy éppen arról, hogy tör előre az IP (Intellectual Property) a nemzetközi cégek értékében.

Az SZTNH új programjának célja, hogy a hazai újságíró társadalmat érzékenyítse, valamint edukálja a szellemitulajdon-védelmet illetően. Nem titkolt cél, hogy az így bevont újságírók otthonosabban mozoghassanak ebben a szerteágazó világban, többet foglalkozzanak a témával, gyakrabban írjanak az IP gazdasági hatásairól, a nemzetközi trendekről vagy éppen csak egy-egy jelentős találmány, védjegy történetéről.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a képzést a magyar újságírók és a médiaszakos egyetemisták körében hirdeti meg: így nem csak a gyakorló újságírók juthatnak hasznos tudáshoz, hanem már azok is, akik később fognak majd elhelyezkedni a szakmában.

A képzés során a résztvevők azokat az újságírói szempontból fontos összefüggéseket, érdekességeket ismerhetik meg, amelyek kontextusba helyezik a területet más gazdasági és közéleti témákkal kapcsolatban (például milyen előnyökkel jár egy vállalkozás számára, ha vannak oltalmai; milyen adókedvezmények járnak a kutatás-fejlesztési tevékenység után; mit véd a szerzői jog; mire érdemes szabadalmat, használatiminta- vagy designoltalmat igényelni), hogy Magyarország és Európa hogy áll világviszonylatban, valamint a múltról is árnyaltabb képet kapnak régi védjegyeken, találmányokon keresztül. Minderről részben a hivatal munkatársai, részben a szellemitulajdon-védelemben jártas szakemberek, részben pedig gazdasági szereplők beszélnek majd.

A képzés két részből tevődik össze: első fele online, a második pedig jelenléti oktatás keretében zajlik.

A képzés első része 2023. február 22-én, 10:00 órától kezdődik. Regisztrálni a kommunikacio [169] hipo [961] gov [961] hu e-mail címen lehet legkésőbb 2023. február 21. 17:00 óráig. A regisztrálók viszontválaszban kapják meg az online képzés elérhetőségét. További információk a program Facebook-eseményél találhatók: https://www.facebook.com/events/1277889316416804

A jelenléti oktatás tervezetten 2023. március 1-jén lesz a hivatal szakkönyvtárában.

 

További információ:

Gyulasi Georgina
sajtófőnök
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
E-mail: georgina [961] gyulasi [169] hipo [961] gov [961] hu
Telefon: +36 30 298 4646

2023/02/07