SAJTÓKÖZLEMÉNY — ​ Megnyílt a jelentkezés a 2021. évi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj pályázatra

Már elérhető a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj idei pályázata, amelyre 2021. április 1-jéig várják a fiatal alkotók, tervezők és designelméleti kutatók jelentkezéseit. A hathónapos, 900 ezer forint értékű ösztöndíjra 35 évnél fiatalabb, szakirányú (BA, BSc, MA, MSc) művészeti, illetve designer és designelméleti egyetemi diplomával rendelkező, Magyarországon tevékenykedő alkotók jelentkezhetnek.

Az ösztöndíjpályázat fedezetét a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH), az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. adja a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pénzügyi lebonyolítói közreműködésével. „Az elmúlt több mint harminc évben a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjprogram kétszáznál is több fiatal tervezőnek és designelméleti szakembernek adott alkalmat a szakmai fejlődésre, tehetsége kibontakoztatására. Az egyre jelentősebb ipari, gyártói részvétellel kiegészült, és gazdasági döntéshozói figyelemmel kísért program lehetőséget teremt saját kezdeményezésű vagy gyártói együttműködésben megvalósított tervezési és kutatási projektek létrehozására. A féléves folyamat során az alkotók elmélyülhetnek kutatási területükben, kiváló szakmai támogatás mellett fejleszthetik termékeiket és piacképes üzleti modellt építhetnek fel” – emelte ki a felhívás kapcsán Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.

Az önálló tervezői vagy kutatási projekt mellett a jelentkezők gyártói együttműködésben kiírt három témában is pályázhatnak. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által kiírt feladatban a JÖVŐ témaköréhez kapcsolódó forma- és dekortervezés a cél, porcelánon kifejezve.

Szakmai partnerként a MAFORM is támogatja a programot, két, általuk kiírt feladat is választható. Az egyik a pandémiás helyzet miatt elterjedt távmunkára adható pozitív hatású tárgyi válaszok tervezése. A másik a blockchain technológia mindennapos felhasználási lehetőségeinek, illetve tárgykultúránkra gyakorolt lehetséges hatásainak kutatása, és annak eredményeit felhasználva olyan eszköz és/vagy szolgáltatás tervezése, amely a blokklánc technológia alkalmazásával ad választ egy valós problémára.

Az ösztöndíjpályázat részletes kiírása az alábbi weboldalon érhető el:
https://www.hipo.gov.hu/hu/testuletek/mft/nemzeti-dijak-osztondijak/moho...

A pályázatokat 2021. április 1-jéig várja a Magyar Formatervezési Tanács Irodája, elektronikus úton.

 

2021/02/27