SAJTÓKÖZLEMÉNY — Könnyebben védhetők a kézműves és ipari termékek
2025. december 1-jétől uniós földrajziárujelző-oltalmat kaphatnak az egyedi magyar kézműves és ipari termékek. Így a mezőgazdasági termékek után egész Európában védettek lehetnek az olyan büszkeségeink, mint például a halasi csipke, az ajkai kristály vagy éppen a herendi porcelán, hiszen hatályba lépett az erről szóló rendelet.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetést követően, 2023. november 16-án hatályba lépett a kézműves és ipari termékek földrajzi árujelzőinek oltalmáról szóló rendelet. Ez a mozzanat döntő előrelépést jelent a kézműves és ipari termékek neveinek védelme terén, amelyek a régiók eredetiségében és hagyományos készségeiben gyökereznek.
A rendelet értelmében 2025. december 1-jétől lehetőség lesz arra, hogy a mezőgazdasági termékek után olyan kézműves és ipari termékek is oltalmat szerezhessenek az EU-ban, amelyek előállítása egyes földrajzi területekhez szorosan kötődik. Ennek megfelelően uniós földrajzi jelzésként oltalmat kaphat majd például a herendi porcelán, a halasi csipke, az ajkai kristály, a muranói üveg, a carrarai márvány vagy a solingeni acél is.
Számos magyar mezőgazdasági termék – például a budaörsi őszibarack, a csabai és gyulai kolbász, a kalocsai paprika, a makói hagyma, az őrségi tökmagolaj, a tokaji bor – jelenleg is földrajziárujelző-oltalom alatt áll az Európai Unióban. Ugyanakkor a nem mezőgazdasági termékek eddig nem kaphattak egységes uniós védelmet, a rendelet értelmében viszont Európa-szerte oltalom védheti őket is.
Az egységes oltalom hiánya miatt a kézműves és ipari földrajzi jelzések oltalma az EU-ban eddig eltérő volt, vagyis a termelőknek az egyes tagállamok nemzeti szabályaira kellett hagyatkozniuk, és különböző jogi lehetőségeket kellett keresniük termékeik nevének jogsértéssel szembeni védelmére. Az új rendelet felismeri ezt az eltérést, és harmonizált keretet nyújt az uniós kézműves és ipari termékek neveinek oltalmához, valamint lehetőséget teremt arra, hogy az EU-n kívüli országokból származó termékek elnevezései is egységes oltalmat kapjanak az EU-ban.
„A szükséges követelményeknek megfelelő kézműves és ipari termékek nevének oltalmát 2025. december 1-jétől egyetlen, az összes tagállamra kiterjedő földrajzi jelzés iránti kérelemmel lehet igényelni. A magyarországi gyártóknak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához kell fordulniuk, majd ezt követően az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala is megvizsgálja azokat. A bejegyzett földrajzi jelzéssel azonosított kézműves és ipari termékek termelői használhatják termékeiken az oltalom alatt álló földrajzi jelzés hivatalos szimbólumát. Ez a logó lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy a kézműves és ipari termékeket a földrajzi eredetükhöz kapcsolódó sajátos jellemzőkkel azonosítsák, és így tájékozott döntést hozhassanak e termékek megvásárlásakor” – emelte ki Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.
További információ:
Gyulasi Georgina
sajtófőnök
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
E-mail: georgina [961] gyulasi [169] hipo [961] gov [961] hu