SAJTÓKÖZLEMÉNY — A hazai Z-generáció is csatlakozhat a hamisítás elleni fellépéshez

     

 

Magyarországon leginkább a fiatalabb korosztály vásárol hamisítványokat a Tárki 2021-es, reprezentatív kutatása szerint. A helyzetre reagálva a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a Hamisítás Elleni Világnap alkalmából „Az eredeti az igazi!” kreatív pályázat keretében vonja be a 16-25 éves középiskolásokat és egyetemistákat az illegális forrásból származó termékek elleni küzdelembe. A 15 és 24 év közötti európai fiatalok több mint fele (52 százalékuk) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt szándékosan vagy véletlenül az interneten, egyharmaduk (33 százalékuk) pedig azt is megosztotta, hogy illegális forrásból jutott digitális tartalomhoz.

Sem az iskolai végzettség, sem a vevők neme nincs hatással a hamisítványok vásárlására, azonban a kor és a lakóhely már számít. A járvány után készült felmérés megerősítette, hogy a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt egy vagy több hamisított terméket, ami jelentős növekedés a korábbi eredményekhez képest (14 százalék). Magyarországon a fiatalok 37 százaléka szándékosan vásárolt hamis terméket, 17 százalékuk pedig tudatosan jutott jogsértő tartalmakhoz – emeli ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának idei felmérése.

Pedig az eredeti termékek vásárlása biztonságos, értékálló és garanciális, miközben támogatja a magyar gazdaságot és csökkenti a szervezett bűnözést. Ezt erősíti meg a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI 2021-es kutatása is, amelynek alapján a magyar lakosság jelentős többsége (64 százaléka) szerint hosszabb távon jobban megéri eredeti árucikkeket vásárolni, mint hamisat. Ennek ellenére szinte minden hatodik ember (15 százalék) beszerzett valamilyen hamisított terméket, ezek közül a legnépszerűbbek a márkás ruhák (17 százalék), az illatszerek (6 százalék), az illegálisan letöltött programok (6 százalék) és gyógyszerek (2 százalék). A tanulmány adatai alapján azonban optimizmusra ad okot, hogy a tipikusan márkahű és eredetiségpárti vevők többségét is a fiatalok adják (58 százalék).

A helyzet javítása érdekében a HENT a Z-generációt is bevonja a hamisítás elleni fellépésbe. A testület kreatív pályázatot indít a középiskolás, illetve felsőoktatási képzésen tanulók számára. A 16-25 év közötti jelentkezők plakát vagy videó készítésével mutathatják meg, hogy „Az eredeti az igazi!” Az alkotással fel kell hívniuk a figyelmet a jogszerű forrásból származó termékek előnyeire, és vonzóvá, trendivé kell tenniük a biztonságos, értékálló és a jogszabályoknak megfelelően készített árucikkek vásárlását. A pályázók három kategóriában nevezhetnek: az illegális letöltések, a hamis egészségügyi termékek, valamint a hamisított ruhák, cipők és parfümök vásárlása elleni fellépésre ösztönözhetik kortársaikat és a széles közönséget.

„Az eredeti az igazi! kampánnyal szeretnénk a fiatalok figyelmét is felhívni arra, hogy a jogszerű forrásból származó termékek vásárlásával a körülöttük élők életét is jobbá tehetik. A pályázatban a diákok bemutathatják az eredetiség előnyeit a saját nézőpontjukból, a hamisítás társadalmi, gazdasági és egészségügyi hatásait is figyelembe véve” – hangsúlyozta Pomázi Gyula, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

A pályázat nagykövete és bírálóbizottságának tagja Hollósi Jázmin influenszer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem media design szakos hallgatója, aki maga is nagy hangsúlyt fektet az eredetiségre. Jázmin gyakran hívja fel a figyelmet a fiatalokat érintő fontos ügyekre, idén a MOME Ugrás a jövőbe! alkotói pályázatának zsűrijében is részt vett.

A pályaműveket tapasztalt szakmai zsűri bírálja el. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület részéről a zsűritagok: Pomázi Gyula, a HENT elnökhelyettese, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke; dr. Zugh Kinga, a HENT titkára; dr. Horváth Péter, a HENT tudatosságfejlesztési munkacsoportjának vezetője; dr. Fulajtár Zsófia, a HENT jogérvényesítési munkacsoportjának vezetője; dr. Ilku Lívia, a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője; dr.  Bendzsel Miklós, az SZTNH volt elnöke, a HENT volt elnökhelyettese és a Magyar Mérnökakadémia jelenlegi elnöke és dr. Gubicz Flóra, az SZTNH Szerzői Jogi Főosztályának munkatársa.

A pályázatokat 2022. szeptember 1-jéig várják a szervezők a ​​hentpalyazat [169] hipo [961] gov [961] hu (hentpalyazat [169] hipo [961] gov [961] hu) e-mail címre! A nyertes pályázók névsorát szeptember 16-án jelenti be a zsűri. A kategóriák legjobbjai bruttó 150 ezer forintos pénzjutalmat, kategóriánként egy-egy különdíjas pedig 50 ezer forint értékű Tisza Cipő vásárlási utalványt vihetnek haza.

További információ a pályázatról a https://kreativpalyazat.hamisitasellen.hu/ és egy kis gondolatébresztő a témához a http://www.hamisitasellen.hu/oktatasi-anyagok-iskolasok-reszere/ oldalon találhatóak. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a hentpalyazat [169] hipo [961] gov [961] hu e-mail címen várják.

 

--------

A TÁRKI kutatásának célja megismerni a népesség véleményét a hamisítás jelenségéről, valamint a magyar lakosság vásárlási szokásait a (megalapozottan, vagy vélhetően) hamis termékek tekintetében. Ezen kérdések feltérképezésének céljából a TÁRKI 2009 óta minden évben országos lakossági felmérést végez a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) megbízásából. Az idei reprezentatív felmérés keretében 2021 júliusában 1015 főt kérdeztek meg a 18 évesnél idősebb lakosság körében CAPI (Computer Assisted Personal Interview) módszer segítségével.

A EUIPO kutatásáról

A 2022-es tanulmány a szellemi tulajdon és az ifjúság eredménytáblájának 2016-ban és 2019-ben kiadott első és második kiadását követi. A kutatás célja, hogy megértse a fiatalok digitális tartalmakhoz való hozzáférése vagy fizikai áruk vásárlása során a szellemi tulajdonnal kapcsolatos felfogását és magatartását. A 2022-es kvantitatív elemzést 2022. február 7-28. között összesen 22.021, 15-24 év közötti fiatal körében végezték el 27 uniós tagállamban. A 2022-es ifjúsági eredménytábla a fiatal fogyasztók attitűdjeire és magatartására vonatkozó mennyiségi és minőségi betekintést nyújt, és értékeli az előző, 2019-es tanulmány óta megfigyelhető tendenciákat. Továbbá új területeket is megvizsgál, így segítve az érdekelt feleket és a politikai döntéshozókat a szakpolitikai fejlesztések testre szabásában és a releváns tudatosságnövelő kezdeményezések kidolgozásában.

 

További információ:

Gyulasi Georgina
sajtófőnök
E-mail:
georgina [961] gyulasi [169] hipo [961] gov [961] hu (georgina [961] gyulasi [169] hipo [961] gov [961] hu)
Telefon: +36 30 298 4646

2022/06/08