Megkezdődött a WIPO tagállamok közgyűléseinek 62. üléssorozata

Genfben megkezdődött a Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) 193 tagállamának 62. közgyűléssorozata 2021. október 4-én. Az eseményt a járványhelyzet miatt idén hibrid formában rendezik meg, korlátozott személyes és kibővített online részvétel mellett. Az évente megtartott közgyűléssorozaton a WIPO legfontosabb döntéshozó szervei ülnek össze. A rendezvényt Daren Tang, a WIPO főigazgatója nyitotta meg.

 

A közgyűléssorozat első napján felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Beszédében hangsúlyozta a szellemi tulajdonjogok védelmének fontosságát, ennek innovációt ösztönző hatását, illetve támogatásáról biztosította a főigazgatót és a szervezetet. A WIPO számára releváns két területet kiemelve felhívta a figyelmet az innováció fontosságára a világjárvány kontextusában is. A vakcinák példátlanul gyors kifejlesztése is a kutatás-fejlesztésbe és innovációba való befektetések szükségességét igazolja. A vakcinát hazánk nem geopolitikai, hanem tudományos kérdésként kezeli és erre szólította fel a WIPO tagállamait is. Másik kiemelt területként a gazdaságfejlesztést és a válságból való mielőbbi kilábalást említette. Elmondta, hogy a WIPO ezen a téren is értékes segítséget tud nyújtani tagállamoknak, elsősorban a gazdaság húzóerejét jelentő kis- és középvállalkozások támogatása révén. Több olyan programra van szükség, amely a szellemi tulajdonjogok védelmén keresztül a kkv-k külföldi piacrajutását is segíti.

 

A WIPO által minden évben kiadott Globális Innovációs Index kapcsán kiemelte, hogy Magyarország a 34. helyen állva javított tavalyi helyezésén, ugyanakkor célunk a további előrelépés a ranglistán. Ezen célkitűzésnek is megfelelve dolgozta ki a kormány a KFI-stratégiáját, amelynek célja, hogy 2030-ra a GDP 3 százalékát fordítsuk kutatás-fejlesztésre és innovációra. A lépések között szerepel a KFI ökoszisztémában a horizontális együttműködés javítása (beleértve a tudástranszfert is), a kkv-k innovációs teljesítményének növelésére irányuló támogatási intézkedések megtétele, a KFI intézményrendszer kapacitásainak bővítése és a kutatói utánpótlás segítése.

 

A miniszter reményét fejezte ki, hogy a Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegét hazánkhoz hasonlóan más országok is mielőbb ratifikálják.

 

A miniszter az első nap lezárását követően ünnepélyes keretek között adott át egy, a magyar innovációs szellem és sportszeretet ötvözetét jelképező Teqball-asztalt a WIPO-nak, ezt követően pedig kétoldalú megbeszélést folytatott Daren Tang főigazgatóval. A találkozó során köszönetet mondott a főigazgatónak a Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI) működésének 5., valamint az SZTNH alapításának 125. évfordulóját ünneplő eseményekre eljuttatott videóüzeneteiért. Hangsúlyozta a VSZI immár regionális tevékenységét, amelyet Tang örömmel nyugtázott, kiemelve, hogy a szabadalmi vizsgálatok regionalizációja révén a nemzetközi együttműködés növelése mellett jelentős erőforrások megtakarítására is lehetőség nyílik. A főigazgató hangsúlyozta a földrajzi árujelzők védjegyekkel és formatervezési mintákkal való kombinálásának fontosságát, amely segítheti az egyébként nívós termékek nemzetközi piacra jutását is (ld. Champagne). A miniszter tájékoztatást adott Magyarország innovációs célkitűzéseiről (Globális Innovációs Indexben elért jobb eredmény további javítása, KFI-ráfordítások fejlesztése, K+F Magyarországra vonzása érdekében tett intézkedések például az elektromobilitás, az autóipar területén). A felek reményüket fejezték ki az eddigi kiváló együttműködés folytatása iránt.

 

Szakdiplomáciai siker, hogy a tagállamok a Lisszaboni Unió Közgyűlésének alelnökévé választották Baticz Csabát, az SZTNH Jogi és Nemzetközi Főosztályának vezetőjét.

2021/10/05