Megkerülhetetlenek a női feltalálók a kémiai ágazatokban

Tovább nőtt a női feltalálók aránya – derül ki az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) legfrissebb, női feltalálókról szóló kutatásából. Bár a tanulmány is kiemeli, van még hová fejlődni ezen a téren, ám míg 1970-ben a nők aránya csupán 2 százalék volt a feltalálók között, ez a szám 2019-re több, mint 13 százalékra ugrott. Külön büszkeség, hogy Magyarországon a feltalálók aránya (12,4 százalék) az európai országok között megegyezik a dán adattal, de megelőzzük többek között Csehországot (11,7 százalék), sőt Németországot (10 százalék) és Ausztriát (8 százalék) is.

Az EPO az Európai Szabadalmi Egyezmény (EPC) 38 szerződő államában végezte felmérését. Az elemzés az 1978 és 2019 között benyújtott összes európai szabadalmi bejelentésre összpontosít, egyértelmű feltalálói adatok felhasználásával és az egyes feltalálók nemének nevük alapján történő hozzárendelésével. A tanulmány rávilágít: míg a nők hozzájárulása a tudományhoz és a technológiához az elmúlt évtizedekben erőteljes növekedésnek indult, a férfiakkal való egyenlőség sajnos még mindig kissé távoli.

Az egyik legfőbb megállapítás, hogy a vizsgált országokban a női feltalálók aránya az 1970-es évek végi, körülbelüli 2 százalékról 2019-re több mint 13 százalékra nőtt. 2019-ben az EPO-országokban a női feltalálók aránya (13,2 százalék) meghaladja a japánt (9,5 százalék), de elmarad az Egyesült Államokbelitől (15,0 százalék). A legmagasabb aránnyal Kína (26,8 százalék) és Dél-Korea (28,3 százalék) büszkélkedhet, bár a tanulmány hozzáteszi, ezek a becslések kevésbé megbízhatóak, mint más országok esetében.

Az EPC szerződő államokat 2010-2019 között vizsgálva Lettországban (30,6 százalék), Portugáliában (26,8 százalék), Horvátországban (25,8 százalék), Spanyolországban (23,2 százalék) és Litvániában (21,4 százalék) a legmagasabb a női feltalálók aránya, míg Németországban (10,0 százalék), Luxemburgban (10,0 százalék), Liechtensteinben (9,6 százalék) és Ausztriában (8,0 százalék) a legalacsonyabb. Magyarország Dániához és az Egyesült Királysághoz hasonlóan 12,4 százalékos aránnyal bír.

A magyarországi vizsgálatok sok hasonlóságot mutatnak a nemzetközivel. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2017-ben elemezte a nemzeti bejelentéseket, s ezekből kiderült, hogy a 2000-2015 időszakban a női feltalálók aránya 13,3 százalékot tett ki, míg a magyar eredetű bejelentésekben ennél kicsit nagyobb volt a nők aránya (14,3 százalék). A magyar feltaláló hölgyek körében a szakterületek közül a mikrostrukturális, a biotechnológia és a szerves kémia voltak a legnépszerűbbek (ezen a téren elég csak olyan sikeres kutatókra gondolnunk, mint Karikó Katalin vagy Fekete Andrea).

A kémia egyébként az EPO tanulmánya szerint is kiemelkedik azon technológiai szektorok közül, ahol a legmagasabb a női feltalálók aránya. A 2010–2019-es időszakban az eredmények 22 százalékát lehetett nőkhöz kötni, míg a többi technológiai szektorban a műszerek 10,1 százalékától a gépgyártás 5,2 százalékáig terjedtek az értékek. A kémia ágazaton belül a biotechnológiában és a gyógyszeriparban 30 százalék feletti a női feltalálók aránya.

A nemzetközi elemzés arra is rávilágított, hogy az egyetemek és az állami kutatóintézetek szabadalmi kérelmeiben lényegesen nagyobb a női feltalálók aránya, mint a vállalati szektor esetében: a 2010–2019 közötti időszakban ez az arány 19,4 százalék volt, több, mint az egyéni feltalálók (9,3 százalék) és a magáncégek (10,0 százalék) körében.

A nők többnyire feltalálói csapatokban vannak jelen, mert általában kevesen jutnak vezető beosztáshoz vezető beosztásban az ilyen csapatokban, mint a férfiak. Ez a szellemi munka növekvő megosztását tükrözi, amely a tudás felhalmozódását kíséri, különösen azokon a technológiai területeken, amelyekre a női feltalálók általában specializálódtak, és jót ígér a nők szabadalmazott jövője szempontjából.

Az EPO azt a következtetést is le tudta vonni új tanulmányában, hogy sajnos az EPO-országokban a nők a tudományos és mérnöki szektorban nehezebben jutnak feljebb a ranglétrán, mint a férfiak – alacsonyabb beosztásuk miatt pedig a hölgyek átlagosan kevesebb találmányt produkálnak, és azt is sokszor egy férfi által vezetett csapat tagjaként. Ugyanakkor az elemzés arra is rávilágít, hogy a nemzetköziség, a mobilitás (az országok közötti könnyebb mozgás) sokat segített a feltalálók között a nők számának növekedésében.

A teljes tanulmány itt érhető el:
[[https://documents.epo.org/projects/babylon/eponet.nsf/0/7A4224E289AA190B...$File/womens_participation_in_inventive_activity_2022_en.pdf]]

 

2022/11/08