Másfél hónappal tovább lehet pályázni az SZTNH középiskolásoknak szóló pályázatán

A koronavírus miatti rendkívüli helyzetre való tekintettel április 30-ról június 15-re módosította a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szellemi tulajdon hasznosságát népszerűsítő, középiskolásoknak szóló pályázat határidejét – jelentette be Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke. A február végén bejelentett pályázat lényege, hogy a 2,5 millió forint összértékű pályázaton a diákok olyan ismereteket sajátíthassanak el, amelyek a felsőoktatásban is hasznukra lehetnek és amelyek segítségével például könnyebben bekapcsolódhatnak a K+F tevékenységekbe.

Az SZTNH a kormányzati intézkedésekkel összhangban azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ehhez azonban megfelelő elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztalatot kell szerezniük, ezek nélkül nem lehet versenyképes a tudásuk. Ezért újították meg a szakképzés rendszerét, és ezért fejlesztik a felsőoktatást is – mondta el Pomázi Gyula, a hivatal elnöke.

A 2,5 millió forint összértékű pályázaton, amelyet a hivatal a Magyar Védjegy Egyesülettel közösen szervez, olyan ötfős csapatok jelentkezhetnek, amelyek 11. és 12. osztályos diákokból és egy felkészítő tanárból állnak. Az öt legeredményesebb csapat tagjai fejenként 50-150 ezer forintos vásárlási utalványt kapnak.

Pomázi hangsúlyozta, fő céljuk, hogy közelebb hozzák a vállalkozások világát a fiatal nemzedékekhez, ugyanis a kkv-k jelentik a magyar gazdaság motorját, és egyre nagyobb szerepet töltenek be a gazdaság teljesítményében, a munkahelyteremtésben. Hozzátette: a számításaik szerint a következő években a hazai vállalkozások felében lesz tulajdonosi, vezetői generációváltás. Ez egyben egy óriási lehetőség is a magyar cégeknek: a fiatalabb nemzedékek nyitottabbak a digitalizációra, az innovációra, ami további erősödést, bővülést hozhat a kkv-knak.

Az SZTNH szemléletformáló tevékenységének fontos állomása a 11-12. évfolyamos diákoknak szóló verseny. A feladat, hogy egy képzeletbeli vállalkozást hozzanak létre, amelyben kiemelt szerepet kapnak az iparjogvédelmi jogok, védjegyek és a szerzői jogok a piacra jutásához. A kitalált cég létrehozása mellett meg is kell védeniük a megálmodott terméküket vagy szolgáltatásukat – ezzel is tudatosítva a pályát választó, és pályakezdő fiatalokban, hogy az innováció számszerűsíthető és a piac számára is értelmezhető értéket jelent.

Jelentkezni a www.kozepiskolakversenye.hu oldalon lehet. A bíráló bizottságban az SZTNH munkatársai mellett részt vesz az adóhatóság, a Magyar Védjegy Egyesület, és a Vállalkozások Országos Szövetsége (VOSZ).

2020/04/22