Közösen a hatékony szerzői jogi szabályozásért

Együttműködési megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület (MSZJF). A megállapodás célja, hogy az MSZJF aktívan bekapcsolódjon a szerzői joggal kapcsolatos jogszabályok előkészítésébe, módosításába, felülvizsgálatába.

A közös munka a szellemitulajdon-védelem olyan magas szintű, egyben kiegyensúlyozott érdekviszonyokat megteremtő szabályozását is segíti, amely a hazai alkotókat és vállalkozásokat, illetve a hazai innovációs szereplőket új, a társadalom számára is hasznos és értékes szellemi alkotások létrehozatalára sarkallhatja, hozzájárulva ezzel a kreatív iparágak fellendüléséhez.

A megállapodást Tomori Pál, a Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület elnöke és Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke írták alá.

2023/11/06