Kínában nyújtották be a legtöbb szabadalmi, védjegy- és mintaoltalmi bejelentést 2016-ban

2017. december 6-án megjelent a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) a tavalyi iparjogvédelmi adatokat összesítő kiadványa World Intellectual Property Indicators – 2017 címmel.

Immáron hét éve folyamatosan nő a szabadalmi bejelentések száma a világon. 2016-ban 3,1 millió ügyet indítottak el, ami 8,3%-kal haladta meg az előző évi értéket. A védjegybejelentések száma ‒ 16,4%-os gyarapodással ‒ megközelítette a 7 milliót, az új formatervezésiminta-oltalmi ügyek pedig ‒ 10,4%-os növekedés mellett ‒ az 1 milliót. Az összes oltalmi formához kapcsolódó gyarapodás szinte kizárólag Kínához köthető.

A kínai hivatal (SIPO) tavaly 1,3 millió szabadalmi bejelentést fogadott, amit az amerikai egyesült államokbeli USPTO (605,5 ezer ügy), valamint a japán JPO (318 ezer ügy) követett. Az európai hivatalhoz (EPO) 159 ezer új ügy érkezett, ami kissé elmaradt az egy évvel korábbi értéktől. Az öt vezető hivatal (az előzőek kiegészülve a dél-koreai KIPO-val) fogadta az összes bejelentés 84%-át. A 2016-ban világszerte hatályos 11,8 millió szabadalom közül 2,8 millió volt hatályban az Amerikai Egyesült Államokban, 2 millió Japánban és 1,8 millió Kínában.

A SIPO fogadta a legtöbb védjegybejelentést is. A beérkezett osztálymegjelölések száma 3,7 millió körül alakult, amit a USPTO (545,5 ezer megjelölés) és a JPO (451 ezer megjelölés) adatai követtek. Az európai hivatalhoz (EUIPO) 370 ezer osztálymegjelölés érkezett.

A reklámmal és üzleti menedzsmenttel kapcsolatos védjegyek 2016-ban a globális védjegybejelentési tevékenység 10,5%-át tették ki, amit a számítógépek, számítógépes eszközök és szoftverek (6,9%), az oktatás és szórakozás (5,8%), valamint a ruházat (5,7%) követett.

Tavaly világszerte 39,1 millió érvényben lévő védjegyet tartottak számon, ebből 12,4 milliót Kínában, 2,1 milliót az Amerikai Egyesült Államokban és 1,9 milliót Japánban.

A SIPO-hoz érkezett formatervezésiminta-oltalmi bejelentések több mint 650 ezer mintát tartalmaztak, a világ összes új mintájának 52%-át. Az európai EUIPO 104,5 ezer, a KIPO 69 ezer mintát fogadott. A bútorok az összes minta 10,8%-át tették ki, majd a ruházat (8,6%), valamint a csomagok és tartályok (7,3%) következtek.

A világszerte érvényben lévő formatervezési minták száma 6%-kal nőtt, elérve a 3,6 milliót. Ebből Kínában 1,36 millió volt hatályban, a Dél-Koreában 338 ezer, az Amerikai Egyesült Államokban 307 ezer, Japánban 251 ezer és az EUIPO-ban 195 ezer.

A teljes riport és a kapcsolódó anyagok (fejezetek, adatok, ábrák) angol nyelven megtalálható a WIPO honlapján: http://www.wipo.int/pressroom/en/articles/2017/article_0013.html.

 

 

A 2016. évi iparjogvédelmi bejelentések száma

 

oltalmi forma

bejelentések száma, 2015

bejelentések száma, 2016

növekedési ütem

szabadalom

2 887 300

3 127 900

8,3%

védjegy

6 013 200

6 997 600

16,4%

formatervezésiminta-oltalmi

872 600

963 100

10,4%

 

2017/12/18