Elismerés az egyetemistáknak

Az SZTNH 2012 őszén, a 2012-13-as tanévben indította útjára először megújított formában a korábbi diplomamunka pályázatát. Az új rendszer versenyalapokra helyezte a pályázatot és szélesebb réteghez kívánta eljuttatni a pályázati lehetőséget olyan csoportokat is célozva, amik korábban nem vettek részt a szellemitulajdon-védelmi képzésekben. A pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végzős hallgatók részére írja ki az SZTNH. A díjátadó a két félév pályázóinak összevontan, évente egyszer történik.

A 2021-22. tanév volt a tizedik, amely során kategóriánkénti díjazás szerint lett kiírva a pályázat. A pályázók foglalkozhattak szabadalmi, használatiminta-oltalmi, formatervezésiminta-oltalmi, védjegyoltalmi, szerzői jogi kérdésekkel vagy akár vizsgálhatták átfogóbban a szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepét is.

A 2021-22 tanév során összesen 26 hallgató regisztrált a pályázaton. A 26-ból 21 hallgató tudta befejezni a teljes pályázati ciklust, az értékelés során pedig összesen 13 egyetemista kaphatta meg az elismerést. A díjakat Lábody Péter, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala jogi elnökhelyettese adta át.

Az idei évben a legaktívabb pályázók a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói voltak, de érkeztek pályázatok többek között a Debreceni Egyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Pannon Egyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Károli Gáspár Református Egyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről is.

A 2021-22-es tanév díjazottjai:

Szabadalom és használatiminta oltalom kategória

I. díj – nem osztották ki
II. díj – Szemes József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem): A cariprazine tace-intermedier gyártás hatékonyságnövelésének vizsgálata transzanimázokkal katalizált izomerizációs reakciókkal
III. díj – Schaffhauzer Zsófia (Pannon Egyetem): Tüdőbetegségekre jellemző glikán biomarkerek vizsgálati eredményeinek szellemitulajdon-védelmi lehetőségei

Védjegyoltalom kategória

I. díj – Holczapfel Katalin (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): A magyar borok eredetvédelme
II. díj – Mátrai Cintia (Óbudai Egyetem): Női higiéniai termék csomagolására vonatkozó formatervezésiminta-oltalmi bejelentés
III. díj – Perlusz Anna Szilvia (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Rosszhiszeműség a védjegyoltalmak körében: egy definíció hiánya

Szerzői jog kategória

I. díj – Bencze Máté Imre (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): A CDSM irányelv sajtókiadványok védelmével kapcsolatos szabályozása és hazai implementációja
II. díj – Stock Szabolcs (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
III. díj – Bosányi Zsófia Eszter (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Én házam, az én váram? – az építészeti alkotások szerzői joga által alkotott korlátok

Különdíj – Kohod Kornél (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Az idézés szerzői jogi (újra)értelmezése

A szellemi tulajdon gazdasági szerepe kategória

Megosztott I. díj – Török Balázs (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Egyetemi hasznosító vállalkozások jogi vizsgálata
Megosztott I. díj – Tóth Hanna (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Tailored to protect? Dilemma of the optimal level and tools of fashion design protection
II. díj – Révész Patrícia (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): Szellemi tulajdonjogok védelme a szabadkereskedelem és az uniós versenyjog tükrében
III. díj – Garab Edit Anna (Budapesti Corvinus Egyetem): Innovációs- és szellemitulajdon menedzsment stratégia gazdasági jelentősége és alkalmazása egy hazai kkv példájával

Minden díjazottnak gratulálunk!

2022/10/06