Az SZTNH új szolgáltatása is segíthet innovátor országgá válni

Az elmúlt hónapokban született döntések azt segítik, hogy Magyarország erős innovátor országgá váljon - hangsúlyozta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára kedden a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH) tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta, Magyarország az európai innovációs eredménytáblázat alapján a mérsékelt innovátorok közé tartozik a 23. helyével, a forrásbővítés, az intézményrendszer átalakítása, a szolgáltatási rendszer erősítése, az innovációs környezeti feltételek javítása támogatja a magyar vállalatokat, kutatókat, feltalálókat, a felsőoktatási intézményeket eredményesebb innovációs munkájukban.

Hozzátette, ebben a folyamatban rendkívül fontos szerepe van a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának, amely szolgáltatási kínálatának bővítésében újabb lépést tett a szakterületi témakutatás elindításával, amely remények szerint hozzájárul az ország innovációs teljesítményének javulásához, a szabadalmak számának növekedéséhez.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnöke rámutatott arra, hogy kiemelt főhatóságként erősítik a szellemi tulajdonhoz kötődő szemléletet, az innováció vezérelte fejlesztés végigvitelét. A szakterületi témakutatás szolgáltatás indításával segítséget adnak annak eldöntéséhez, hogy az adott témát milyen irányban érdemes fejleszteni.

Az SZTNH újabb szolgáltatását a beérkezett igények alapján indították az év elején, az eddigi visszajelzések kedvezőek - hangsúlyozta Pomázi Gyula.

Az elnök kiemelte, érdemes megnézniük a kutató-fejlesztő, innovációt végzőknek, a kkv-knak, hogy a témáról, amelyet fejleszteni, kutatni szeretnének, milyen nemzetközi eredmények, adatok, publikációk vannak. A szolgáltatással abban is segítenek, hogy az érintettek megtalálják az újdonságot a kutatási, fejlesztési területükön - tette hozzá.

A szolgáltatás egyben megtakarítást is eredményez cégeknek, intézményeknek azzal, hogy csak azt fejlesszék, ami valóban újdonság, és amivel a piacon gazdasági eredményt tudnak elérni - hívta fel a figyelmet Pomázi Gyula.

Az SZTNH legfeljebb négy hét alatt szerzi be a kért információkat a különböző nemzetközi adatbázisokból, amelyekből láthatóak lesznek majd az adott témában született kutatási eredmények - mondta Pomázi Gyula.

Ismertette, hogy a hivatal online felületén lehet tájékozódni a lehetőségekről, innen letölthető az a megrendelő lap, amely alapján szerződést kötnek a munka elvégzésére 150 ezer forint nettó áron.

MTI

2020/02/18