2020. évi Akadémiai—Szabadalmi Nívódíjak

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, hagyományaihoz híven, ebben az évben is felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémiával közösen, 1997-ben alapított Akadémiai—Szabadalmi Nívódíj adományozását a kiemelkedő feltalálói és tudományos tevékenység elismerésére.

A díjak fogadtatása a korábbi években megerősítette azt a meggyőződést, hogy az iparjogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megmérettetés próbáját is kiálló kutatási eredmények megbecsülése fontos szerepet játszik az alkotók és tevékenységük társadalmi elismerésében. A díjakat Freund Tamás a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke adta át a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, az MTA Dísztermében.

A 2020. évi Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az Akadémia tudományos osztályainak képviselőiből és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala díjbizottságának tagjaiból álló kuratórium döntése alapján az alábbi személyek Akadémiai-Szabadalmi Nívódíj elismerésben részesültek»

2020/11/10