V. Jelentősebb ügyek

16. A 4. számú mellékletben öt olyan szakértői véleményt reprodukáltunk, amelyek az érintett jogi kérdések tekintetében vagy egyébként jelentősek voltak, s amelyek alkalmasaknak látszanak a Testület elé kerülő ügyek jellegének a bemutatására.

17. Az SZJSZT 06/05. számú ügy jó példája a Testület elé kerülő ügyek növekvő komplexitásának. A Rendőrség megkeresésére arra kellett válaszolnia a Testületnek, hogy a Manager Magazin és/vagy a Magyar Hírlappal korábban munkaviszonyban álló gazdasági újságíró megsértette-e a Ringier Kiadó szerzői vagy kapcsolódó jogait az által, hogy a korábban a Ringier Kiadó tulajdonában álló Magyar Hírlap "100 leggazdagabb magyar" c. kiadványához hasonló kiadványt adott ki.

18. Az ügyben nemcsak azt kellet vizsgálni, hogy engedély nélküli többszörözés vagy átdolgozás történt-e, de azt is, hogy nem sérültek-e adatbázis-előállítói (kapcsolódó) jogok. Továbbá, abban is állást kellett foglalni, hogy a munkaviszonyban alkotó szerző esetében egymagában az, hogy a műveket, illetve azok tervezeteit elektronikus formában a munkáltatója szerverén tárolja, a mű átadásának számít-e a Szjt. 30.§-ában foglaltak szerint, s így a vagyoni jogok ezzel átszállnak-e a munkáltatóra.

19. Az SZJSZT 11/05. számú ügyben arról kellet véleményt mondania a Testületnek, hogy a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program Irányító Hatósága (HEFOP IH) részére egy tanácsadó cég által készített információ- stratégiai tanulmány szerzői jogi védelem alatt álló műnek minősül-e. Továbbá, arra is választ kellett adni, hogy milyen terjedelmű felhasználói jogok illetik meg a HEFOP IH-t; különösen, hogy az eredeti tanulmány változatlanul hagyásával, de ahhoz kapcsolódóan, az eredeti tanulmány jogtulajdonosának a hozzájárulása nélkül, harmadik féllel együttműködve új, aktuális terveket dolgoztathat-e ki.

20. Az SZJSZT 13/05. számú ügyben a jogsértő módon többszörözött műpéldányok "másodkezű" terjesztésével kapcsolatos felelősségi kérdésekkel kellett foglalkoznia a Testületnek.

21. Az SZJSZT 20/05. számú ügyben a Vodafone és a T-Mobile távközlési társaságok reklámfilmjeit kellett összehasonlítania a Testületnek, annak megállapítása végett, hogy milyen szerzői jogok megsértésével járt az, hogy az utóbbi társaság reklámfilmje, paródisztikus stílusban felhasználva az előbbi társaság reklámfilmjének számos elemét, mintegy kifigurázta azt.

22. Az SZJSZT 32/05. számú ügy tárgyát a televíziós csatornák szállodai szobákban a vendégek számára történő hozzáférhetővé tételével kapcsolatos szerzői és szomszédos jogi kérdések képezték.

Budapest, 2006. március 23.

id. Dr. Ficsor Mihály
a Testület elnöke
 

Mellékletek:
1) A Testület megújított Ügyrendje
2) A 2005-ben tartott elnökségi ülések jegyzőkönyvei
3) A megkeresések és megbízások listája
4) A beszámoló 12. pontjában említett jelentősebb ügyekben elfogadott szakvélemények

 

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet 5. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján a Beszámolóval egyetértek.

Budapest, 2006. április 3.

Dr. Bendzsel Miklós
a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke