III. Megkeresések, illetve megbízások és az azok alapján adott szakértői vélemények

7. Az Szjt. 101. §- ának (1) és (3) bekezdése, illetve a Korm. r. 1. §- a alapján a Testület szerzői jogi jogvitás ügyekben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok megkeresésére, illetve a felhasználói jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben peren kívüli megbízás alapján jár el.

8. 2002- ben a beérkezett ügyek száma 41 volt. Miután 2001- ben 39 ügy érkezett a Testülethez, az ügyforgalom szintje meglehetősen stabilnak látszik.

9. A tárgyalt ügyek megkeresők, illetve megbízók szerinti alakulását elemezve elmondható, hogy - a tavalyi helyzethez képest - csökkent a peres ügyekben lefolytatott szakértői eljárások száma, ugyanakkor az egyéb állami szervezetek és a szakmai megkeresések aránya növekedett, s ez utóbbi megkeresések többször általános, elvi jelentőségű kérdéseket érintettek.

10. A peres és peren kívüli ügyek arányának az utóbbiak javára való elmozdulására magyarázat lehet az a tapasztalatunk, hogy a jogvitás ügyekben a felek néha a testületi vélemény birtokában kívánnak megegyezni, vagy az egyik fél a Testület véleményére hivatkozva kívánja meggyőzni az ellenérdekű felet, így elkerülendő a bírósági eljárást.

Megkeresők, megbízók: Ügyek száma:
Bíróságok:
Rendőrhatóságok:
Egyéb állami szervek:
Szakmai szervezetek:
11
8
7
6
Magánszemélyek: 9
Megkeresések és megbízások összesen: 41

11. A megkeresések és megbízások szakterületek szerinti megoszlása a 2001. évi adatokhoz képest gyökeresen megváltozott. Míg 2001- ben a beérkezett megkeresések közül építészeti és zenei művekre vonatkozott a legtöbb, 2002- ben a könyvkiadást érintő megkeresések száma volt a legnagyobb. A többi szakterülethez tartozó ügyek a szerzői és kapcsolódó jogok igen széles spektrumát fogják át.

Szakterület: Ügyek száma:
Könyvkiadás:
Tanulmány:
Szoftver:
Grafika:
Zeneművek:
Filmművészet:
Műszaki tervek:
Képzőművészet:
Iparművészet:
Térképművek:
Egyéb:
8
4
4
3
3
3
3
2
2
2
7
Összesen: 41

12. A megkeresések és megbízások teljes listáját a 2. számú melléklet tartalmazza.

13. A fontosabb szakértői véleményeknek az MSzH hivatalos közlönyében való közlése 2001. februárjában megkezdődött és azóta rendszeresen folyik. A 2002- ben befejezett ügyek közül a következőket indokolt kiemelni (miután ezek általánosabb jellegű kérdéseket érintettek):

(1) peren kívüli megbízás a kutatási- fejlesztési szerződés alapján keletkező alkotások szerzői jogi státusza és a felhasználásukra irányadó szabályok kérdésében (SzJSzT 06/02);
(2) peren kívüli megbízás a Seuso- kincsekről készült és az egyik kereskedelmi televízió által felhasznált videofelvétel szerzői jogi védelmének a kérdésében (SzJSzT 08/02);
(3) peren kívüli megbízás a fordítási jog kereteiről és gyakorlásának módjáról (SzJSzT 10/02);
(4) peren kívüli megbízás az Európai Unió jogi aktusai magyar nyelvű fordításával kapcsolatos szerzői jogi kérdésekről (SzJSzT 19/02);
(5) peren kívüli megbízás az építészeti engedélyezés céljára benyújtott tervdokumentáció felhasználása tekintetében fennálló szerzői jogi kivételek köréről (SzJSzT 27/02);
(6) bírósági megkeresés Cs. U. T. felperesnek Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata alperes ellen indult perében (amelyben arról kellett véleményt adni, hogy a város címerének a szerző által megformált és a főtéren elhelyezett nagyalakú mozaik- változata szerzői műnek minősül-e és, ha igen, milyen díjigénye lehet a szerzőnek) (SzJSzT 34/02);
(7) peren kívüli megbízás a Honvéd Kórház átalakításával felmerülő szerzői jogi kérdésekről (SzJSzT 35/02);
(8) peren kívüli megbízás a valamely polgári légi jármű üzemelési engedélyének kiadásához szükséges "Üzembentartási kézikönyv" szerzői jogi státuszáról (SzJSzT 36/02).

A fent említett szekértői véleményeket a 3. számú mellékletben reprodukáltuk.