2021

DR. DÉKÁNY IMRE

DR. FEKETE ANDREA

DR. KARIKÓ KATALIN

DR. KOTSCHY ANDRÁS

DR. SZECSKAY ANDRÁS

 

DR. DÉKÁNY IMRE egyetemi tanár, professor emeritus

Vegyész diplomáját a József Attila Tudományegyetemen (JATE) szerezte. A kémia tudományok kandidátusa, az MTA doktora, egyetemi tanár az MTA levelező tagja, majd rendes tagja. Humboldt ösztöndíjas Münchenben. Vendégprofesszor Jülichben, az Egyesült Államokban, Japánban. 1993-1996 között a JATE, majd 2003-2009 között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorhelyettese. Az SZTE Kolloidkémiai Tanszékének vezetője, az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudomány Tanszékének vezetője. Kutatási témája a határfelületek és a kolloid diszperziók, valamint a proteinek aggregációjának tanulmányozása.

A kémiai környezetvédelem és a nanotechnológia területein folytatott kiemelkedően sikeres kutatási-fejlesztési és feltalálói tevékenységet, különös tekintettel a nanofázisú diszperz rendszerekkel, és a fémoxid félvezetőket tartalmazó rétegszilikát nanokompozitokkal kapcsolatos munkásságára, amely nagyban előmozdította az öntisztuló felületek fejlesztését. A szilárd-folyadék határfelületi tulajdonságok módosításával az acélöntészetben és az olajtermelésben alkalmazható új szuszpenziókra, emulziókra és mikroemulziókra kapott munkatársaival szabadalmi oltalmakat. Fontos szerepe volt a SZTE-en szakterületén az innovációs tevékenység előmozdításában.

A kutatócsoportjával kidolgozott legújabb innováció egy olyan nanotechnológiai eljárásra épülő fertőtlenítési módszer, amely látható fény hatására alkalmas a felületeken és a levegőben lévő mikroorganizmusok, valamint allergének inaktiválására. A kidolgozott új módszernek különösen fontos jelentősége van a koronavírus terjedésének visszaszorításában. Eredményeit 482 (nemzetközi) folyóiratban megjelent cikkben és 151 egyéb közleményben publikálta, azokra összesen több mint 15000 hivatkozás történt. Több folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.

Ezidáig 35 közzétételig, adatközlésig jutó szabadalmi bejelentés kidolgozásában vett részt feltalálóként (30 szabadalomcsaládban) 4 országban, régióban, s ezekből 16 szabadalmat adtak meg.

Elismerései: Eötvös József-díj (2020), A Magyar Érdemrend középkeresztje (2019), Széchenyi-díj (2014), Pro Universitate-díj (2010), Gábor Dénes-díj (2009), Szent-Györgyi Albert-díj (2007), Szilárd Leó professzori ösztöndíj (2006), Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díja (2003), Eduard Raphael Liesegang-díj (2000), Canon Alapítvány díja (1999), MTA Kémiai Tudományok Osztálya Buzágh Aladár-díja (1979).

https://www.youtube.com/watch?v=_xLxgaC7Fvg

 

DR. FEKETE ANDREA gyermekgyógyász, a Semmelweis egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának docense, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője

A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán diplomázott 2000-ben. 1998 óta dolgozik az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán. Érdeklődési területe a nefrológia - az akut és krónikus veseelégtelenséghez vezető betegségek állatkísérletes modellezése, patofiziológia vizsgálata, valamint a diabétesz – mikrovaszkuláris szövődmények vizsgálata. Vendégprofesszorként Amerikában és Németországban töltött hosszabb időt. 2011-ben az egyik első nőként nyerte el a Lendület program öt évre szóló támogatását. Több nyelven oktat gyermekgyógyászat gyakorlatot, emellett részt vállal a posztgraduális képzésben, s az egyetem Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Programjában mentorként is tevékenykedik.

A Sigma-1 receptor serkentésére vonatkozó szabadalmaztatott találmánya áttörést hozhat a koronavírus megbetegedések szövődményeként kialakuló tüdőgyulladás és szöveti hegesedés kezelésében. Az egyetemi spin off cég szabadalmát arról, hogy a Sigma-1 serkentése jó lehet a szöveti hegesedés gátlására, az USA-ban 2020 márciusában megadták. A tüdőhegesedés kezelésében hatékony szabadalmuk alapján 2020 novemberében megkezdődött az a fázis II. tanulmány, amelynek keretei között középsúlyos COVID betegek részesülnek fluvoxamin terápiában.

Eredményei kiemelkedő folyóiratokban jelentek meg, több újság rendszeres lektora (Journal of Physiology, American Journal of Human Genetics, Transplant International, Nephrology Dialysis Transplantation), illetve szerkesztőbizottsági tagja (Journal of Pediatric Sciences), nemzetközi konferenciák meghívott előadója.

Társalapítója és vezetője a SigmaDrugs Biotech start-up vállalkozásnak, munkatársaival több hasznosítható, gyógyszerfejlesztési szempontból is fontos szabadalmat hoztak létre, s ezért Semmelweis Innovációs Díjat kapott.

Főbb elismerései: Talentum Akadémiai díj (2011), Miklós György-díj (2010), Sanofi-Aventis szakmai díj (2008), A „Gyermekek gyógyításáért” alapítvány Dr. Frank Mária emlékérme (2008), Sigma-Aldrich Fiatal Kutatói díj (2007), OTKA publikációs pályázat díja (2006), Akadémiai Ifjúsági Díj (2006), L’Oréal „Nők a tudományért”-díj (2006), Magyar Vesealapítvány Hársing László díja (2005), Magyar Gyermekgyógyász Társaság Petényi díja (2004), Veritas et Virtus alapítvány díja, ifj. Farkas József-emlékérem (2003), illetve többszörös Magyary Zoltán- és Bolyai-ösztöndíjas.

https://www.youtube.com/watch?v=3OFDB2R-WzI

 

DR. KARIKÓ KATALIN, kutatóbiológus, biokémi-kus, a BioNTech RNA Pharmaceuticals GmbH alelnöke

1978-tól az MTA ösztöndíjasaként a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett vírusokkal foglalkozni, itt szerezte doktori címét. 1985-től a philadelphiai Temple Egyetemen módosított nukleozidokkal kísérletezett. Három évvel később Washingtonban interferonokkal dolgozott. 1989-től ismét Pennsylvaniában helyezkedett el a University of Pennsylvania egyetemen, ahol a mai napig alkalmazásban van. Itt vált kutatása elsődleges célpontjává az mRNS. Az RNS mediálta immun aktiváció vizsgálata során úttörő jelentőségű felismerése volt, hogy a nukleozid módosítások elnyomják az RNS immunogenitását. A National Institutes of Health támogatásával kutatócsoportja makákókon demonstrálta a nukleozid módosított mRNS alkalmasságát fehérjepótlásra, ezzel utat nyitva új típusú terápiáknak. Az új technológiára több rendkívüli jelentőségű, számos országban megadott szabadalmat alapítottak, melyeknek feltalálója.

2013-ban belépett a BioNTech RNA Pharmaceuticals GmbH gyógyszergyártó cégbe, ahol jelenleg vezető alelnök.

Az általa kidolgozott technológián alapulnak azok a legújabb generációs mRNS alapú vakcinakészítmények (többek között a Pfizer-BioNTech vakcinája), melyek hatékony eszközt jelentenek napjainkban a koronavírus világjárvány megfékezésében.

Eredményeit 181 nemzetközi folyóiratban megjelent cikkben és egyéb közleményben publikálta, azokra összesen mintegy 12400 hivatkozás történt. Ezidáig több, mint 70 közzétételig, adatközlésig jutó szabadalmi bejelentés kidolgozásában vett részt feltalálóként (10 szabadalomcsaládban) tucatnyi országban, régióban, amiből több, mint 25 nemzeti, regionális szabadalmat adtak meg.

 

DR. KOTSCHY ANDRÁS a Servier gyógyszerkutató intézet igazgatója és tudományos kutatócsoport vezetője

Vegyészként 1992-ben végzett az ELTE-n, majd itt szerzett PhD-fokozatot 1995-ben. A kémiai tudomány kandidátusa, majd az MTA doktora. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen oktatott és kutatott, itt habilitált. Kutatási területe új katalitikus eljárások kifejlesztése és szintetikus alkalmazása. 2007-ben csatlakozott az akkor induló Servier Kutatóintézethez, a Felfedező Kémiai divízió igazgatójaként. 2015 óta az kutatóintézet igazgatója. Több gyógyszerkutatási projekt vezetője, résztvevője az onkológia területén, amelyek közül több eredmény jelenleg a klinikai vizsgálati fázisba jutott. Kutatási eredményeiről beszámoló 57 közleménye 1200 feletti független hivatkozást kapott.

Több nemzetközi, szakmai rendezvény szervezője, az MTA Heterociklusos és Elemorganikus Kémiai Munkabizottságának elnöke, hazai szakmai szakértői testületek (MKE Tudományos Bizottság, MTA Bólyai ösztöndíj szakértői bizottság) tagja. Az ő szakmai irányításával elsőként fedezték fel az MCL1 fehérje szelektív gátlószereit, mint innovatív rákterápiás hatóanyagokat. Az eredmények egy új biológiai mechanizmussal bővítik a rákterápia eszköztárát, amellyel kapcsolatban több szabadalmat is bejelentettek. Szabadalmi portfoliójában társfeltalálóként 15 PCT bejelentés, 15 EP bejelentés (ebből 9 megadott EP szabadalom), 13 US bejelentés (ebből 3 megadott US szabadalom), 3 JP bejelentés (ebből 1 megadott JP szabadalom) szerepel.

Elismerései: Szent-Györgyi Albert Emlékérem (1987), Royal Society posztdoktori ösztöndíj (1996), Alexander von Humboldt ösztöndíj (1999), Bólyai János Kutatási Ösztöndíj (2001, 2006), Bruckner Győző-díj (2003), MKE Nívódíj (2005, 2016), Oláh György-díj (2011), Gábor Dénes-díj (2018). 

 

DR. SZECSKAY ANDRÁS a Szecskay Ügyvédi Iroda alapítója és irodavezető partnere a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület elnöke

Jogi diplomáját 1973-ban szerezte meg az Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, summa cum laude minősítéssel. 1975 óta a Budapest Ügyvédi Kamara tagja. 1975 és 1992 között az SBGK Budapesti Ügyvédi és Szabadalmi Iroda, 1992-2004 között pedig a Moquet Borde & Associés francia nemzetközi ügyvédi iroda partnere. 1990-ben részt vett az ottawai Canada-Eastern European Lawyers Internship programban. Szakterülete elsősorban a peres- és választottbírósági eljárások, vállalatfelvásárlási ügyletek, vállalat- és beruházás finanszírozás, valamint a szellemi alkotások joga. A Budapesti Ügyvédi Kamarában először titkárként, ezt követően több cikluson keresztül elnökségi tagként, 2002 és 2019 között a nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesként tevékenykedik. Kamarai tevékenysége mellett számos hazai és nemzetközi szervezetben vesz részt aktívan.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Választottbíróságának és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Állandó Választottbíróságának névjegyzékében felvett választottbíró. 1993 óta a Kecskemét Város Bozsó Gyűjtemény Alapítvány, 2008 óta pedig a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány kuratóriumi tagja.

Rendszeresen tart előadást hazai és nemzetközi konferenciákon, valamint szerzője, illetve társszerzője számos hazai és külföldi cikknek, szakmai publikációnak.

Elismerései: A jog szolgálatában életműdíj (2019), Deák Ferenc-díj (2014), a Pro Collegium Advocatorum Ügyvédségért díja (2011), Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008), Kiváló ügyvéd-díj (20003), Eötvös-díj (2000).