Bejelentették a Design Management Europe Díj 2014/2015-ös díjazottjait

Az idei év DME Díj díjátadó gáláját november 20-án rendezték meg a franciaországi Saint Étienne Cite du Design negyedében.

A DME Díj az egyetlen nemzetközi díj, amellyel azt ismerik el, hogy az egyes szervezetek hogyan menedzselik a designt (vagyis kevésbé a konkrét termékre vagy szolgáltatásra fókuszál). A gálára első körben kiválasztott tizennégy szervezet képviselői mellett különböző európai országokból további 200 delegált gyűlt össze, hogy megtudják, melyek a díjazott szervezetek, illetve melyek kaptak elismerő oklevelet az öt kategóriában.

Bár eredetileg csak az európai szervezetek előtt állt nyitva a lehetőség, az utóbbi két évben Európán kívülről is érkeztek pályázók, köztük az Egyesült Államokban működő Newell Rubbermaid, amely a nagyvállalat kategóriában nyert díjat. A cég ezzel egész Európa számára magasra helyezte a lécet, mivel a legmagasabb pontszámot érte el a DME 2007-es indulása óta. Philip Thompson, a Newell Rubbermaid designért felelős alelnöke Michiganből utazott St Étienne-be, hogy személyesen vegye át a díjat.

A számos díjkategóriának köszönhetően gyakorlatilag bármilyen méretű vállalat, illetve állami és non-profit szervezetek is pályázhatnak a nagy multinacionális vállalatok mellett. A kisvállalat kategóriában az Egyesült Királyságban működő Specialist Precast Products lett a díjazott, amely előre gyártott betonelemeket értékesít. A trófea átvételekor Martyn Fear igazgató röviden utalt rá, hogy hogyan jutottak el a design megértése és menedzselése felé vezető úton odáig, hogy helyi beszállítóból az egész országot kiszolgáló nagy értékű céggé növekedjenek, amely ma már külföldön is kutatja az üzleti lehetőségeket.

A DME-pályázat benyújtásakor kérdőívet kell kitölteni, illetve el kell küldeni egy posztert, amely a szervezet design menedzselésével kapcsolatos megközelítését vázolja, az anyagot független szakértők értékelik. Ebben az évben a zsűri tagjai az alábbiak voltak: Carole Bilson, a Design Management Institute elnöke (USA), Les Wynn, a HCL European Experience Design Team vezetője (Egyesült Királyság) és Roel Stavorinus tapasztalt designmenedzsment tanácsadó (Hollandia), aki ügyfelei között tudhatja a korábbi DME- és Red Dot-díjak nyerteseit is.

A kiválasztott pályázók poszterei elérhetők a DME honlapján a korábbi évek anyagai mellett, valamint további kiegészítő anyag is hozzáférhető a designmenedzsment témakörében és szabadon felhasználható az iparban és az oktatásban egyaránt. A díj korábbi nyertesei között megtaláljuk többek között a Heineken, a Glaxo-Smith-Kline, a Procter & Gamble, a Lego, a Schneider Electric cégeket.

A DME minden évben tavasszal fogadja be a városok pályázatait, amelyek következő télen szeretnének a díjátadó ceremóniának helyszínt biztosítani. A 2013-as díj nyertese, a Cité Du Design (St Étienne) a DME díjátadó ceremóniát a "Design Map" program harmadik sorozatába integrálta. A "design gazdasági hatását" kutató Design Map, a maga 30 kiállításával és workshopjával tökéletes helyszínt biztosított a nyolcadik DME Díj átadásához.

Az öt kategória valamennyi nyertesét az Egyesült Királyságban működő PDR designkutató-központ által tervezett és készíttetett trófeával jutalmazták. A 3D nyomtatással készült trófeát a DME kezdőbetűk kiemelése mellett úgy tervezték meg, hogy ugyanazt a figyelmet és gondosságot tükrözze vissza, amelyet maguk a nyertesek szenteltek a designmenedzsmentnek.

A DME 2014/15 díjben és elismerő oklevélben részesült szervezetek

Nagyvállalat kategória
Newell Rubbermaid (USA) - díjazott,
AutoScout24 (Németország) - díjazott,
Carrefore (Franciaország) - elismerő oklevélben részesült,
SAP SE (Németország) - elismerő oklevélben részesült.

Középvállalat kategória
Imperia AG (Németország) - díjazott,
Intra Lighting (Szlovénia) - elismerő oklevélben részesült.

Kisvállalat kategória
Specialist Precast Products (UK) - díjazott,
Marset Iluminacion S.A. (Spain) - díjazott,
PRO Produkcja Sp.z.o.o. (Poland) - elismerő oklevélben részesült.

Mikrovállalat kategória
Quut (Belgium) - díjazott,
Octagon Design S.L. (Spanyolország) - elismerő oklevélben részesült,
BiomeDesign (Kanada) - elismerő oklevélben részesült.

Non-profit szervezetek kategória
Myddfai Trading Company (Egyesült Királyság) - díjazott,
vzw Web (Belgium) - elismerő oklevélben részesült.

Háttérinformáció
A Design Management Europe (DME) éves díja az egyetlen nemzetközi díj, amellyel a design menedzsmentjét ismerik el a magán- és az állami szektorban egyaránt. Lényegében azokat a folyamatokat, üzleti döntéseket és stratégiákat jutalmazza, amelyek lehetővé teszik az innovációt, és a szervezet sikerességét támogató, hatékonyan megtervezett termékeket, szolgáltatásokat, kommunikációt, környezetet és márkát hoznak létre.

Ha a designnal kapcsolatos gyakorlatot megvizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a vállalatok gyakorlata a külső tanácsadó cég számára elkészített rövid tájékoztatótól kezdve a design üzleti modellbe történő teljes integrációjáig különböző, de a sikeres működéshez megfelelő designmenedzsmentre van szükség.

A DME Díjat 2007 óta európai design szervezetek hálózata működteti. A díj elsődleges célja az, hogy a design stratégiai alkalmazását ösztönözze annak érdekében, hogy az iparág versenyképességét, illetve a közszolgáltatások hatékonyságát növelni lehessen.

A DME Díj mind a magán-, mind az állami szektor számára nyitott, a szervezetek mérete és típusa szerint öt kategóriában ítélik oda.

A szervezetek kérdőív kitöltésével és poszterek megtervezésével prezentálják designmenedzsment folyamataikat és stratégiájukat, a beküldött anyagot a designmenedzsment nemzetközileg elismert szakértőiből álló bírálóbizottság értékeli. A bizottság a jelöltek első körének kiválasztása után határoz az egyes kategóriák nyerteseiről.

DME kontaktszemély:
Sebastian Hesselmann
Tel: +44 (0)29 2041 7001
Email: sehesselmann [sddeeffnbfnjndfbn] cardiffmet [uzzuehrgewzgewzug] ac [uzzuehrgewzgewzug] uk
http://www.designmanagementexcellence.com/

Néhány szó a bírálóbizottság tagjairól:

Carole Bilson (USA)
A Design Management Institute (DMI) elnöke, 11 évig dolgozott a tanácsadó szervezetnél. Korábban a Strategic Change & Innovation elnöke volt, ez a szervezet azoknak a menedzsereknek és igazgatóknak ad stratégiai és operatív tanácsot, akik a designgondolkodás és innováció segítségével szervezeti változásokat kezdeményeznek. Ügyfelei között a Fortune 500 lista nagyvállalatait, kis- és középméretű cégeket, oktatási intézményeket és non-profit szervezeteket egyaránt meg lehet találni.

Azelőtt a Pitney Bowes cégnél a Global Design & Usability & Technology Support Operations divízió alelnöke volt. 11 évig felügyelte ennek a díjnyertes osztálynak a működését, miközben a levelek és a dokumentumok kezelése céljából különböző rendkívül vonzó és könnyen alkalmazható, korszerű és egyetemes designmegoldásokat talált ki. Csapata vizuális és ipari tervezőkből, információkezelő szakemberekből, az emberi erőforrás szakértőiből, élvonalbeli szoftverfejlesztőkből és mérnökökből állt. Vezetése alatt az osztály 12 nemzetközi díjat nyert el, és 49 szabadalmat jelentett be a design területén. Egy olyan innovációs projektet is irányított a részlegben, amely végül termékként az App Store-on került bevezetésre.

Les Wynn (Egyesült Királyság)
Miután elsőrangú minősítést szerzett BA szinten az ipari designtervezés, illetve mesterfokozatú diplomát kapott a terméktervezés területén, különböző tanácsadó cégeknél és cégen belüli designcsoportok élén vállalt felsővezetői szerepet, a mobiltelefonoktól az irodai székeken és a professzionális hangtechnika berendezéseken át a díjnyertes irodai eszközökig egy sor fogyasztói és vállalati terméken dolgozott. Életpályája alatt sokat dolgozott a Távol-Keleten, a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban, illetve Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt.

Jelenleg a HCL Technologies (egy 16 milliárd dollár bevételű globális tanácsadó cég) European Experience Design csapatának vezetője. Miután a Xerox Europe-nál a fogyasztói élményekért volt felelős, a HCL cégnél is ugyanezt a szerepet vállalta, egy igazi, hamisítatlan designszervezeti működés létrehozását, amely sokféle ügyfelet, tanácsadói környezetet és földrajzi elhelyezkedést képes átfogni. Az Experience Design csapat a felhasználó és a végtermék vagy -szolgáltatás között létrejött interakció valamennyi eleméért felelős.

Roel Stavorinus (Hollandia)
Designmenedzsment és kommunikációs tanácsadóként dolgozik, a vállalati identitásra specializálódott. A design, a kommunikácó majd a kommunikáció menedzsmentjének kutatását követően több nagyvállalatnál dolgozott marketing- és kommunikációs szakértőként.

2003-ban elindította saját tanácsadó cégét, a cég ügyfelei komplex design- és kommunikációs projektekre adtak megbízást. Többek között olyan cégeknek dolgozott, mint a Holland Nemzeti Opera- és Balett társulat, a Ballett Orchestra, a Motion10 és a Royal BAM Group. Munkája mellett az Alkalmazott Tudományok Avans-i Egyeteme, az Alkalmazott Tudományok Fontys-i Egyeteme, a St. Joost Művészeti Akadémia és a European Institute of Brand Management (Márkamenedzsment Európai Intézete - EURIB) vendégoktatója a design menedzsment területén.