A kifejezetten mikro- és kisvállalkozók számára összeállított üzleti működtetési és fejlesztési tanácsokkal szolgáló kiadvány legfrissebb változata jó néhány újdonságot kínál. A Magyar Formatervezési Tanács gondozásában, elektronikus formában megjelenő útmutató nélkülözhetetlen információkat tartalmaz az újonnan vállalkozást alapító és már működtető fiatalok számára.
A tavasszal kiadott 7.0 változat minden fejezete frissített, aktualizált tartalommal jelenik meg, szerepelnek benne a célcsoportot érintő jogszabályi és adózási változások, valamint a megváltozott cafeteria rendszer is. A szerkesztők önálló fejezetet szenteltek a kockázati tőkét keresőknek, s külön egységben található egy forrástérkép kisvállalkozásoknak. Bővített fejezet foglalkozik a pályázaton való részvételt érintő és segítő tanácsokkal, s számos internettel kapcsolatos újdonság is helyet kapott. A kötetet naprakész táblázatok és fogalomtár egészíti ki, amely új címszavakkal is gyarapodott.
A 2007-ben útjára indított kezdeményezés igazi sikertörténet, hiszen a fejezetek összeállításában majd harminc, elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szerző működött közre. Az eltelt négy évben a Start up Guide egy közel 200 oldalas komoly, több felsőoktatási intézményben is segédanyagként használt tankönyvvé fejlődött.
A kiadvány PDF formátumban ingyenesen letölthető weboldalunkról, sőt olvasható a www.startupguide.hu-n, valamint a Napi Gazdaság honlapján (www.napi.hu/sug) is.