Megnyílt a 2010. évi Moholy-Nagy László Formatervezési és Kozma Lajos Iparművészeti ösztöndíjasok 2010. évi beszámoló kiállítása

Február 4-én ünnepélyes keretek között nyílt meg a Moholy-Nagy László Formatervezési és Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti ösztöndíjasok tárlata az Iparművészeti Múzeumban.

A Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat 1989-ben hívták életre azzal a céllal, hogy pályakezdő designereket segítsenek karrierjük elindításában, tehetségük kibontakoztatásában. Az ösztöndíj tehát elősegíti a hazai formakultúra fejlődését és elterjedését, támogatja az önálló alkotói munkát folytató fiatal formatervezők szakmai fejlődését, és lehetőséget biztosít részükre egy saját kezdeményezésű innovációs program kidolgozására.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti  Hivatala által fenntartott, a Magyar Formatervezési Tanács által gondozott ösztöndíjra olyan 35 év alatti tervezők pályázhatnak, akik Magyarországon tevékenykednek és szakirányú, egyetemi diplomával rendelkeznek. Idén 15 fiatal alkotó vesz részt a programban, akik pályázat útján nyerték el a lehetőséget. Az ösztöndíj 2010-től kezdődően egy évre szólt, a támogatás összege bruttó 1 200 000 forint.

Az a 15 fiatal, hazai formatervező, aki 2010-ben Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjban részesült, olyan terveken és tárgyakon dolgozott az elmúlt évben, amelyek valós társadalmi kihívásokra reflektálnak. A munkáik mind nemzeti, mind nemzetközi szinten aktuális kérdésekre fókuszálnak: ilyen a környezettudatosság, a fogyatékkal élők integrálása vagy a diszkrimináció csökkentése.

A Moholy-Nagy László ösztöndíjasok közül többen aktuális társadalmi, szociális kérdésekre kerestek választ. Ennek a gondolatnak a jegyében készült például az infópult vakoknak a bőrt nem irritáló végtagvédő gyógyászati segédeszköz és a cigány népmeséket illusztráló grafika is. Ebbe a sorba illik a piros-fehér színkombináción alapuló, tradicionális és modern motívumokat ötvöző porcelán tál, amely egy könnyen sorozatgyártható szuvenírtárgy. A tavalyi munkák között született egy olyan animációs szofter is, amely többfunkciós installációs rendszer tervezésére alkalmas.

Számos designert foglalkoztat a környezeti értékek megóvása. A gépjárművek okozta környezeti terhelést csökkenti a turisztikai és közösségi célokat előtérbe helyező, újfajta városnézést kínáló jármű, az egy- vagy többszemélyes, félig fekvő pozícióból kényelmesen tekerhető kerékpár, illetve közvetett módon a víztiszta PVC fóliák ruházati alkalmazása Mind az üveghulladéknak új értelmet és esztétikát adó térelválasztók, burkolatok, mind a hajlítás alapelvén kialakított lámpacsalád a környezettudatosságra hívják fel a figyelmet. A porcelán növénytartó pedig speciális öntözési megoldást rejt, amit a cserepes zöld növények hálálnak meg leginkább.

A korábbi évek hagyományához híven az ösztöndíjasok munkáinak megvalósításában nagy szerepet játszanak a hazai vállalatok, gyártók: egy-egy cég felkérésére született meg a rendszerezést segítő, műanyag tároló termékcsalád a mai belsőépítészeti igényeknek megfelelő radiátorburkolat a padra leülő személy testhőmérsékletét átvevő kültéri pad és a szintén köztérre szánt interaktív pad, mely ülőhely, közvilágítás és fényreklámfelület is egyben.

A Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj - a Nemzeti Erőforrás Minisztérium segítségével - ugyancsak a pályakezdő formatervezők és iparművészek szakmai támogatását célozza, több mint húsz éve. Az idei válogatásban olyan különleges munkák láthatók, mint sorolható világító porcelán panelek, kerámia alapú akusztikus ütőhangszerek vagy különleges formaalakítású táskák.

Moholy-Nagy László Formatervezési ösztöndíjasok:
BOLDIZSÁR Zsuzsa
CSALA Sándor
DÖRÖGDI Orsolya
JUHÁSZ Dóra
KÁPOLNÁS Gergely
NAGY Krisztina

NAGYPÁL Dorottya
PALLAG Bálint
PÓCZOS Valéria
PONGRÁCZ Farkas
ROMVÁRI Péter
SASS Tivadar Viktor
SIMON Viktória
SÜMEGI Éva
VARGA Dávid 

Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti ösztöndíjasok:

FÖLDI Kinga
GYÖRGY Árpád Hunor
ILLÉSSY Lenke
JUHÁSZ Nóra
KANICS Márta
KOMPÁR Györgyi
MIHÁLY Gyula
MOLNÁR Réka
PATAKI Dávid
REJKA Erika
SÜTŐ Erika
TOMAY Katalin
ZÁVODSZKY Dalma

A tárlat 2011. február 25. és április3. között tekinthető meg az Iparművészeti Múzeumban (1091 Budapest, Üllői út 33-37.); www.imm.hu.