Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíj pályázat

Előzetes információ a 2010-es pályázatról

A Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíj idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját. Az ösztöndíj segítségével eddig 125 tehetséges fiatal kapott szakmai támogatást életútjának elindításához.
A 2010-es kiírásban - a megszokott, önálló alkotómunka mellett - preferáltan megjelennek a gyártócégek által javasolt, előre meghatározott témák is.
Öt gyártócég küldött témajavaslatot az ösztöndíjra. Ezek a témák a mellékletben megtalálhatóak, így már a pályázat megjelenése előtt lehet a cégek profiljával, technológiai lehetőségeivel ismerkedni. A cégek a leendő pályázóknak szívesen biztosítanak konzultációs lehetőséget is.
A pályázati feltételek változatlanok: az ösztöndíjra pályázhat minden 35 év alatti tervező, aki Magyarország területén folytat alkotói tevékenységet és szakirányú, egyetemi diplomával rendelkezik.
A pályázati felhívás megjelenése 2010 január közepén várható. A felhívás megjelenik majd a Magyar Formatervezési Tanács honlapján (www.mft.org.hu), a Design Terminál Kht. honlapján (www.designterminal.hu), illetve a kiírás átvehető lesz a Budai Rajziskolában is (1123 Budapest, Alkotás u. 45.).

A gyártói együttműködéssel megvalósuló témák rövid ismertetése                                                         

Alu-style Kft.

Sorolható beltéri tolóajtó rendszer

A feladat meghatározása

Pályázó feladata az Alu-style Kft. által fejlesztendő sorolható beltéri tolóajtó rendszer formai és funkcionális tervezése. A pályázó vizsgálja meg a különböző felhasználási és beépítési lehetőséget, szem előtt tartva az Alu-Style Kft. által képviselt dizájnt.

Kritériumok:

- Az Alu-Style Kft. jelenlegi minőségi és dizájn követelményeinek szem előtt tartása. Eddig nem használt originális műszaki megoldás kidolgozása, elsősorban a mozgó alkatrészek és az alapvető funkciók szempontjából.
- Gyárthatósági és gazdaságossági szempontok figyelembevétele.
- A rendszer és szerelhetőség minél egyszerűbb kidolgozása.
- Egyéb versenyképességet fokozó tényezők szem előtt tartása.

Információ:    
Ferenczi Péter ügyvezető igazgató
Telefon: 06-22-501-189
E-mail: gyorgy [961] gabriella [169] alu-style [961] hu
www.alu-style.com

 

CREA Form Kft. / Gia Form Kft.

Műanyag fröccsöntési technológiára alapozott új megoldású konyhai, irodai vagy otthoni használati eszközcsaládnak és csomagolásának kialakítása, kifejlesztése

A feladat meghatározása

Koncepció szintű látványtervek és ergonómiai szempontokhoz igazított műanyag elemek formatervezése készítése konyhai, irodai vagy otthoni használatra szánt műanyag fröccsöntéssel készített eszközcsalád valamint az eszközcsalád elemeinek papír, fólia stb. csomagolásának tervezése az alábbi követelmények alapján:
- esztétikus kivitel, letisztult formavilág
- maximális komfort, kényelem biztosítása a felhasználó számára használat közben
- minőségérzet fokozása, prémium minőségű megoldások
- logó/márkanév elhelyezhetőség
- többféle színkombináció alkalmazhatósága, anyagkapcsolatok rész elemeke tervezése
- könnyű tisztíthatóság, higiéniai szempontok
- csomagolás, terítékrajzok megtervezése, kapcsolódások, rögzítések szerkesztése
- sorozatgyártásra alkalmas kialakítás

Információ:    
Gaszt Attila Ügyvezető
Telefon:06- 23-366-738
Mobil:06-30-34-35-626
E-mail: attila [961] gaszt [169] giaform [961] hu
www.giaform.hu

 

ICO Zrt.

Új megoldások íróasztalra kerülő írószertartóra, tárolóra, írószertartó és tároló családra

A feladat meghatározása

A feladat lényege az, hogy a megváltozott tárgyi környezetben élő, íróasztal mellett dolgozó XXI. századi ember igényeit, megváltozott tevékenységeit figyelembe véve és tanulmányozva olyan asztali tárgyak kerüljenek tervezésre amelyek:
- sorozatgyártásra alkalmasak,
- a kor igényeinek megfelelnek,
- letisztult formavilággal, barátságos megjelenéssel, esztétikus kivitellel rendelkeznek,
- maximális komfortérzetet sugallnak,
- minőségérzet kínálnak,
- többféle színkombinációban alkalmazhatóak,
- könnyen tisztíthatóak,
- és a gyártásukhoz szükséges felszerszámozás költségkímélő.

Készüljön el egy ötletterv, melyet a kiíró jóváhagyását követően a részleteket is tartalmazó, komplett dokumentációt tartalmaz 3D mérnöki tervezői szoftverkörnyezetben.
A gyártó a feladat végzésére saját telephelyén díjmentes konzultációs lehetőségeket biztosít.

Sikeres fejlesztés esetén, az ICO Zrt. vállalja, hogy saját technikai hátterével, a prototípus gyártásához minden feltételt és anyagot biztosít.

Információ:    
Juhász Zoltán
Telefon: 06-26-527-224
Mobil: 06-30-627-4275
E-mail: zoltan [961] juhasz [169] ico [961] hu
www.ico.hu

 

Multinetwork Kft

A jelenlegi lakberendezési trendekbe illeszkedő radiátorburkolat-család kifejlesztése

A feladat meghatározása

A Multinetwork Kft. által 2008-ban felkarolt és kialakított specifikus termékkör bővítése további típusokkal úgy, hogy az új modellek az eredeti irányvonal folytatásaként célozzák meg a Magyarországon előforduló trendorientált enteriőrök harmonikusabbá tételét új építéseknél és felújításoknál egyaránt. A fejlesztés tárgyaként létrejövő termékek hordozzák felismerhetően a jelenleg futó stílusok ismertetőjegyeit, és egyúttal feleljenek meg a fűtőtestburkolatok nemzetközi tapasztalati kritériumainak is az optimális hőáramlás-kontroll és kezelhetőség tekintetében.

A megoldások elkészíthetők/gyárthatók legyenek a Magyarországon fellelhető alapanyagokból, az itthon elérhető technológiákkal. A fejlesztésben preferáljuk az újszerű, dekoratív, előre gyártható, a különböző méretekre rugalmasan alkalmazható, szerelő szakember által a helyszínen konfekcionálható, vagy akár házilagosan összeállítható megoldásokat.

Információ:    
Gajzágó  György tervező, ügyvezető
Telefon: 36-30-9-44-66-33
E-mail: gajzago [169] multinetwork [961] hu
www.radiatorburkolat.hu

 

Tungsram-Schréder ZRt.

Szociális köztér

A Tungsram-Schréder ZRt. elkötelezett híve az innovatív gondolkodásnak, nyitott az új technológiák felé, melyek eszközei lehetnek valami új, addig még nem tapasztalt, látott érték létrehozásának. Cégünk nemcsak, mint világítástechnikai berendezés és utcabútor gyártóként kíván megjelenni, hanem művészeti és szociológiai vonatkozásban is foglalkozni kíván a közterekkel.

A feladat meghatározása
A pályázó feladata a TUS folyamatos fejlesztés alatt álló utcabútor kínálathoz kapcsolódik, melynek témája "Szociális köztér". Olyan városi agórákban, szabad terekben installálható berendezési tárgyak, amelyek környezet- és kommunikációteremtő erővel bírnak, súlyponti egységeket generálnak és vonzzák (akár funkciójuk, akár arculatuk révén) a gyalogos forgalmat.
A berendezéseknek multifunkcionálisnak kell lennie. Az alapvető városi használat mellett a tárgy rendelkezzen valamilyen más, az esztétikai funkción is túlmutató egyéb használati értékkel is.

Kritériumok
A készítendő tervvel kapcsolatos követelmények:
- új, kiegészítő funkciók beépítése,
- ergonómiai követelményeknek való megfelelés,
- világítástechnikai és utcabútor berendezések kombinációja, fúziója, "öszvér-termék",
- a cég számára rendelkezésre álló és az azokat kiegészítő, innovatív technológiák használata,
- a köztéri használatnak megfelelő vandálbiztosság, strapabíró anyagok,
- egyedi, a funkciót szem előtt tartó, visszafogott, homogén design
- további kritériumok a pályázóval a közös konzultáció során kerülnek meghatározásra.

Egyéb feltételek
A Schréder Group által gyártott berendezések mind felső vagy felső-közép kategóriás termék, ezért elvárt, hogy a készítendő pályamű is hasonló minőségi követelményeknek feleljen meg. A TUS tervezőirodája havi rendszerességgel meghallgatja a pályázót az addig elkészített terveiről és kötetlen beszélgetés keretében keresik a továbblépési lehetőségeket. Lehetőséget biztosítunk továbbá a cég telephelyén történő előre egyeztetett konzultációra és esetleges munkára.

Célpiac
A Tungsram-Schréder ZRt. anyacége, a Schréder Group SA jelenleg több mint 40 országban rendelkezik saját, vagy helyi partnervállalati képviselettel. Cégünk lehetségesnek tartja a magyar piaci értékesítés mellett a csoporton belüli, nemzetközi szintű terjeszkedést.

Információ:    
Kelemen László műszaki igazgató
H-2084 Pilisszentiván, Tópart 2.
Telefon: +36 26 568 026
Fax: +36 26 568 001
E-mail: kelemen [961] l [169] schreder [961] hu
www.schreder.hu