Make me! need for change - pályázati felhívás

A Łodz Design Fesztiválnak kiemelt eseménye a 2008 óta évente megrendezett Make me! nemzetközi design pályázat, melynek fő célja, hogy új trendeket fedezzen fel, merész kezdeményezéseket mutasson be és támogassa a fiatal, vizionárius tervezőket. Elsősorban 20-30 év közötti hallgatók, diplomázók és végzett tervezők, alkotóművészek jelentkezését várják. A fókuszban elsődlegesen a valós szükségletekre, problémákra reagáló és az életminőséget javító designmegoldásokat kínáló felvetések, valamint az új anyagokkal és funkciók újragondolásával való kísérleti projektek állnak. A benyújtott pályázatokat két fordulóban értékeli a szakmai zsűri.

A korábbi évek elismertjeinek és finalistáinak példája mutatja, hogy az elismeréssel járó kiállításon, a Łodz Design Fesztiválon való bemutatkozási lehetőség, amelyet követően további nemzetközi kiállítási lehetőségek és sajtómegjelenések állnak, lendületet adhatnak a fiatal pályakezdőknek, így minden hazai tervezőt arra bátorítunk, vegyen részt a megmérettetésen!

Az elismert munkákat 2021. májusában, a Łodz Design Fesztiválon állítják ki, illetve itt kerül sor a díjazottak kihirdetésre, akiket összesen közel 15000 euró értékben díjaznak.

A pályázati felhívással és jelentkezéssel kapcsolatos részletek és online nevezési lap elérhető: https://www.makeme.lodzdesign.com/en/home-page/

További információk: https://www.lodzdesign.com/news-2/make-me-2021-enrolment/

2021/03/01