IDÉN IS SIKERESEN ZAJLOTT A DESIGN HÉT BUDAPEST

2015-ben a HOME SWEET HOME szlogen jegyében az Iparművészeti Múzeumban megrendezésre került központi kiállítást közel 7000-en tekintették meg. A látogatók körében végzett online kérdőíves felmérés alapján a tárlat, amolyan kötelező program volt a design világa iránt érdeklődők számára, akárcsak az ugyanitt megrendezett, a Magyar Formatervezési Díj pályázathoz és a Design Management Díjhoz kapcsolódó, és az idei díszvendég programok sorában kiemelt szerepet játszó, spanyol designt bemutató kiállítás, a Kollektív képzelet című tárlat is. A négy kiállítás több, mint 300 designtárgyat és –projektet mutatott be, így igen tartalmas ismeretterjesztő programot biztosítottak az érdeklődőknek.

A Design Hét Budapest saját szervezésű programjainak sorában ez alkalommal is különösen kedvelt volt a Nyitott Stúdiók, melynek keretében évről évre más designstúdiók, műhelyek nyitják meg kapuikat a nagyközönség előtt. 2015-ben 15 stúdió került kiválasztásra, melyek között szándékosan a lehető legtöbb szakterület képviselői szerepeltek – a belsőépítészettől a divattervezésig, a formatervezéstől az applikáció-designig. Az esetenként több napon, vagy több alkalommal is látogatható Nyitott Stúdiók a korábbi évekhez hasonlóan idén is kiemelkedően sikeresnek bizonyultak, szinte minden alkalom telt házzal, nagy érdeklődés mellett zajlott. Ugyancsak népszerű volt a Design Hét Vásárlási Akció, melynek keretében 48 budapesti üzlet nyújtott 20% kedvezményt a programfüzetben található kupont felmutató vásárlóknak.

2015-ben Spanyolország volt a Design Hét Budapest díszvendége. A díszvendégség keretében az Iparművészeti Múzeum két kiállításnak – a Kollektív képzelet című, ibero-amerikai designújdonságokat bemutató, illetve a Tapas – Spanish Design For Food kiállításoknak – is helyet adott. A kiállításokhoz szakmai nap is kapcsolódott, melyen egy meghívott vendégelőadó (Nyáry Erika spanyol építészet- és designszakértő), valamint a Kollektív képzelet c. kiállítás kurátora, Manuel Estrada is előadást tartott. Az eseményen mintegy 60 fő vett részt. A spanyol díszvendég program harmadik fontos eleme Martí Guixé sztárdesigner Ex-designer című előadása volt, mely telt házzal zajlott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A sztárdesigner azt mutatta be a hallgatóságnak, hogy a design esetében milyen fontos a konvencióktól elszakadni merő, a megszokott viselkedési és tárgyhasználati sémákat elvető gondolkodás. Guixé előadásában arra is kitért, hogy a fiatal generáció számára milyen szemléletmód, megközelítések a leginkább hasznosak a pályán való elindulás során.

Ugyancsak telt házzal zajlottak a design gazdasági, befektetői aspektusait vizsgáló, bemutató programok. Ezek sorában a legnagyobb szabású a Hipavilon Nonprofit Kft. által szervezett, Alkoss és profitálj! előadássorozat és workshop volt, amin több mint 100 fő volt jelen, ugyancsak kimagasló volt érdeklődés a Magyar Formatervezési Tanács és a MOME+ közös rendezvényének, a Jam Session kerekasztal programon, aminek az Iparművészeti Múzeum adott otthont. A Design Hét Budapest együttműködő partnere, a Design Terminál üzleti jellegű rendezvényei – workshopok, előadások, mintegy fél tucat esemény – szintén nagy érdeklődés mellett zajlottak.

A nagyközönség körében is egyre nagyobb ismertségre szert tevő Design Hetet jelentős médiaérdeklődés kísérte. A Facebook követők száma majd 16500, az Instagramon pedig megközelíti a 2000-et, november 15-ig pedig mintegy 550 médiamegjelenést generált a rendezvény. A 2016-os Design Hét Budapest esemény előkészületei már megkezdődtek.

 

designhet.hu  facebook.com/budapestdesignweek
instagram.com/budapestdesignweek  twitter.com/BudDesignWeek

 

2015/11/19