Beszámoló

a Magyar Formatervezési Tanács 2009-ben végzett munkájáról

A Magyar Formatervezési Tanács (MFT) és Irodája (MFTI), a 266/2001. (XII. 21.) számú kormányrendelet és saját ügyrendje alapján, hároméves munkaprogram és éves munkaterv keretein belül dolgozik.

I. Erőforrások

A munkatervi feladatok pénzügyi hátterét a Magyar Szabadalmi Hivatal költségvetése biztosította. Két kiemelt, éves pályázat, a Magyar Formatervezési Díj és a Moholy-Nagy László állami ösztöndíj fedezetéhez jelentős mértékben hozzájárult az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal.
Az MFT működésével kapcsolatos feladatokat a Magyar Szabadalmi Hivatal szervezeti egységeként működő Iroda (MFTI) látja el, két fő köztisztviselővel.
A Magyar Formatervezési Tanács célkitűzéseit segíti a Magyar Szabadalmi Hivatal tulajdonában lévő Design Terminál Korlátolt Felelősségű Társaság is, amelynek ügyvezetője egyben az MFT tagja.
Az éves munkaterv összeállításakor még azzal számoltunk, hogy a Design Terminál Kft. legkésőbb 2009 tavaszán megkezdi egy designközpont működtetését az Erzsébet téri volt autóbusz-pályaudvar épületében. Sajnos a designközpont év végéig nem nyílhatott meg, ami a tervezett programok szükségszerű csökkentését vonta maga után.

II. Az éves munkaterv szerkezete és beszámolója

Az MFT éves munkaterve a hároméves munkaprogramban lefektetett irányok mentén, öt célcsoporthoz rendelve határozta meg a 2009-es, részletes feladatokat. Ezen belül kiemelt feladat volt a Magyar Formatervezési Díj pályázata, a díj elmúlt öt évének anyagából válogatott országos vándorkiállítás külföldi bemutatása, valamint a Design Management Díj bevezetése, amit azzal a céllal alapított az MFT, hogy bemutassa, hogyan segíti a design szakszerű menedzselése a szervezet célkitűzéseinek megvalósítását. Nemzetközi munkánk elismerése volt, hogy a design világszervezete (Icsid) Budapesten tartotta májusi vezetőségi ülését.

1. Tájékoztatás - a nagyközönségtől a szakmai körökig
Az MFT feladata a formatervezéssel kapcsolatos ismeretanyag bővítése és terjesztése. Ennek elsődleges eszköze az MFT saját honlapja (ww.mft.org.hu), amit a Design Terminál Kft. honlapjával (www.designterminal.hu) koordinált módon, folyamatosan fejlesztettünk, valamint hat hírlevél, amit a honlapon is publikáltunk. A tájékoztatást szolgálják még az MFT nyomtatott és digitális kiadványai, illetve adatbázisai is. Ezek listája a beszámoló végén található.
Az MFT rendszeresen képviselteti magát a magyar design történetét, helyzetét feldolgozó, eredményeit népszerűsítő szakmai rendezvényeken. Többek között az MFT a védnöke az immár hagyományosnak mondható Design Hét rendezvénysorozatnak, amely évről-évre szélesebb közönséget ér el. (A Design Terminál Kft. 2009-ben hatodik alkalommal rendezte meg Budapesti Design Hetet).
A 2008-ban útjára indított FormaTúra tervezőinek környezettudatos szemlélete felkeltette a Greenexpo környezetvédelmi szakkiállítás és vásár szervezőinek figyelmét is, így meghívásukra egy „zöld” válogatással mutatkoztunk be. A megjelenés sikerét mutatja, hogy 2010-ben is számítanak a hazai designerek újdonságaira.
2009 a Kreativitás és Innováció Európai Éve, az MSZH-MFT kiemelt partnere volt a programsorozatnak, és több rendezvényét – köztük a Magyar Formatervezési Tanács Magyar Formatervezési Díj pályázatát, a Moholy-Nagy László Ösztöndíjpályázatát, az Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség által szervezett Innovációs konferencia kísérő rendezvényeként szervezett kiállítás a debreceni Modemben, és az Icsid budapesti vezetőségi ülését is – felvette hivatalos programjai közé.

2. Oktatás, elméleti munka - felsőfokú intézmények tanárai és hallgatói
Az MFT 2008-ban hároméves együttműködési keret-megállapodásokat kötött a három legnagyobb hazai design-szakembereket képző intézménnyel.  (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), az oktatók és hallgatók nemzetközi mobilitása céljából. A design alkalmazására vonatkozó korszerű ismeretek terjesztése területén a Tanács 2009-ben is folytatta az együttműködést a leendő gazdasági döntéshozók képzésében jelentős szerepet játszó intézményekkel.
A FormaTúra vándorkiállítás pécsi záró állomásán a kiállítás kísérőrendezvénye a Pécsi Tudományegyetem, a Dél-Dunántúli Kulturális Ipari Klaszter együttműködésében megvalósuló Versenyképesség – Innováció – Design című szakmai fórum volt.
A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetével közösen, harmadik alkalommal is elindítottuk "A design vállalati irányítási kérdései" című kurzust.

3. Gazdaságélénkítés - vállalkozói, civil és állami szféra
A design alkalmazásának ösztönzésére az MFT egyik eszköze a Magyar Formatervezési Díj. A pályázat évente monitorozza a hazai design kiemelkedő eredményeit, a díjátadáshoz kapcsolódó sajtófigyelem pedig széles körben terjeszti ezeket. (Jogszabályi háttér: 17/2005. (III. 26.) GKM rendelet).
A Magyar Formatervezési Díj 2009-es pályázati felhívására - a FormaTúra vándorkiállítás eredményeképp - rekordszámú, 261 pályamunka érkezett be termék, vizuális kommunikáció, terv és diákmunka kategóriában. A Magyar Formatervezési Díjat elnyerő hat díjazott és négy különdíjas pályamunka azt mutatta, hogy életünk minden szakaszát meghatározzák a tervezők keze munkáját dicsérő tárgyak.
A formatervezőink élhetőbbé, gazdagabbá teszik az életünket a bölcsőtől a sírig: joggal állíthatjuk tehát, hogy a design elemei végigkísérik a mindennapjainkat.
A 2009-ben alapításának 30. évfordulóját ünneplő Magyar Formatervezési Díj pályázat ünnepélyes díjátadását és a kiállítás megnyitó ünnepségét kitüntetett figyelem övezte, több mint fél ezren voltak jelen az Iparművészeti Múzeumban. A díjazottak minden eddiginél több sajtómegjelenést értek el a sajtókampány időszakában – augusztus-november – átlagosan napi két megjelenést regisztráltunk.
Az évfordulója alkalmából az MFT javaslata alapján, az Oktatási és Kulturális Minisztérium életműdíjat adományozott, a Magyar Formatervezési Tanács kezdeményezésére a három hazai tervezőképző egyetem (MOME, MKE, NyME AMI) pedig egy plakátkiállítással emlékezett meg a jubileumról.
A 2008-ban útra indított FormaTúra - a Magyar Formatervezési Díj vándorkiállítás - célja a díj megújítását követő öt év kiemelkedő eredményeinek bemutatása, a potenciális megrendelők aktivizálása volt. A vándorkiállítást záró, nyolcadik állomása Pécs, a 2010-es európai kulturális főváros volt.
A FormaTúra nemzetközi porondra is lépett. Vilnius, a 2009-es európai kulturális főváros meghívására, őszi programsorozatuk keretében, megújult arculattal mutatkozott be az anyag a Litván kulturális fővárosban. A kiállítás szervezésében és finanszírozásában – az MSZH és az MFT mellett – a vilniusi Magyar Nagykövetség, a Tallini Magyar Intézet, a kulturális főváros programirodája és a Litván Design Forum vettek részt.
Az Innova Észak-Alföld Regionális Fejlesztési és Innovációs Ügynökség megkeresésére, a kreativitás és innováció európai évéhez kapcsolódóan szervezett Innovációs konferencia kísérőrendezvényeként bemutatkoztak a Magyar Formatervezési Díj 2008 díjazott pályamunkáit a MODEM-ben.
Az elmúlt években a design fogalma, eszköztára egyre szélesebb körben beépült a hazai vállalkozások és intézmények mindennapi munkájába. Ennek a folyamatnak az erősítésére, a design céltudatos, eredményes használatának ösztönzésére a Magyar Formatervezési Tanács Design Management Díjat alapított. A Díj célja, hogy bemutassa, hogyan segítheti a design alkalmazása és szakszerű menedzselése egy szervezet célkitűzéseinek megvalósítását, eredményes működését, és elismerje ennek kiváló példáit.
A hazai gazdaság szereplői (sem a külföldi tulajdonú nagyvállalatok, sem a hazai kis- és középvállalkozások) még mindig kevéssé veszik igénybe az európai tudásszinttel rendelkező designerek tudását, nem használják ki a rendelkezésre álló potenciált. Az MFT ezen a helyzeten kívánt javítani azzal, hogy támogatja a formatervezés integrálását az innováció-politika stratégiai eszköztárába.
2009-ben az Európai Bizottság munkaanyagot hozott nyilvánosságra „Design, a felhasználó-központú innováció mozgatója” (Design as a driver of user-centered innovation) címmel, melyet a Magyar Formatervezési Tanács is véleményezett. Az alapgondolat azt elemzi, hogy a design hogyan válhat az európai innovációs politika szerves részévé. A dokumentum alapján nyilvános konzultáció indult azzal a céllal, hogy megtalálják, hogyan lehetne uniós szinten a designt integrálni a termékfejlesztés, az innováció folyamataiba. A visszajelzések alapján a Bizottság további lépéseket tervez a design integrálásáról az európai innovációs politikába.
Bár tartós eredményeket egyelőre még nem értünk el, bízunk benne, hogy a lefektetett alapokra építve, a harmadik munkaciklus ezen a téren is sikeres lesz. Ebben a munkában számítunk a Design Terminál Kft. jelentős közreműködésére is.

4. A tervezői munka segítése - a formatervezők
A tudásalapú gazdaság kialakításának alapvető feltétele a jól képzett szakembergárda. Ennek érdekében kiemelkedően fontosnak tartjuk az oktatás, képzés és továbbképzés hatékonyságának növelését. A tervezők pályakezdését és társadalmi beágyazottságát segíti a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj. Az Oktatási és Kulturális Minisztériummal és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal közösen finanszírozott program évi tizenöt pályakezdő tervezőnek biztosít támogatást. Az MFT 2008-ban megkezdte az ösztöndíjpályázat korszerűsítését, rövidebb futamidő és magasabb ösztöndíj mellett a legfontosabb változás volt, hogy az alkotók gyártó cégekkel közösen kialakított programmal is pályázhattak. Az elmúlt két év visszajelzései azt mutatják, hogy mind a cégek, mind az ösztöndíjasok eredményesnek értékelték a közös munkát.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületével fennálló együttműködési szerződés keretében, támogattuk az Egyesület által kiírt „Gyermek-Játék” pályázatot.
Az elmúlt években – az ösztöndíjon kívül is – központi figyelmet szenteltünk a pályakezdők ügyének. A fiatal tervezők vállalkozási ismereteinek erősítésére 2007-ben elkészítettük a Start-up Guide című elektronikus kiadványt. A Tanács gondozásában, megjelentetett fiatal alkotók pályakezdését támogató, pályázati, jogi, vállalkozási, fogyasztóvédelmi és szellemi tulajdonvédelmi ismereteket tartalmazó kiadvány negyedik, bővített kiadása május végére készült el és szabadon letölthető az MFT honlapjáról.

5. Nemzetközi kapcsolatok - szakmai szervezetek
A Magyar Formatervezési Tanács részt vesz a design európai szövetsége (BEDA) és a design világszervezete (Icsid) munkájában, és rajtuk keresztül képviseli Magyarországot a nemzetközi, szakmai közéletben.
A BEDA (Bureau of European Design Associations - Európai Designszövetségek Irodája) 1969-ben jött létre az Európa Tanács tagországaiban működő formatervezési szakmai szövetségek együttműködésével. Célja a szakmai érdekek képviselete az Európai Unió intézményrendszerében. Elsősorban a BEDA-ban folyó munkának köszönhető a már említett, bizottsági munkaanyag megszületése is.
Az Icsid (International Council of Societies of Industrial Design) a formatervezés nemzetközi szervezete. Küldetése, hogy “a design eszközeivel segítse társadalmi, kulturális és gazdasági életminőségünk fejlődését".
Az elmúlt négy évben részt vehettünk a vezetőség munkájában is, és ez lehetőséget adott arra, hogy nemzetközi szakmai fórumokon megismertessük Magyarország és régiónk kultúráját, designhagyományait, eredményeit. www.icsid.org
Nemzetközi munkánk elismeréseként 2009-ben az évi három vezetőségi ülésből egyet Budapesten tartott a világszervezet. Az MFT meghívására az Icsid több közép-kelet-európai tagszervezete is képviselőt küldött Budapestre, akik szakmai napokon találkozhattak a vezetőséggel. A vezetőségi ülés alkalmat adott arra, hogy két, neves szakember (egyikük az Icsid jelenlegi elnöke) előadást tartson a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetemen. Prof. Martin Darbyshire az innováció és a design által megvalósuló értékteremtés különböző módjait mutatta be, esettanulmányokat felhasználva. A California College of Arts igazgatója, Mark Breitenberg előadásában az egyetem partnerkapcsolatait mutatta be. A program lehetőséget teremtett a szakmai kapcsolatok erősítésére és további nemzetközi együttműködések elindítására.

2004 októberében, az első Design Hét alatt, a Magyar Formatervezési Tanács regionális találkozót szervezett Budapesten. A sikeres rendezvényt azóta, évente más-más ország rendezi meg. 2009-ben a lett designpromóciós szervezet rendezte meg a találkozót, egy konferenciával kiegészítve

 

III. Az MFT működéséhez kapcsolódó feladatok

Az MFT Irodájának feladata az éves munkaterv teljesítése mellett, a Magyar Szabadalmi Hivatal egységeként, a testület működésével kapcsolatos pénzügyi, adminisztrációs, iratkezelési, statisztikai feladatok ellátása. Az Iroda archiválja a testület üléseinek jegyzőkönyveit, valamint a Magyar Formatervezési Díj és a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj pályázatok anyagát.

    Budapest, 2009. január 27.

 

1. sz. melléklet - Adatok

 

Sajtó megjelenések száma:
nyomtatott sajtó: 38
online media: 276
rádió: 16
televízió: 21

Előadások száma belföldön:
BMGE – Majcher Barbara
FormaTÚRA kiállítás szakmai programja (dr. Bendzsel Miklós)

Előadások száma külföldön:
Regionális találkozó – Riga
Icsid kongresszus -  Szingapúr

Kiállítások száma belföldön:
Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok kiállítása
Magyar Formatervezési Díj 2009 évi kiállítása
Greenexpo, Modem Magyar Formatervezési Díj 2008 évi kiállítása
FormaTÚRA vándorkiállítás a Pécsi egyetemen

Kiállítások száma külföldön: 1
FormaTÚRA vándorkiállítás Vilniusban

Egyéb, szakmai rendezvények száma:
A FormaTÚRA vándorkiállítás kísérőrendezvénye egy helyszínen

Publikációk száma:
Kiadványok száma:

  • Éves jelentés (magyar és angol nyelven)
  • A Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjasok kiállítási katalógusa (magyar és angol nyelven)
  • A Magyar Formatervezési Díj katalógusa (magyar és angol nyelven)
  • FormaTÚRA kiállítás katalógusa (magyar nyelven)
  • ”Hungarian Design Awards” katalógus a vilniusi kiállításhoz (litván nyelven)
  • Start-up Guide 4.0 elektronikus kiadvány
  • Hungarian Design Organisations 2009 (angol nyelven)

Adatbázisok az MFT honlapján:
Magyar Formatervezési Díj
Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj
DESIGNINTÉZMÉNYEK MAGYARORSZÁGON: Ezen az oldalon a design hazai képzőhelyeit, szakmai szervezeteit és intézményeit, valamint a közgyűjteményeket és galériákat gyűjtöttük össze.
DESIGNINTÉZMÉNYEK KÖZÉP-EURÓPÁBAN: Az adatbázis a közép-európai régióban működő, építészettel, formatervezéssel, környezettervezéssel és tervezőgrafikával kapcsolatos egyetemek, intézmények, kiállítóhelyek és szaklapok adatait tartalmazza, országok szerint csoportosítva.

 

2. sz. melléklet - Eseménynaptár

 

2009. január 11-13.                      Challenges of Design Promotion” konferencia, Párizs.

2009. január 21.                           Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok éves beszámolója

2009. február 12.                          Az MFT első ülése.

2009. február 19.-márc. 19.         Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok kiállítása, Iparművészeti Múzeum

2009. február 20-25.                    Icsid vezetőségi ülés

2009. március 13-14.                               BEDA éves taggyűlés, Brüsszel

2009. március 13-15.                   Greenexpo kiállítás, Budapest
                                                                 
2009. március 31- ápr. 19.          FormaTúra vándorkiállítás, Pécs

2009. április 2-4.                          Icsid Interdesign, Svédország

2009. május 13-15.                       Icsid vezetőségi ülés Budapesten

2009. május 22-24.                       MFD 2008 kiállítás Debrecen, MODEM

2009. június 16.                            Az MFT második ülése

2009. június 29.                            A design világnapja

2009. augusztus 28-31.               Icsid vezetőségi ülés

2009. szeptember 3-okt. 5.         FormaTúra vándorkiállítás, Vilnius

2009. szeptember 17.                  Az MFT harmadik ülése

2009. október 1-3.                        Regionális találkozó, Riga

2009. október 5.                           A Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj gála és kiállításmegnyitó, Iparművészeti Múzeum
2009. okt 5- nov 22.                     kiállítás

2009. október 2-11.                                  Design Hét rendezvénysorozat.

2009. november 21-29.                Icsid kongresszus és közgyűlés, Szingapúr

2009. december 2.                       Az MFT negyedik ülése

2009. december 17.                                 „III. Gyermek - Játék nemzedékek a gyermekekért” című országos pályázat eredményhirdetés és kiállítás