Individualizmus és Globalizáció

Konferencia a magyar bútortervezésről nemzetközi összefüggésben

A Magyar Bútor és Faipari Szövetség és a Magyar Formatervezési Tanács "Individualizmus és globalizáció - magyar bútor nemzetközi perspektívában" címmel konferenciát rendezett május ötödikén, a Magyar Szabadalmi Hivatalban.

A rendezvényt dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke nyitotta meg, a levezető elnök Hidas Mátyás, a Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke volt.

Az első előadás már meghatározta a konferencia alaphangulatát. Az előadók, dr. Kapitány Ágnes egyetemi tanár, kulturális antropológus (Magyar Iparművészeti Egyetem) és dr. Kapitány Gábor szociológus az MTA doktora (Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet) a konferencia címében is szereplő fogalmakat körvonalazták a tárgyszimbolika területén végzett, több évtizedes kutatásuk alapján. "Beszélő Házak" című tanulmányuk a hazai lakáshasználat átalakulását és szimbolikus tárgyainkat vizsgálja. Például, a kilencvenes években volt megfigyelhető az amerikai, a távol-keleti és a mediterrán kultúrák domináns megjelenése tárgyainkban. Az individualizáció folyamata is nyomon követhető mind a lakáshasználat változásaiban, mind a Szociológiai Kutatóntézet érték-átstrukturalizálódásról szóló vizsgálataiban.

Halasi Mária Rita (Magyar Iparművészeti Egyetem, PONTON Galéria) az individualizmus és a globalizáció fogalmát a finn, kanadai, svájci és brazil design példáin keresztül mutatta be. Dózsa - Farkas András, Münchenben élő ipari formatervező és Stefan Lengyel professzor, tanszékvezető (Magyar Iparművészeti Egyetem) a design mai, globális jellegét hangsúlyozta, ahol a nemzeti tervezők és gyártók meglévő értékeikre, a minőségre, egyediségre építve találhatják meg a helyüket. Finta Csaba belsőépítész (MYD-II.) arról beszélt, hogy egy tervező mindennapjaiban hogyan jelenik meg az egyéniség és a valahová tartozás, a nemzeti karakter és a nemzetközi elvárások ellentéte. A formatervező munkaterülete kiszélesedett, ahogy a tárgyak jelentéstartalma, funkciója változott, és a tárggyal kapcsolatos elvárások is nőttek. A konferenciát Vásárhelyi János Ferenczy Noémi-díjas tervező zárta, a hazai és a régió történelme által determinált jellegzetességek és a nemzetközi filozófiai, szellemtudományi gondolatok összekapcsolásával.