Beszámoló

Beszámoló

a Magyar Formatervezési Tanács 2006-ban végzett munkájáról

Az MFT 2006-ban ünnepelte megújításának ötödik évfordulóját. Eltelt tehát annyi idő, hogy végre egyértelműen láthatóvá váltak a Tanács törekvései nyomán, a hazai formatervezés új, a mai gazdasági körülményeknek és környezetpolitikai igényeknek megfelelő irányvonalai. Az MFT a designfejlesztés egyik fő elemének, a formatervezés terén érintett gazdasági, művészeti és műszaki oktatási intézmények, s ezzel együtt a hozzájuk kapcsolódó szakmák közötti együttműködést, vagyis az interdiszciplinaritás megteremtését tekinti. Ez a viszonyrendszer a designt és a gazdaságot kölcsönösen segítő folyamatokat indít el; erősíti a design gazdasági szerepét, ami a versenyképesség növelésével hat vissza magára a gazdaságra.
A siker másik feltétele az élénk, hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatrendszer kialakulása, illetve a tájékoztatás, amely tudatosítja a társadalomban a design jelentőségét, s felhívja a figyelmet a formakultúrára, mint az árucikkek funkcionalitását, esztétikáját gazdagító, gyártásukat ergonómikussá, környezetbaráttá tevő "hozzáadott értékre".
Az MFT, mint érdek- és véleményegyeztetésre szolgáló tanácsadó testület, figyelemmel kíséri és szakértői javaslataival segíti a szakma jogi helyzetének alakulását is, különös tekintettel az érdekvédelemre és a szellemi tulajdon kérdésére. Ezeket a célokat, az MFT 2005-ben megalkotott, a második három évre szóló munkaprogramja tételesen is megfogalmazta.
Jelenleg, a tavaly kinevezett, mandátumát három évre, azaz 2008-ig elnyert testület végzi munkáját. Feladata átfogó munkaprogram megalkotása és irányítása, a hazai formakultúra gazdaságpolitikai, innovációs, környezetpolitikai és oktatási célokkal összehangolt fejlesztése érdekében (a 266/2001. Kormányrendelet alapján).
Az MFT feladatai közé tartozik még a Magyar Formatervezési Díj és a Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjpályázat lebonyolítása is, valamint szakmai programok, kiállítások szervezése. Az Ipari Formatervezési Társaságok Nemzetközi Szövetségének (Icsid) és az Európai Design Szövetségek Irodája (BEDA) tagjaként a Tanács nemzetközi szakmai kapcsolatokat ápol és előmozdítja a magyar formatervezés nemzetközi ismertségét.

Oktatás, elméleti munka - felsőfokú intézmények tanárai és hallgatói

A design alkalmazására vonatkozó korszerű ismeretek terjesztése

Mára világossá vált, hogy a gazdasági döntéshozóknak is rendelkezniük kell a design alkalmazására vonatkozó, korszerű üzleti ismeretekkel. Ugyanakkor fontos, hogy a formatervezők is tisztában legyenek az érvényesülésükhöz szükséges jogi és üzleti tudnivalókkal. A formatervezés oktatásával foglalkozó egyetemek és főiskolák, illetve a felsőfokú gazdasági szakképzés alapvető feladata, hogy a pályakezdők ezen a téren is versenyképesek legyenek. Az MFT segíti, hogy a témában érintett hazai intézmények létrehozhassák azt az oktatási struktúrát, amely alkalmas e feladat ellátására.
A gazdasági szakemberek megfelelő, a designinnováció szempontjából is színvonalas képzése érdekében a Tanács, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetével közösen, tantárgyjavaslatot készített; "A design vállalati irányítási kérdései" címmel. A kurzus 2007. februárjától indul el.
A designszakembereket képző intézményekkel közös célok megvalósulását együttműködési keretszerződések is biztosítják. A Tanács támogatta három, hazai egyetem formatervező-hallgatóinak szakmai fejlődését és bemutatkozási lehetőségét.
Az MFT 2006. évi utolsó ülésén, a hazai felsőoktatási intézményekben indított ipari termék- és formatervező alap- és mesterképző szakok, szakirányok képzési programjának, tantervének, infrastrukturális helyzetének bemutatása, illetve az egyes intézmények szakfelelős oktatóinak tapasztalatcseréje volt napirenden. A témakör megvitatására a Tanács, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Nyugat-Magyarországi Egyetem képviselőit hívta meg. A folyamat következő állomása a mesterképző szakok indítása és áttekintése. A Tanács, a Kaposvári Egyetem bevonásával, 2007-ben is folytatja ezirányú tevékenységét.

Gazdaságélénkítés - vállalkozói, civil és állami szféra

A design alkalmazását ösztönző, támogató programok kidolgozása

Az MFT tudatosítani kívánja, hogy a magas színvonalú designnak jelentős gazdaságélénkítő hatása van, hogy sem a gyártóipar, sem a szolgáltatások nem érhetnek el tartós sikereket a formatervezés nélkül. A Tanács meggyőződése, hogy a vállalati innovációban a design használata elengedhetetlen.
2006-ban 27. alkalommal került sor a Magyar Formatervezési Díjak átadására. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium nevében kiírt szakmai pályázat szervezését és lebonyolítását, a Magyar Formatervezési Tanács Irodája végezte. A Magyar Formatervezési Díj célja a tehetséges alkotók szakmai elismerésén túl az, hogy bemutassa a gazdasági szakemberek számára azt az üzleti potenciált, mindazt az értéket, amit a színvonalas formatervezés egy termékhez hozzáadni képes.
A Tanács partneri kapcsolatot épített ki számos ágazati szervezettel és szakmai szövetséggel, valamint több közös rendezvényt is szervezett.

Tájékoztatás - a nagyközönségtől a szakmai körökig

A formatervezéssel kapcsolatos ismeretanyag bővítése és terjesztése
Az MFT hároméves munkaprogramjának egyik legfontosabb feladata, a hazai design új fejleményeivel kapcsolatos teljes körű tájékoztatás, mind a szakma, mind a nagyközönség számára. Ennek érdekében a Tanács bővítette a formatervezéssel kapcsolatos, nyilvánosan hozzáférhető ismeretanyagot, közéleti-szakmai híreket, s hozzájárult a jelentősebb szakmai események megrendezéséhez.
Az MFT rendszeresen megjelentetett hírlevele, a www.mft.org.hu honlapon közzé tett információk és kiterjedt sajtókapcsolatai révén segítséget nyújtott abban, hogy a designer szakma munkája a sajtóban is követhetővé váljon.
A Tanács támogatta a márciusban megrendezett Lakástrend & Design Made in Hungary kiállítását, és védnöke volt a Design Terminál Kht. által szervezett Design7 rendezvénysorozatnak.
Befejeződött, a több mint negyedszázada évente meghirdetett Magyar Formatervezési Díj képarchívumának digitalizálása, történetének áttekintő feldolgozása. Az archívum folyamatosan elérhető lesz az MFT honlapján.
Az Eulda European Logo Design Award 2006. évi pályázatán, Csordás Zoltán az MFT logójáért Best of Nation Díjat nyert. A pályázatot grafikusok számára évente hirdetik meg, abból a célból, hogy megtalálják Európa legjobb logóit. A zsűrit három, egyenként tíz főből álló csoport alkotja, melyek a Pan-European Brand Design Associationt képviselő designerekből, a Marketing Forumot képviselő, üzleti szakemberekből és beruházókból, valamint "outsiderekből", azaz az egyes logók célközönségét képviselő emberekből állnak. A 2006. évi nyerteseket - így Csordás Zoltán munkáját is - , novemberben tették közzé a szervezők honlapján, a www.eulda.com címen. A grafika elsősorban szellemes megoldásaival emelkedik ki, egyazon forma háromféle elrendezése révén, három különböző betűt képez.

Nemzetközi kapcsolatok

Bekapcsolódás a nemzetközi szakmai munkába

A Magyar Formatervezési Tanács bekapcsolódott a nemzetközi szakmai munkába. 2005-ben belépett a Bureau of European Design Associations-be, illetve, Várhelyi Judit irodavezető asszonyt ugyanebben az évben választották meg a világ egyik legjelentősebb designszervezete, az Ipari Formatervezési Társaságok Nemzetközi Szövetsége (International Council of Societies of Industrial Design, Icsid) vezetőségi tagjának. Jelentős részben ennek köszönhető, hogy az MFT külföldi ismertsége, konkrét eredményekkel is igazolhatóan sokat nőtt, s egyre szélesebb körben képviselheti a hazai designer szakma új eredményeit.
Az aktív nemzetközi jelenlét alkalmat adott szakanyagok terjesztésére, szakemberek meghívására, konferenciákon való részvételre. A nemzetközi szakemberekkel végzett közös munka és az ülések köré szervezett rendezvények megjelenési lehetőségei, szilárdan elhelyezték a Tanácsot a külföldi szakmai hálózatban. Az Icsid olyan projekteket is koordinál, mint a világ designfővárosának rangjáért folyó verseny (World Design Capital).
Az Európai Design Szövetségek Irodája (Bureau of European Design Associations - BEDA) lobbitevékenységének eredménye, hogy az új, európai NACE kódban a design, mint szakterület, önálló számot kap. Az Iroda szorosan együttműködött a BEDA-val, majd a Nace magyar fordításában, ami a Központi Statisztikai Hivatal által gondozott TEÁOR kód alapja. Az új TEÁOR várhatóan, 2008-ban lép életbe.
Az MFT meghívására neves szakemberek érkeztek Magyarországra, hogy tapasztalataikat, kutatási eredményeiket megosszák a hazai tervezőkkel, egyetemi hallgatókkal. Jerzy Porebski lengyel designer, a Magyar Formatervezési Díj bírálóbizottságában vett részt, Sharon Baurley brit textiltervező, a Néprajzi Múzeum Műanyag kiállításán tartott előadást az intelligens textilekről. Az MFT lengyel, szlovén, indiai, olasz, osztrák előadásokon és regionális találkozókon mutatta be a hazai design intézményrendszerét, a magyar design történetét, a Magyar Formatervezési Díj és a Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíj nyerteseit.
Az MFT részt vett egy nemzetközi konzorciumban, a Composites-on-Tour 2 elnevezésű, kétéves, európai uniós projekt megvalósítása érdekében, melynek célja a szálerősítésű polimerek népszerűsítése. A Composites-on-Tour-2 projekt nyolc európai szervezet együttműködése nyomán született meg. Az Európai Bizottság "Kutatás, technológiai fejlesztés és demonstráció" programjában, a "Tudomány és Társadalom" alprogram keretén belül támogatott projekt célja, hogy a tudományt és a formatervezést összekapcsolva, szélesebb körben megismertesse a kompozittechnológiát. A Magyar Formatervezési Tanács, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen vesz részt a projektben. A további hat résztvevő intézmény: Department of Metallurgy and Materials Engineering - Katholieke Universiteit Leuven; Design Flanders, Brüsszel; Barcelona Design Centre; JEC Group; BIO - Biennial of Industrial Design, Ljubljana; Designplatform Eindhoven. A projekt magjául szolgáló nyilvános pályázatot 2006. tavaszán írták ki, a beérkezett munkákat értékelő bírálóbizottság ősszel ült össze, az angol sztárdesigner, Ron Arad vezetésével. A neves nemzetközi szakemberekből álló bizottságban hazánkat, Zalavári József formatervező képviselte. A verseny középpontjában azok a fogyasztási termékek álltak, amelyek intelligens, újító módon hasznosítják a kompozitokat, melyek közül a pályázaton csak a szálerősítésű polimerek szerepelhettek. A pályázatot minden partnerországban egy workshop is kísérte, előadásokkal és anyagbemutatóval. A nyertes alkotások először Brüsszelben, a Design Flanders galériájában, 2007. február 15-étől kerültek bemutatásra, kiegészítve egy tudományos-ismeretterjesztő anyaggal. Ezt követően a kiállítás elindult a konzorcium többi tagországába; Magyarországra 2007. júniusában érkezik.
Az MFT honlapján nyilvánosan hozzáférhető, angol és magyar nyelvű adatbázis jelent meg, amely régiónk húsz országának designintézményeit gyűjti össze. Ez partnerkeresésre, a regionális kapcsolati háló erősítésére és kulturális áttekintésre egyaránt alkalmas.

A tervezői munka segítése

A tervezők pályakezdése és társadalmi beágyazottsága

A fiatal tervezők pályakezdésének segítésében, illetve a designfejlesztés terén érdekelt vállalkozói szférával való kapcsolatteremtésük, széleskörű szakmai elismertségük feltételeinek megteremtésében a Tanács is részt vállal.
A Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj pályázatát a Tanács, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, az Oktatási és Kulturális Minisztériummal és a Magyar Szabadalmi Hivatallal közösen írta ki és finanszírozta.
Elkészült a fiatal alkotók pályakezdését támogató, pályázati, jogi, vállalkozási és szellemitulajdon-védelmi ismereteket tartalmazó csomag, melyhez a Tanács a szakma legjelentősebb szakértőit kérte fel. Ez az ismeretanyag 2007. nyarán lesz elérhető az MFT honlapján.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete első ízben hirdette meg a Gyermek-Játék című, országos pályázatot, magyar, professzionális művészek, valamint művészeti egyetemi hallgatók és szakközépiskolai tanulók számára. A Magyar Formatervezési Tanács támogatásával mindkét kategória első díjazottja jutalomban részesült.

NAPTÁR

2006. január 19-21. Design-kultúra/gazdaság címmel konferencia Varsóban, a Varsói Művészeti Egyetemen.
2006. február 2. A Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Védjegy Egyesülettel közösen szervezett szakmai előadása, Formatervezési minta, mint a siker záloga - Jóformán minden eldőlhet a jó formán címmel.
2006. február 10. Az MFT első ülése. Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasok beszámoló kiállítása az Iparművészeti Múzeumban.
2006. február 20. Designkonferencia az Olasz Szabadalmi Hivatal szervezésében, Rómában.
2006. március 1-5. Lakástrend & Design Made in Hungary kiállítása az MFT részvételével.
2006. március 17-19. Icsid vezetőségi ülés.
2006. március 24-25. A BEDA éves taggyűlése Bécsben.
2006. április 11. A Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából rendezett megemlékezéshez kapcsolódva, kiállítás nyílt Moholy-Nagy László ösztöndíjasaink munkáiból, az Erzsébet-téri Gödör-klubban.
2006. május 3. Pannon Novum Regionális Innovációs Konferencia Szombathelyen.
2006. május 11. Konferencia az MFT és a Bútor- és Faipari Szövetség közreműködésével.
2006. május 26-28. Icsid vezetőségi ülés.
2006. május 31. Az MFT második ülése.
2006. június 1. Composite-on-Tour Workshop, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
2006. június 10-11. Közép-kelet európai regionális designtalálkozó a cieszyni designközpontban.
2006. szeptember 15-18. Icsid vezetőségi ülés.
2006. szeptember 26. Beszámoló és konzultáció a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjasoknak.
2006. október 2. A Magyar Formatervezési Díj gálaünnepsége és a kiállítás megnyitója.
2006. október 3-6. BIO 20 (Biennale of Industrial Design), Ipari Formatervezési Biennálé Ljubljanában.
2006. október 11. Az MFT harmadik ülése.
2006. október 13-14. Cumulus konferencia Varsóban.
2006. november 17. Tárlatvezetéssel egybekötött előadás, Intelligens textilek címmel, a Néprajzi Múzeumban.
2006. november. 30. Az MFT negyedik ülése.
2006. december 1-5. Icsid vezetőségi ülés.

A Magyar Formatervezési Tanács éves beszámolóját a gazdasági és közlekedési miniszter elfogadta.