Speciális "osztályfőnöki" óra középiskolásoknak a HENT szervezésében

Idén április 26-án, a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) egy nagyobb szabású rendezvényt tervez, melynek helyszíne Budapesten a Sugár Mozi egyik terme lesz, így szeretnének több osztálynak lehetőséget adni a programon való részvételre.

Az esemény két részből áll majd, először szellemitulajdon-védelemi-, szerzői jogi szakemberek, és a hamisítás elleni fellépés résztvevői tartanak korosztály specifikusan (rövid és lényegre törő) előadásokat, melyeket interaktív feladatok egészítenek ki. A diákok természetesen végig kérdezhetnek, hiszen a program legfontosabb célkitűzése, hogy segítsen eligazodni a kereskedelem világában, és tájékoztatást nyújtson a rájuk leselkedő veszélyekről.

Az ezt követő szünetben vendégül látják a résztvevőket. A második részben egy aktuális műsorban szereplő mozifilmet tekinthetnek meg a résztvevők.

A program körülbelül 3-4 órát vesz igénybe. A kezdés konkrét időpontja még szervezés alatt, tervek szerint délelőtt 10 óra lenne.

A HENT a program iránt érdeklődő középiskolások jelentkezését várja a hent [169] hipo [961] gov [961] hu címre.

A rendezvényen a részvétel ingyenes, a jelentkezéseket a visszajelzések sorrendjében tudják fogadni!

 

 

2019/03/18