TANULMÁNYOK
GYENGE ANIKÓ
A szerzői mű ára - díjak az
egyedi felhasználási szerződésekben*
2. rész
II. A szerződésekben kikötött díjazás szabályozása a német és a magyar jogban
- Alapelvek és deklarációk
- Díjfizetési kötelezettségvállalás hiánya
- Megfelelő díj a szerződésben
- Korrekciós lehetőségek ex ante és ex post
II. A szerződésekben kikötött
díjazás szabályozása
a német és
a magyar jogban
Alapelvek és deklarációk
A díjazás (visszterhesség) alapelve
Ha e törvény másképp nem rendelkezik, a szerzőt a mű felhasználására adott engedély fejében díjazás illeti meg, amelynek - eltérő megállapodás hiányában - a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel kell arányban állnia. [Szjt. 16. § (4) bekezdés 1. mondat.]
Das Urheberrecht schützt den Urheber in seinen geistigen und persönlichen Beziehungen zum Werk und in der Nutzung des Werkes. Es dient zugleich der Sicherung einer angemessenen Vergütung für die Nutzung des Werkes. (UrhG 11. §)
Az alkotmányos tulajdonvédelem szellemében a német és a magyar szerzői jogi törvény egyaránt alapelvként, a szerződési szabályoktól elkülönülten mondja ki, hogy a szerzői mű felhasználása (illetve a felhasználásra adott engedély) fejében, ha a törvény másként nem rendelkezik, díjazás jár. A két törvény eltérő szóhasználatának dogmatikai oka van: az UrhG a szerzői jog tartalmának általános meghatározásához kapcsolja az elvet, vagyis a jogszerű és jogsértő felhasználások tekintetében is deklarálja a díjfizetési kötelezettséget. Az Szjt.-ben ugyanez a vagyoni jogok általános szabályai közt kapott helyet, tehát csak a jogszerű jogátengedésre vonatkozik. Ugyanakkor az UrhG 11. § értelmezési kísérletei sem tagadják, hogy díjazás nemcsak a ténylegesen bekövetkező felhasználás, de már a felhasználásra adott engedély fejében is jár. Azt pedig a magyar szerzői jogi ítélkezési gyakorlat igazolja, hogy nemcsak a felhasználási engedély fejében, de az engedély nélküli felhasználás esetében is díjazás jár, amely jogvita esetén a felhasználási díj mértékében érvényesített kártérítési igényként jelenhet meg.1 Vagyis annak ellenére, hogy a két norma hatálya szó szerinti értelmezésben különbözik egymástól, mégis elmondható, hogy az egész rendszert átjáró alapelvet rögzítenek.
Az alapelv kimondása mindkét törvényben nóvum. A Novellát megelőző UrhG-szöveg 11. §-a egyáltalán nem foglalkozott a díjazással,2 a régi magyar Szjt.3 pedig anélkül mondta ki a díjazás alapelvét, hogy annak mértékére - akár diszpozitív módon is - utalt volna. A szerződési szabályoknál pedig egyáltalán nem szólt a felhasználásért fizetendő díjról, így az általános szabály volt az egyetlen kifejezetten a díjazásra vonatkozó törvényi szintű rendelkezés.
Funkcióját tekintve mindkét szabály alapvetően deklarációként kezelendő.4 Ez annak figyelembevételével állítható, hogy a magyar szabály értelmező részének (diszpozitív) normatív ereje van, amitől maga a paragrafus enged eltérést. A norma szövegének szó szerinti értelmezése alapján a felek minden további nélkül megállapodhatnak a javasolt felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel arányos díjazás mellett bármilyen más fizetési módban is, ezt nem tiltja, sőt kifejezetten megengedi a 16. § (4) bekezdése. A törvény szövegéből az is adódik, hogy ha a felek nem állapodnak meg a díjazásról másként, akkor a diszpozitív szabály érvényesül, vagyis ilyen esetben - ha a szerző kifejezetten nem mondott le róla - a díjat a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel arányban kell megállapítani.5 Ez azonban csak azzal a megszorítással igaz, hogy a szerződésben mindenképp szerepelnie kell a díjazásról való valamilyen rendelkezésnek, hiszen ez a felhasználási szerződés essentiale negotiuma, alapvető eleme. A díjról való megállapodás teljes hiánya azt vonja maga után, hogy a szerződés egyáltalán nem is jön létre. Ugyanakkor igencsak nehéz elképzelni azt az esetet, hogy a felek megállapodnak díjazásról, de annak mértékéről nem rendelkeznek. Ezzel kapcsolatban felmerülhet az a kérdés is, hogy ha a szerződésben csak annyi szerepel, hogy "a szerződésben nem szabályozott kérdésekben az Szjt. rendelkezései irányadók", akkor minden egyéb, díjra vonatkozó szerződési kikötés hiányában tekinthető-e ez a szerződési feltétel úgy, hogy a felek a 16. § (4) bekezdését teszik a szerződés részévé, és a díj a felhasználáshoz kapcsolódó bevétellel áll arányban, vagy ez még nem elegendő ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy a felek megállapodtak a díjazásról. A jogbiztonság igénye azt diktálja, hogy ennyi ne legyen elegendő, mivel nincs semmilyen konkrét fogódzó az ár megállapításához. Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, ha a törvény valamilyen százalékos arányt határozna meg irányadóként, ám ezt éppen a szerződési szabadság (itt a tartalomra vonatkozó) minél tágabb körben való érvényesülésének igénye nem engedi a törvényben rögzíteni.
Abban az esetben, ha a szerződés alaki hibában szenved (mert a felek csak szóban állapodtak meg a díjazásról), és a bíróság érvényessé nyilvánítja az egyébként semmis szerződést, akkor sem érvényesülhet automatikusan az arányos díjazás törvényi szabálya, hiszen ilyenkor szintén sokkal célszerűbb a szóbeli szerződésben esetlegesen megállapított díj követelése.
A megfelelő díjazást posztuláló német norma a magyar szabállyal szemben kógens, ugyanis a megfelelő díjazástól való szerződési eltérés itt nem megengedett. De mivel az UrhG 31-36. §-a kimerítően szabályozza a díjazás összes esetét, ezért ehhez képest a 11. §-ban kimondott díjazás alapelve mégis egyszerű deklarációnak tekintendő, és peres igényt egyáltalán nem lehet rá alapozni.
A szerződésben megállapított díjazásra való igény
Felhasználási szerződés alapján a szerző engedélyt ad művének a felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. [Szjt. 42. § (1) bekezdés]
A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni. [Ptk. 277. § (1) bekezdés 1. mondat]
Der Urheber hat für die Einräumung von Nutzungsrechten und die Erlaubnis zur Werknutzung Anspruch auf die vertraglich vereinbarte Vergütung. [UrhG 32. § (1) bekezdés 1. mondat]
A felek a felhasználási szerződésben kölcsönösen kötelezettségeket vállalnak: a szerző tipikusan a mű felhasználásának engedélyezésére, egyes esetekben a felhasználástól való tartózkodásra vagy a mű megalkotására vállal kötelezettséget, a felhasználó pedig a díj fizetését, esetenként pedig a tényleges felhasználást vállalja.6 A felhasználási szerződés szükségszerű elemei tehát a szerző oldalán a felhasználási engedély megadása, a felhasználó részéről pedig a díj fizetésére való kötelezettségvállalás. A feleknek a szerződésben kikötött kötelezettségek teljesítésére vonatkozó igénye magából a szerződésből származik.
Az UrhG 32. § (1) bekezdés első mondata mégis kifejezetten rendelkezik arról, hogy a szerző követelheti a szerződésben kikötött díjat. Ezzel szemben a magyar jogban sem a szerződésben kikötött díj követelésére való törvényi igényt, sem a szerződési igény törvényi megtámogatását nem lehet megtalálni (mivel ilyen esetben a Ptk. 277. §-át kell alkalmazni). A német szabály a mai változatában nem tekinthető a megfelelő díjazásra vonatkozó törvényi igénynek (vagyis nem helyettesíti a szerződésben kikötött díjazást),7 hanem csak a szerződési díj követelhetőségének egyszerű törvényi megerősítése, ezért ez a szabály a német törvényben is csak egyszerű deklarációnak tekinthető.8
A német jogban is magától értetődőnek tűnő tétel törvényi megerősítésének egyetlen indoka, hogy az újonnan bevezetett komplex díjszabályozásban így válik egyértelművé a szerződésben kikötött díjra való igény elsőbbsége a díjra vonatkozó olyan törvényi igények előtt, amelyek így csak azokra az esetekre vonatkoznak, amikor nincs vagy nem megfelelő mértékű a szerződésbeli díjkikötés. Vagyis a szerződésből fakadó díjat akkor követeli a szerződő fél, ha van a szerződésben kikötött díj, és ha az megfelelő mértékű. Más esetekben az (alább elemzésre kerülő) további speciális törvényi igények érvényesíthetők. Ugyanakkor azonban a szerződésből származó igény törvényi megerősítés nélkül is megelőzi a többi igényt, így valójában funkciótlannak tűnik a szabály.
Díjfizetési kötelezettségvállalás hiánya
Bár a szerzői jogban a díjfizetés alapelve érvényesül, mégis előfordulhat, hogy a szerződés létrejötte ellenére sem történik díjkikötés. A következőkben a felhasználási jog ajándékozási szerződésben való átruházásának, a díjfizetésről való megállapodás teljes elmaradásának és a szerződésben csak egyes jogok átruházásáért fizetendő díj kikötése elmaradásának eseteit és következményeit tekintjük át.
Felhasználás engedélyezése ingyenesen
A felhasználási jog átengedése tipikusan visszterhes felhasználási szerződésben történik, de természetesen mindkét elemzett jogrendszer ad lehetőséget arra is, hogy a szerző műve felhasználási jogát ellenszolgáltatás nélkül, az ajándékozási szerződés mintájára ruházza át.
Az ajándékozási szerződés Ptk.-beli fogalmának megfelelően9 az egyik fél a saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles. A felhasználás esetében az ingyenes gyakorlást akkor kell szerződésben kikötni, ha erre a felhasználónak a törvény alapján (a szabad felhasználások körében) nincs lehetősége. Mivel az Szjt. a jogátruházást főszabály szerint a visszterhes felhasználási szerződés esetében is írásbeli alakhoz köti, ez az ingyenes jogátruházás esetében is érvényesül, vagyis a díjazásról való lemondás is csak ebben az alakban történhet. A törvény még tovább erősíti a szerző védelmét azzal, hogy a díjazásról csak kifejezett nyilatkozattal lehet lemondani. A kifejezett írásbeli lemondás léte, illetve hiánya pedig egy esetleges jogvita esetében a bizonyítást nagymértékben megkönnyítheti.
Az UrhG szabályozása korántsem ennyire egyértelmű (és egyszerű) a felhasználási jog ingyenes szerződés keretében történő átengedése körében. Abban mindenképpen hasonlóságot mutat a magyar szabályozással, hogy nem zárja ki az ingyenes jogátruházást. Az UrhG azonban kifejezetten nem rendelkezik a díjról való lemondás lehetőségéről - ha az ingyenes jogátruházás tárgya felhasználási jog, akkor a BGB ajándékozásra vonatkozó szabályai érvényesülnek. Egy esetleges felhasználási jogot "ajándékozó" szerződés értelmezését azonban mindenképp nehezíti az, hogy a jogátruházás itt nincs formához kötve, történhet szerződésben, de egyoldalú jognyilatkozattal, egy egyszerű engedély formájában, írásban, de szóban, sőt ráutaló magatartással is.10 Ennek következtében ha a jogosítás ingyenes, akkor ennek legalább a jogátszállás körülményeiből ki kell derülnie. (A bírói gyakorlat szerint az ingyenes felhasználás ezen felül a BGB-beli jóhiszeműség és tisztesség alapelvébe11 ütközne, és ajándékozási célú, ingyenes jogátruházást a szerző családi köréhez tatozó személyeken kívül más javára nem lehet vélelmezni.12)
A díjról való megállapodás elmaradása
A díjról való lemondással összefüggésben tárgyalandó a díjról való megállapodás elmaradása is, hiszen a két jelenség egymástól a gyakorlatban gyakran csak nehezen választható el. A díjfizetésről való megállapodás elmaradása esetében a két jogrendszerben alkalmazott jogkövetkezmények eltérései miatt különösen fontos ennek a problémakörnek a részletes tárgyalása.
A
szerződés létrejöttének elmaradása -
a hatályos
magyar szabályozás
A Ptk. 205. § (2) bekezdése szerint a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Ezen Ptk.-beli háttérszabály alapján és a fentebb már kifejtettek értelmében a ma hatályos szerzői jogi szabályozás a felhasználási szerződés lényeges kellékének tekinti a szerződő feleknek, a felhasználás közvetett tárgyát képező műnek a megjelölését, a felhasználási engedélyt és a felhasználási engedély fejében fizetendő ellenérték meghatározását.13 Az ezekről való rendelkezés hiánya tehát azt vonja maga után, hogy egyáltalán nem is jön létre a szerződés. (Egy esetlegesen mégis megvalósuló felhasználás ennek következtében jogsértőnek minősül.) A lényeges elemek közül kétségtelenül a díjazásról való megállapodás veti fel legegyértelműbben azt a kérdést, hogy a róla való rendelkezés hiánya valóban a szerződés nemlétezését vonja-e maga után.14
A felhasználási szerződés tartalmát meghatározó szabályok egyértelművé teszik, hogy a díjazásról magában a szerződésben kell rendelkezni. Ennek értelmében nincs mód egy különálló (harmadik) nyilatkozattal való díjfizetési kötelezettség konstituálására, hiszen ennek létezése még nem segít azon a tényen, hogy az alapszerződésben nem rendelkeztek a díjról. (Nem értve ez alatt azt a helyzetet, ha csak az egyik fél részéről történt jognyilatkozat tétele, mivel ebben az esetben értelemszerűen csak a nem a szerződésbe foglalt, hanem különálló nyilatkozattal jön létre egyáltalán a szerződés.) Az azonban elképzelhető, hogy a szerződés csak utalást tartalmaz egy későbbi díjmegállapításra, amit mindenképpen a díjazásról való rendelkezésnek kell tekinteni annak ellenére, hogy esetleg a díj pontos mértékének megállapítására egy önálló nyilatkozat keretében csak később kerül sor.
Ugyanakkor a díjazásról való rendelkezésnek minősül az is, ha a jogosult kifejezett nyilatkozattal lemondott erről. Utaló magatartással pedig nem lehet a díjazásról lemondani. Különösen alátámasztja ezt az, hogy a törvény ugyanazt az alakot írja elő a díjról való lemondás tekintetében is, mint magára a szerződésre. Vagyis a főszabály szerinti írásbeliség alkalmazandó a díjról való rendelkezésre is, és ahol a törvény megengedi a szóbeli szerződést (a napilapokban és folyóiratokban történő közzétételre és a kereskedelmi forgalomban kapható szoftverekre tekintettel), ott nyílik lehetőség erre a díj tekintetében is.
Viszont a díjazásról való lemondásnak a szakirodalom szerint nem feltétlenül kell magában a szerződésben történnie, ez történhet akár egyoldalú nyilatkozatban is.15 A díjazásról való rendelkezésnek kizárólag ebben a különleges esetében a jogalkotó lehetővé teszi azt, hogy a felek a szerződésen kívül állapodjanak meg a díjról. Felmerülhet a kérdés, hogy ez azokra az esetekre is vonatkozik-e, amikor az eredeti szerződésben egyáltalán nincs semmiféle díjra történő utalás?
Ha a szerződés tartalmaz díjmeghatározást, az erről történő későbbi lemondásra egyértelműen van lehetőség. Ugyanakkor meglehetősen kicsi az előfordulási valószínűsége annak, hogy a felek az eredeti szerződésbe csak valamiféle határozatlan, a díjra vonatkozó rendelkezést ültetnek (és így az létrejön), majd a díjról a jogosult később lemond. A szerződés létrejöttével kapcsolatban fentebb mondottak alapján arra nincs lehetőség, hogy abban az esetben, ha a szerződésben egyáltalán nem szerepel jogdíjra utaló rendelkezés, ezt egy utólagos lemondó nyilatkozattal lehessen pótolni. Ebből következően a külön nyilatkozatban történő lemondásra csak akkor van lehetőség, ha a szerződés tartalmaz valamilyen erre vonatkozó rendelkezést, vagyis ezt nem lehet reparatív, a szerződést létrehozó eszközként alkalmazni.
Az eddigiek fényében arra nincs mód, hogy a bíróság megállapítsa a díjat, és ezzel létrehozza a szerződést, ha erről a felek maguk egyáltalán nem rendelkeztek. Ugyanakkor persze egy szerződés hiányában is megtörtént felhasználásnál mégis sor kerül valamiféle díjmegállapításra, hiszen a szerző gyakran a felhasználási díj mértékében követel kártérítést. Ám jelenleg a szerződés létrehozására a díj mértékének megállapításával nincs lehetősége a bíróságnak.
Olyan esetekben, amikor nem is jön létre a szerződés, értelemszerűen nem alkalmazható a "helyzet mentésére" a Ptk. 237. § (2) bekezdés alapján való hatályossá nyilvánítás sem, hiszen itt nem semmis vagy érvénytelen, hanem non existens szerződésről van szó.16
A szerződés hibáját orvosló módszerek
A korábbi magyar szabályok
A korábbi Szjt. szerint a mű felhasználásához a szerző hozzájárulására volt szükség.17 Ez a rendelkezés a felhasználási szerződésről rendelkező szabályokkal18 összeolvasva még nem tette nyilvánvalóvá, de a bírói gyakorlatban kialakult értelmezés szerint a felhasználási jog átengedése nemcsak szerződés, hanem egyoldalú jognyilatkozat keretében is történhetett.19 A bírói gyakorlat ugyanis a nyilvánosságra hozatalra adott egyoldalú engedélyt tekintette úgy, hogy az egyben a felhasználási engedélyt is magában foglalta. (Dogmatikailag azért volt helytelen az értelmezés, mert a nyilvánosságra hozatal a szerző személyhez fűződő jogát összecsúsztatta a többszörözés, terjesztés felhasználási cselekmény engedélyezésének vagyoni jogával.20)
Ehhez járult hozzá, hogy a régi Szjt. végrehajtási rendeletének 39. §-a alapján a szerzői díj összegét - ha jogszabály másként nem rendelkezett - a szerződő felek állapították meg. A "jogszabályi rendelkezés" pedig azokat a miniszteri rendeleteket jelentette, amelyek az egyes felhasználási módok tekintetében kógens módon meghatározták a felhasználásért fizetendő díj mértékét. A szabályok kógenciájából következett, hogy ezektől szerződésben sem lehetett eltérni, az eltérés a szerződés semmisségét vonta maga után. (Jogszabály hézagpótló szerepének érvényesülése esetén lehetett szó részleges semmisségről is.) Ugyanakkor pedig ha az egyoldalú engedélyezés (a fenti tág értelemben) megtörtént, de a díjra egyáltalán nem is utaltak a felek, a rendeletek alapján akár létrehozhatóvá is vált a szerződés. (A szabályok egyébként helyenként pontos összeget határoztak meg, esetenként az alsó és a felső határt meghatározó szabály keretében mozoghattak a felek, illetve bizonyos felhasználási módoknál százalékos módon állapította meg a jogalkotó a fizetendő díj mértékét.)
Annak következtében, hogy a '80-as években felerősödött az infláció, és ezt a rendeletek díjtételei már nem követték, a régi Szjt. alapján kialakult bírói gyakorlat kétszer is fordulatot vett. A kezdetben kógens díjak később minimumdíjakká alakultak át, és csak arra szolgáltak, hogy a szerződést a bíróság díjmegállapodás híján is létrehozza.
Az 1988 előtti gyakorlat
Ebben az időszakban ha a díjazást miniszteri rendelet határozta meg, akkor a felek a szerződésben ettől nem térhettek el. (A díjak jogszabályi meghatározásának indoka egyébként a gyengébb fél védelme volt.21) A törvény ugyan kimondta, hogy a felek a törvény által állított korlátok között szabadon rendelkezhetnek a szerződés tartalmáról, de a kógens díjakra értelemszerűen nem vonatkozott a szabad rendelkezés lehetősége. [A díjról való megegyezés elmaradását ugyan lehetett volna a jogszabályban kötelezően előírtaktól való legszélsőségesebb eltérési lehetőségnek is tekinteni, és a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmisnek lehetett volna nyilvánítani, de mivel a felhasználók főként állami szervezetek voltak, ezért tanácsosabb volt a szerződéseket "reparálni", és nem jogsértést megállapítani.] Ezt segítette elő az is, hogy az ingyenes átengedésnek főszabály szerint magából a szerződésből kellett kiderülnie, és ha a törvény 13. § (3) bekezdése alapján érvényesülő visszterhesség vélelme szerint a felhasználónak nem sikerült bizonyítania, hogy a felhasználási jogot ingyenesen szerezte, akkor a bíróság a szerződést visszterhesnek nyilvánította, és a díjrendelet alapján egyértelműen meg tudta állapítani a fizetendő díjat. (Megjegyzendő, hogy a mai szabályok alapján nem érvényesül a visszterhesség vélelme: ha ugyanis nem sikerül bizonyítani az ingyenes átruházást, akkor a szerződést a fentebb kifejtettek szerint létre nem jöttnek kell tekinteni.22) Összefoglalva tehát elmondható, hogy a díjrendelkezés elmaradása korábban általában egyáltalán nem befolyásolta a szerződés érvényességét.
Amennyiben olyan felhasználási módot kötöttek ki a szerződésben, amelyre vonatkozóan díjrendelet nem állt rendelkezésre, a szerződés értelmezésénél a bíróság számára két út nyílt.
Abban az esetben, ha a szerződésben megállapított felhasználási mód közeli kapcsolatban állt valamely szabályozott felhasználási móddal, akkor a bíróság - mintának tekintve a miniszteri rendeletet - analógia útján és szintén a visszterhesség vélelmét alkalmazva megállapította a felhasználásért fizetendő díjat.23
Ha az analógia nem segített, még ebben az esetben is maradt lehetőség arra, hogy a bíróság a felhasználást jogosnak találja. Ugyanis a bírói gyakorlat szerint nemcsak szerződésben lehetett felhasználási jogot átengedni, hanem egyszerű, egyoldalú jognyilatkozatban is, amelyet ráadásul nem is kellett írásba foglalni.24 (Az egyszerű engedélyezés történhetett kifejezett módon, de ráutaló magatartással is.25) A felhasználási engedély pedig már fogalmánál fogva sem tartalmazhatott díjazásra vonatkozó kitételt. Ha a szerződés díjrendelet hiányában a díjról való megállapodás pótlásának nehézsége miatt nem is jött létre, a bíróság a Ptk. 234. §-a analóg alkalmazásával megállapíthatta, hogy a szerző mégis érvényesen adott engedélyt a felhasználásra. Ebben az esetben a felhasználó szintén csak akkor mentesült a díjfizetés alól, ha bizonyítani tudta, hogy az átengedésre ingyenesen került sor. Mivel az egyszerű engedély tekintetében nem volt követelmény az írásbeliség (ellentétben a szerződéssel), ugyanez érvényes volt a díjról való lemondásra is26 - ennek értelmében a felhasználó nagyobb eséllyel bizonyította a díjtalanságot, mint a szerződésre vonatkozó és a jelenlegi írásba foglalási szabályok alapján. Ezekben az esetekben szintén csak az ingyenesség bizonyítása (vagyis a fentebb már elemzett visszterhességi vélelem megdőlése) akadályozta meg, hogy a felhasználónak díjat kelljen fizetnie.
Jogsértő felhasználást tehát díjmeghatározás hiányában is csak abban az esetben állapított meg a bíróság, ha a felhasználásra a szerző egyáltalán nem adott engedélyt, illetve olyan felhasználást valósítottak meg, amelyhez hasonlót nem tartalmazott díjazásra vonatkozó jogszabály.
Az 1988 utáni gyakorlat
Az erős infláció hatására 1988-tól szinte szabad megállapodás tárgya lett a jogdíj: attól függetlenül, hogy a rendeletek eredetileg fix összeget, ún. "tól-ig" szabályt vagy százalékos díjfizetési kötelezettséget állapítottak meg, ekkortól kezdve minimumjogdíjként működtek.27 Továbbra is érvényesült tehát az az elv, hogy ahol a díjfizetést jogszabály meghatározta, ott az erről való megállapodás nélkül is érvényes volt a szerződés, bár a díjat nem teljesen normatív módon határozták meg, hanem a bíróság alakította ki azt, alapul véve a jogszabályt. Ebből a szempontból tehát nagyobbá vált a bíróságok mozgástere. Abban a tekintetben viszont érzékelhetően nem alakult ki egységes bírói gyakorlat, hogy azon felhasználási módoknál, amelyekre nem volt rendelet, a bíróság a szerződést létre nem jöttnek tekintette,28 vagy a szerződés érvényességét kimondva egyéb kapaszkodókat talált a díj megállapításához.29
A '90-es évek első felétől kezdve pedig egyre több olyan ítélet született, amelyek már minimumdíjként sem vették figyelembe a díjtáblázatokat, és teljesen elszakadva azoktól, a díjról való érvényes szerződési megállapodás híján a bíró maga állapította meg a díjat.30
A mai és a korábbi magyar egyedi felhasználási szerződésekre vonatkozó szabályozás áttekintéséből látszik, hogy a szerző mint gyengébb fél védelmének céljával átalakított kötelmi szabályok ma igen szigorú feltételeket támasztanak a jogos felhasználásokkal szemben, míg a korábbi szabályozás alapján az tűnik megállapíthatónak, hogy hangsúlyozottabban törekedett a szerződések fenntartására, és jóval kisebb teret hagyott a jogsértés megállapíthatóságára.
A hatályos szabályozás, amely egyértelműen abba az irányba mozdult el, hogy a szerződés tényleges létrejöttének feltételrendszerét szigorítsa, felvetheti azt a kérdést is, hogy olyan esetekben, amikor a feleknek szándékában állt a szerződéskötés, és meg is történt a felhasználás, nem lenne-e célszerűbb a szerződések fenntartásán munkálkodni, hiszen gyakran ez a szerzőnek inkább érdeke lenne, mint a jogsértés megállapítása.31 [A bíróság a Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján legfeljebb a határozathozatalig terjedő időre nyilváníthatja érvényesnek a szerződést.]
A korábbi német szabályok - a dogmatikai deficit
A korábbi német szabályozás a magyarhoz hasonlóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felhasználási szerződésnek essentiale negotiuma a díjazásról való megállapodás.32 Ennek elmaradása azonban nem okozta feltétlenül azt, hogy az esetlegesen megvalósuló felhasználás jogsértőnek minősült. A német szerződési jogban egyébként meghatározó szerepet betöltő Trennungsprinzip és Abstraktionsprinzip33 szerzői kötelmekben való korlátozott érvényesülése miatt azonban a szerzői jogviszonyoknak a régi szabályok alapján történő értelmezésénél zsákutcába kerülhetett a bíró.
A Novella előtti szabályozás értelmében a szerzői jogi kötelmek esetében is érvényesült az Abstraktionsprinzip, vagyis a kauzális ügylet (a jogátengedésre történő kötelezettségvállalás) elválasztható volt magától a jogátszállástól (Rechtseinräumung), a dologi jogi ügylettől. A korábbi szabályok alapján abban az esetben, ha a felhasználási szerződés kötésénél csak a díjról nem állapodnak meg (és nem volt ingyenes az átruházás), a szerző oldalán érvényesek maradtak a jogügyletek: a felhasználási jogot adó engedély és a jogot ténylegesen átvivő dologi ügylet egyaránt. (Ezek a szerzői jogban csak együtt érvényesek, mivel a kötelmi ügylet érvénytelensége a dologi ügylet érvénytelenségét is maga után vonja, hiszen a szerzői jogosultságok átalányjellegű átengedésének tilalma - illetve a célhoz kötött átengedés elve - itt is érvényesül. Tehát ha a jogcím kiesik, akkor - ellentétben az általános kötelmi jogi szabályokkal - nemcsak a kauzális, de a dologi ügylet is érvénytelenné válik.) Ilyen esetben kerül a fent említett zsákutcába a jogalkalmazó: ugyanis ha a BGB 140. § alapján nem lehet megállapítani egy ajándékozási szerződés létrejöttét (mert a szerző ezt kifejezetten nem akarja), az érvényes felhasználási engedély miatt a szerződés érvénytelensége ellenére nem szállnak vissza a jogok a szerzőre (felhasználási szerződések érvénytelensége esetében ugyanis nem is lehet a 812. § vagy a 985. § alapján jogalap nélküli gazdagodás címén visszakövetelni az átszállt jogokat, mivel azok az érvénytelenség miatt automatikusan visszaszállnak a szerzőre - Heimfall der Rechte), ám mégsem lehet díjat követelni, mivel erre sem szerződési, sem törvényi alap nincs. A megfelelő díjazásra vonatkozó szabály hiányában tehát a szerző nem tud mit tenni: elővigyázatlansága oda vezethet, hogy annak ellenére is adhat ingyenes felhasználási jogot, hogy ez nem áll szándékában. (A korábbi magyar jog szerint a létre nem jött szerződés esetében is érvényes engedély alapján a már akkor létező díjazás alapelve miatt lehetett követelni díjat.)
Ebben az esetben az egyetlen eszköz a Treu und Glauben általános polgári jogi elve lehetett volna, amely a jóhiszeműség alapján nem engedte volna érvényesnek tekinteni a szerzői jog átengedését. A gyakorlatban azonban megállapították a jogszerű jogátszállást.
Ezt, a szerzőnek kifejezetten kedvezőtlen helyzetet kívánja megszüntetni a Novella 32. § (1) bekezdésének 2. mondata.
Az újabb német szabályozás
Ist die Höhe der Vergütung nicht bestimmt, gilt die angemessene Vergütung als vereinbart. [UrhG 32. § (1) bekezdés második mondat]
Az új német jog is arra az álláspontra helyezkedik, hogy a felhasználási szerződésnek az engedélyezésen kívül a díjazásról való megállapodás is essentiale negotiuma. A Novella már a fentebb bemutatott hiányosságot is kezeli, és egyúttal megoldást kínál azokban a helyzetekben is, amikor a szerző számára nem a jogsértés megállapítása és a felhasználó kártérítésre kötelezése a legcélszerűbb, hanem a szerződés, illetve az engedély alapján való jogos felhasználás megállapítása és az ez után járó díjból való részesülés.
A korábbi szerzői szerződési jogban csak a kiadói szerződések körében alkalmazott fikció értelmében ha a felek nem állapodtak meg a díjban, akkor úgy kellett tekintetni, hogy a "megfelelő" díjat kötötték ki.34 (Ennek értelmében, ha más típusú felhasználási szerződésekben nem állapodtak meg a díjazásról, akkor az előző fejezetben kifejtettek szerint azok a szerződések nem jöttek létre.35)
Mivel a Novella előkészületei során ez a szabály csak az utolsó fázisban került be a javaslatba, és az indokolás igen szűkszavú az értelmezése tekintetében, ezért alig egy évnyi történetében is számos értelmezési problémát vetett fel.
A kiadói szerződések köréből általános szabállyá emelt norma látszólag felülírja azt az elméletet, miszerint a díjról való megállapodás hiányában nem jön létre a szerződés. Ez azonban az előző fejezetben mondottak szerint nem változik, vagyis a szerződésnek továbbra is essentiale negotiuma a díj meghatározása. Ám a továbbiakban a jogviszonyok BGB 140. §-a szerinti bírósági értelmezése alapján az engedély érvényességének megállapítása sem hozza kiszolgáltatott helyzetbe a szerzőt, mivel ebben az esetben most már nemcsak a jóhiszeműség és tisztesség általános klauzulájára hivatkozhat, de a 32. § (2) bekezdés 2. mondatára is, amely törvényi díjigényt biztosít arra az esetre, ha a díjazásról való megállapodás teljes mértékben elmaradt.
Egy másik megközelítés a rendelkezést értelmezve a díjazás alapelvéből kiindulva - ha a felhasználónak nem sikerül bizonyítania az ingyenességet36 - a megállapodás elmaradását úgy tekinti, mint amely a legszélsőségesebb esete a "nem megfelelő díjazásnak".37 Ezzel azonban azért nem lehet egyetérteni, mert a "nem megfelelő díjazás" kikötésénél az UrhG 32. § (1) bekezdés harmadik mondata alkalmazandó, amely erre az esetre a szerző részére a szerződés módosítására való törvényi igényt biztosítja. Ennek pedig előfeltétele egy felhasználási szerződés érvényes létrejötte - ami díjkikötés híján nem valósul meg.
Közbenső megállapítások
A díjmegállapodás elmaradására kialakított négy szabályrendszer bemutatásából jól látszik, hogy jogpolitikai megfontolásokra visszavezethető az, hogy vajon a jogalkotó azt támogatja-e, hogy a szerződést "romjaiból" is létrehozhatóvá tegye, vagy úgy építi fel a szabályozást, hogy a szerződés létrejöttének ugyan igen szigorú feltételeket állít, de emellett a jogsértésekre vonatkozó szabályozást is árnyalja annyira, hogy az is a szerzőnek legyen kedvező.
A szerződés létrejöttét támogató korábbi magyar és az új német szabályozásnak egyértelmű előnye, hogy nemcsak a szerződéskötés (vélt) időpontjától a bírósághoz fordulásig tartó időszakra rendezi el a felek közti viszonyt, hanem a jövőre nézve is jogszerűvé tudja tenni egyes esetekben a felhasználást. (Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a német szabályok alapján a szerződésmódosítás hatálya ex tunc, azaz visszamenő hatállyal nem lehet igényelni a megfelelő díjazást.38) A jelenlegi magyar szabályozás és a korábban hatályos német viszont kifejezetten csak a múltban történtek tekintetében ad kielégítő feloldást, ugyanakkor a szerzőnek a jövőre nem garantálja az eredeti megállapodás alapján jogszerű felhasználást - adott esetben új felhasználó keresésével és új szerződés kötésével gondoskodhat csak a mű további sorsáról.
Az új német szabályozásban jól látszik a díjfizetés alapelvének "kisugárzó" hatása is, hiszen a jogátengedés minden formájához hozzárendeli a megfelelő díjazást anélkül, hogy erről külön-külön kazuisztikusan rendelkezne.
Az a mindegyik szabályozásban deklarált cél, hogy a szerzőt mint gyengébb felet a szerződési tárgyalási pozícióban megerősítsék, ezen a területen szintén jobban megvalósítottnak tűnik az új német törvény által, mint a többi szabályozásban. Ugyanis az, hogy a szerző nemcsak szerződésben, hanem egyoldalú jognyilatkozatban is adhat felhasználási engedélyt, nem feltétlenül vezet kiszolgáltatottabbá válásához, ha emellett egy másik szabály(együttes) erre az esetre is biztosítja azt a díjazást, amit akkor kapna, ha szerződést kötne. Ez a fajta rugalmasság - természetesen megfelelő biztosítékok mellett - valószínűleg jobban meg is felel a piaci követelményeknek, mint a szerződéskötés igen szigorú feltételek közé szorítása.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mind a német, mind a magyar rendszer a díjfizetésnek a visszterhesség vélelménél jóval erősebb általános alapelvére épül. Ezen az alapon a díjmegállapodás elmaradása nem feltétlenül indokolja azt, hogy az esetleges felhasználás szinte automatikusan jogsértőnek bizonyuljon.
Szintén vitathatónak tűnik az a magyar szabály, amelynek értelmében ugyan a díjazásról le lehet mondani külön jognyilatkozatban is, de pozitív megállapodásra nincs mód.
Megfelelő díj a szerződésben
Abban az esetben, ha a szerződésben történt díjkikötés, ám ez valamely okból nem elfogadható a jogosult számára, a két elemzett jogrendszer jelenlegi és korábbi szabályai alapján különböző eszközök állnak/álltak rendelkezésre a kiegyenlítésre.
Jelentésvariációk a megfelelőségre
A szolgáltatásért nyújtott ellenszolgáltatás elfogadott mértéke tekintetében eltérő szabályokat találunk az általános polgári jogban és a szerzői jogi szabályozásban. A következő rövid áttekintésben ezek értelmezési lehetőségei kerülnek bemutatásra.
A
visszterhesség - egyenértékűség
elve és az arányos
díjazás
A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár. [201. § (1) bekezdés]
A szerződések visszterhességét főszabályként kimondó Ptk. 201. §-a nemcsak az általában vett visszterhességről rendelkezik, hanem a bírói gyakorlat értelmezésében a (PK 267. korlátai között39) az egyenértékű ellenszolgáltatásról is.40 Egyenértékű az az ellenszolgáltatás, ami nem feltűnően aránytalan. (A feltűnő aránytalanságot már a szolgáltatás értékétől való 40-50%-os eltérésnél megállapítja a bíróság.) A feltűnően aránytalan és a pontosan egyenértékű (hétköznapi értelemben vett) ellenszolgáltatás közötti mozgástérben azonban jogilag egyenértékűnek minősül az ellenszolgáltatás, így ha a különbség ebbe a zónába esik, akkor a Ptk. 201. §-a alapján emiatt nem lehet megtámadni a szerződést.
Természetesen a szolgáltatás jellegétől függően az ellenszolgáltatást meg lehet állapítani egyszeri összegben, de rendszeres juttatásban vagy átalánydíjként is. Még a rendszeresen visszatérő szolgáltatások (pl. egy megbízási szerződés vagy tartási szerződés keretében teljesítendő szolgáltatás) esetében sem tilos az egyszeri ellenszolgáltatás kikötése. (Sőt, éppen a tipikusan rendszeres szolgáltatásra való kötelezettségvállalást tartalmazó tartási szerződésnél jellemző az egyszeri ellenszolgáltatás kikötése.)
A korábbi Szjt. alapján kibocsátott miniszteri rendeletek díjai nem hagytak kétséget a szerződésben ezek alapján kikötött díjak megfelelősége tekintetében. A fentebb már kifejtettek fényében ha a felek ezeket a díjakat kötötték ki a szerződésben, akkor az nem minősülhetett nem megfelelőnek, és ha mégis ezektől eltérően állapodtak volna meg, az a megállapodás a Ptk. alapján, mint jogszabályba ütköző szerződési feltétel, semmisnek minősült.
Azon felhasználások tekintetében, ahol nem volt miniszteri rendelet, speciális szerzői jogi norma hiányában41 a Ptk. általános szabályai érvényesültek.
Ugyanakkor a rendeletekben megállapított díjak változatos képet mutattak abban a tekintetben, hogy a bevétel bizonyos százalékát, egyébként pontosan meghatározott díjat írtak elő, vagy csak egy keretet adtak, amelyen belül a felek szabad megállapodására volt bízva, hogy milyen díjban állapodnak meg.
A ma hatályos szabályozás szerint az egyéni felhasználási szerződésben a Ptk.-beli egyenértékű ellenszolgáltatás elve az átengedett felhasználási jognak és a ténylegesen megvalósult felhasználásnak megfelelő díjazássá alakul át.
Itt nem lehet a Ptk. értelmében vett egyenértékűségről beszélni, hiszen a felhasználási jog értékét csak a megvalósított felhasználással elért bevételből lehet visszakövetkeztetni, amely azonban abban az esetben, ha nem maga a szerző használja fel a művet, nem őt illeti teljes egészében.42 Az Szjt. 16. § (4) bekezdése nem ad iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mekkorának kell lennie a díjnak. A szakasz nem fejti ki a megfelelőség fogalmát, csupán egy diszpozitív szabállyal jelöli ki a jogalkotó által ideálisnak tartott díjmegállapítási módot.43 Ennek értelmében azonban nem kizárólag az ajánlott, bevétellel arányos díjazás tekinthető jogszerűnek. A norma azt sem zárja ki, hogy a díjat becsléssel, vagyis átalánydíjként állapítsák meg. Ennél a díjfizetési formánál azonban jóval nagyobb az esélye annak, hogy az a szolgáltatással egyáltalán nem áll arányban.44 (Ilyen a karakter-, bekezdés- vagy oldalszám alapján megállapított díjak többsége, mivel ezek mennyiség és nem minőség alapján megállapított díjak.) A szabály valójában bármilyen (százalékos vagy pausálé, egyszeri, egyösszegű vagy rendszeres) díjmegállapítási és díjviszonyítási (bevételhez, az eladott példányok számához, a bolti árhoz, a nettó árhoz viszonyított) formát lehetővé tesz. Arányosnak kell tekinteni ennek következtében a nem százalékosan meghatározott díjakat is, ha azok mértékben megegyeznek az arányos díj összegével. Tehát nem maga a meghatározás módja az, ami vitatható, hanem az arányosságtól való eltérés. Az átengedett felhasználási jog terjedelmének és a felhasználáshoz kapcsolódó bevételnek megfelelő díj a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a szerző általában a bevétel 10-20%-ának megfelelő mértékű díjat kap.45 (Adott esetben azonban még a százalékosan meghatározott díj is lehet aránytalan, ha az túl alacsony mértéket határozna meg.)
Treu und Glauben - Angemessene Vergütung 1.
A német polgári jogi szabályozásban nem szerepel kifejezett és általános szabályozás arra nézve, hogy a szerződésben nyújtott szolgáltatásért jár-e és milyen ellenszolgáltatás. Ez az alapvető tétel csak a Treu und Glauben még általánosabb alapelvéből vezethető le.
A korábbi német szerzői jogi szabályok egyáltalán nem adtak útmutatást abban a tekintetben, hogy a felhasználási szerződésben kikötött díjat mikor lehet megfelelőnek tekinteni, és mely esetekben sérül a szerző érdeke (hiszen a szerződésben kikötött díjazás mértékére vonatkozóan nem tartalmazott általános szabályt a törvény).46 Egyedül a kiadói szerződésekre alkalmazott Verlagsgesetz megfelelő díjazásra utaló szabálya alapján kialakult bírói gyakorlat nyújtott ebben segítséget.47
A kiadói szerződések körében alkalmazott szabály általánossá válása az értelmezési gyakorlatból leszűrt elveket is általánossá tette. Ebből adódóan a hatályos német szabály sem írja elő, hogy milyen módon kell megállapítani a szerzőnek járó díjat, minden további nélkül elfogadható lehet a bruttó/nettó bolti ár százalékában megállapított díj, a tényleges bevétel bizonyos része, az átalánydíj, az ívterjedelem alapján számított díj, a rendszeres díjazás is. Az azonban nyilvánvaló, hogy a teljes szabadság ellenére a megfelelőséggel általában a pausálé jellegű díjak esetében merül fel a legtöbb probléma.
Korrekciós lehetőségek ex ante és ex post
A szerződésben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányosságát két (időben meghatározott) mérce szerint lehet vizsgálni.
A szerződéskötés időpontjában fennálló súlyos aránytalanság esetére a magyar jogrendszerben csak az általános polgári jogi szabályok alkalmazhatók (külön szerzői jogi jogorvoslati lehetőség nem létezik), a korábbi német szabályozás szintén ezt az utat követte, a német szerzői jog ezt felülírva az új szabályozás alapján már akkor is jogorvoslati lehetőséget nyújt, ha az ellenszolgáltatás mértéke a szerződéskötéskor csak az előbbieknél kisebb mértékben tér el a megfelelő díjtól.
A szerződéskötés időpontjában fennállott arányosság későbbi megbomlása esetét szintén ismeri mindkét jogrendszer. Ebben nemcsak a rebus sic stantibus általános polgári jogi szabályai, de a speciális szerzői jogi bestseller-szabályok (azaz speciális rebus sic stantibus szabályok) alkalmazására is mód nyílik.
Ex ante korrekciós lehetőségek
Angemessene Vergütung 2.
(1)...Soweit die vereinbarte Vergütung nicht angemessen ist, kann der Urheber von seinem Vertragspartner die Einwilligung in die Änderung des Vertrages verlangen, durch die dem Urheber die angemessene Vergütung gewährt wird.
(2) Eine nach einer gemeinsamen Vergütungsregel (§ 36) ermittelte Vergütung ist angemessen. Im Übrigen ist die Vergütung angemessen, wenn sie im Zeitpunkt des Vertragsschlusses dem entspricht, was im Geschäftsverkehr nach Art und Umfang der eingeräumten Nutzungsmöglichkeit, insbesondere nach Dauer und Zeitpunkt der Nutzung, unter Berücksichtigung aller Umstände üblicher- und redlicherweise zu leisten ist.
(4) Der Urheber hat keinen Anspruch nach Absatz 1 Satz 3, soweit die Vergütung für die Nutzung seiner Werke tarifvertraglich bestimmt ist. [UrhG 32. § (1)-(2)-(4) bekezdés]
A korábbi német törvényszövegben semmilyen utalás nem volt arra nézve, hogy mit kell megfelelő díjnak tekinteni, illetve a törvény a nem megfelelő díj kikötése esetére semmilyen speciális szabályt nem tartalmazott. Így csupán az általános polgári jogi szabályok voltak alkalmazhatók.
Arra az esetre, ha a szerződésben - a szerző szerint - nem megfelelő mértékű díjazást kötöttek ki, az UrhG új szabályai már részletes megoldási tervet kínálnak a bíróság számára. A törvény korábbi szövegjavaslatai szerint a szerző egyszerűen a megfelelőnek tekintett díjazást követelhette volna.48 A végül hatályba lépett szöveg szerint viszont csupán a szerződés olyan módosítását követelheti, amelynek nyomán megfelelő díjazásban részesül. A szabályozás értelmében ma már nemcsak az uzsora vagy a feltűnően nagy értékkülönbség tényállásának megvalósulásakor van mód a szerződés érvénytelenné nyilvánítására vagy semmisségére hivatkozásra, de a megfelelő díjtól való legkisebb eltérés esetén is joga van a szerzőnek a szerződés módosítását követelni. (Érdemes megjegyezni, hogy a szabály egyoldalúan, csak a szerzőnek biztosítja ezt a lehetőséget.) Tehát a szerződés díjazásra vonatkozó kikötése a megfelelő mértéktől való eltérés esetében jogszabályba ütközés okán semmis, de ez nem eredményezi az egész szerződés semmisségét (részleges semmisség), és kizárólag a szerző hivatkozhat rá (egyoldalú, relatív semmisség), azaz a szabály klaudikáló módon a szerző javára kógens.49
A törvényjavaslatot ellenzők egyik legtöbbet hangoztatott érve az volt, hogy a bíróságok képtelenek lesznek általánosságban eldönteni, milyen mértékű díjazást is kell "megfelelő" díjazásnak tekinteni, és nem volt világos az sem, hogyan viszonyul egymáshoz a törvényi és a szerződésben megállapított díjazás. A törvény végül a kétségek eloszlatására háromlépcsős rendszert hozott létre a megfelelőség megállapíthatósága érdekében.51
Általános szerződési keretfeltételek - Tarifverträge
A törvény szerint a megfelelőség megállapításánál az általános szerződési keretfeltételeket (munkajogi kifejezéssel élve: kollektív szerződéseket) kell kiindulópontnak tekinteni. Az amerikai filmipar mintájára a német filmes és televíziós alkotói körökben is kialakultak már korábban olyan, a szerzői és felhasználói oldal egyezségei nyomán létrejött normák, amelyek a szerződést kötő felek között közvetlenül és kógens módon érvényesülnek.52 Ezek olyan minimumszabályok, amelyek általában kizárólag a tarifát aláíró felekre érvényesek, és csak a munkavállaló javára lehet eltérni tőlük az egyéni szerződésekben.
Az ezekben meghatározott díjakat az érintett felhasználások tekintetében megfelelőnek kell tekinteni. (A törvény szövege nem szűkíti a tarifák alkalmazását a média területére, így megadja a lehetőséget ennek a díjmegállapítási módnak a más területeken való elterjedésére is.)
Közös díjszabályzat
Ha egy területen nem alakultak ki tarifák, de léteznek átlátható, a jogbiztonságot elősegítő közös díjmegállapodások (gemeinsame Vergütungsregel),53 akkor ezeket megfelelőnek kell vélelmezni az ellenkező bizonyításáig. A közös díjszabályzatokat a szerzők reprezentatív és független egyesületei (nem a közös jogkezelő szervezetek!) állítják fel a felhasználók egyesületeivel vagy egyes felhasználókkal való egyeztetés nyomán. (Mivel a törvényjavaslatban a közös díjszabályzatok még csak az egyesületi tagokra lettek volna irányadók, és emiatt többen az egyesülési szabadság csorbításának veszélyét látták a tervezetben, végül a szabályokat minden felhasználóra általában irányadóvá tették.54) Érdemes megjegyezni, hogy a közös díjszabályzatok teljesen új jogintézménynek (juristisches Neuland) számítanak, és egyetlen európai rokon intézmény létezik - Olaszországban a megfilmesítési szerződések körében55 -, továbbá mivel a szerzői érdek-képviseleti szervezetek igen gyengék, ezért a szabály hátterében álló jogpolitikai szándék ezek erősítésére is irányul.56
A szokásos és tisztességes piaci ár
Abban az esetben, ha egy területen nincs közös díjelőírás, akkor a szerződéskötés időpontjában az üzleti forgalomban az összehasonlítható mű összehasonlítható felhasználási módjának és körülményeinek megfelelő, így különösen a felhasználás időtartama és időpontja alapján szokásos és tisztességes mértékben kell jogdíjat fizetni.
A "szokásos és tisztességes" (üblich und redlich) kettős fogalommeghatározása arra utal, hogy nem minden szokásosan fizetett díj tekinthető tisztességesnek is egyben. Tisztességtelennek minősül az ár, amit a szerző hátrányára és gyengébb tárgyalási pozícióját tisztességtelenül kihasználva kötöttek ki, de ez a mérték még nem feltétlenül ütközik a jó erkölcsbe. Tisztességesnek pedig az a megállapodás minősül, ami a szerző folyamatos részesedését és az életviteléhez szükséges juttatást biztosítja a teljesítményéért cserébe, ami tulajdonképpen lehetővé teszi önmaga ellátását és alkotótevékenységének fejlesztését.57 A fordítók esetében a bolti ár 1%-ában meghatározott díj ugyan szokásos a könyvpiacon, azonban semmiképp sem tekinthető tisztességesnek abból kiindulva, hogy a műfordításokat ugyanolyan szerzői műnek tekinti a szerzői jogi szabályozás, mint az eredeti írásműveket.58
Az első pillantásra talán rendkívül jól körülbástyázottnak tűnő és meglehetősen összetett díjszabályozás (vagy díjakra vonatkozó iránymutatás) azonban számos problémát vet fel.
Általános
szerződési feltételek - a tarifákban
és
díjszabásokban meghatározott díjak
megfelelősége
A tarifák esetében a törvény megdönthetetlen vélelmet állít fel azok megfelelőségére. A bennük megállapított díjjal szemben jogorvoslati lehetőség nincs.59 Ennek jogpolitikai oka az, hogy ezeket a normatív szabályokat a leendő szerződéskötő felek együtt, egy előzetes alkufolyamatban alakítják ki. Ebből az is következik, hogy a tarifában megállapított díjkikötéssel szemben nem lehet a szerződésmódosításra irányuló igényt érvényesíteni.60 (A szabály csak a szerzőre vonatkozik, aki tehát akkor nem érvényesítheti a módosításra irányuló igényét, ha a díjat tarifa alapján állapították meg.) A felhasználó ugyanis az UrhG 32. § (1) bekezdése alapján eleve nem követelhet szerződésmódosítást. Értelemszerűen ezt csak akkor tenné, ha a kikötött díj számára kedvezőtlenül magas lenne. Ennek érvényesítésére legfeljebb a BGB AGB alapján lenne lehetősége, de ezt a lehetőséget kizárja az, hogy a díjat törvény alapján állapították meg.
Ugyanez a kifejezetten erős védelem illeti meg a szerzőt akkor is, ha a díjat közös díjszabályzatokban állapítják meg. Ezek ugyan általános szerződési feltételnek minősülnek, mivel az egyik fél (jelen esetben valamelyik szerzői szervezet) egyoldalúan állapítja meg, a másik fél pedig nem befolyásolhatja a feltételek kialakítását, a BGB AGB szabályai a szakirodalom szerint mégsem alkalmazhatók. A törvény alapján megállapított díjakra ugyanis nem alkalmazhatók az AGB szabályai. (Érdemes megjegyezni, hogy az új szabályozás nyomán akkor sem alkalmazandók a díjak tekintetében az AGB-szabályok, ha az általános szerződési feltételeket a felhasználói oldal használná.) Wandtke a kommentárjában amellett érvel, hogy a díjakra vonatkozó általános szerződési feltételek tekintetében az UrhG 32. §, amely a szerződés módosítását a szerző igénye alapján lehetővé teszi, erősebb garanciát nyújt, mint az AGB-szabályozás.61 Ebből következően az UrhG lex specialisként alkalmazandó az AGB-szabályok helyett. Ez azonban értelemszerűen csak a felhasználói oldalon felállított általános szerződési feltételek esetében lehet irányadó, mivel ezekkel szemben valóban érvényesíthető az UrhG 32. §-a.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy ezzel a szerzői oldalt az egyéni szerződéses esetekben még erősebb pozícióba hozta a jogalkotó, mint a közös jogkezelésben kötött szerződéseknél, ugyanis noha a közös jogkezelő szervezetek éppen azért jöttek létre, hogy a gyengébb szerzői oldallal szemben fellépő erős felhasználói oldalt ellensúlyozzák, az ezen szervezetek díjszabásaiban megállapított általános szerződési feltételek egyszerűen az AGB alapján támadhatók meg.62
Feltűnően nagy értékkülönbség
A hatályos német jog tehát a szerzői jog belső szabályai közé emelte az értékkülönbség kiküszöbölésére szolgáló szabályokat, és egyúttal jóval tágabban is húzta meg a szerző eljáráskezdeményezési jogának határait, mint korábban. A magyar jogrendszerbe az új szerzői jogi törvény megalkotásával sem kerültek a feltűnő értékkülönbség esetére önálló szerzői jogi szabályok.
Abban az esetben, ha a felhasználási jog értéke és a kikötött jogdíj (mint szolgáltatás és ellenszolgáltatás) között a szerződéskötés időpontjában olyan mértékű eltérés van, amely már nem felel meg az egyenértékűség tágan vett fogalmának, speciális szerzői jogi szabály hiányában a bíróság a Ptk. 201. § (2) bekezdése alapján érvénytelennek nyilváníthatja a szerződést. Ugyanakkor azonban a feltűnő értékkülönbség megállapításánál természetesen nemcsak a Ptk.-beli mércét, hanem az Szjt. 16. § (4) bekezdésében meghatározott megfelelő díjat (továbbá a PK 267.-ben meghatározott szempontokat) kell alapul venni.
Az általános polgári jogi szabályok érvényesítésének nehézsége abban rejlik, hogy ugyan lehet vizsgálni a konjunktív feltételeket (a szerződéskötés időpontjában a vételkori forgalmi értékhez képest fennálló feltűnően nagy értékkülönbséget, a sérelmet szenvedő fél oldalán pedig az ajándékozási szándék hiányát), ám a vételkori forgalmi érték meghatározása szinte lehetetlen, mivel a felhasználási szerződés tárgyai tipikusan nem tárgyai a kereskedelmi forgalomnak. Árukat sokkal inkább meghatározza az, hogy milyen művészeti irányzathoz tartoznak, milyen értékemelkedési lehetőséget hordoznak, milyen művészeti díjakat kapott az alkotójuk, milyen a műalkotás értéke, színvonala.63
A gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon nehéz azt bizonyítani, hogy a szerződés megkötésekor feltűnő értékkülönbség állt fenn a kikötött díj és az átengedett jog között.
A német szabályozással összevetve azonban mindenképpen elmondható, hogy ugyan a német szabály tágabb teret ad a (szerző javára történő) szerződésmódosításnak, de míg azokra a szabályokra csak a szerző hivatkozhat, a feltűnően nagy értékkülönbségre hivatkozva bármelyik fél megtámadhatja a szerződést.
Uzsora
Ezen a területen a német szabályozás alapján az a legvitathatóbb kérdés, hogy vajon ha az általános polgári jogi uzsora tényállása és a megfelelő díjazástól való eltérés is megvalósul, akkor a szerződés semmis-e a BGB alapján, vagy érvényes, és a szerző követelheti a díj kiigazítását.
A BGB 138. §-ának (2) bekezdése szerint az uzsora tényállásának megvalósulásához szükséges a (gazdasági jellegű) kényszerhelyzet, a tapasztalatlanság (élet- vagy üzleti tapasztalat hiánya - tipikusan fiatalok vagy szellemi fogyatékosok esetében), a belátási képesség hiánya és a hiányzó akaraterő. Következménye a teljes semmisség. A 138. §-ban felállított feltételrendszer olyan szigorú, hogy a legritkábban megvalósult tényállások közé tartozik.
Ezekben az esetekben erősen kifogásolható az a (fentebb kifejtettekből egyébként logikusan levezethető) következmény, hogy az UrhG új 32. §-a lex specialisként elsőbbséget élvezne a BGB-vel szemben: ugyanis ebben az esetben a szerző itt is csak a szerződés módosítását igényelhetné, és nem hivatkozhatna annak semmisségére. Ezzel éppen a szerzőt mint gyengébb felet hoznánk kedvezőtlen helyzetbe, mivel nem tudna szabadulni a számára igen kedvezőtlen helyzetből. (Megjegyzendő, hogy az új UrhG kifejezetten a fogyasztóvédelemhez hasonló, "gyengébb felet oltalmazó" szabályozást akart létrehozni, és úgy tűnhet, hogy ezen a kifejezetten érzékeny ponton éppen gyengítette a szerző pozícióját.)
(Jelen tanulmánynak nem tárgya ezen szerződési helyzetek versenyjogi szempontból történő elemzése, ám a szerzői uzsorás szerződések különlegességére érdemes felhívni a figyelmet: ezekben ugyanis az egyik oldalon áll a monopolhelyzetében is kiszolgáltatott szerző, a másik oldalon pedig az erőfölényével visszaélő felhasználó.)
Ex post: szerződésmódosítás
Annak lehetősége, hogy a felek a szerződés megkötését követően módosítsanak a korábban kikötött díj mértékén, szintén elemét képezi a szerződési szabadságnak. Az új német szabályozás ezt az utólagos módosítási lehetőséget olyan tág körben biztosítja a szerző számára, hogy valójában egy permanens és látens korrekciós lehetőséget ad a kezébe, ami a másik szerződő felet jelentős mértékben kiszolgáltatottá teheti.
Az utólagos szerződésmódosításra a magyar jog szerint ingyenes átruházás esetében is van lehetőség, a magyar szerzői jog azonban a bestseller klauzulán kívül nem ismer olyan speciális tényállást, amely az általános polgári jogi esetkörön kívül lehetővé tenné a szerződésben kikötött díj utólagos megváltoztatását.
"Ajándékozás" még egyszer
Egyik elemzett jogrendszer sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az ajándékot az ajándékozó visszakövetelje - bizonyos feltételek fennforgása esetén. Annak a fentebb kifejtettek értelmében nincs akadálya, hogy a szerző vagy más jogosult felhasználási jogot ingyenesen ruházzon át - tulajdonképpen ajándékba adjon.
Abban az esetben, ha az ajándékozó körülményeiben később változás állna be, a magyar jog alapján csak akkor nyílik lehetőség az ajándék visszakövetelésére, ha a Ptk.-ban speciálisan az ajándékozási szerződésekre előírt feltételek teljesülnek. A feltűnően nagy értékkülönbség szabálya nem alkalmazható, mert maga a 201. § veszi ki alkalmazási köréből az ajándékozást. Az uzsorára szintén nem lehet hivatkozni, mivel a szolgáltatás-ellenszolgáltatás közti aránytalanság nem a szerződő fél helyzetének kihasználásával jön létre. A bestseller klauzula pedig szintén kizárja az ajándékozási szerződések körében történő alkalmazhatóságot, mivel eleve úgy fogalmaz, hogy a szerződés a szerzőnek a felhasználás eredményéből való arányos részesedéshez fűződő lényeges jogos érdekét azért sérti, mert a mű felhasználása iránti igénynek a szerződéskötést követően bekövetkezett jelentős növekedése miatt feltűnően naggyá válik a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség. Az ajándékozás esetében pedig már a szerződés megkötésekor is egyértelműen aránytalan a szolgáltatás-ellenszolgáltatás viszony.
Az ajándékozásra vonatkozó korábbi német szabályozás a magyarhoz hasonlóan csak abban az esetben engedte az ajándék visszakövetelését, ha a BGB-ben meghatározott (a magyarral jórészt megegyező) feltételek fennálltak. Az UrhG új szabályozása ezt a rendet is felülírni látszik.
Nordemann szerint az UrhG 32. § (1) bekezdésének második mondata alapján kialakult az a félreértés, hogy a szabály csak akkor alkalmazandó, ha a szerzőt illető díj mértéke a szerződésben egyértelműen meg van határozva, de abban az esetben nem lehet rá hivatkozni, ha a díjazást kifejezetten kizárták vagy éppen negatív módon határozták meg.64 Ebből az következik, hogy a megfelelő díjazásra vonatkozó igény akkor is érvényesíthető, ha kifejezetten ingyenes átruházásban állapodtak meg. (Ezen értelmezés alapján a szerző tulajdonképpen bármikor meggondolhatja magát, és a korábban ajándékozási szerződésből visszterhes szerződést lehet létrehozni. Érdemes megjegyezni, hogy a szerződésmódosítás ex tunc hatálya miatt a megajándékozottnak visszamenőlegesen mindenképp ki kell fizetnie a felhasználásért járó díjat, legfeljebb a jövőre nézve szabadulhat a kötelemből.)
Ezzel a felfogással szemben áll Haas, aki szerint a díj kiigazítására szolgáló igény csak a visszterhes jogátruházásnál alkalmazható.65
Wandtke kommentárjában csak arra utal,66 hogy a bestseller klauzula alkalmazható az ingyenes átruházás esetében is, mivel előfordulhat, hogy az ajándékozás szándéka nem fogja át a későbbi értéknövekedést.
A magyar jogban az ajándékozásra és az ingyenes felhasználási szerződésre előírt szabályok együttesen garantálják azt, hogy a szerző csak ténylegesen szándékoltan ruházzon át ingyenesen felhasználási jogot. Mivel a német szerzői jogban az írásbeliség nem jelent átfogó garanciát, ezért inkább szükség lehet egy utólagos korrekciós lehetőségre, ám ennek lehetővé tétele egyúttal a felhasználó részéről teljes bizonytalanságot is eredményez, mivel bármikor számolnia kell azzal, hogy a szerződést a szerző visszterhessé kívánja tenni.
Bestseller klauzula
Szerzői művek utólagos felértékelődése
A művészeti alkotásoknál nem ritka, hogy csak az eredeti példány értékesítése vagy a felhasználási jog átengedése után válnak értékessé, vagy legalábbis ezután nő meg jelentősen az értékük. Mivel méltánytalan lenne, ha a szerző a műve megnövekedett értékéből egyáltalán nem részesülhetne, a szerzői jogban két módszert is kialakítottak ennek a jelenségnek a szerző javára való helyrebillentésére.67
A követő jog intézménye a képzőművészeti alkotás szerzőjének megfelelő díjazásra való jogot biztosít művének minden egyes - az első eladást követő - kereskedelmi forgalomban történő értékesítése után.68 Ez a méltányos (nem egyéni alku eredményeként megállapított, hanem törvényi szabályozásban meghatározott) díj tehát a szerzőt minden egyes továbbértékesítés után megilleti, és a díjról való lemondás kifejezett nyilatkozathoz kötött.
A bestseller klauzula ezzel szemben általános (tehát nemcsak a képzőművészeti alkotások esetében alkalmazható) kötelmi jogi jogintézmény, és a szerződés utólagos módosítását szolgálja olyan esetekben, amikor a szerződésben kikötött ellenszolgáltatás a szerződéskötést követően válik aránytalanná a felhasználó által elért haszonhoz viszonyítva.
Bírói szerződésmódosítás objektív szempontok alapján: az Szjt. bestseller klauzulája
A polgári jog általános szabályai szerint a bíróság akkor is módosíthatja a felhasználási szerződést, ha az a szerzőnek a felhasználás eredményéből való arányos részesedéshez fűződő lényeges jogos érdekét azért sérti, mert a mű felhasználása iránti igénynek a szerződéskötést követően bekövetkezett jelentős növekedése miatt feltűnően naggyá válik a felek szolgáltatásai közötti értékkülönbség. (Szjt. 48. §)
Az Szjt. új bestseller klauzulája69 egyértelműen elválik a feltűnő aránytalanság Ptk.-beli szabályának alkalmazhatóságától, mivel ebben az esetben az aránytalanság a szerződéskötéshez képest csak ex post következik be, és a bírói szerződésmódosításra sem csak tartós jogviszonyban van lehetőség - ellentétben a Ptk. 241. §-ának bírói szerződésmódosításra vonatkozó általános szabályával.70
Ugyanakkor a bestseller klauzula alkalmazási köre szűkebb abban a tekintetben, hogy az arányosság megbomlása (és így a bestseller klauzula alapján történő szerződésmódosítás) csak akkor elképzelhető, ha a díjat nem százalékosan állapították meg.71 A százalékos meghatározásnál ugyanis a fizetendő díj értelemszerűen nő az (eladott) példányszám növekedésével.
Mivel a bestseller klauzula kifejezetten a szerző érdekét védő szabály, ezért ellentétben a feltűnő aránytalanság Ptk.-beli szabályával (amelyre bármelyik szerződő fél hivatkozhat), csak a szerző érdekében érvényesíthető, vagyis csak ő kérheti a szerződés utólagos, az arányos díjhoz való igazítását.
Ugyanakkor a szerzői jogi bírói gyakorlat nem alakított ki külön tartalmat a feltűnő aránytalanság fogalmának, így a polgári jogban általában elismert 50%-os eltérés meríti ki itt is a feltűnő aránytalanság fogalmát.
A
szerző mint szubjektív tényező figyelembevétele:
az
UrhG régen és ma
Hat der Urheber einem anderen ein Nutzungsrecht zu Bedingungen eingeräumt, die dazu führen, dass die vereinbarte Gegenleistung unter Berücksichtigung der gesamten Beziehungen des Urhebers zu dem anderen in einem auffälligen Missverhältnis zu den Erträgen und Vorteilen aus der Nutzung des Werkes steht, so ist der andere auf Verlangen des Urhebers verpflichtet, in eine Änderung des Vertrages einzuwilligen, durch die dem Urheber eine den Umständen nach weitere angemessene Beteiligung gewährt wird. Ob die Vertragspartner die Höhe der erzielten Erträge oder Vorteile vorhergesehen haben oder hätten vorhersehen können, ist unerheblich.
(2) Hat der andere das Nutzungsrecht übertragen oder weitere Nutzungsrechte eingeräumt und ergibt sich das auffällige Missverhältnis aus den Erträgnissen oder Vorteilen eines Dritten, so haftet dieser dem Urheber unmittelbar nach Massgabe des Absatzes 1 unter Berücksichtigung der vertraglichen Beziehungen in der Lizenzkette. Die Haftung des anderen entfällt. [UrhG 32a. § (1) bekezdés]
Az UrhG korábbi szabályozása alapján szintén szerződésmódosítást követelhetett a szerző, ha a szolgáltatás-ellenszolgáltatás viszonyában utólag durva aránytalanság (grobes Missverhältnis) jött létre. A szerződés módosítására való törvényi igény az aránytalanság bekövetkeztétől számított két év után elévült, továbbá nem lehetett róla előre lemondani. Jelentős problémát jelentett, hogy a bestseller klauzulára csak a szerzők, a szomszédos jogi jogosultak viszont nem hivatkozhattak.72 Azt csak a bírói gyakorlat tette hozzá a norma alkalmazási feltételeihez, hogy az értéknövekedésnek váratlannak, előre nem kalkulálhatónak kellett lennie ahhoz, hogy a bestseller klauzulára hivatkozni lehessen.
A módosításnak köszönhetően a szabály érvényesíthetővé vált a szomszédos jogok területén is,73 továbbá a szerző a bestseller klauzulára harmadik személlyel szemben is hivatkozhat.
A bestseller klauzula alkalmazhatósága
A magyar szabály a fentiek értelmében egyértelműen tágabb esetkörben alkalmazható, mint a már jelenleg második szövegváltozatában alkalmazandó német. Az előbbi ugyanis nem teszi a klauzula alkalmazását attól függővé, hogy a szerző tudott-e, vagy tudhatott-e arról, hogy az átengedett jog a szerződéskötést követően jelentős értéknövekedésen fog átmenni. Ha a 48. §-ban megállapított objektív feltételeknek megfelel a tényállás, akkor a szerző követelheti a bírósági szerződésmódosítást. (Megjegyezhető, hogy talán ezen a ponton lehet különös értelmet adni a korábban "nem túl szerencsésnek" mondott törvényi megfogalmazásnak is: ugyanis még ha az objektív feltételek teljesülnek is, akkor sem alkalmazható a szabály, ha a szerző rosszhiszeműen kötött ki korábban alacsonyabb összegű jogdíjat, ami persze szinte teljesen életszerűtlen helyzet lenne.) A szubjektív elem ilyen visszaszorítása mégis tágabb körben teszi alkalmazhatóvá a szabályt, mint a személyi elemet kifejezetten vizsgálni rendelő UrhG. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a német szerzők a bestseller klauzula nem alkalmazhatósága esetében elesnének az utólagos szerződésmódosítás lehetőségétől. A korábban ismertetett, megfelelő díjazás elérését szolgáló szabályrendszer ugyanis nem korlátozódik a szerződéskötéskor fennálló aránytalanság kiigazítására. Ahogy korábban említésre került, az ex post kialakuló aránytalanság esetében is alkalmazható a speciális szerződésmódosításra irányuló 32. § (1) bekezdés első mondata.
Pro futuro díjak
Azon szerződések körében, amelyekben az átengedett felhasználási jog terjedelme vagy maga a felhasználandó mű nem pontosan meghatározott (meghatározható), az előbbiekben bemutatott eseteknél is nagyobb az esély arra, hogy a felhasználási díj nem felel meg a felhasználás mértékének.
Ezen a csoporton belül is a speciális, szerzői jogi szerencse-szerződések közé lehet sorolni minden, a szerződéskötés pillanatában még meg nem alkotott műre, egy egész eljövendő életműre, továbbá a még nem ismert felhasználási módokra kötendő szerződést. Ezen szerződések mindegyike rokonságot mutat a remélt dolog vételére vonatkozó szerződésekkel.
Ha a szerződés tartalmaz ugyan díjmeghatározást, de a felhasználó által megvalósított felhasználások túlterjednek a szerződésben meghatározott módokon, akkor a felhasználó túllépi a szerződésben a felhasználásra kijelölt kereteket, vagyis a "többletfelhasználás" tekintetében a szerződés nem tartalmaz díjmegállapodást. Ezt az esetcsoportot két részre lehet osztani abból a szempontból, hogy a "többletfelhasználás" a szerződéskötés idején is ismert felhasználási módon, vagy ekkor még nem ismert felhasználási mód keretében történik. Az előzőekben ismertetett esetektől ez a csoport dogmatikailag abban különbözik, hogy azokban legalábbis rekonstruálni lehetett a felhasználási engedélyt, és csak a díjmegállapodás hiányzott, az alább tárgyalandó esetekben a felhasználási engedély léte is vitatható, ám mindegyik esetben létezik egy érvényes alapszerződés.
A szerződés céljára korlátozódó jogátengedés (Zweckübertragung)
Ha a felhasználási szerződés tartalma nem állapítható meg egyértelműen, a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. [42. § (3) bekezdés]
Ha a szerződés nem jelöli meg azokat a felhasználási módokat, amelyekre az engedély vonatkozik, illetve nem határozza meg a felhasználás megengedett mértékét, az engedély a szerződés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges felhasználási módra és mértékre korlátozódik. [43. § (5) bekezdés]
Sind bei der Einräumung eines Nutzungsrechts die Nutzungsarten nicht ausdrücklich einzeln bezeichnet, so bestimmt sich nach dem von beiden Partnern zugrunde gelegten Vertragszweck, auf welche Nutzungsarten es sich erstreckt. Entsprechendes gilt für die Frage, ob ein Nutzungsrecht eingeräumt wird, ob es sich um ein einfaches oder ausschliessliches Nutzungsrecht handelt, wie weit Nutzungsrecht und Verbotsrecht reichen und welchen Einscränkungen das Nutzungsrecht unterliegt. [UrhG 31. § (5) bekezdés]
A szerző javára történő szerződésértelmezés (in dubio pro auctore) elve kifejezetten kimondva vagy csak a részletszabályokból kiolvashatóan, de a német és a magyar szerzői jogi rendszert is áthatja.74 Az ellenkező oldalról megközelítve a szerzői jog általános, átalányjellegű átengedésének tilalma azt is jelenti, hogy a szerződésben a lehető legpontosabb módon meg kell határozni a megengedni kívánt felhasználást. A felhasználási szerződés megszorító értelmezését követelő szabályok pedig azt segítik elő, hogy ha nem kellő pontossággal vagy egyáltalán nincs meghatározva a felhasználás módja, akkor az engedély csak a szerződés célját legszűkebben megvalósító felhasználásra jogosít, és minden ezt meghaladó felhasználás a nem szerződésszerű, tehát jogsértő felhasználás körébe esik.
Mindenképp előre kell bocsátani, hogy ezeknek az eseteknek a többségében az alapszerződés érvényes, az alapfelhasználás tekintetében megfelelő az ellenszolgáltatás kikötése, problémát csak az a járulékos felhasználás jelent, amelyre a szerző nem adott engedélyt, de az mégis megvalósult. A szerződés megítélésénél mértékadó szempont, hogy a szerző nyilatkozatán és az akaraton kívül az in dubio pro auctore szabályt is figyelembe kell venni.
Megállapodás
elmaradása ismert felhasználási mód
tekintetében
Kifejezett szabályozás
A korábbi szűkszavú magyar szabályozásra épülő joggyakorlatot figyelembe véve75 a hatályos magyar törvény értelmezési szabályai egyes felhasználási módoknál kifejezetten meghatározzák, hogy mely egyéb felhasználási módokat nem lehet beleérteni egy másikról való szerződési rendelkezésbe. A többszörözési cselekmény engedélyezése így nem tartalmazza a kép- vagy hangfelvételen való rögzítést és a számítógépes vagy elektronikus adathordozóra való másolást,76 de a terjesztési jogot igen,77 míg a terjesztési jog kifejezett vagy hallgatólagos átengedése nem jelenti az importjog átengedését is.78 A kifejezett rendelkezés elmaradása ezekben az esetekben a járulékos felhasználás jogsértő voltát eredményezi.
Az UrhG ezen a területen nem törekszik kazuisztikára, de a szerződés céljára történő jogátruházás elvéből adódóan a bírói gyakorlat alapján itt is beletartozik a megfilmesítési jog átengedésébe az átdolgozás joga, egy operaház számára történő opera komponálására kötött szerződésbe az előadási jog is.79 Ugyanakkor a kiadás jogába a kiadások száma meghatározásának elmaradása esetén csak egyetlen kiadást lehet beleérteni,80 a megfilmesítési engedély pedig nem a világon bárhol történő és többszöri megfilmesítésre jogosít.81
Ismeretlen felhasználási módra adott engedély
A szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módra vonatkozó felhasználási engedély érvényesen nem adható. A felhasználásnak a szerződés megkötését követően kialakuló módszere nem tekinthető a szerződés megkötésekor még ismeretlen felhasználási módnak pusztán azért, mert a korábban is ismert felhasználási mód megvalósítását hatékonyabban, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben teszi lehetővé. [Szjt. 44. § (2) bekezdés]
Die Einräumung von Nutzungsrechten für noch nicht bekannte Nutzungsarten sowie Verpflichtungen hierzu sind unwirksam. [UrhG 31. § (4) bekezdés]
A nem ismert felhasználási módra adott engedélyt mind a német, mind a hatályos magyar jog tiltja, az ilyen tartalmú szerződési kikötés jogszabályba ütközés okán semmis.82 Ugyan a semmisség miatt ezekben az esetekben valójában fel sem merülhetne a megfelelő díjazás kérdése, a szabály tág értelmezési lehetőségei miatt (és mivel a tilalom szoros összefüggésben van a felhasználásért fizetendő díj megállapíthatatlanságával) érdemes külön fejezetet szentelni a kérdéskörnek.
Az ismeretlen felhasználási mód fogalma
Az ismeretlen felhasználási mód fogalmának meghatározása egyaránt ellentmondásos a német és a magyar dogmatikában. Mindkét szabályozás önálló felhasználási módnak tekinti a szerző egyes vagyoni jogait (azaz a többszörözés, terjesztés, nyilvános előadás, sugárzással vagy másként történő nyilvánossághoz közvetítés, a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő továbbközvetítése, továbbá az átdolgozás és a kiállítás jogát).83 Ha ezeket a cselekményeket tekintjük ismert felhasználási módoknak, akkor ismeretlen felhasználási módnak kellene tekinteni például azt is, hogy egy speciális tintaátviteli technikával papírplakátról vászonra vigyenek át képet - hiszen ez egyik fent említett felhasználási módnak sem felelne meg, így a szerzői jogi törvény számára ismeretlennek minősülne.84
A felhasználásnak a szerződéskötés időpontjában ismeretlen technikai eszközökkel való megvalósításának engedélyezése inkább jelentheti a kifejezés tartalmát, ami ellen csupán a szerzői jog - egyre kevésbé tartható - technikasemlegességének elve szólhat. Ezt az értelmezést támasztja alá az Szjt. 44. § (2) bekezdésének második mondata is, amely nem tekinti ismeretlen felhasználási módnak (vagy ismeretlen technikai eszközzel történő felhasználás megvalósításának) a hatékonyabb, kedvezőbb feltételekkel vagy jobb minőségben történő felhasználást.85 Vagyis ha a felhasználó a szerződésben kikötöttnél műszakilag jobb minőségű videokazettán többszörözi a művet, és ebből a megállapítottnál nagyobb bevételre tesz szert, ez egyrészt nem ismeretlen (és így tilos) felhasználás, másrészt a bevétel növekedése esetén a jogdíj növelése követelhető.
Érdemes megjegyezni, hogy az ismeretlen felhasználási mód technikai jellegű értelmezése a 2004 májusában hatályba lépő Szjt.-módosítás kapcsán is vitát válthat ki. A közös jogkezelésből való kilépés egy-egy felhasználási mód tekintetében történő lehetővé tétele kapcsán tisztázásra szorul, hogy a szerző csak az összes nyilvánossághoz közvetítési cselekményre egységesen (a Kommentár értelmében vett felhasználási mód fogalom alapján), vagy az internetes felhasználások (mint technikai jellegű fogalom alapján) tekintetében léphet-e ki a közös jogkezelésből.86
Az UrhG nem ad az ismeretlen felhasználási módra definíciót. A Professorenentwurfban felvetett törvényi definíció, amely szerint ismertnek kell tekintetni azt a felhasználási módot, amely a szerződéskötéskor technikailag megvalósítható, és mindkét szerződő fél számára gazdasági jelentőséggel bír, túlságosan szűk meghatározásnak bizonyult, és végül nem maradt benn a szövegben. A korábbi törvény alapján kialakult joggyakorlat szerint (ami így továbbra is iránymutató maradt) azok a felhasználási módok számítanak újnak, amelyek önállóak (technikai és gazdasági jelentőséggel bírnak), a már ismert felhasználási módoktól jól elkülöníthetőek és a jogátengedés időpontjában az átlagszerző ismereteihez képest újak.
Az
ismeretlen felhasználási módra adott
engedély
érvénytelensége
A kifejezett törvényi tilalom és ebből adódóan az ilyen tartalmú szerződési kikötés semmissége mindkét jogrendszerben egyértelműen a szerző védelmét szolgálja. Az olyan felhasználási jog átengedésének tiltása, amelynek tényleges gazdasági értéke a szerződéskötés időpontjában még csak megközelítőleg sem határozható meg, a fentebb említett meghatározott célra történő jogátruházás elvébe ütközik. Mivel ebben az esetben a felhasználás módja (eszköze) még csak megközelítőleg sem határozható meg, ezért a szabály az említett elvnek az adott esetkörben történő konkretizálásának is tekinthető.
Az Szjt. 44. § (2) bekezdése szerint a szerződés megkötésekor ismeretlen felhasználási módra vonatkozó felhasználási engedély érvényesen nem adható. A szabálynak kettős funkciója van: egyrészt a nem pontosan meghatározott felhasználási mód kikötés keretét adja meg, hiszen ebbe semmiképp nem lehet beleérteni olyan felhasználási módot, ami a szerződéskötés időpontjában ismeretlen, másrészt az ismeretlen felhasználási mód tekintetében engedett jogra vonatkozó kikötést jogszabályba ütközés okán semmisnek kell tekintetni. Ebből következik, hogy ha a szerződésben a videokazettán való többszörözést kötötték ki 1995-ben, ennek a szerződésnek az alapján a felhasználó nem szerzett jogot a DVD-n való többszörözésre is, mivel a DVD 1995-ben még nem volt ismert felhasználási mód. Ha mégis megvalósult a DVD-n való többszörözés, a bíróság megállapíthatta a jogsértést.
Abban az esetben, ha a szerződésben csak "bármilyen többszörözésre" adtak engedélyt, ugyanebben az időben szintén csak az akkor ismert többszörözési módokra vonatkozhatott a szerződés. Itt ugyan a bíróságnak nagyobb terhet jelent a szerződés tartalmának megállapítása, de itt sem érthető bele a DVD-n történő többszörözés.
Egy kakukktojás: a buy-out szerződés
Buy-out szerződésnek nevezzük a felhasználási szerződéseknek azt az amerikai szerzői jogi szerződési gyakorlatból átvett típusát,87 amelynek alapján a független szerző a másik szerződő fél (a felhasználó) számára kizárólagos, térben, időben és tartalmában egyaránt korlátlan felhasználási jogot biztosít művén, és ellenszolgáltatásként egyszeri, átalányjellegű díjazásban részesül, továbbá lemond minden ezzel kapcsolatos jövőbeli igényéről. A buy-out szerződéssel a felhasználó teljes körű és tartós rendelkezési joghoz jut a mű felett88 még akkor is, ha az átruházott jogok egy részét nem gyakorolja vagy nem kívánja gyakorolni.
A buy-out szerződés különlegessége az átalányjellegű jogátruházásban rejlik. Nem tartozik a szerzői jogi törvényekben nevesített szerződéstípusok közé, az utóbbi időben azonban rádió-, televízió- és filmjogok átengedésére és az új médiumokban felhasznált művekre kötött szerződéskötésnél is előszeretettel alkalmazzák. Különösen gyakori ez a független újságírók cikkeivel kapcsolatban, amelyekre a kiadók gyakran kötnek olyan szerződést, amibe nemcsak a papírformátumú megjelenés engedélyezését, de az on-line kiadást, a CD-ROM-on, DVD-n, elektronikus sajtószemlében vagy adattárban történő felhasználást is kikötik - függetlenül attól, hogy ez ténylegesen megvalósul-e. Sor kerülhet buy-out szerződés kötésére akkor is, ha nagy alkotói gárdához képest jelentéktelen résztvevő jogait kívánják megszerezni (pl. film mellékszereplője), vagy ha a szerzőnek egyáltalán nem áll érdekében a folyamatos díjazás (mert nem juthatna hozzá).89
Annak ellenére, hogy egy ilyen jellegű szerződés köny- nyen belecsúszhat az uzsorásszerződés tilalmába (bár nem lehetetlen, hogy a szerződéskötés időpontjában megfelelő legyen a díjazás),90 továbbá korlátozza az ismeretlen felhasználási módra adott engedély tilalma, és nehezen összeegyeztethető a fentebb kifejtett meghatározott céllal történő jogátengedés alapelvével is,91 a gyakorlatban mégis alkalmazzák.
A német jogban a megfelelő díjazásra való igény bevezetése valószínűleg vissza fogja vetni a buy-out szerződések alkalmazását, mert erről a jogáról a jogosult nem mondhat le, így minden esetben érvényesíthető, ha már az átalánydíj nem felel meg a felhasználás mértékének. (Ahogy Amerikában korlátozzák a buy-out szerződéseket a kollektív szerződésekbe foglalt megállapodások, úgy ez a korlátozás az új német szabályozás hatálybalépésétől kezdve Németországban is nagy valószínűséggel ezen szerződések visszaszorulását fogja eredményezni.)
Az Szjt. alapján azonban csak akkor lehet egy buy-out szerződést megtámadni, ha már a szerződéskötéskor feltűnően nagy értékkülönbség volt a jogok és a díj között, vagy a tényállás kimerítette az uzsora feltételeit, illetve akkor, ha a bestseller klauzula feltételei teljesültek.
Jövőben alkotandó művekre kikötött díj
A szerződéskötési szándék nemcsak már létező mű, de akár egy, csak a jövőben megalkotásra kerülő mű felhasználására is irányulhat. Az, hogy a mű a szerződéskötés időpontjában még nem létezik, így maga a szerződés tárgya bizonytalan, - a fenti esetekben elemzetteken túl - további bizonytalansági tényezőt jelenthet a szerződéskötésnél. Ha a bestseller klauzula esetében is abból kellett kiindulni, hogy a már ismert, elkészült mű felhasználása is előre be nem látható sikert eredményezhet, akkor ez a bizonytalansági faktor hatványozottan lehet jelen olyan szerződések esetében, amelyek még nem is létező művekre köttetnek.
A művek kereskedelmi forgalma, az egyre növekvő kultúripar ugyanakkor azonban azt igényli, hogy ne csak már létező művekre, de a szerződéskötés időpontjában még nem létező alkotásokra is lehessen szerződést kötni. A szerződés tárgyának meghatározatlansága esetében is több kötelmi jogintézményt hívhatnak segítségül a felek annak függvényében, hogy milyen szoros kötelezettséget akarnak vállalni a jövőre nézve.
Előszerződés, opciós szerződés
Egy előszerződés92 kötése, amelynek alapján kötelmi váromány keletkezik mindkét fél oldalán, nem befolyásolja közvetlenül a mű felhasználásáért fizetendő díj alakulását. E szerződés keretében ugyanis a felek csak arra vállalnak kötelezettséget, hogy a későbbiekben közös akarattal egy különálló felhasználási szerződést kötnek.
A vételi jog93 analógiájára az opciós szerződés keretében viszont az opció jogosultja egyoldalúan, alakító jogával élve létrehozhatja a felhasználási szerződést, vagyis az opciós szerződéssel kötelmi váromány csak az ő oldalán keletkezik. Ha megszegi a szerződésben kikötött felajánlási kötelezettségét, a másik fél a szerződésből fakadó kártérítési igénnyel élhet. Ehhez azonban már szükséges (ellentétben az előszerződéssel), hogy a felhasználási szerződés lényeges elemeit is megállapítsa az opciós szerződés.94 Tehát a mű, a felhasználási módok és a felhasználási jog meghatározása mellett a szerzői jogdíj meghatározása is az opciós szerződés elemét képezi.
Olyan esetben, ha az opciós szerződés kötése és a felhasználási szerződés létrehozása között eltelt időszakban nyilvánvalóvá válik, hogy a korábbi szerződésben megállapított díj nem felel meg a létrejött mű vagy az azon fennálló felhasználási jog értékének, csak az általános polgári jogi szabályok alapján lehet a felhasználási szerződés díjkikötését módosítani, mivel a szerződési folyamatnak ebben a szakaszában a bestseller klauzula még több okból sem alkalmazható. Először is azért, mert még nem is jött létre a felhasználási szerződés (hiszen időben az opciós és a felhasználási szerződés kötése között vagyunk), másrészt az értékeltolódás nem a felhasználási szerződés megkötése után, hanem még előtte következett be, harmadrészt az értéknövekedést még nem a kereslet növekedése okozta, hiszen nem történt még meg a felhasználás. Fontos lehet továbbá, hogy ebben a szakaszban - mivel nem felhasználási szerződésről van szó - a díj mértékének megváltoztatását nemcsak a szerző, hanem a potenciális felhasználó is kérheti (ellentétben a bestseller klauzulával, ami csak a szerző javára történő bírói szerződésmódosítást enged).
Életműszerződés
Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amely- lyel a szerző határozatlan számú jövőbeli művének felhasználására ad engedélyt. [Szjt. 44. § (1) bekezdés]
Ha a felhasználási szerződést jövőben megalkotandó művekre úgy kötik meg, hogy a jövőbeli műveket csak fajtájuk vagy jellegük szerint jelölik meg, a szerződés megkötésétől számított öt év elteltével és azt követően újabb öt-öt év elteltével bármelyik fél hat hónapra felmondhatja a szerződést. [Szjt. 52. § (1) bekezdés]
Ein Vertrag, duch den sich der Urheber zur Einräumung von Nutzungsrechten an künftigen Werken verpflichtet, die überhaupt nicht näher oder nur der Gattung nach bestimmt sind, bedarf der schriftlichen Form. [UrhG 40. § (1) bekezdés 1. mondat]
A jövőben megalkotandó, meghatározatlan számú és műfajú, vagyis egyértelműen nem meghatározott mű felhasználására kötött szerződés (az ún. életműszerződés) az Szjt.-be ütközés miatt semmis.95 A mennyiség és a minőség kettős feltételrendszere a 44. § (1) bekezdésének és az 52. § (1) bekezdésének összeolvasásából vezethető le. Ebből az következik, hogy még ha fajta és jelleg szerint meg is vannak határozva a művek, de mennyiség szerint nem, a szerződés tárgyának bizonytalansága miatt a 44. § (1) bekezdése alapján továbbra is semmis a szerződés. A tilalom oka, hogy egy életműszerződésben nem lehet pontosan meghatározni, hogy hány mű és mely művek tekintetében enged a szerző felhasználást. Mivel ezek még nem is léteznek, ezért nagy valószínűséggel állítható, hogy a szerződésben esetlegesen megállapított jogdíj nem fog megfelelni a művek értékének.
A szerző döntési lehetőségeit igen erősen korlátozó életműszerződés semmissége mellett a magyar szabályozás azt lehetővé teszi, hogy fajta és mennyiség szerint meghatározott, a jövőben megalkotandó művekre kötött szerződéseket köthessenek. Mivel ezekben is fennmarad az a bizonytalanság, amit a művek ismeretlensége okoz, ezért az Szjt. biztosítja, hogy egy ilyen tartós jogviszonyból a szerző öt év után a szerződés felmondásával szabaduljon.
Az életműszerződés kötését a német jog megengedi. Különösen a kiadói jogban élnek gyakran ezzel a lehetőséggel, mivel itt nem ritka, hogy egy-egy kiadó hosszabb időre magához kössön egy szerzőt csupán annak nevében bízva, és nem kötve meg alkotói szabadságát a műfaj vagy a mennyiség meghatározásával. Azon szerzőkkel, akik munkaviszonyban alkotnak, szintén nem ritka olyan munkaszerződés kötése, amelyben nemcsak a jogviszonyhoz közvetlenül kapcsolódó műveken keletkezik a munkaadónak felhasználási joga, hanem a szerző többi, a munkaviszony alatt alkotott művével kapcsolatban is. Ugyanez érvényes azokra a szerződésekre is, amelyekben a jogosultak a műveken fennálló egyes vagyoni jogaik gyakorlását a közös jogkezelő szervezetnek engedik át (Wahrnehmungsvertrag).96
A közelebbről nem meghatározott, jövőben létrehozandó művekről szóló szerződések tekintetében azonban a szerződés érvényességéhez az írásbeli formát követeli meg az UrhG, ami a német szerzői jogban általános szóbeli szerződéskötési formához képest az átruházás fokozott biztonságát garantálja.
Első pillantásra talán jelentősnek látszik az a különbség a két jogrendszer között, hogy az egyik kifejezetten lehetővé teszi, a másik pedig tiltja az életműszerződés kötését. Alaposabb vizsgálat után azonban azt láthatjuk, hogy a német jog a fentebb említett három esetben olyan helyzetekben teszi lehetővé egy ilyen típusú szerződés kötését, amelyekben a magyar jog más eszközökkel, de szintén eléri a kívánt célt.
Az egyes vagyoni jogok közös jogkezelésbe adására a magyar jog szerint nem kell külön szerződést kötni, mivel a törvényben meghatározott jogok automatikusan közös jogkezelésbe tartoznak.97
A kiadói gyakorlatban kötendő életműszerződések tekintetében pedig a fentebb bemutatott teljes eszköztár alkalmazható mind a szerző érdekeit sértő szerződés módosítására, mind felmondására, hogy ez eliminálja egy tényleges életműszerződés teljesülésének valószínűségét. Az ilyen szintű szofisztikáltság hiányában az életműszerződés megtiltása mellett köthető érvényes szerződések a magyar jogban is elegendő teret biztosítanak a kiadóknak.
Ugyanakkor kifejezetten jobbnak kell tekinteni azt a megoldást, hogy a magyar jog alapján a munkáltató csak a jogviszonyból fakadó művek tekintetében lesz a munkajogviszony alapján a vagyoni jogok tekintetében a vagyoni jogok jogutódja, és ez a jogosultsága nem terjed ki a szerző összes művére. (Persze előfordulhat, hogy a szerző minden művét a munkaviszonyán belül alkotja.) Az azonban alig indokolható, hogy egy mérnök szépirodalmi munkásságán is automatikusan jogot szerezzen a tervezőiroda. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ilyen tárgyú szerződések kötése a német gyakorlatban sem gyakori.
Mivel az egyszerű kiadói szerződéseknél is gyakran merül fel a módosítás igénye, amire a fentebb bemutatott teljes eszköztár (így különösen a megfelelő díjazásra vonatkozó igény érvényesítése) alkalmazható, ezért a szerző akkor is "biztonságban érezheti magát", ha egy ilyen általános jellegű szerződést kötött, hiszen ha nem megfelelő a díjazása, akkor bármikor követelheti a módosítást. A magyar szerzői jog nem ismeri ezt a generális módosítási lehetőséget, ezért az életműszerződés megengedése esetében a bestseller klauzula mellett más módosítási lehetőséget is be kellene vezetni.
Et ceterum censeo: a szerzőnek megfelelő díjazás jár
A 2002. évi német szerzői jogi novella elismerésre méltó kísérletet tett arra, hogy a szerzők és felhasználók között látványosan megbomlott szerződési egyensúlyt kiterjedt eszközrendszerrel újraszabályozza. Kétségtelenül van alapja azonban azoknak a vélekedéseknek is, amelyek az új szabályokban egyrészt a szerzői felelősségtől és önállóságtól való búcsút, másrészt a hipertrófiás törvényi szabályozási igény mintapéldáját látják.98
Nem vitatható az sem, hogy a német szabályozás távolodik el legmesszebb a teljes szerződési szabadságtól, viszont logikusnak tűnő lépésekkel: hiszen az arányos díjazás általános elvének, majd a bestseller klauzulának a megjelenése is - amelyek a szerző érdekeit egyre konkrétabb, szigorúbb, és speciális körülmények között védő szabályok - logikusan vezettek ebbe az irányba.
Az az arányeltolódás, ami a digitális technika térhódítása miatt a felhasználások és az ebből befolyó jogdíjak között létrejött, igazolja a határozott fellépést és az átfogó védelmi rendszer megalkotását. Mivel az Európai Közösség Infosoc irányelve is utalt a szerzőt illető megfelelő díjazás biztosításának igényére, továbbá az elmúlt év folyamán több európai jogalkotó is elkezdte vizsgálni a német rendszert, nem kizárt, hogy az úttörő példa nemsokára követőkre talál Európa-szerte.
Magyar vonatkozásban pedig első lépésben (tehát anélkül, hogy átfogó törvénymódosítás lehetőségére utalnánk) érdemes lehet elgondolkodni azon is, hogy a tanulmányban kifejtettek értelmében az Szjt.-nek az a módosítása, amely lehetővé teszi a jogosultak kilépését a közös jogkezelésből (és ezzel az egyéni jogosítást), lehetőséget nyit-e arra, hogy a közös jogkezelő szervezet díjszabásában megállapított díjat "megfelelőnek" tekintve a bíróság akkor is megállapíthassa az egyéni szerződés létrejöttét, ha abban egyáltalán nem szerepelt díjmeghatározás.
Lábjegyzetek:
* A tanulmány elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet illeti dr. Faludi Gábor egyetemi docenst és prof. dr. Norbert P. Flechsiget, a tübingeni Ruppert Karls Universität szerzői jog professzorát. Az előző rész megjelent: Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 109. évf., 6. sz., 2004. december
1 Ezt a tételt a korábbi Szjt. kifejezetten ki is mondta az 53. § (1) bekezdésében: A mű jogosulatlan felhasználása fejében a szerzőt megilleti a jogszerű felhasználás fejében járó díj.
2 A 11. § eredeti szövege csak a mai első mondatot tartalmazta.
3 Régi Szjt. 13. § (3) bekezdés: A szerzőt vagy jogutódját a mű felhasználása ellenében - ha a törvény másként nem rendelkezik - díjazás illeti meg. A díjazásról a jogosult csak kifejezett nyilatkozattal mondhat le.
4 Ezt a deklaratív jelleget támasztja alá a törvényjavaslat előterjesztőjének megfogalmazása is: Däubner-Gmelin az UrhG 1. §-át, 7. §-át és 11. §-át együtt nevezi a szerzői jog Magna Chartájának. (Urheberrechtspolitik in der 14. Legislaturperiode - Ausgangspunkt und Zielsetzung. ZUM 1999, 265.)
5 A szerzői jogi törvény magyarázata (szerk. Gyertyánfy Péter). KJK Kerszöv, 2000, p. 103. (a továbbiakban: Kommentár)
6 Manfred Rehbinder: Urheberrecht. C.H. Beck Verlag, München, 2002, Rn. 323.; Kommentár p. 213.
7 A Professorenentwurf még a törvényi igényt tartalmazta, de mivel ez (egyébként a világon egyedülállóan) a szerzői pozíció túlzott megerősítésének tűnt, végül kikerült a javaslatból (Professorenentwurf Neuregelung des allgemeinen Urhebervertragsrecht).
8 Artur-Axel Wandtke-Winfried Bullinger:Praxiskommentar zum Urheberrecht. C. H. Beck Verlag, München, 2002, §32 Rn. 8.; Wilhelm Nordemann: Das neue Urhebervertragsrecht. C. H. Beck Verlag, München, 2002, §32 Rn. 2.
9 Ptk. 579. § (1) bekezdés
10 A német szerzői jog ezen a téren szinte egyedülállóan laza szabályozást alkalmaz: a másik nagy európai mintaszabályozásban, a francia CPI-ben egyértelműen biztonságossági okokból - és véleményünk szerint indokoltan - az ingyenes felhasználási szerződés érvényességi kelléke az írásba foglalás. [Art. L. 122-7 (1) CPI]
11 BGB 242. § Treu und Glauben
12 Wandtke: i. m. Vor §§31ff. Rn. 56.
13 Kommentár, p. 214.
14 Érdemes megjegyezni, hogy a felhasználási szerződés mint konszenzuálszerződés (két egybecsengő akaratnyilatkozat) a felhasználó részéről gyakran csak a díjfizetésre való kötelezettségvállalást jelenti. Ennek elmaradása esetén tulajdonképpen csak a szerző jognyilatkozata marad, ami nem más, mint maga a tágan értelmezett felhasználási engedély. A korábbi törvény alapján kialakult gyakorlat is azt tűnik megerősíteni, hogy a szerzői díjnak a nyereségtől függő mértékben való megállapítása a szerző kifejezett joglemondása hiányában nem eredményezheti az egyébként visszterhes szerződés ingyenességét. BH 1992.633.
15 Kommentár p. 104.; Faludi Gábor: A felhasználási szerződés. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999, p. 123.
16 A bíróságok több esetben is találtak a vitatott felhasználásnak megfelelő, meghatározott díjakat, amik alapján létrehozható a szerződés (például a közös jogkezelő szervezetek díjszabásaiban), de ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy ezeket a díjakat tartós jogviszonyokra állapítják meg, a peres ügyben pedig nem feltétlenül erről van szó, amellett, hogy ez dogmatikailag sem helytálló megoldás, ugyan a piaci igényekhez rugalmasabban alkalmazkodik.
17 régi Szjt. 13. § (1) bekezdés
18 régi Szjt. 26. §
19 Kommentár p. 213.
20 Lontai Endre: Szellemi alkotások joga. Eötvös Kiadó, Budapest, 2001, p. 54.
21 Benárd Aurél-Tímár István: A szerzői jog kézikönyve. KJK, Budapest, 1973 (a továbbiakban: Fekete kommentár) p. 173.; CD-Jogtár Rövidített kommentár. A szerzői díjak ilyenformán történt meghatározása egyrészt védte a szerzők érdekeit, másrészt az akkor szinte kizárólagosan állami vállalatként működő felhasználók túlköltekezését (ki nem mondva a korrupciós jellegű díjmegállapodások lehetőségét) volt hivatva megakadályozni.
22 A Kommentár a régi és az új Szjt. visszterhességre vonatkozó szabályai kapcsán jegyzi meg, hogy a korábbi visszterhesség vélelme mára szerződésértelmezési szabállyá lett (p. 103.). Olvasatunkban a visszterhesség vélelmének tulajdonképpeni megszűnése és helyébe a visszterhesség alapelvének bevezetése két szempontból is erősíti a szerző pozícióját. Egyrészt a díjazásról való megállapodás elmaradása esetében a szerződés létre nem jötte kedvezőbb lehet a szerző számára, hiszen az így megállapítható jogsértés esetében kedvezőbb peres eszközök állnak a szerző rendelkezésére (előzetes bizonyítás, ideiglenes intézkedés, megállapítás, adatközlés stb.). Ugyanakkor a Ptk. alapján más szerződéstípusok tekintetében érvényesülő visszterhesség vélelmével összevetve is erősebb a szerző pozíciója a mai szerzői jogi szabályok alapján. Egyéb polgári jogi kötelmek esetében ugyanis a szerződéskötés körülményeiből is következtetni lehet az ingyenességre, a felhasználási szerződés esetében viszont ennek mindenképpen magából a szerződésből kell kiderülnie. Ez tehát az egyik szerződő felet (jelen esetben a szerzőt vagy más jogosultat) jóval erősebben védő szabály, mint amit a Ptk. más tárgyban szerződő felek számára biztosít. Fekete kommentár, p. 125.
23 BH 1991. 230. A Legfelsőbb Bíróság egy képregénnyel kapcsolatos jogvitában vette figyelembe kisegítő jelleggel a kiadói szerződések tekintetében alkalmazandó 1/1970. (III. 20.) MM rendelet szabályait.
24 BH 1992. 97. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a felhasználásra vonatkozó engedély csak a felhasználás további feltételeinek betartásával együtt jelent jogszerű joggyakorlást, ha az egyéb feltételeket megszegi a felhasználó, akkor megsérti a szerző jogait.
25 Fekete kommentár p. 100.
26 BH 1978. 471.
27 A fejezetben bemutatott változásokat összefoglalja: Faludi: i. m. 115. skk.
28 BH 1989. 268. A határozat szerint díjszabás hiányában a mű szerzőjét megillető díj meghatározása a szerződés lényeges tartalmi eleme, amelynek hiányában a szerződés nem jön létre.
29 Az esetet idézi Faludi: i. m. 116. o. Pf. IV. 20 062/1992/2.
30 BH 1993. 666. A bíróság a Szerzői Jogi Szakértő Testület által adott vélemény alapján állapította meg a hatályossá nyilvánított érvénytelen szerződés teljesítése nyomán fizetendő jogdíjat. BH 1994. 249. A bíróság kimondta, hogy az érvénytelen szerződés hatályossá nyilvánítása esetében fizetendő jogdíj megállapításánál is figyelembe kell venni a felek korábbi akaratát.
31 Az kétségtelen, hogy a szerződés értelmezésére vonatkozó szabályok az Szjt.-ben segítenek a szerződés fennmaradására hajló értelmezésben.
32 Manfred Rehbinder: i. m. Rn. 323. Rehbinder a szerződés típusától függően további szükséges elemnek tekinti a szerző részéről kizárólagos jogátengedés esetében a tartózkodásra való kötelezettségvállalást, jövőben megalkotandó műnél a mű előállítását, a felhasználó részéről pedig esetenként a felhasználás tényleges megvalósítását.
33 Egy egyszerű adásvételi szerződés a német jog szerint négy jogügyletből áll: a dolog átruházására vonatkozó nyilatkozat (Verpflichtungsgeschäft - jogcímes, kauzális, absztrakt ügylet), a dolog átadása (Verfügungsgeschäft - dologi jogi ügylet), a díjfizetésre való kötelezettségvállalás (Verpflichtungsgeschäft) és a díj tényleges átadása (Verfügungsgeschäft). A szerződés tárgyának átruházására való kötelezettségvállalás és a dolog tényleges átadása elválaszthatók egymástól (Trennungsprinzip) és a kötelezettségvállalás érvénytelensége nem jelenti automatikusan a dologi jogi ügylet érvénytelenségét is (Abstraktionsprinzip). Ha egy adásvételi szerződésben nem egyeznek meg a felek az árról, akkor az a szerződés nem jön létre, mivel hiányzik a díjfizetésre való kötelezettségvállalás, de ez nem érinti a dolog átadásában megvalósuló dologi ügylet érvényességét, és a másik fél tulajdont szerez a dolgon. Ebben az esetben a BGB 140. §-a alapján az egész ügyletet lehet ajándékozási szerződésként értelmezni, ha ez a felek akaratával egybevág, de a dolog eredeti tulajdonosa dönthet úgy is, hogy a BGB 812. § alapján jogalap nélküli gazdagodás címén visszaköveteli a dolgot. (Helmut Köhler: Bürgerliches Gesetzbuch Allgemeiner Teil. C.H. Beck Verlag, München, 2003, 27. Auflage § 5. Rn. 12 skk.)
34 VerlG 22. § Lassen die besonderen Umstände erkennen, dass der Verleger dem Verfasser ein Honorar schuldet, und kann über die Höhe dieser Vergütung Einigkeit nicht erzielt werden, dann hat der Richter eine angemessene Vergütung in Geld festzulegen.
35 Walter Bappert-Theodor Maunz-Gerhard Schricker: Verlagsrecht. C. H. Beck Verlag, München, 1984, § 22 Rn. 7 skk.
36 A Professorenentwurf szerint a szerzőnek kell bizonyítania, hogy a jogátengedés nem ingyenes volt. (Professorenentwurf. 1. Neuregelung des allgemeinen Urhebervertragsrechts; Haas: Das neue Urhebervertragsrecht. C.H.Beck Verlag, München 2002, Rn.. 141.) Wandtke (i. m. § 32 Rn. 10) szerint az ingyenességet annak kell bizonyítania, aki rá hivatkozik (tehát a felhasználónak).
37 Nordemann: i. m. p. 66.
38 Wandtke: i. m. §32 Rn. 19.
39 I. A szerződésnek
a szolgáltatás és ellenszolgáltatás
feltűnően nagy értékkülönbségére
alapított megtámadása esetében annak
megállapításához, hogy az értékkülönbség
feltűnően nagy-e, a bíróságnak vizsgálnia
kell a szerződéskötés körülményeit,
a szerződés egész tartalmát, a forgalmi (érték-)
viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó
sajátosságokat, a szolgáltatás és
ellenszolgáltatás meghatározásának
módját.
II. A feltűnően nagy értékkülönbségre
alapított megtámadás következtében
érvénytelenné vált szerződés
esetében a szerződés érvényessé
nyilvánításakor a bíróságnak
olyan mértékű ellenszolgáltatást kell
megállapítania, amely mellett az értékkülönbség
már nem feltűnően nagy.
40 Ptk. kommentár p. 543.
41 A régi Szjt. 13. § (3) bekezdése csak annyit mondott, hogy a szerzőt vagy jogutódját a mű felhasználása ellenében díjazás illeti meg.
42 Ezt nem szabad összekeverni azzal, hogy a felhasználási jog átengedésének is önálló értéke van, és magának a jognak az átengedéséért is jogdíjat kell fizetni a felhasználástól függetlenül.
43 Az arányosság kimondásával a magyar Szjt. azt az európai tendenciát követi, amely igen jól megfigyelhető például a francia CPI-ben. A CPI 587. szakasza mondja ki a megfelelő díjazásra való igényt, amelynek célja, hogy a felhasználásból tartósan juttatásban részesítse a szerzőt. A norma nemcsak konkretizálva fogalmazza meg az általános méltányossági követelményt, de kifejezi a francia szerzői jog hagyományosan szerzőbarát filozófiáját is. In: Gisbert Hohagen: Die verhältnissmäßige Beteiligung des Urhebers im französischen Urheberrecht. (Urheberrecht gestern-heute-morgen. FS Adolf Dietz zum 65. Geburtstag. Verlag C.H. Beck, München, 2001)
44 A pausálé jellegű díjak elterjedésének oka egyrészt a fokozódó felhasználás és ezzel párhuzamosan az egyes cselekmények kikerülése a szerző ellenőrzése alól (lásd például a közös jogkezelő szervezetek átalányjellegű díjait), ugyanakkor az átalányt a felhasználók olyan esetekben is törekszenek érvényesíteni, amikor lehetőség nyílna az egyénre szabott felhasználásra is. (Az arányos és pausálé jellegű díjak viszonyát jól mutatja a francia szabályozás, amelyben ez utóbbiak kivételként expressis verbis és zárt felsorolásban kerülnek ugyan szabályozásra, de a gyakorlatban jóval többször alkalmazzák őket, mint az arányos díjakat. (Hohagen: i. m. p. 84.)
45 A 6/1972. (VIII. 19.) MM rendelet 17. § (3) b) pontja szerint a zeneművek kiadására vonatkozó szerződések tekintetében a második és további kiadásra - a felek megállapodásától függően - a szerzőt a kiadónál az értékesítésből eredő árbevétel 8-15%-a illeti meg; az 1/1970. (III. 20.) MM rendelet 35. § (1) c) pontja az idegen nyelvű művekre vonatkozó szerzői díjat a kereskedelemnek átadott példányok után a kötési költséggel csökkentett limitár 5-15%-ában vagy az értékesített mennyiség árbevételének 10-20%-ában határozza meg; a 2/1970. (III. 20.) MM rendelet mellékletének B) pontjában meghatározott eredeti színpadi művek tekintetében a jogdíj mértékét a bruttó jegybevétel 8%-ában határozza meg. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeinek gyűjteménye II. 1978-1989. (szerk.: Székely László-Lenkovics Barnabás) 8/87. számú eseti döntése kimondja, hogy "a szerzőket megillető jogdíj ne lépje túl annak az összegnek a 30%-át, amelyet a Szövetkezet a szoftver értékesítéséért kapott (...) mindamellett, hogy a Szövetkezet a szerzői jogdíj összegét 10%-nál alacsonyabb mértékben is megállapíthatja. A Legfelsőbb Bíróság BH 1994. 24. számú határozata érvénytelen felhasználási szerződés esetén a szerzői jogdíj összegének megállapításánál irányadó szempontokról szól, amely az egyébként magas művészi színvonalú képzőművészeti alkotás eszmei értékének meghatározását követően az eszmei érték 25%-ában határozta meg a szerzői jogdíj összegét.
46 A felhasználásból származó bevételben történő megfelelő díjazás elvét korábban is ismerte az irodalom (v. ö. Schricker: Konturen eines europäischen Urheberrechts. Nomos Verlagsgesellschaft, Baden-Baden, 1996, §15 Rdnr. 6.), ám ez jogszabályi formát nem öltött.
47 22. § (2) bekezdés: Ist die Höhe der Vergütung nicht bestimmt, so ist eine angemessene Vergütung in Geld als vereinbart anzusehen.
48 Professorenentwurf §32 Abs. (1)
49 Érdemes megjegyezni, hogy a francia szerzői jog ezt a részleges és relatív semmisséget kizárólag közrendbe ütközés esetére tartja fenn, és abban az esetben, ha nincs mód az in integrum restitutióra, akkor ezt is csak ex tunc hatállyal teszi lehetővé. (Art. L. 131-4 CPI)
50 Gounalakis: Urhebervertragsrecht. Verfassungs- und europarechtliche Bewertung des Entwurfs der Bundesregierung vom 30 Mai 2001. Vistas Verlag, Berlin, 2001, p. 176.
51 Haas a törvény lelkének (Kernstück des Gesetzes) nevezi a megfelelőségre vonatkozó szabályrendszert. (i. m. Rn. 164.)
52 BGH GRUR 1984, 45/51
53 Gesetzesentwurf der Koalitionsfraktionen BT-Drucks. 14/6433 Grundgedanken
54 A GG 9. cikk (1)-(3) bekezdéseiben garantált egyesülési szabadság sérülésének veszélye azért állt fenn, mert a közös díjszabályzatok is csak abban az esetben lettek volna alkalmazandók, ha a jogosult tagja valamely, ilyen díjszabályzatot kibocsátó szervezetnek. Ezek azonban Németországban csupán egyes területeken léteznek, létrehozásuk hatalmas költségekkel jár, és létezésük (a díjszabályzatnak csak a tagokra történő érvényesíthetősége esetén) kényszert jelentett volna a belépésre. Az alkotmányossági aggályok elsősorban az arányosság tesztjének való nem megfelelésre épültek. Gounalakis: i. m. p. 170.
55 Olasz Szjt. 46bis cikk
56 Wandtke: i. m. §32 Rn. 26.
57 Wandtke: i. m. §32 Rn. 29. A tisztességes díjazásra vonatkozó igény ilyen megfogalmazása visszaköszön az INFOSOC irányelv preambulumának 4., 9., 11. és 12. szakaszában is.
58 A szabály ellenzői éppen az ellenkezővel érveltek, ugyanis nem tartották elfogadhatónak, hogy Günter Grass ugyanannyit kapjon könyvéért, mint regényének hindire fordítója. (Megjegyzendő, hogy nem annyit kap, hiszen minden idegen nyelvre fordításért külön honorárium jár az eredeti szerzőnek, míg hindire fordítója csak a saját fordítása után részesül a díjból.)
59 A törvény szigorát enyhíti az, hogy a megdönthetetlen vélelem csak abban az esetben áll fenn, ha a díjszabályt kifejezetten arra a területre alkalmazzák, amelyen a szerződést is kötötték. Például a szépirodalmi szövegek fordítására megállapított díjakat nem lehet alkalmazni a szakfordításokra. (Haas: i. m. Rn. 170.)
60 UrhG 32. § (4) bekezdés
61 Wandtke: i. m. Vor §31 Rn. 98.
62 Emellett pedig szigorú alapítási eljárás nyomán jönnek létre, állami felügyelet alatt működnek - ezek a garanciák a szerzői szervezetekre vonatkozó szabályozásból teljes mértékben hiányoznak.
63 Ptk. kommentár, p. 545.
64 Nordemann i. m. p. 66.
65 Haas: i. m. Rn. 197.
66 §32a Rn. 10.
67 Bestseller klauzulát vagy ahhoz hasonló szabályozást tartalmaz a svéd Szjt. (36. §), a belga (26., 32. cikk), a spanyol (47. cikk), a portugál (49. cikk) és a francia szerzői jogi szabályozás (L131-5).
68 A hatályos magyar szabályok szerint a díj mértéke a az általános forgalmi adót nem tartalmazó vételár öt százaléka [Szjt. 70. § (2) bekezdés]. Az UrhG nem határozza meg a díj mértékét, azt a közös jogkezelő szervezetre bízza. Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról szóló 2001/31/EK irányelvének 4. cikke a műalkotások árához viszonyított többkulcsos rendszer alkalmazását írja elő a tagállamok részére.
69 A régi Szjt. nem ismerte a bestseller klauzula jogintézményét.
70 A szabály nem kifejezetten szerencsés szövegkezdete ("a polgári jog általános szabályai szerint...") csak arra utal, hogy ezekben az esetekben bírósági szerződésmódosításnak van helye, e jogintézmény pedig a szerződések általános szabályai között foglal helyet. Szjt. kommentár, p. 245. Ferenczi Kristóf: Széljegyzet az ezredforduló szerzői jogi törvényjavaslatának margójára. Magyar Jog, 2000/5. p. 283-287.
71 Ilyenkor a szerző még kedvezőbb helyzetbe is kerülhet, mivel alacsonyabb tervezett példányszámnál nagyobb százalékarányú részesedést szokás kikötni, így tehát ha ez utólag a szerződés módosítása nélkül növekszik, a szerző ragaszkodhat ehhez a magasabb arányhoz.
72 Régi UrhG 36. §
73 Ez az Szjt.-ben az előadóművészek tekintetében a bestseller klauzula bevezetése óta így van ( Szjt. 55. §).
74 Itt is megfigyelhető az, hogy a szerződéskötési helyzetben a szerzőt tipikusan gyengébb félnek kell tekinteni: a Ptk. szerződésértelmezésre vonatkozó akarati, illetve nyilatkozati elvét a többi szerződésfajtától eltérően (ahol feltételezhetően egyenrangúak a felek) a fogyasztóvédelmi szabályokhoz hasonlóan (ahol viszont egyértelműen a fogyasztó van gyengébb tárgyalási pozícióban) bővíti ki itt is azzal, hogy a szerződést vitás esetben a gyengébb fél (a szerző) javára kell értelmezni.
75 BH 1992. 754. Televíziós filmsorozat elkészítésére és sugárzására a forgatókönyv szerzőjével kötött felhasználási szerződés - külön megállapodás hiányában - nem foglalja magában sem a forgatókönyv, sem annak témája felhasználásával készült irodalmi mű kiadására vonatkozó jogot [1969. évi III. tv. (Szjt.) 3. §, 26. § (1)-(2) bek., Ptk. 207. § (2) bek., 5/1970. (VI. 12.) MM r. 6. § (2) bek.].
76 Szjt. 47. § (2) bekezdés
77 Szjt. 47. § (4) bekezdés
78 Szjt. 47. § (3)-(4) bekezdés
79 Wandtke: i. m. §31 Rdnr. 79. ff.
80 ZUM 2000, 404 ff. - Literaturhandbuch
81 GRUR 1976, 382 ff. - Kaviar
82 Hasonlóan rendelkezik a görög [13. cikk (5) bekezdés)], a spanyol Szjt. [43. cikk (5) bekezdés], érvénytelen az ilyen tartalmú kikötés a belga Szjt. szerint [3. cikk 1. § (6) bekezdés], a francia szabályozás differenciál aszerint, hogy kifejezett átruházás történt-e, vagy folyamatos részesedést kötöttek ki (3. cikk), a dán [53. § (1) bekezdés] és a holland Szjt. [45. d cikk (3) bekezdés] pedig kifejezetten megengedi.
83 Szjt. kommentár, p. 232.; Schricker Vor §§ 28 ff. Rdnr. 51.
84 Simon Stokes: Copyright and the Reproduction of Artistic Works in: E.I.P.R., 2003, október
85 A technikai értelmezés megalapozottságát támasztja alá a Professorenentwurf definíciója is, miszerint ismert a felhasználási mód, ha a szerződéskötés időpontjában technikailag megvalósítható, és mindkét szerződő fél szempontjából gazdasági jelentőséggel bír. (A vonatkozó szakaszt végül nem módosították, így az értelmező mondat sem került bele.)
86 További kérdés lehet, hogy önálló felhasználási módnak minősülhet-e a telefoncsengőhangként történő letöltések, vagyis az internetes felhasználáson belül is megállapíthatók-e önálló felhasználási módok, ami nyilvánvalóan megnehezítené a közös jogkezelés adminisztrációját. A mobiltelefon-csengőhang önálló felhasználási módként történő elismerésére jutott az OLG Hamburg egy 2002-ben hozott döntésében. ZUM 2002, 480
87 Wandtke szerint a buy-out szerződés nem tekinthető felhasználási szerződésnek (i. m. Vor § 31 Rdnr. 83.). Däubner-Gmelin szerint a buy-out szerződés a szellemi jogokra épülő ipar szülöttje (i. m. p. 268.).
88 Ole Jani: Der Buy-out-Vertrag im Urheberrecht. Berliner Wissenschafts-Verlag GmbH, 2003, p. 331.
89 Nordemann: i. m. §32 Rdnr. 27.
90 Emiatt Jani jelentéktelennek is tekinti gyakorlatát. Jani: i. m. p. 223.
91 Mivel egyik jogrendszer sem értelmezi a meghatározott célra történő átengedés elvét kógens szabálynak, hanem csak egyszerű értelmezési szabályként veszik igénybe, ezért megengedettnek kell tekinteni azt, ha a szerződésben pontosan meghatározásra kerülnek a felhasználási módok, csak ezeket nem valósítják meg.
92 Ptk. 208. § (1) bekezdés; BGB 311. § (1) bekezdés, 241. § (1) bekezdés
93 Ptk. 375. §
94 A német jog ismer egy tágabb értelemben vett opciós szerződést is: eszerint opciós szerződést meghatározott műre úgy is lehet kötni, ha a később kötendő felhasználási szerződés többi elemét nem rögzíti az opciós szerződés. Ebben az esetben a szerzőnek csak annyi kötelezettsége van, hogy a saját feltételeivel felajánlja a másik félnek a szerződéskötést, tehát ilyenkor a szerző szinte annyira szabadon rendelkezhet a műről, mintha nem is lenne opciós szerződés. Lásd Wandtke: i. m. § 40 Rdnr. 7. ff.
95 A régi Szjt. nem tartalmazott az életműszerződésre vonatkozóan kifejezett szabályt, azonban a Ptk. 1977-es módosítása nyomán létrejött előszerződés jogintézménye lehetővé tette, hogy jól körülírtan (szám és fajta szerint meghatározva) lehessen jövőben megalkotandó művekre is szerződést kötni. Ezekre az előző fejezetben mondottak irányadóak.
96 Wandtke: i. m. §40 Rdnr. 4.
97 A szabályon az Szjt. előkészítés alatt álló módosítása sem kíván változtatni: meghatározott jogok tekintetében továbbra is a közös jogkezelés lesz a főszabály, az ebből történő kilépéshez kell majd a jogosult nyilatkozata.
98Gounalakis: i. m. p. 183.