TANULMÁNYOK
Dr. Financsek Zsuzsanna
A nemzetközi trendek hatása a filmekre vonatkozó magyar szerzői jogi szabályozás alakulására
1. A filmalkotás és a jogosultak
2. Vagyoni jogok
3. A védelmi idő
Összefoglalás
A film történetét kutató egyes szerzők szerint Titus Lucretius Carus, a Kr. előtti I. században élt római költő az első, aki fenti soraiban olyan szerkezetről ír, amely filmhez hasonló jelenséget mutat. Nem rendelkezünk cáfolhatatlan bizonyítékokkal arra vonatkozóan, hogy valóban létezett ilyen szerkezet.1 Mégis, e sorok arra utalnak, hogy már az ókorban megfigyelték: a képek gyors mozgása "becsapja a szemet", mert a folyamatosság látszatát kelti. E felfedezés hasznosítása csak jóval később, a XVIII-XIX. században hozott jelentősebb gyakorlati eredményeket. Az első mai értelemben vett filmet a Lumičre fivérek alkották meg, akik az őket megelőző találmányok, felfedezések alapulvételével 1895-ben elkészítették azt a gépet, amellyel az akkori technikához képest jó minőségű képet lehetett vetíteni. Az ezt követő mintegy száz év alatt a gyors technikai fejlődés újabb és újabb lehetőségekkel gazdagította a filmkészítés eszköztárát. A mind tökéletesebb ábrázolás pedig új utakat nyitott a művészi kifejezés számára is. Ennek következtében a film egyre rangosabb helyet vívott ki magának a műalkotások között, ma már a "hetedik művészet"-nek nevezik.
A film önálló műfajként való elismerésével alkotói is joggal követelhették, hogy szerzői jogaikat a más műfajú művek szerzőivel azonos védelemben részesítsék. Ez egyfelől azt jelentette, hogy a belső, nemzeti jogokban biztosított oltalmat terjesszék ki a filmek alkotóira is. Másfelől nemzetközi szinten is ugyanazt a kölcsönös védelmet kellett garantálni a filmekkel kapcsolatban, mint amit a korábbi szerzői jogi alkotások tekintetében már megvalósítottak. E két folyamat párhuzamosan zajlott és kölcsönösen erősítette egymást.
A következőkben azt tekintjük át, hogyan valósult meg mindez Magyarország vonatkozásában. Megvizsgáljuk, hogyan hatott a szerzői jog nemzetközi fejlődése a magyar szerzői jog filmekkel kapcsolatos egyes lényeges kérdéseinek szabályozására.
1. A filmalkotás és a jogosultak
1.1. A filmalkotás fogalma
A filmeket nemzetközi szinten először az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Uniós Egyezmény (a továbbiakban: BUE)2 részesítette védelemben. A BUE nem rögzítette, mi tekinthető filmnek, csupán azt szögezte le, hogy azok a művek védettek, amelyeknek szerzőjük "egyéni és eredeti jelleget adott".3 Ugyanez mondható el az 1921-es magyar szerzői jogi törvénycikkről4 is, mely elsőként vette fel a védendő alkotások körébe a "mozgófényképészeti műveket". Egy korabeli jogtudományi meghatározás szerint mozgófényképészeti mű "az a mutatvány, amely szemeink előtt a vetítő felületen a filmszalag leperegtetése közben kialakul".5
Egységes fogalommeghatározással az ezt követő 1969. évi szerzői jogi törvény6 sem szolgált. Ehelyett más jogszabályok rendelkezéseiből lehetett megállapítani, mi tekinthető filmnek. Ezek alapján ide sorolták pl. a televíziós játékokat, az animációs és dokumentumfilmeket.7 A megfilmesítési szerződések feltételeiről és a szerzők díjazásáról szóló 12/1970. (VI. 30.) MM sz. rendelet alkalmazása szempontjából filmnek minősült a játékfilm, a riport-, dokumentum- és oktatófilm, a szakmai tájékoztató és népszerű tudományos film, valamint a rajz-, báb-, propaganda-, reklám- és diafilm. A szerzői jog kézikönyve a híradófilmeket és (a rajzfilmeken kívüli) trükkfilmeket is megemlíti.8 Mindez azonban csak példálózó felsorolás volt, amely a film leggyakoribb megjelenési formáit tartalmazta.
Elsőként a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) határozta meg generálisan a film fogalmát. Eszerint "filmalkotás az olyan mű, amelyet meghatározott sorrendbe állított mozgóképek hang nélküli vagy hanggal összekapcsolt sorozatával fejeznek ki, függetlenül attól, hogy azt milyen hordozón rögzítették".9 E meghatározás összhangban áll a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról szóló 92/100 EGK sz. irányelvvel, és a szerzői jog és bizonyos kapcsolódó jogok védelmi idejének harmonizálásáról szóló 93/98 EGK sz. irányelvvel, melyek alkalmazása során filmen a hangkísérettel ellátott vagy a nélküli filmművészeti vagy audiovizuális alkotások, illetve mozgóképek értendők.10 Ezen túlmenően a magyar jogszabály a technológiai fejlődés által támasztott követelményeknek is meg tud felelni, mivel a film fogalma nem függ az alkotás hordozójától. A törvény megemlíti a filmalkotások leggyakoribb formáit, a felsorolás azonban korántsem kimerítő. Bármilyen mű szerzői jogi védelemben részesülhet, tekintet nélkül annak mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőire. A védelem egyetlen feltétele, hogy a mű egyéni, eredeti jelleget mutasson.
1.2. A film szerzői
Az 1921. évi LIV. törvénycikk csupán egyetlen támpontot adott a filmszerzők körének megállapításához. A jogszabály kimondta, hogy a művek nyilvános előadása a mozgófényképészeti alkotások szerzőinek kizárólagos joga. E jog gyakorlása nem sértheti az "esetleg felhasznált" művek szerzőinek jogait.11 Ebből következik, hogy a jogalkotó megkülönböztette egymástól a film szerzőit és a filmben felhasznált művek alkotóit.
Mivel a törvény a szerzők körét nem határozta meg, a gyakorlatban mindig a konkrét esetek mérlegelésével dőlt el, kit kell az adott mű szerzőjének tekinteni. Rendszerint ide sorolták a forgatókönyvírót, a rendezőt és az operatőrt. Szente Andor szerint másokat is ebbe a körbe lehet vonni, attól függően, hogy "önálló eszmével" járultak-e hozzá a műhöz. Itt említhető pl. rajzfilmeknél a rajzoló, a producer vagy a díszlettervező. Kezdetben szerzőnek tekintették az előadóművészt is mint "a szerzői alkotás adaptálóját".12 Ezzel a felfogással szemben többen azzal érveltek: az előadóművész (jelen esetben a színész) csak "reprodukálja a forgatókönyvet", de újat nem alkot.13 A két nézet közül fokozatosan ez utóbbi vált meghatározóvá.
A film szerzőinek körét első ízben az 1969-es szerzői jogi törvény határozta meg. Ehhez a BUE 1967-ben, Stockholmban elfogadott szövegét vette alapul. Eszerint a (filmalkotásokra vonatkozó) szerzői jog jogosultját annak az országnak a törvényhozása határozza meg, ahol a védelmet igénylik.14 Az egyezményből kiolvasható egyfajta iránymutatás arra nézve, kik tartozhatnak ebbe a körbe. Egyes szerzőket ugyanis a BUE-ben felsorolt vagyoni jogok nem illetnek meg. Ezt a megszorítást azonban (ha az adott állam törvénye másként nem rendelkezik) nem lehet alkalmazni a film megvalósítása céljából készült forgatókönyvek, párbeszédes jelenetek, zeneművek szerzőire, illetve a film főrendezőjére.15 Ebből az következik, hogy ezeket a személyeket a szerzői jogok teljessége illeti meg. Az egyezmény nem mondja ki, hogy őket mindig szerzőnek kell tekinteni. Azzal azonban, hogy teljes körű jogokkal ruházza fel őket, rámutat arra, hogy a felsorolt személyeknek az alkotók között kiemelt szerepet tulajdonít.
Az 1969-es magyar szerzői jogi törvény szerint a film szerzői a film számára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a film rendezője és mindazok, akik a film egészének kialakításához ugyancsak alkotó módon járultak hozzá.16 A jogszabály a BUE-hez hasonlóan csak azokat minősítette szerzőnek, akik művüket kifejezetten a film számára készítették, s közülük is csak az irodalmi és zeneművek alkotóit. Más művészeket csak akkor lehetett ide sorolni, ha közreműködésük a film egészében érvényesült. A producer (filmgyár) nem tartozhatott ebbe a körbe, mivel "a művet nem alkotja, hanem mások filmalkotó munkáját szervezi, és az ehhez szükséges anyagi alapokat biztosítja".17
Az új Szjt. a filmszerzők körén nem változtatott, megőrizte a BUE alapján kialakított meghatározást. Ez az újabb nemzetközi egyezmények felfogásának is megfelel, hiszen mind a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS-egyezmény), mind a WIPO Szerzői Jogi Szerződése a BUE szabályaira utal vissza.18
Az Európai Unió irányadó jogforrásai a film alkotóinak körét szűkszavúbban határozzák meg. A már említett 92/100 és 93/98 EGK sz. és a 93/83 EGK sz. irányelv a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra és a szerzői joggal kapcsolatos jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról csupán a főrendezővel kapcsolatban mondja ki, hogy őt mindig szerzőnek vagy a szerzők egyikének kell tekinteni. Emellett lehetővé teszik, hogy a tagállamok más személyeket is a film társszerzőjének minősítsenek.19 A producereket a 92/100 és a 93/98 EGK sz. irányelv a hangfelvételek előállítóihoz hasonlóan szomszédos jogi jogosultnak tekinti. A jogharmonizáció érdekében az új Szjt. is felvette a filmelőállítókat a szomszédos jogi jogosultak közé.
2. Vagyoni jogok
2.1. A vagyoni jogokról általában
Az 1921-es törvénycikk a szerzői jogokat20 az egyes műfajták (írói művek, zeneművek stb.) tekintetében külön-külön, taxatíve felsorolta. A filmalkotásokkal kapcsolatos jogokról azonban nem rendelkezett. Ezek a művek tartalmuk szerint az írói, a képzőművészeti vagy a fényképészeti művekkel azonos védelemben részesültek.21 Ez azt jelentette, hogy ha a mű tartalma pl. "színműszerű cselekmény", akkor az írói művekre vonatkozó szabályokat kellett rá alkalmazni. Ezzel szemben, ha képzőművészeti alkotásokat mutat be, akkor szerzőjét a képzőművészek jogai illetik meg.22 Ez a megoldás sok nehézséghez vezetett. Egyfelől problémát okozott annak eldöntése, hogy egy adott "mozgófényképészeti mű"-nek mi a tartalma. Másfelől így az egyes filmekre különböző szabályok érvényesültek (pl. a védelmi idők tekintetében).
Az ezt követő szerzői jogi törvényünk alkotói az ellenkező megoldást választották: valamennyi műre vonatkozóan általánosan leszögezték, hogy bármilyen felhasználáshoz, ha a törvény másként nem rendelkezik, a szerző hozzájárulása szükséges.23 Felhasználásnak kell tekinteni minden folyamatot, amely a művet vagy annak részletét a nyilvánossághoz közvetíti, ideértve annak át- vagy feldolgozását, illetve fordítását is.24 E megfogalmazás előnye, hogy a technikai fejlődés során megjelenő újabb felhasználásokra is alkalmazható. A törvény emellett külön kitért egyes speciális felhasználási (pl. a megfilmesítési) szerződésekre.
Az új Szjt. is ezt az utat követi. Az általános klauzula (a szerző kizárólagos joga a felhasználás és annak engedélyezése) mellett azonban összefoglalja a leggyakoribb felhasználási módokra vonatkozó előírásokat is. A következőkben a megfilmesítésre vonatkozó legfontosabb rendelkezések alakulását tekintjük át.
2.2. Megfilmesítés és remake
A megfilmesítés az átdolgozás egyik formája, melynek során egy, az eredeti műtől különböző műfajú alkotás jön létre. A magyar jogban a kezdetektől a szerzők kizárólagos joga volt engedélyezni alkotásaik "mozgófényképészeti mű" céljára való felhasználását. Az így létrejött filmek (az átdolgozás általános szabályai szerint) az eredeti művekkel egyenlő védelemben részesültek. A filmmel kapcsolatos jogok gyakorlása azonban nem sérthette a felhasznált művek szerzőinek jogait.25 Ez összhangban állt a BUE akkori rendelkezéseivel.
A BUE 1967-es stockholmi szövege sorolta fel először részletesen a megfilmesítéshez kapcsolódó jogokat. A 14. cikk alapján az irodalmi és művészeti művek szerzőinek engedélye szükséges alkotásaik adaptálásához, illetve a műről filmreprodukció készítéséhez, az így készült film forgalomba hozatalához, bemutatásához, nyilvános előadásához és a közönség részére vezeték útján történő közvetítéséhez. Emellett a film felhasználásához természetesen a többi szerzőnek is hozzá kellett járulnia.
Már az 1921. évi törvény ideje alatt az volt az általános gyakorlat, hogy a film szerzői (a zeneszerző kivételével) jogaikat átruházták a filmgyárra, s ezért egyszeri díjban részesültek. 1969-től a vagyoni jogok átszállását a szerzői jogi törvény írta elő. A megszerezhető jogok körét a jogszabály a BUE alapján állapította meg. Így megfilmesítési szerződéssel a filmgyár megszerezte a mű egyszeri filmrevitelének, területi korlátozás nélküli terjesztésének, nyilvános előadásának, feliratozásának, illetve szinkronizálásának jogát. E felsorolás nem volt kimerítő. A megfilmesítési szerződések feltételeiről és a szerzők díjazásáról szóló 12/1970. (VI. 30.) MM sz. rendelet egyéb jogokat is említett, így például engedélyezte, hogy a felhasználó a műveket meghatározott keretek között a filmmel kapcsolatos propaganda céljára is felhasználja.26 Emellett a felek a szerződésben más jogok átruházásában is megállapodhattak. Ilyen lehetett például az újramegfilmesítés (remake) joga. A magyar jog a BUE által is képviselt "kontinentális" szerzői jogi rendszerek27 felfogását követve a szerző külön engedélyéhez kötötte a remake-jog megszerzését. A megfilmesítési szerződéssel csak a mű egyszeri filmrevitelének joga szállt át a filmgyárra. Az újramegfilmesítés jogának átruházását a szerződésben külön ki kellett kötni.
Új szerzői jogi törvényünk a fenti koncepcióból indult ki, bizonyos kérdésekben azonban alapvető változásokat hozott. Ezek közül a legjelentősebb, hogy a szerzők jogai csak akkor szállnak át az előállítóra, ha a szerződésben másként nem állapodnak meg.28 A jogátruházás továbbra sem vonatkozik a zeneszerzőkre. Emellett a jogok átszállása nem érinti a kötelezően közös jogkezelésre tartozó díjigényeket ("üreskazetta-", egyidejű vezetékes továbbközvetítés és bérbeadás után járó jogdíj). Az új Szjt. nem sorolja fel a megfilmesítési szerződéssel megszerezhető jogokat, hanem általában a felhasználás, illetve a felhasználás engedélyezése jogának átruházásáról rendelkezik. Ez a remake-et továbbra sem foglalja magában.
Az újramegfilmesítés jogát tehát a producer csak kifejezett kikötés esetén gyakorolhatja. Emellett azonban a szerző remake-jogai sem korlátlanok. Mivel a film alapjául szolgáló irodalmi és zeneművek szerzőit általában társszerzőknek tekintik, akiknek a művei a közös alkotás sérelme nélkül szétválaszthatók, ők a saját műveiket önállóan hasznosíthatják. Ez azt is jelenthetné, hogy ugyanarra a műre egyszerre több producerrel köthetnének megfilmesítési szerződést. Így az előállítók sokkal kevesebb bevételhez jutnának, mintha a műveket egyedül használnák fel. Ennek megakadályozása érdekében már az 1969. évi III. törvény kimondta, hogy a szerző a gyártás befejezésétől számított tíz éven belül a gyártó hozzájárulása nélkül nem köthet művére mással megfilmesítési szerződést. A 12/1970. MM sz. rendelet ezt a megszorítást rajz-, illetve bábfilmek esetén nem csak a filmre, hanem az abban szereplő jellegzetes alakokra is kiterjesztette. Ezzel az ún. merchandising jogok29 védelmét kívánták biztosítani. Ha a felek úgy állapodtak meg, a korlátozás a szerzőnek a film céljára készített és a felhasznált művel azonos témájú művére is vonatkozott. A fenti előírásokat a legutóbbi kodifikáció során beépítették a szerzői jogi törvénybe.
3. A védelmi idő
Kezdetben (1921) a filmek védelmi ideje a tartalom szerinti védelem következtében nem volt egységes.30 Ez nem állt összhangban a Berni Uniós Egyezménnyel. A BUE általunk elsőként ratifikált berni változata a mozgófényképészeti termékeket egységesen a szerző életében és a halálától számított ötven évig védte. A tagállamok azonban ettől eltérő védelmi időt is megállapíthattak.31 Az 1969-es magyar szerzői jogi törvény megalkotásakor irányadónak tekintett stockholmi szöveg ehhez képest jelentős eltéréseket tartalmazott. Egyfelől már kötelezően előírta az ötvenéves védelmi idő alkalmazását. Ennél kevesebbet csak azok az országok állapíthattak meg, amelyek a BUE előző (római) szövegéhez csatlakoztak, ha a rövidebb védelmi időt a felülvizsgált változat ratifikálásakor már hatályban lévő törvényük írta elő.32 Másfelől lehetővé tette, hogy a filmek oltalmi idejét attól az időponttól számítsák, amikor a művet a szerző engedélyével a közönség számára hozzáférhetővé tették. Ha ez az előállítástól számított ötven éven belül nem történik meg, a védelmi időt az előállítástól is lehetett számítani.33 Az 1969-es magyar szerzői jogi törvény a BUE-t követve valamennyi szerzői mű, így a filmek védelmi idejét is egységesen ötven évben állapította meg, melyet a bemutatást követő év első napjától kellett számítani.34
Jelentős változást hozott a védelmi idők tekintetében az 1994-es törvénymódosítás. Ekkor az Európai Unió jogával történő harmonizáció érdekében a szerzői alkotások védelmi idejét hetven évre emelték fel. (Az erre irányadó jogforrás a szerzői jog és bizonyos kapcsolódó jogok védelmi idejének harmonizálásáról szóló 93/98 EGK sz. irányelv.) Ez nem érintette Magyarország BUE-ben vállalt kötelezettségeit, ugyanis az egyezmény párizsi felülvizsgálata (1971) során rögzítették, hogy a tagállamok ötven évnél hosszabb védelmi időt is megállapíthatnak.
Új szerzői jogi törvényünk a jogharmonizáció útján továbblépve kimondja, hogy a védelmi időt a film utoljára elhunyt szerzőjének halálát követő év első napjától kell számítani. A 93/98 EGK sz. irányelv szerint ugyanis a filmművészeti vagy audiovizuális alkotások védelmi idejét az ott felsorolt személyek közül annak a halálától kell számítani, aki utoljára hal meg. Ezek a személyek: a főrendező, a forgatókönyvíró, valamint a film számára készült párbeszédek és zene alkotója. A védelmi idő számításánál mindig őket kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy az adott tagállam joga szerint társszerzőknek tekintendők-e. (Az EU-jogforrások ugyanis, mint láttuk, nem határozzák meg egyértelműen a szerzők körét.) A védelmi idők kezdete a BUE-hez hasonlóan az arra okot adó esemény bekövetkezte utáni év első napja.35
Az új Szjt. a 93/98 EGK sz. irányelv alapján a filmelőállítók jogainak védelmi idejét is meghatározza. Az irányelv szerint a film első rögzítésének producerét a szomszédos jogok a rögzítéstől számított 50 évig illetik meg. Ha a filmet ez idő alatt jogszerűen nyilvánosságra hozzák vagy nyilvánossághoz közvetítik, a jogok az első ilyen nyilvánosságra hozatal vagy nyilvánossághoz közvetítés közül a korábbitól számított 50 évig állnak fenn.36 Az Szjt. 1999-ben elfogadott rendelkezései még csak részben feleltek meg az irányelvnek. Az ötvenéves védelmi időt ugyanis a film első forgalomba hozatala évének végétől kellett számítani, illetve, ha ez alatt nem hozták forgalomba a művet, a film elkészültének évétől. A szerzői jogi törvény 2001-es módosítása óta a producerek jogaira vonatkozó védelmi idő szabályozása gyakorlatilag megfelel az irányelv szövegének, de az oltalmi időt a nyilvánosságra hozatal helyett továbbra is a forgalomba hozataltól kell számítani.
Összefoglalás
Megállapíthatjuk, hogy a filmalkotásokat érintő szerzői jogok szabályozása a jogfejlődés során a nemzetközi egyezmények és az Európai Unió joga által meghatározott irányban haladt. A filmalkotás fogalma, a filmszerzők körének meghatározása összhangban áll a nemzetközi és közösségi szerzői joggal. A filmelőállítók szomszédos jogai azonban a gyakorlatban nem érvényesülnek. Mint láttuk, az előállító a megfilmesítési szerződéssel megszerzi a filmalkotás felhasználásához és a felhasználás engedélyezéséhez való jogot, így nincs szüksége külön szomszédos jogi védelemre. A magyar jogalkotó leginkább azért vette át az EU koncepcióját, hogy jogharmonizációs kötelezettségünknek eleget tegyen. Ez abból is kitűnik, hogy - amint arra az Szjt. Kommentárja is rámutat - az előállítók jogait csupán "az irányelvnek való megfelelés érdekében szükséges mértékig ismeri el.37" A törvényben biztosított jogok külföldi előállítókat csak nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján illetnek meg.38
A megfilmesítésre vonatkozó rendelkezések megfelelnek a magyar szerzői jog "kontinentális" hagyományainak. Az új Szjt. a korábbi szabályokat egységesítette, és - legalább elvben - a megváltozott gazdasági körülményekhez igazította. Nem a törvényalkotó tehet arról, hogy a gazdasági körülmények megváltozása kevés hatással volt a filmszerzők (és általában a művészek) gazdasági körülményeire. Így a szerzők nagy része továbbra is kénytelen a producer által megszabott követelményekhez alkalmazkodni.
A védelmi idők meghatározása összhangban áll a nemzetközi és közösségi szabályozással. Az előállítók jogainak oltalmi idejével kapcsolatban utalunk a fent említettekre: ezek a rendelkezések egyelőre nem meghatározóak.