TANULMÁNYOK
JÓZSA GÁBOR
A számítógépes programok mint szellemi termékek védelmének lehetőségei és korlátai *
Bevezető
A számítógépes programok előállítói rendkívül sok időt és energiát fektetnek egy-egy számítógépes program elkészítésébe. Sok esetben teljesen új, az adott szakterületen egyáltalán nem nyilvánvaló megoldásokat találnak ki. Szellemi alkotásukban rejlő üzleti lehetőségeiket korlátozza az a tény, hogy a számítógépi programok általában különösebb nehézség nélkül másolhatók. Terjesztésük természetes határát csak az érdeklődés szabja meg. A számítógépes programokban rejlő jogos üzleti érdekek érvényesítésének többféle útja van. A világon számos cég foglalkozik számítógépes programok hardveres, illetve szoftveres védelmével. A legnagyobbak talán az Egyesült Államokban működő Rainbow és az Izraelben tevékenykedő Aladdin. Ezek a cégek vállalják programok és adatbázisok védelmét nehezen feltörhető, saját fejlesztésű rendszereikkel.
A számítógépi programok megjelenése a szellemi jogok védelmezése terén számos új kérdést vetett fel a jogalkotóknak és joggyakorlóknak.
Kezdetben a kérdés az volt, hogy az új műfajnak milyen formában lehet jogi védelmet biztosítani.
A hazai szerzők szerzői jogait nemzetközi egyezmény, illetőleg viszonosság alapján védelem illeti meg a világ számos más országában. A szerzői jogi védelem a 10-20 éves szabadalmi és használatiminta-oltalmi idővel szemben a világ számos országában jóval hosszabb (50-70 év).
A hatályos 1999. évi LXXVI-os, szerzői jogról szóló törvény szerint a szoftverek esetében a védelem a forrás- és tárgyi kódban íródott programra és dokumentációjára terjed ki. A szerzői jog alapgondolatával összhangban a számítógépi programnak csak a megjelenési formája és nem a program alapját képező elgondolások állnak védelem alatt [Szjt 1. § (6), 58. § (1)]. A szerzői jog nem korlátozza a programozókat azonos vagy hasonló rendeltetésű programok megírásában, de kimondja, hogy tilos a szoftver visszafejtése kifejezési formájában lényegében hasonló másik szoftver fejlesztéséhez, előállításához és forgalomba hozatalához [Szjt 60. § (2) c)]. A szoftvernek tehát önálló programozói munkán kell alapulnia.
A szoftver alapját képező gondolatok, ötletek védelmére való a szabadalom. Szabadalmat viszont csak találmányszintű megoldásokra lehet kapni. A szoftvervonatkozású találmányoknak ki kell elégíteniük a szabadalmazhatóság feltételeit. A szabadalmazhatóságnak három alapfeltétele létezik, az újdonság, a feltalálói tevékenység (nem nyilvánvalóság) és az ipari alkalmazhatóság, de a különböző országok szabadalmi törvényei, a bíróságok gyakorlata a részleteket tekintve más-más szabadalmazhatósági feltételeket határoz meg. A Magyar Szabadalmi Hivatal szempontjából az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó országokban kialakult helyzet a leginkább érdekes. Az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó országok fellebbviteli szerveinek és bíróságainak is eltérő a joggyakorlata a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatósági feltételeinek terén. Ez a helyzet negatív hatással van a gazdaságra, az innovációra és a versenyre. Az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó országok már régóta próbálnak megoldást találni ezekre a problémákra. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bemutathatunk egy, az Európa Tanács és az Európa Parlament számára készített irányelvjavaslatot, amelyet az Európai Közösség adott témával foglalkozó bizottsága dolgozott ki alapos előkészületi munka után. A javaslat minden bizonnyal meglepi a szakmai közvéleményt, mivel az utóbbi idők felfokozott elvárásai nem teljesülnek maradék nélkül az előterjesztésben. Az irányelvjavaslat az eddigi gyakorlat mélyebb összefüggéseire világít rá, és a jelenlegi törvényi talajon, a bírósági és fellebbviteli joggyakorlat figyelembevételével önti határozott formába a szoftvervonatkozású találmányok szabadalmazhatósági feltételeit.
A programok technikai védelme
A számítástechnika kezdetén, a lyukkártyás, lyukszalagos technika időszakában nagy cégek működtettek nagyméretű számítógépeket, igen speciális célokra. A programozók egy programrendszer összeállítása után rendszerint nem dokumentálták kellően a program szerkezetét és működését, ezáltal kívülálló szakember számára szinte lehetetlenné tették a program hibáinak orvoslását és a rendszer kívülálló által történő továbbfejlesztését, ezzel biztosítva nélkülözhetetlenségüket a szoftver működtetése, javítása, és fejlesztése terén.
A személyi számítógépek korai korszakában léteztek szalagos adathordozók. Ezek a program beolvasásakor előre megadott kódokat kértek, így gátolva a program használatát illetéktelenek számára.
A floppylemez technológiájával megjelent az ún. kulcslemezes védelem. A normál formázás a 0-39. sávokat használta, a kulcslemez írta és használta a 40. sávot is. Más esetben a szokásos 512 byte méretű szektorok helyett más méretű szektorokat alkalmaztak. Előfordult az a megoldás is, hogy a kulcslemezre lézerrel hibákat vittek fel, de a felhasználók szerint ez a megoldás rendszerint a floppymeghajtó tönkremenetelét okozta. A magyar "Ékszer" szövegszerkesztő is kulcslemezes védelmet használt, amelyet az amerikai Rainbow céghez szerződött Éltető László magyar matematikus alkalmazott. Ezután a hardverdugók (dongle) jöttek divatba, amelyeket a számítógép párhuzamos vagy soros portjára kellett dugni. Ezek a dugók nagyon megbízhatóak. A két legnagyobb szoftvervédelmi cég (Rainbow és Aladdin) még most is forgalmazza ezeket.
A hálózatokkal együtt megjelentek olyan biztonsági rendszerek, ahol a védelem a szerverhez volt kötve, és a csatlakozó számítógépek onnan kaptak engedélyt a védett program futtatására. Ez lehetővé tett különböző licencvariációkat (pl. nem kellett minden számítógépre licencet venni, csak egy meghatározott számút, és a szerver ellenőrizte, és ha kellett, korlátozta a védett programot egyidejűleg használók számát). Természetesen a CD megjelenésével a cégek kifejlesztettek CD-ROM-os védelmeket is, de ezek nagyon sok CD-ROM-egységen nem működtek megbízhatóan, ezért kevésbé terjedtek el.
A legújabb trend az, hogy a programot installálás után regisztrálni vagy aktiválni kell. (A Microsoft Office XP és a Windows XP is ilyen védelemmel van ellátva.) Igazából az ilyen típusú védelem - nevezetesen amikor a program egy adott számítógéphez van kötve - nem új.
Néhány floppyvédelem régebben megengedte, hogy a floppyról a merevlemezre "átvigyék" a védelmet. Lényegében az is az adott számítógéphez kötötte a védett program futását. Ilyen védelemmel láttak el például egy autósok számára készült, útvonal-kalkuláló programot. A program másolásához csak a merevlemez azonosítóinak átírására lett volna szükség az új számítógépen.
A Microsoft-féle szoftveraktiválás annyiból jobb, hogy bizonyos dolgokat a gépben meg lehet változtatni (pl. új hardvert installálni) anélkül, hogy a licenc érvénytelenné válna.
Természetesen a védelem lehetőségei nem merülnek ki a fentiekben. A védelmi módszerekre sok szabadalmi bejelentés létezik, melyek közzététel után kutathatók. Példaként az említett magyar matematikus találmányát vázoljuk, aki negyedmagával feltalálója a Software Security Inc. (US) US5337357 jelű bejelentésében szereplő program védelmére létrehozott találmánynak. A védelmi program a számítógépkártyák, valamint a meghajtó BIOS-ának egyedi azonosítói, az úgynevezett ujjlenyomat alapján egy számot kalkulál, amihez egy újabb számot rendel, és a program telepítésekor a kettő kombinációjából hoz létre egy, a védett program használatához szükséges kulcsot.
A szerzői jog rövid története
A XV-XVI. századtól kezdve Angliában, Svájcban és az észak-itáliai városállamokban feudális, közjogi jellegű nyomdai, kiadói és színházi privilégiumok működtek. Ezek az előjogok nem a szerzőknek, hanem a felhasználóknak biztosítottak jogokat. Egy mű kiadására vagy megjelenítésére abban az időben az uralkodótól kellett engedélyt kérni.
Stuart Anna Angliában az 1709. évi statútumában biztosított elsőként szerzői jogokat. Az USA 1790-ben alkotta meg szerzői jogi törvényét.
Franciaországban a forradalom vetett végett a feudális privilégiumok rendszerének. 1793-ban született meg a francia szerzői jogi törvény, amely az oltalmat meghatározott időhöz kötötte. A szerzői jogi törvények Európa számos országában később, a XIX. század folyamán születtek meg. Magyarországon 1884-ben alkották az első szerzői jogi törvényt, ami 1921-ben történt módosítással 1969-ig hatályban volt. A jelenleg hatályos szerzői jogi törvényünk az 1999. évi LXXVI. törvény.
Az egyes országok szerzői jogi törvényeikben - bizonyos érdekellentétek miatt - csak a saját területükön nyilvánosságra hozott alkotások vonatkozásában ismerték el törvényeikben a szerzői jogokat, s ezzel megteremtették a szerzői jogok territorialitásának az elvét. A külföldön történő publikáláshoz szükséges szerzői jogokat eleinte kétoldalú államközi szerződések biztosították. Az első ilyen típusú szerződéseket Anglia, Franciaország és Poroszország kötötte a XIX. században. A szerződéskötések egyik fő alapelve a belföldiekkel való egyenlő elbánás viszonos alkalmazása lett.
A kétoldalú államközi szerződések megkötésénél jóval hatékonyabbnak bizonyult az 1886-ban létesült Berni Egyezmény (BUE), melynek tagjai a szerzői jogok védelmében unióban egyesülnek. A BUE alapelvei közé tartozik a belföldiekkel azonos elbírálás elve, az alakszerűtlenség elve (nincs bejelentés, nincs nyilvántartása a műveknek) és az oltalmak függetlenségének az elve. A BUE tagjai az egyezmény szövegének időről időre való felülvizsgálatát végzik el, és a megújult szövegezéshez csatlakozó országok között az új dokumentum válik érvényessé. Eddig hét alkalommal került sor felülvizsgálatra, kiegészítésre, továbbfejlesztésre.
A BUE szerint nemzetközi szerzői jogi védelmet igényelhetnek az egyezményhez csatlakozó országok állampolgárai vagy azok a természetes személyek, akik ezen országokban lakóhellyel rendelkeznek, valamint azon személyek, akik művüket ezen országokban jelentették meg először, illetve az első megjelenítést követő 30 napon belül valamely, a BUE-hez tartozó országban is megjelentették művüket. A mű származási országát kivéve nemzetközi szerzői jogi védelem illeti meg az említett személyeket a BUE összes többi országában. A nemzetközi szerzői jogi védelem az egyes, az egyezményhez csatlakozott országokban a belföldi szerzők jogaival azonos szintű védelmet biztosít az arra jogosult szerzőknek és örököseiknek.
A BUE 1887 végén, 9 állam ratifikációjával lépett hatályba. Az USA, a hajdani Szovjetunió, Kína, valamint sok fejlődő ország egyáltalán nem, vagy csak később csatlakozott az egyezményhez, amelynek jelenleg több mint 140 tagállama van, köztük az USA, Oroszország és Kína is. Magyarország 1922 óta a BUE tagja.
A territorialitás elvének meghaladására tett próbálkozás előkészületének számít az ENSZ Közgyűlésének 1948. december 10-én kelt, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 27. cikkének (2) bekezdése, amely kimondja, hogy "mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez".
Az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát szerződéses rendelkezésekké formálta 1966-ban, melyek két egységokmány formájában 1976-ban hatályba is léptek. Az egységokmányhoz 140 ország csatlakozott, köztük Magyarország is, azonban az USA és Kína az aláírástól távol maradt. Részben a távolmaradó országoknak köszönhető, hogy az egységokmány által nem sikerült meghaladni a territorialitás elvét. A fő ok azonban az, hogy az egységokmány nem határozza meg a szerzői jogok biztosításának mértékét, hanem csak az elfogadott jogok fokozatos biztosítására kötelezi a szerződő államokat. Jelenleg csak Luxemburg és Svájc mondott le a territorialitás elvének alkalmazásáról nemzeti szabadalmi törvényeiben.
A BUE jelenleg az 1967-es stockholmi diplomáciai konferencia által létesített "Szellemi Tulajdon Világszervezete" (World Intellectual Property Organization, WIPO) keretében működik, mint az ENSZ szakosított szerve. A WIPO keretén belül működik még az ipari tulajdon oltalmára 1883-ban létesült Párizsi Uniós Egyezmény. A WIPO székhelye Genf. A WIPO az UNESCO-val együtt biztosítja a szerzői jog és az iparjogvédelem terén létrejött univerzális megállapodások szervezeti kereteit.
A számítástechnika fejlődésével új műfajok jelentek meg a szellemi alkotások terén. A számítógépes programok, integrált áramkörök, multimédiás technika, az új digitális hordozók, a számítógépi hálózati rendszerek és a műholdas adatközlés a szellemi termékek szabadabb és könnyebb terjeszthetőségét tették lehetővé. Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) - amely 1947 óta létezik - felismerve a szellemi termékek világméretű kereskedelmének jelentőségét, az 1993-as, Uruguayban tartott tárgyalási fordulóján létrehozott egy, A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodást (Agreement on Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights, TRIPS). A TRIPS-egyezmény a szerzői jog és az iparjogvédelem területére egyaránt kiterjed, és elsősorban azok kereskedelmi vonatkozásait szabályozza. Ez az első nemzetközi egyezmény, amely a számítógépi programok szerzői jogi védelméről rendelkezik. Az egyezmény a számítógép program- és forráskódjait irodalmi műnek tekinti, és védelmét is eszerint képzeli el. Szerzői jogi védelmet a számítógépes programok (dokumentációval együtt a szoftverek) számára az egyezmény 9. cikkének (2) bekezdése szerint a mű kifejezési módjára lehet szerezni, nem pedig a benne megfogalmazott gondolatokra, folyamatokra, működési eljárásokra vagy matematikai koncepciókra.
A WIPO által Genfben, 120 ország részvételével rendezett 1996-os diplomáciai értekezleten egyebek között aláírásra került a Szerzői jogi szerződés (WCT). A Szerzői jogi szerződés az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezmény Párizsban, 1971. július 24-én felülvizsgált szövegéhez kapcsolódik legszorosabban, de azt meg is haladja, mivel leszögezi, hogy
a) a számítógépi programok mint irodalmi művek nyernek védelmet a Berni Egyezmény 2. cikke értelmében (4. cikk);
b) a szerzői jogvédelem kifejezésekre, nem pedig elképzelésekre, eljárásokra, működési módszerekre, illetve matematikai módszerekre mint olyanokra terjed ki (2. cikk).
Szakmai körök nagyon várták a WCT hatálybalépését, ami a 30. állam, Gabon csatlakozását követő harmadik hónapban 2002. március 6-án meg is történt. Magyarország is tagja a WCT-szerződésnek.
Rátérve a magyar helyzetre, a szakmai körök büszkeséggel tartják számon, hogy Magyarországon a világon az elsők között született precedensértékű bírói döntés dr. Szilvai Géza tanácsában a Fővárosi Bíróság 25.P.27228/1972. számú ítéletében, és a Legfelsőbb Bíróság a 70-es években indult szoftverszerzői jogot érintő ügyben hozott IV.20.417/1982. számú ítéletében, amely hazai jogszabály hiányának ellenére is elismerte a szerzői jogi védelmet.
A magyar szerzői jogba a szoftver jogvédelmét a 15/1983. (VII. 12.) MM. r. 1. paragrafusa vezette be Európában elsőként, és a világon is az elsők között.
A szabadalmi jog rövid története
A találmányok jogi védelmének gyökerei az 1474. évi velencei dekrétumig, valamint az I. Jakab által 1624-ben kiadott "Statute of Monopolies" című dokumentumig nyúlnak vissza. A velencei dekrétum a feltalálókat kívánta ösztönözni, míg a "Statute of Monopolies" a király privilégiumadási jogát korlátozta. A két jogi megoldás közös tulajdonsága, hogy megjelentek a ma is használatos fogalmak, mint az oltalmazhatóság feltételei, az oltalmazhatóság kizárólagos jellege és időbeni korlátozása. A szerzői jogi törvénykezéshez hasonlóan elsőként az USA-ban fogadták el az alkotmányra épülő szabadalmi törvényt 1790-ben, amely a feltalálók jogait biztosította. Franciaországban a szerzői jogi törvényt megelőzően, 1791-ben alkották meg a szabadalmi törvényt.
Németországban majdnem 100 év lemaradással, 1877-ben született meg az első szabadalmi törvény. Magyarország első szabadalmi törvénye az 1895. évi XXXVII. törvény, ami 1969-ig hatályban maradt. Az 1969. évi II. törvényt az 1995. évi XXXIII. törvény váltotta fel, ami jelenleg is a szabadalmak elbírálásának jogi alapja.
A külföldiek jogszerzésének igénye vezetett az USA által kezdeményezett és az 1873. évi bécsi világkiállítás kapcsán a bécsi kormány által is támogatott, az ipari tulajdon oltalmára kötött Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) létrehozásához. A PUE alapelvei közé tartozik a hazai és külföldi bejelentőkre vonatkozó egyenlő elbánás elve, illetve egy adott találmányra az egyes országokban szerezhető oltalmak függetlenségének az elve, valamint az egyes iparjogvédelmi intézmények tartalmát érintő minimumszabályok. Kiemelkedő jelentőségű az uniós elsőbbség intézménye, ami az unió tagállamaiban lehetővé teszi az első bejelentéstől számított egy éven belül a találmány eredeti elsőbbségi időpontjának megőrzését. A PUE-nek több mint 134 tagja van. Magyarország 1909 óta tagja az uniónak. A PUE revíziója a BUE-hez hasonlóan, rendszeresen megtörténik.
A Párizsi Uniós Egyezményhez tizenhat külön egyezmény kapcsolódik, melyek többségének Magyarország részese, vagy előírásait tagsági kötelezettség nélkül is alkalmazza. A témánkhoz kapcsolódó egyezmények a következők:
a nemzetközi szabadalmi osztályozásra vonatkozó, 1971. évi Strasbourgi Megállapodás, amely megkönnyíti a szabadalmak újdonságvizsgálatát a szabadalmak téma szerinti kategorizálásával;
az 1970. évi Washingtoni Szabadalmi Együttműködési Szerződés (PCT), amely egy bejelentéssel nemzeti szabadalmak egész sorának elindítását teszi lehetővé, egy nemzetközi újdonságvizsgálat és, kérésre, egy érdemi elővizsgálat után, elegendő időt biztosítva a bejelentőnek a nemzeti szabadalmak elindításához.
A számos regionális iparjogvédelmi együttműködés közül hazánk számára a legfontosabb az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE), amely 1973-ban, Münchenben jött létre a tagállamok között. Az aláíró államok megfelelő számának hiánya miatt nem lépett hatályba a Luxemburgi Egyezmény, amely a közösségi szabadalomnak teremtette meg a jogi lehetőségét. Ide tartozik még az 1975. évi Lipcsei Egyezmény a bejelentési alakiságok egységesítéséről és az 1976. évi Havannai Megállapodás az oltalmi okiratok kölcsönös elismeréséről.
Bár az ESZE nem közösségi jogszabály, az Európai Közösség és Magyarország társulási megállapodása, az ún. Európa Megállapodás előírja, hogy Magyarország iparjogvédelmi vonatkozású jogalkotása az ESZE-vel való jogharmonizáció szellemében történjék. Az ESZE-hez való zavartalan csatlakozás érdekében számos harmonizációs jogszabály megalkotása mellett dr. Vékás Gusztáv vezetésével a Magyar Szabadalmi Hivatalban elkészült az 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról.
Magyarországot jogharmonizációra kötelezi a szellemi tulajdonról az USA kormányával kötött 1993-as megállapodás is.
A számítógépi programok szabadalmazhatóságának kérdése közel harminc éve foglalkoztatja az egész iparjogvédelmi szakmát. A 60-as évek közepe táján az Amerikai Egyesült Államok elnöke rendeletben javaslatot tett a szabadalmi rendszer átalakítására abból a célból, hogy a számítógépi programok ne részesülhessenek szabadalmi oltalomban.
A javaslatot ugyan nem követte a szenátus jóváhagyása, de ettől kezdve az Amerikai Szabadalmi Hivatal elutasította a számítógépi programmal kapcsolatos legtöbb bejelentést.
Bírósági döntések sora vezetett arra az eredményre, hogy az Amerikai Szabadalmi Hivatal a szoftverrel kapcsolatos találmányok számára lehetővé tette a szabadalom megszerzését. Az 1980-as évek elejétől a szoftvervonatkozású bejelentések száma erőteljesen növekedni kezdett az Egyesült Államokban. Az igénypontokban ugyan nem lehetett matematikai algoritmusokat megfogalmazni, de ha a szoftvervonatkozású találmány kielégítette a szabadalmazhatóság újdonságra, hasznosságra és nem nyilvánvalóságra vonatkozó feltételeit, akkor szabadalmat kaphatott. 1996-ban az Amerikai Szabadalmi Hivatal megalkotott egy útmutatót a számítógép-vonatkozású találmányok elbírálásához, amely megkönnyítette a szoftvervonatkozású találmányok számára a szabadalomszerzést. Az útmutató hatására folyamatosan növekedett a szoftvervonatkozású szabadalmak száma az USA-ban. Egyes felmérések szerint az Amerikai Szabadalmi Hivatalban megadott szabadalmak száma megközelítőleg háromszorosa volt az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) által szoftvervonatkozású találmányokra adott szabadalmak számának. 1999-ben az Európai Szabadalmi Hivatalnál addig bejelentett szoftveres szabadalmak száma már meghaladta a 13 000-et, igaz ezeknek nagy részét, több mint 70%-át Európán kívüli - elsősorban piacvezető amerikai és japán - cégek jelentették be. Az Egyesült Államokban jelenleg több mint 40 000 olyan szabadalom van, amelyet szoftvervonatkozású találmányra adtak, és ez a szám évről évre növekszik.
A szoftvervonatkozású találmányok szabadalmazhatósági feltételei országonként változnak. Az Európai Szabadalmi Egyezményhez csatlakozott országok bírósági gyakorlata sem egységes. Ennek a dilemmának a feloldására keresi a választ az Európai Unió.
Az irányelvtervezet (az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó országok szabadalmazhatósági feltételeinek harmonizálására) előzményei
COM (2002) 92 final jelzéssel 2002. február 20-án az Európai Közösség Bizottsága egy irányelvtervezettel állt elő az Európa Parlament és az Európa Tanács részére a számítógéppel végrehajtott találmányok szabadalmazhatóságának tárgyában.
Az Európai Szabadalmi Egyezmény 52. cikkének (2) és (3) bekezdése értelmében egyebek mellett a számítógépes programok ,,mint olyanok" nem szabadalmazhatók.
Az Európai Bizottság 1997-ben a számítógéppel végrehajtott találmányok szabadalmazása mellett foglalt állást.
1999-ben az Európai Bizottság célul tűzte ki a tagországok törvényeinek harmonizálását egy irányelv formájában az eltérő bírósági gyakorlat és az annak nyomán keletkezett jogi bizonytalanság megszüntetése végett. Kezdeményezték azt is a szerződő államok, hogy az Európai Szabadalmi Egyezmény 52. cikkének a (2) c) bekezdéséből töröljék a számítógépes programokat a nem szabadalmazható találmányok listájáról.
1999-re a vita a harmonizáció jellegéről egyre nagyobb méreteket öltött. Növekedett a szoftverszabadalom iránti igény a kis- és közepes méretű vállalkozások körében. Ezzel egy időben egyes ipari körök kérték a szoftverszabadalmazhatóság körüli ellentmondások felszámolását.
2000.
október 19-én az Európa Tanács egy vitaindító iratot tett közzé ,,Számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatósága" címmel, amely a világhálón az alábbi címen érhető el:
http://europa.eu.int/comm/internal_market/en/indprop/
softpaten.htm
A vitairat felvetette, hogy szükséges-e a közösségi szintű harmonizáció, s ha igen, akkor milyen szinten és milyen feltételekkel. Adalékul az ESZH jogesetei szolgáltak, amelyek tükrözték a jelenlegi helyzetet, és amelyek segítséget nyújtottak a harmonizáció módjának megtalálásában.
A felhívásra 1450 reagálás érkezett, amelyekből kiderült, hogy egyesek betiltanák, mások szigorúan korlátoznák a számítógéppel végrehajtott találmányok szabadalmaztatását. Akadtak olyan reakciók is, amelyek a jelenlegi jogi helyzetre és az ESZH ítélkezési gyakorlatára alapozva sürgették a harmonizációt. Különböző európai szervezetek is kifejtették álláspontjukat, és egyebek közt hangsúlyozták, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem használ a befektetéseknek, a versenynek, a kereskedelemnek és a munkaerőpiacnak. A válaszokból az is kiderült, hogy a kis és közepes vállalkozások a szoftverek védelmét elsősorban a szerzői jogban látják, a szabadalmaztatás lehetőségeit pedig csak kevéssé ismerik. A reagálások és a következtetések helye az interneten:
(http://europa.eu.int/comm/internal_market/en/indprop/
softpatanalyse.htm).
A bizottság a harmonizációs munka elvégzése során fokozott figyelmet szentelt fő kereskedelmi partnereinek a szabadalmazhatóság kérdésében kialakult gyakorlatára. Különösen fontos volt számukra az USA-ban és Japánban kialakult jogi helyzet. Az üzleti módszerek és az elektronikus kereskedelem terén az USA szabadalmazhatósági gyakorlatának jelen helyzetét a bizottság tagjai eltérően értékelték.
Japánban is - az európai helyzethez hasonlóan - a találmányokban rejlő feltalálói tevékenységnek egy jelentősen előremutató, alkotó, természeti törvények szerint hasznosuló műszaki elgondolásnak kell lennie.
Az USA-ban minden olyan találmányt, amely számítógépet és azon futtatott szoftvert használ valamilyen praktikus célra, a TRIPS-egyezményben említett technika részének tekintik.
Az USA-ban e találmányoknak meg kell felelniük a hasznosság mellett az újdonság, feltalálói tevékenység feltételeinek, de a találmány feltalálói tevékenységi vizsgálatánál nem követelmény a műszaki hozzájárulás a technika adott szintjéhez képest, s ezzel az üzleti módszerek előtt megnyílik a lehetőség a szabadalmazhatóságra.
Az USA-ban egyebek mellett a számítógépes vonatkozású találmányok liberálisabb szabadalmaztatási feltételeinek köszönhetően a monopolizált üzleti lehetőségek reményében a szoftveripar hatalmas növekedési pályát írt le. A számítógépes programgyártók, különösen a kis- és közepes méretű vállalkozások, valamint a független szoftverfejlesztők nagy számban éltek a lehetőségeikkel, és közülük sokan igazán nagy cégekké fejlesztették vállalkozásaikat.
Európában is megfigyelhető növekedés a szoftveriparban, de ez az USA-ban tapasztaltakhoz képest nem számottevő.
"A számítógépes programok szabadalmazhatóságának gazdasági hatása" (The Economic Impact of Patentability of Computer Programs) címmel az interneten közzétett tanulmány sürgeti, hogy az ESZH a harmonizáció érdekében törölje ,,a számítógépes programok mint olyanok" kizáró kitételt a szabadalmazhatósági feltételek közül, ettől remélve a szoftverszabadalmak számának növekedését az Európai Szabadalmi Hivatalban. A tanulmány a harmonizációt különben az ESZH joggyakorlatának alapján képzeli el.
Az Európai Szabadalmi Egyezmény (ESZE) 52. cikkének (1) bekezdése a szabadalmazhatóságot - megfogalmazási különbségeket leszámítva a tagállamokkal lényegében megegyezően - az újdonságban, a feltalálói tevékenységben és az ipari alkalmazhatóságban határozta meg.
Az ESZE 52. cikkének (2) bekezdése egyebek mellett a számítógépes programokat "mint olyanokat" kizárja a szabadalmazhatóságból.
Az Európai Szabadalmi Hivatal Fellebbezési Tanácsa minden találmány szabadalmazhatósága alapfeltételének tartja, hogy egy találmány rendelkezzen műszaki jelleggel. Az ESZE és annak végrehajtási szabályzata nem határozza meg e ,,műszaki jelleg" fogalmát, azonban az ESZE gyakorlatában elfogadottnak tekintik a német Legfelsőbb Bíróság 1969. március 27-i ,,Vörös galamb" (Rote Taube) ügy döntése szerint, hogy egy találmány akkor műszaki jellegű, ha egy okozatilag áttekinthető eredmény eléréséhez uralkodó természeti erőket alkalmaz.
A német Szabadalmi Bíróság egy 1965. január 15-i ítélete szerint műszaki az irányított természeti erők és a tervszerűen kihasznált természeti jelenségek hatása.
Egy számítógépes program valójában a számítógépen elvégezhető műveletekből áll. Ezek a műveletek egy algoritmust képeznek, ez adja a programot. Egy ilyen algoritmus meghatározható logikai, matematikai eszközökkel, anélkül, hogy bármilyen fizikai dologhoz kapcsolódna. Lehetséges, hogy az algoritmus a gyakorlati felhasználása során sokféle, egymástól merőben eltérő területeken fejt ki működést, és különféle hatások érhetők el vele. Ezért egy, a fizikai valóságtól elkülönült elméleti valóságként létező algoritmus hatásaira nem lehet következtetni. Az algoritmus tehát valójában nem műszaki dolog, és mivel önmagában nincs műszaki jellege, ezért nem tekinthető szabadalmazható találmánynak. Ez a megállapítás érvényes az USA-ban is, mivel az Amerikai Szabadalmi Hivatal sem ad szabadalmat az algoritmusokra mint olyanokra.
A találmányok műszaki jellegének fontosságát hangsúlyozza A szellemi tulajdon kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS, 1993) burkolt formában, amikor 27. cikkének (1) bekezdése leszögezi, hogy szabadalom a technika bármely területére bármilyen találmányra adható, amennyiben új, szakember számára nem nyilvánvaló és iparilag alkalmazható. Az egyezmény 27. cikkének (3) bekezdése tartalmaz a szabadalmazhatóságból kizárt találmányokra vonatkozóan egy felsorolást, de nem említi meg ezek között a számítógépes programot.
A TRIPS-egyezmény elsősorban a szerzői jog és az iparjogvédelem kereskedelemmel kapcsolatos szabályait rögzíti. Jelentős szerepe van a szellemi tulajdon vonatkozásában megszerezhető jogok terén mutatkozó egységesítési törekvések előremozdításában.
Az ESZH Fellebbezési Tanácsa és a tagországok bíróságai szerint egy számítógép által megvalósított találmányt szabadalmazhatónak kell tekinteni, ha van műszaki jellemzője, azaz ha a technika valamely területéhez tartozik. A fentiekből következik, hogy a ,,mint olyanokra" kizárás ezekre az esetekre nem vonatkozik.
Az ESZH Fellebbezési Tanácsa "Számítógépes program termék I és II" (Computer program product I and II) ügyekben hozott T0935/97 és T1173/97 határozataiban fogalmazódott meg, hogy a szabadalmazhatóságból kizártnak csak azokat a számítógépes programra vonatkozó találmányokat tekinti, amelyeknek nincs műszaki jellemzője.
Az ESZH Fellebbezési Tanácsa szerint az ESZE 52. cikkének (2) bekezdése alapján az ,,üzleti módszerek", az ,,információ megjelenítése" vagy az ,,esztétikai alkotások" mint olyanok ki vannak zárva a szabadalmazhatóságból mindaddig, amíg ezeknek műszaki jellege nincs. Mihelyt műszaki jellegük van, rájuk a kizárás nem áll fenn.
Érdekes és az előzőekkel ellentétesnek látszó döntés a ,,Nyugdíjakat ellenőrző rendszer" (Controlling pension benefits system) 2000. 09. 08-án hozott T-0931/1995 jelű ügyben hozott határozat, amely kimondja, hogy minden program, ami egy számítógépen fut, definíciója szerint műszaki jellegű, mivel a számítógép egy gép, és egy gép vezérlése - akár program által - műszaki feladat, s így képes megfelelni a szabadalmazhatóság ezen előfeltételének.
Az előző megállapításokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a számítógéppel megvalósított találmányok futtatás közben rendelkeznek műszaki jelleggel, de például tárgyi vagy forráskód formában nem. A számítógéppel végrehajtott találmányok azon formái, amelyek nem rendelkeznek műszaki jelleggel az ESZE 52. cikkének 2. bekezdése alapján nem szabadalmazhatók.
Az ESZH Fellebbezési Tanácsa azonban az említett ,,Számítógépes program termék I és II" (Computer program product I and II) ügyekben hozott T0935/97 és T1173/97 határozatában leszögezte, hogy ha egy program egy programhordozón rendelkezik azzal a képességgel, hogy lefuttatva egy számítógépen műszaki hatást fejtsen ki, akkor az ilyen program, amely önmaga által meghatározott, nem kell, hogy ki legyen zárva a szabadalmazhatóságból. Ez a gondolat a találmányok oltalmi körének az igénypontokban való megjelenítésével kapcsolatban került megfogalmazásra.
Az említett kijelentés nagy lépésnek tekinthető abban az irányban, hogy egy programot csak önmaga által meghatározva is szabadalmazhatónak lehessen tekinteni, akár egy fájlként vagy rekordként egy lemezen vagy más programhordozón tárolva, illetve egy jelsorozat formájában.
Az eddigiek alapján látható, hogy az ESZH Fellebbezési Tanácsai által hozott precedensértékű döntések a számítógéppel végrehajtott találmányok szabadalmazhatósága kapcsán enyhén szólva összetett képet mutatnak, az ESZE értelmezése változik, és a döntések nem mutatnak koherens gyakorlatot. A helyzetet bonyolítja az a tény, hogy az európai szabadalmakat az ESZH egységesített szabályai alapján egy központosított eljárásban keletkezteti, amely jog lesz a tárgya a nemzeti szabadalmi törvényeknek az ESZE-hez tartozó országokban. A tagországok nemzeti törvényei egymással és az ESZE szabályaival a szabadalmazhatóság vonatkozásában elvileg egységesek, de a részletes értelmezés - tekintettel az európai szabadalom és a nemzeti szabadalom értelmezéseire - a nemzeti bíróságok kizárólagos joga.
A nemzeti bíróságok és az ESZH fellebbviteli testületei figyelembe vehetik egymás döntéseit, de mások döntése számukra nem kötelező érvényű. A döntéshozó testületeknek az a feladata, hogy a kötelező érvényű precedenseseteket figyelembe véve megtalálják határozataikban az összhangot saját törvényi tradícióikkal. Ez a helyzet vezetett és a továbbiakban is vezethet az ESZE eltérő értelmezéséhez bizonyos típusú találmányok esetén.
Két tagországban, Németországban és az Egyesült Királyságban a számítógéppel megvalósított találmányok területén az ítélkezés gyakorlata más-más irányban fejlődött. Ezek az országok érdekes módon a szabadalmazhatóság fontos kérdéseiben különböző gyakorlatot valósítottak meg. A többi tagország bíróságainak ez a helyzet, a harmonizáló szabályok hiányában tág teret enged az ítélkezésben ezen a területen, ami jogi bizonytalanságot eredményez a peres esetekben a nyilvánosság és a szabadalomban érintettek számára. Az ESZH-val ellentétben az Egyesült Királyságban egy üzleti módszer vagy egy szellemi alkotás számítógéppel megvalósítva akkor sem számít szabadalmazhatónak, ha a technika állását meghaladó úgynevezett műszaki hozzájárulással is rendelkezik. Ezt támasztják alá az [1989] RPC 569 jelű, valamint az [1993] RPC 427 és az [1991] RPC 463 jelű döntések. Ezzel ellentétben a német joggyakorlat azt az üzleti módszert, amelynek van műszaki jellege, még akkor sem zárta ki a szabadalmazhatóságból, amikor kiderült, hogy az egyetlen hozzájárulás a technika állásához nem műszaki jellegű. Az ilyen jogi értelmezések nyithatják meg az utat a szabadalmazhatóság jelentős mértékű kiterjeszthetőségéhez. A vonatkozó esetek a [1999] GRUR 1078 és a [2000] GRUR 930.
A törvényi védelem bizonytalansága és divergenciája valós negatív hatást gyakorol a befektetési döntésekre, a javak szabad áramlására az EU belső piacán. A legnyilvánvalóbb példája ennek, amikor egy termék az adott államban védelmet élvez, de egy másikban nem (erről le kell mondania a jogosultaknak).
Ebben a helyzetben a versenykörnyezet az érintett innovatív termékekre radikálisan különböző lesz attól függően, hogy hol van és hol nincs védelmük. Az engedély nélkül készült másolatok áthaladása egy, a védelmet megtagadó országokból egy, a védelmet fenntartó országba az EU belső határain nem lesz lehetséges. A cégeknek - a termelési és értékesítési lehetőségeken felül - döntéseikben valószínűleg a helyi hatóságok által biztosított szabadalomjogi védelmet is figyelembe kell venniük.
Megállapítható, hogy az Európai Szabadalmi Hivatalnak nincs befolyása a nemzeti hivatalokban folyó joggyakorlatra. A divergenciát tehát az eltérő nemzeti bírósági gyakorlat idézi elő. Egyazon "szabadalomcsaládba" tartozó szabadalmak tehát nemzetenként a védelem legkülönbözőbb formáját ölthetik.
A Német Legfelsőbb Bíróság 2001. október 17-én kibocsátott X ZB 16/00 BGH jelű döntése tisztázza az előbbi helyzetet, és alátámasztja az ESZH Fellebbezési Tanácsának és jelen irányelvnek az állásfoglalását, mely szerint a feltalálói tevékenység alapfeltétele a műszaki hozzájárulás a technika állásához. Ez a határozat lett a harmonizáció egyik alappillére.
Egy további számottevő különbsége a szabadalmazhatósági kritériumoknak az a bizonytalanság, ami az igénypontok lehetséges formái körül alakult ki.
Amíg az Egyesült Királyság és Németország az ESZH Fellebbezési Tanácsa ,,Számítógépes program termék I és II" ügyekben hozott T0935/97 és T1173/97 határozataiban levő döntésével összhangban engedi a programtermék típusú igénypontokat, addig ezt a gyakorlatot a többi tagország egyelőre nem követi.
Az irányelv elemei
Az irányelvtervezet 11 cikkből áll. Az 1-5. cikkek érintik közvetlenül a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatósági feltételeit.
Az 1. cikk kijelöli az irányelv alkalmazási területét:
"Ez az irányelv a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatóságának szabályait határozza meg."
A 2. cikk két alapfogalmat definiál.
"a) Számítógéppel megvalósított találmánynak tekintendő az a találmány, aminek a működéséhez számítógép, számítógép-hálózat vagy egyéb programozható eszköz használata szükséges, valamint amelynek van új jellemzője, amely részben vagy egészben számítógépes programban vagy programokban realizálódik.
b) A technikai hozzájárulás egy olyan hozzájárulás a technika állásához, amely műszaki területre esik, és ami nem nyilvánvaló a szakmában járatos embernek."
(A definíció következménye, hogy az irányelv alkalmazási területén a találmány újdonságát nem szükségszerűen kell, hogy technikai jellemző biztosítsa. A technikai hozzájárulás megléte nem az újdonságvizsgálat, hanem a feltalálói tevékenység során vizsgálandó.)
A 3. cikk a számítógéppel megvalósított találmányt a technika egyik területének tekinti.
"A tagországoknak biztosítaniuk kell, hogy a számítógéppel végrehajtott találmányokat úgy tekintik, hogy azok a technika egyik területéhez tartoznak."
(A 3. cikk a TRIPS-egyezményre reflektál, mivel a számítógéppel megvalósított találmányokat a technika részének és szabadalmazhatónak is tekinti, újdonság, feltalálói tevékenység valamint ipari alkalmazhatóság megléte esetén. Egy, fizikai környezet hiányában definiált algoritmus azonban nem tartozik a számítógéppel megvalósított találmányok körébe, és nem esik a technika egyetlen területére sem.)
A 4. cikk a szabadalmazhatóság feltételeit fogalmazza meg.
1. "A tagországoknak biztosítaniuk kell, hogy egy számítógéppel megvalósított találmány szabadalmazható legyen, amennyiben kielégíti az ipari alkalmazhatóság, az újdonság feltételeit, és tartalmaz feltalálói tevékenységet."
(Ez a megfogalmazás az Európai Szabadalmi Egyezmény 52 (1) szerinti követelményeknek felel meg.)
2. "A tagországoknak biztosítaniuk kell, hogy a feltalálói tevékenység feltétele azt jelentse, hogy egy számítógéppel megvalósított találmánynak technikai hozzájárulást kell biztosítania a technika állásához képest."
[Ez a meghatározás nem helyettesíteni, hanem pontosítani kívánja a (2. cikknél alkalmazott definició segítségével) az Európai Szabadalmi Egyezmény 56. cikkében megfogalmazottakat. Ezeknél a találmányoknál a korábbiakkal ellentétben lehet nem technikai is a hozzájárulás. Ha a hozzájárulás kizárólag nem technikai jellegű, akkor a találmányt úgy kell tekinteni, mint amelyik nem teljesíti a feltalálói tevékenységre vonatkozó feltételt, még akkor is, ha a nem technikai hozzájárulás nem nyilvánvaló.]
3. "A technikai hozzájárulást azáltal kell megállapítani, hogy van-e különbség az igényponti jellemzők által oltalmazott - akár technikai és nem technikai jellemzőkkel jellemzett - találmány alkalmazási területe mint egész és a technika állása között."
[Az ESZH Műszaki Fellebbviteli Tanácsának a "Nyugdíjakat ellenőrző rendszer" (Controlling pension benefits system) 2000. 09. 08-án hozott, T-0931/1995 jelű, valamint a T26/86-os ügyekben hozott döntései már tükrözik azt a felfogást, hogy a műszaki hozzájárulás vizsgálatánál a találmányt mint egészet kell tekinteni. További tanulság az is, hogy a műszaki hozzájárulásnál nem kell súlyozni, hogy a műszaki vagy a nem műszaki jellemzők járulnak-e hozzá nagyobb mértékben a találmány sikeréhez. Mindezekből következik, hogy az Európai Szabadalmi Egyezmény 52. cikkének 2. pontja alá eső kizárások elvesztik érvényüket, ha egy adott találmány (például egy üzleti módszer) nem nyilvánvaló műszaki hozzájárulást valósít meg. Egy további logikus következménye ennek a megközelítésnek, hogy egy érvényes szabadalmi igénypont mind technikai, mind nem technikai jellemzőket tartalmazhat, de nem lehetséges tisztán nem technikai jellemzők monopolizálása elkülönítetten a technikai jellemzőktől. Fontos tény, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal Fellebbezési Tanácsa a T208/84 jelű, úgynevezett "Vicom" ügy kapcsán már hosszú évek óta használja a "technikai hozzájárulás" fogalmát. A technikai hozzájárulás származhat:
a találmány alapját képező problémából, amelyet az adott találmány megoldott;
műszaki jellemzővel rendelkező eszközökből, amelyek a találmány alapját adó probléma megoldását képezik;
a felvetett probléma megoldásánál megvalósuló hatásokból;
műszaki célok (megfontolások, tényezők) szükségességéből, amelyeket a számítógéppel megvalósított találmány az adott jellemzőkkel elér.]
Az 5. cikk az igénypontok lehetséges fajtáit határozza meg.
"A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a számítógéppel végrehajtott találmányok termékként legyenek oltalmazhatók, oly módon mint programozott számítógép, programozott számítógépes hálózat vagy más programozott berendezés, illetve eljárásként, amelyet egy számítógép vagy számítógépes hálózat vagy más programozott berendezés szoftver futtatása során hajt végre."
[A TRIPS-egyezmény 27 (1) cikkével összhangban a számítógéppel végrehajtott találmányokra is lehet termék, illetve eljárás formájában oltalmat kapni. Látható, hogy a várakozásokkal ellentétben, magukra a programokra mint olyanokra, vagy azok bármely hordozón tárolt formájára nem lehet szabadalmat kapni.]
A 6. cikk a számítógépes programok szerzői jogi védelmét tárgyalja. A többi cikk előírja az irányelv életbelépése után az irányelv hatásainak figyelését, a felmerülő problémákra vonatkozó beszámolás kötelezettségét, majd meghatározza az irányelv végrehajtása és érvénybelépése körülményeit, címzettekként a tagállamokat tüntetve fel.
Konferencia az irányelvjavaslatról
Az IBC Global Conferences Brüsszelben, a Renaissance Hotelben rendezett konferenciát 2002. június 19-én az irányelvtervezetről. A konferencián az Európai Unió, az európai szabadalmi hivatalok szakemberei, valamint cégek és szabadalmi irodák képviselői vettek részt. A Magyar Szabadalmi Hivatalt Hámoriné Gál Éva képviselte, aki a számítógéppel megvalósított találmányok elbírálója. Az általa készített beszámoló kitér az irányelvtervezettel kapcsolatos bírálatokra, javaslatokra is. A hozzászólók közül Peter Hayward a UK Patent Office részéről - az Egyesült Királyság kormányának véleményét tolmácsolva - egyebek között kifejtette, hogy az irányelvtervezet nem teremt feltétlenül tisztább és átláthatóbb helyzetet a szoftveres cégek számára.
Keith Beresford, Londonban működő európai szabadalmi ügyvivő szerint a számítógéppel végrehajtott találmányok szabadalmasaival szemben elkövetett jogsértések tipikus formája a szabadalmazott eljárást megvalósító program gyártása és forgalmazása. A jogsértéssel szembeni fellépés egyik lehetséges eszköze az adathordozóra vonatkozó igénypontok engedélyezése, vagy a szabadalmazott eljárást megvalósító program engedély nélküli gyártásának és forgalmazásának jogszabállyal való megtiltása. Nem értett egyet az irányelv legfontosabb gondolatával, mivel szerinte a feltalálói tevékenységre vonatkozó vizsgálat nincs összhangban a számítógéppel megvalósított találmányok és egyéb találmányok esetében. Az általa felhozott példa a pénztárgép volt, amely megjelenése idején szabadalmazható volt, pedig egy jól ismert üzleti módszert, a pénz begyűjtését és regisztrálását valósította meg. Az üzleti tárgyú szoftverek a pénztárgéphez hasonlóan számítógépesítik az ismert vagy az új üzleti módszereket.
Fritz Teufel, az IBM németországi iparjogvédelmi vezetője szerint kérdéses, hogy az irányelv elősegíti-e a szoftverfejlesztést, és hogy a meglévő, szoftver tárgyú szabadalmak túl fogják-e élni az irányelvet. Szerinte az irányelv 2. cikk (b) bekezdéséből el kellene hagyni a nem nyilvánvalóságra vonatkozó követelményt, mivel a 4. cikk (3) pontja szerint a technika állására vonatkozó hozzájárulást az igénypont egészére, műszaki és nem műszaki jellemzőire együtt kell vizsgálni.
Jacques Combeau, európai szabadalmi ügyvivő a javaslat céljait az ESZE módosításában látja lehetségesnek, nem pedig az irányelvek bevezetésében.
Összefoglaló gondolatok
A számítógépi programok mint szellemi termékek védelmének a dolgozatban említett három módja kiegészíti egymást, a technikai védelem jellegétől függő hatékonyságú gátat szabva a felhasználók közötti másolatok terjedésének. A szerzői jog jogi eszközökkel igyekszik akadályozni a törvénytelen másolás sokféle formáját, és ezáltal a szoftvergyártó cégeket is önálló munkán alapuló termékek előállítására ösztönzi, de nem képes megvédeni a program alapját képező, találmány szintű megoldásokat. Az erre vonatkozó védelmet a szabadalom biztosítja. A számítógéppel megvalósított találmányok vonatkozásában az Európai Unión belüli, egymástól eltérő szabadalmazhatósági feltételek harmonizálására tett kísérlet a fentiekben bemutatott irányelvjavaslat. Az irányelvjavaslat lényege, hogy a feltalálói tevékenység vizsgálatánál csak a műszaki hozzájárulást tartalmazó találmány legyen szabadalmazható, és ahol a hozzájárulás nem műszaki jellegű, ott ne lehessen szabadalmat adni. A számítógéppel megvalósított találmány mint szellemi termék védelmének tehát korlátja van. Hiába új, nem nyilvánvaló és iparilag alkalmazható egy ilyen találmány, attól még nem feltétlenül szabadalmazható. A számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmazhatóságának lehetőségeit döntő mértékben sikerült növelni a fellebbviteli és a bírósági gyakorlat tapasztalatai alapján az elmúlt harminc évben az USA-ban és Európában is. A szabadalmazhatóság feltételeinek alakulása és a bírósági gyakorlat kölcsönhatásának minden bizonnyal lesz még folytatása.
Az irányelv megalkotói a szabadalmazhatósági feltételek harmonizációját - mint fő céljukat - valószínűleg elérik. Egy erős, átlátható szabályok alapján keletkezett kizárólagos joghoz lehet általuk jutni az irányelv alkalmazásával. Ez a helyzet remélhetőleg ösztönzést ad az innovációnak, a befektetéseknek és a versenynek. Az USA szoftveriparának sikereit tekintve azonban valószínű, hogy az irányelv nem fogja maradéktalanul beváltani a hozzá fűzött reményeket. Európa az iparág lemaradását feltehetőleg csak bátor kezdeményezésekkel lesz képes behozni. Minden bizonnyal szükség lenne olyan gyorsan megszerezhető, kizárólagos jogra a szoftvertermékek vonatkozásában, amelyik jobban igazodik - az oltalmi időt tekintve is - ezen termékek piacon eltöltött néhány esztendős keresettségi idejéhez.
Ebben az oltalmi formában a használati mintához hasonlóan nem lenne szükség az újdonság vizsgálatára az oltalom megadása előtt, és a nem nyilvánvalóság kérdésében az irányelv szigorú technikai hozzájárulást követelő előírását is - a használati minta példája nyomán - valamivel enyhébb - az USA jogi felfogásával rokon - oltalmazhatósági szabályozásra lehetne felváltani, lehetővé téve ezzel - a TRIPS-egyezmény szellemében - globalizálódó világunkban a legerősebb gazdasággal rendelkező országhoz hasonló védelmet a számítógépi programok mint szellemi termékek számára, amennyiben ezek egy találmány részét képezik.
A gyorsabb és könnyebb oltalomszerzés reményében minden bizonnyal - az USA-hoz hasonlóan - nagyobb mértékben növekednének Európában is a szoftveriparba áramló befektetések. Az oltalom idejének a 20 évnél lényegesen rövidebb időre történő változtatásával, a monopólium piackorlátozó, káros szerepét lehetne csökkenteni, megőrizve a monopólium befektetéseket ösztönző hatását.
Az új oltalmi forma oltalmazhatósági feltételeinek és oltalmi idejének helyes megválasztása optimális helyzetet teremthet Európa szoftveripara számára, megnyitva ezzel a lehetőséget az iparág felzárkóztatásához.
Felhasznált irodalom
A szerzői jogi törvény magyarázata; szerk.: Gyertyánfy Péter, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000
Dr. Ficsor Mihály: Szerzői jogi törvény; VIVA Média Holding, Budapest, 1999
Dr. Hajdú Tamásné: A szoftverrel kapcsolatos találmányok szabadalmi oltalmának helyzete I.; Iparjogvédelmi Szemle, 103. évf., 1. sz. 1998. p. 10-14.
Dr. Hajdú Tamásné: A szoftver - Erősebb szabadalmi oltalmat Európában; Iparjogvédelmi Szemle, 103. évf., 2. sz. 1998. p. 25-26.
Dr. Hajdú Tamásné: A szoftverrel kapcsolatos találmányok szabadalmi oltalmának helyzete II.; Iparjogvédelmi Szemle, 103. évf., 6. sz. 1998. p. 14-19.
Lontai Endre: Szellemi alkotások joga (Magyar polgári jog); Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1998
Munkácsi Péter: Hatályba lépnek a WIPO "Internet-szerződései"; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 107. évf., 2. sz. 2002. p. 59-60.
Dr. Palágyi Tivadar: A szabadalmazhatóság megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában; Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 107. évf., 2. sz. 2002. 43-49.
Dr. Sili Dóra: A szoftver jogi szabályozása; Iparjogvédelmi Szemle, 104. évf. 6. sz. 1999. p. 1-15.
Commission of the European Communities; Proposal for a directive of the European Parlament and of the Council on the patentability of computer-implemented inventions; 2002/0047 (COD), Brussels, 20.02.2002. COM (2002) 92 final
"The Economic Impact of Patentability of Computer Programs" 19 October 2001; Report to the European Commission by Robert Hart, Peter Halmes and John Reid on behalf of Intellectual Property Institute, London;
http://europa.eu.int/comm/internal_market/en/indprop/studyintro.htm
Lábjegyzet:
* A Magyar Szabadalmi Hivatal felsofokú iparjogvédelmi tanfolyamára készített szakdolgozat szerkesztett változata.