Szemle - 2002. 10.

Válógatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből

---

A "DIGIMON" rajzfilmfigurákhoz
fűződő szerzői jogok

Filmalkotás látványterveinek szerzői jogi védelme

A közösségi jogszabályok magyar fordításainak
szerzői jogi védelme

---

A "DIGIMON" rajzfilmfigurákhoz
fűződő szerzői jogok

A Vas Megyei Bíróság megkeresése

SZJSZT 17/02

A Vas Megyei Bíróság által feltett kérdések

1. Az eljárás adatai szerint védjegyoltalom alatt álló "DIGIMON" megjelölés, illetve ezzel összefüggésben az áru csomagolásán látható karakterek a "DIGIMON" rajzfilmfigurákhoz fűződő szerzői jogokkal összefüggésben az áruk megvásárlásával a vádlottak megsértették-e az 1999. évi LXXVI. törvény 16. § (3) bekezdésében írt tilalmat, vagy pusztán a védjegy jogosulatlan használata történt?
2. Szíveskedjenek megállapítani a Btk. 329/A §-a illetve 329/D §-a szerinti vagyoni hátrány összegét, valamint azt, hogy a vádlottak önállóan is okoztak-e vagyoni hátrányt, vagy csupán azt az eladó okozta?
3. Szíveskedjenek közölni azt, hogy a szükséges engedélyek beszerzése során, a vámeljárás keretében mi lett volna a követendő eljárás?
4. A Szakértő Testület egyéb megállapításait is szíveskedjenek rögzíteni.

1. Az SZJSZT eljárásának jogi alapja

Az SZJSZT a jelen ügyben szakvéleményt adhat a szerzői jogról szóló, módosított 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 101. § (1) bekezdése,¹ valamint a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése,² továbbá (2) bekezdése3 alapján, mert a megkereső bíróság által feltett kérdések szerzői műveken fennálló vagyoni jogok létével, illetve felhasználási jog gyakorlásával kapcsolatos kérdéseknek minősülnek. E jogok adott esetben ugyanazon a védelmi tárgyon iparjogvédelmi jogokkal párhuzamosan állnak fenn, ezért az eljáró tanács kitérhet az iparjogvédelmi jogok fennállására, illetve megsértésére is.

2. Az eljáró tanács által vizsgált iratok

Az eljáró tanács áttekintette a Szombathelyi Városi Bíróság előtt B. 983/2001. számon, valamint a Vas Megyei Bíróság előtt Bf. 153/2002. számon folyó büntető eljárásnak a megkereső végzéshez (Bf. 153/2002/4.) mellékelt iratait, amelyekből a vizsgálat tárgyát képezték különösen:

- a szerzői, illetve védjegyjogosult jogi képviselője útján tett, a VPKBP-nek címzett feljelentése;
- a VPKBP előtt folyt nyomozati eljárás iratai (Bü 10256/2001), továbbá a vámfelügyeleti eljárás iratai (4558/2001.);
- a vámeljárás iratai;
- a B. 1391/2001/1. sz. ügyészi vádindítvány;
- a B. 1391/2001/2. sz. ügyészi végindítvány;
- a B. 983/2001/10. sz. I. fokú ítélet;
- a B. 1391/2001/2-I. sz. ügyészi fellebbezés;
- az ügyészi fellebbezéshez fűzött pro domo;
- a fellebbezési tárgyalási jkv. (Bf. 153/2002/4).

3. Az eljáró tanács válaszai

3.1. Az 1. kérdésre adandó válasz

3.1.1. A jogsértőnek állított árut vámfelügyelet alá vonták, tehát a jellegzetes alak (Digimon-karakterek és -figurák) belföldi kereskedelmi hasznosítása [Szjt. 16. § (3) bekezdés] még nem történt meg.
3.1.2. Mivel a szerzőt megillető terjesztési jog magában foglalja különösen (...) a műpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalát, a vádlottak azáltal, hogy a gazdasági társaságuk a jogsértőnek állított árut az országba behozta, megsértették a szerzői jogosult Szjt. 23. § (2) bekezdése szerinti terjesztési jogát.
3.1.3. Az eljáró tanács megállapítja, hogy ha egy cselekmény nem meríti ki a kereskedelmi hasznosítás fogalmát, az egyben - ha ennek törvényi feltételei megállnak - más felhasználási cselekménynek, adott esetben terjesztésnek minősülhet.

A megállapítások részletes indokai

A válasz abból indul ki, hogy az áruk (rágógumi) csomagolásán látható "karakterek" és figurák az Szjt. 1. § (1) bekezdés, (2) bekezdés h) pontja és (3) bekezdése szerint minősülő, szerzői jogi védelem alatt álló művet képeznek.
Az Szjt. 1. § (1) bekezdés rögzíti a szerzői jogi védelem általános, mű-fajtától független szabályát. "Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat."
Az Szjt. 1. § (2) bekezdése példálózó felsorolást tartalmaz, amelyben kifejezetten szerepelnek a véleménnyel érintett művek: "(2) Szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen: (...)
h) a rajzolás, festés, szobrászat, metszés, kőnyomás útján vagy más hasonló módon létrehozott alkotás és annak terve,(...)".
A "karakterek" és figurák által képzett mű esztétikai, minőségi színvonalával kapcsolatos kétségeket az 1. § (3) bekezdése oszlatja el: "A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől."
Az Szjt. 16. § (3) bekezdése alapján "a szerzőt megilleti a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak kereskedelmi hasznosításának és az ilyen hasznosítás engedélyezésének kizárólagos joga is." A kérdés az, hogy megtörtént-e a Magyar Köztársaság területén a kereskedelmi hasznosítás, amelyhez a történeti tényállás szerint a vádlottak nem rendelkeztek a feljelentő által szerzői jogosultként állított T. CO. (Japán) engedélyével.
A kereskedelmi hasznosítás fogalmát sem az Szjt., sem a törvény indokolása nem határozza meg, csak utal arra, hogy a korábbi szerzői jogi törvény bírói gyakorlatában alakultak ki ennek az ún. "merchandising" jognak az előzményei (pl. BH 1986/363.).
Az Szjt. részletes kommentárja (A szerzői jogi törvény magyarázata, KJK, 2000, szerk: Gyertyánfy Péter, a továbbiakban: KJK-magyarázat) szerint a kereskedelmi hasznosítás az eredeti, fő felhasználáson kívüli másodlagos, főleg reklám jellegű hasznosítás. Jelentheti a jellegzetes és eredeti alakok feltüntetését (...) pl. ruhadarabon (...) A megállapításból, a fogalom nyelvtani értelmezéséből és a jellegzetes alak védelmének jogpolitikai céljából (a szerzői jogosult részesítése a népszerűvé vált alak gazdasági hasznosításából, lásd ugyanott) az következik, hogy amíg egy jellegzetes alak képét tartalmazó áru belföldön nem került forgalomba, addig nem történhet meg a kereskedelmi hasznosítás sem (102. oldal).
A tényállás alapján a jogsértőnek minősített árut vámfelügyelet alá vonták, tehát a jellegzetes alak (Digimon-karakterek és -figurák) belföldi kereskedelmi hasznosítása még nem történt meg.
A szerzői jogi védelem alatt álló mű (itt: a Digimon-karakterek és -figurák) kereskedelmi hasznosításának folyamata azonban egyéb, szerzői jogilag releváns felhasználást is fed (lásd KJK-magyarázat, 102. oldal).
Az Szjt. 16. § (1) bekezdése szerint "a szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető."
A törvény 17. §-a tartalmazza a felhasználásnak minősülő cselekmények példálózó felsorolását: "A mű felhasználásának minősül különösen: a) a többszörözés (18-19. §), b) a terjesztés (23. §) (...). A többszörözés az Szjt. 18. § alapján a mű anyagi hordozón való - közvetlen vagy közvetett - rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár időlegesen, valamint egy vagy több másolat készítése a rögzítésről. E cselekményeket, tehát a szerzői jogi védelem alatt álló karakterek és figurák rögzítését és másolását nem a vádlottak végezték, és e cselekmény nem is a Magyar Köztársaság területén történt. A tényállás alapján a vádlottak a jogsértőnek állított, az engedély nélkül többszörözött szerzői művet "tartalmazó" árut egy külföldi vásáron választották ki, és egy külföldi eladótól (lásd a megkereső végzés 2. kérdését) vásárolták meg.
Az Szjt. 23. § (1) bekezdése szerint a szerző kizárólagos joga, hogy a művét terjessze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. (...) A (2) bekezdés szerint "a terjesztés magában foglalja különösen (...) a műpéldánynak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalát.
Megállapítható, hogy a vádlottak azáltal, hogy gazdasági társaságuk a jogsértőnek állított árut az országba behozta (megvásárolták) és vámkezelését kértek [lásd különösen EV okmány, vámfelügyelet elrendelő határozat (4658/2001), vámhivatal munkalapja (2002. 06. 15.), az eladó számlája (009547), vámbiztosítéki iratok és vámfizetés igazolása, vámügynöki megbízás], megsértették a szerzői jogosult Szjt. 23. § (2) bekezdése szerinti, a műpéldány másolata behozatalának engedélyezésében álló terjesztési jogát.
Vizsgálandó, hogy a kereskedelmi hasznosítási jogra, mint "speciális" vagyoni jogra vonatkozó rendelkezés alkalmazása nem zárja-e ki a felhasználási jogra, mint "általános" szerzői vagyoni jogra, illetve azon belül az egyik felhasználási módra történő hivatkozást. Más szóval, ha nem valósul meg a kereskedelmi hasznosítás, bekövetkezhet-e egyéb felhasználás? A válasz igen. Ennek indoka: a felhasználás és a felhasználási jog általános fogalma [Szjt. 16. § (1) bekezdés], az a tény, hogy az egyes felhasználási módokat is csak példálózóan sorolja fel a szerzői jogi törvény, végül pedig az, hogy kizáró rendelkezést az Szjt. nem tartalmaz.
Az eljáró tanács megállapítja, hogy ha egy cselekmény nem meríti ki a kereskedelmi hasznosítás fogalmát, egyben - ha ennek törvényi feltételei megállnak - más felhasználási cselekménynek, adott esetben terjesztésnek minősülhet.

3.2. A 2. kérdésre adott válasz

3.2.1. A Btk. 329/A § (1) bekezdése szerint nem szükséges tényállási elem a vagyoni hátrány okozása. A bűncselekmény a jogsértéssel, ha azt haszonszerzés végett követik el, bekövetkezik. A vádlottak forgalomba hozatali céllal kérték a jogsértőnek állított áruk vámkezelését. Ebből a haszonszerzési célzat nyilvánvaló.
3.2.2. A Btk. 329/A § (1) bekezdése és 329/D § (1) bekezdése szerint a vagyoni hátrány összege megegyezik legalább a szerzői és védjegyjogosultat illető, a szerzői jogi felhasználás és a védjegyhasználat fejében járó jogdíjjal (licenciadíjjal). Ennek megállapításához azonban nem elegendő a jogosult képviselőjének egyoldalú nyilatkozata az ún. minimum licenciadíjról, hanem az állítást alá kell támasztani olyan, lehetőleg a Magyar Köztársaság területére megkötött licenciaszerződéssel, amely a büntetőeljárással érintett időszakra nézve az állított módon meghatározott (forgalomtól és bevételtől független fix összegű díj) és az állított mértékkel azonos mértékű licenciadíjat tartalmaz.
3.2.3. Ha megállapítható a 3.2.1.szerint vagyoni hátrány, azt a Magyar Köztársaság területén megvalósult szerzői (és kapcsolódó jogok) megsértése, valamint iparjogvédelmi jogsértés miatt nem az eladó, hanem a vádlottak okozták. A vádlottak a szerzői jogosult terjesztési jogát (lásd 3.1.) és a védjegyjogosult kizárólagos védjegyhasználati jogát sértették meg (védjegybitorlás) azáltal, hogy a védjegyoltalom alatt álló megjelölést hordozó árukat az országba behozták (a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (Vt.) 12. § (1) bekezdése, és (2) bekezdés a) pontja útján alkalmazandó (3) bekezdés d) pont).
3.2.3. Az eladó is elkövetett a cselekmény elkövetési helyén alkalmazandó jog szerint mind szerzői jogi jogsértést, mind védjegybitorlást az engedély nélküli többszörözéssel (szerzői jogsértés) és azzal, hogy a védjegyoltalom alatt álló megjelölést elhelyezte az árun (engedély nélküli védjegyhasználat) és ezzel okozott is legalább a licenciadíj elmaradásában álló vagyoni hátrányt, de e cselekményeket nem a Magyar Köztársaság területén követték el, és nem tartoznak a jelen büntető eljárásra.

A megállapítások részletes indokai

A vagyoni hátrány bekövetkezését a két büntető tényállás utaló jellege folytán a szerzői jogi és védjegyjogi szabályok alapján kell megállapítani. A szerzői jogi, illetve védjegyjogosultat ért vagyoni hátrány nem csak akkor következik be, ha megtörténik a jogsértő áruk forgalomba hozatala és értékesítése. Mind a szerzői jogosultnak, mind a védjegyjogosultnak a kizárólagos joga lényegét jelentő engedélyezési jog alapján adott engedély (licencia) fejében jár a díj, és ha a díjazás elmarad, akkor a vagyoni hátrány bekövetkezik. Az állítást az alábbi jogszabályi rendelkezések támasztják alá:.

(Az Szjt.-ből:)
"16. § (1) A szerzői jogi védelem alapján a szerzőnek kizárólagos joga van a mű anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználására és minden egyes felhasználás engedélyezésére. E törvény eltérő rendelkezése hiányában a felhasználásra engedély felhasználási szerződéssel szerezhető.
42. § (1) Felhasználási szerződés alapján a szerző engedélyt ad művének a felhasználására, a felhasználó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni.
(2) A felhasználási szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg. A felhasználási szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény vagy más jogszabály az eltérést nem tiltja.
94. § (1) A szerző jogainak megsértése esetén - az eset körülményei szerint - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: (...)
e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését.
Az Szjt. indokolása és a KJK-magyarázat (437., 444., 445. oldal) is megállapítja, hogy "a törvény a gazdagodás visszatérítése iránti igényt tartja fenn, ami szükségképpen legalább a szerzőt megillető díjazás megfizetését eredményezi."

(A Vt.-ből:)
"12. § (1) A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára.
(2) A kizárólagos használati jog alapján a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ[ja a megjelölést]...
23. § (1) Használati szerződés (védjegylicencia-szerződés) alapján a védjegyoltalom jogosultja engedélyt ad a védjegy használatára, a használó pedig köteles ennek fejében díjat fizetni. (2) A használati szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg.
27. § (1) Védjegybitorlást követ el, aki a 12. §-ban foglalt rendelkezések megsértésével a védjegyet jogosulatlanul használja.
(2) A védjegyjogosult a bitorlóval szemben - az eset körülményeihez képest - a következő polgári jogi igényeket támaszthatja: (...)
e) követelheti a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítését;"
A gazdagodás és a licenciadíj viszonyáról a szerzői jogsértésnél írottak itt is értelemszerűen irányadók.
A licenciadíjat, amely szabad megállapodás tárgya, többféleképpen határozzák meg a gyakorlatban. A felek megállapodhatnak egyösszegű jogdíjban is, és köthetik a fizetendő jogdíjat például az egyes felhasználási/védjegyhasználati módokhoz, így
- a többszörözött, gyártott példányok (áruk) darabszámához függetlenül attól, hogy ezek terjesztése megtörténik-e,
- a ténylegesen értékesített áruk darabszámához,
- más díjmeghatározó tényezőhöz, például a forgalomba hozatalra kerülő áruk gyártói, nagykereskedelmi, vagy fogyasztói árához stb.
Elképzelhető az egyösszegű díj és a felhasználási/védjegyhasználati módhoz/mértékhez igazodó díj kombinációja is. Az egyösszegű díj lehet minimumdíj, amelyre forgalomarányos díjelem (royalty) épül. Az is lehet, hogy a szóban forgó, merchandising típusú felhasználásnál nem különítik el a szerzői és a védjegyhasználati jogdíjat, hanem azt egy összegben kalkulálják. A díjazással kapcsolatos ügyvitel egyszerűsítése és az ellenőrzés nehezen kivihető volta miatt az olyan tömegáruknál, mint a vád tárgyává tett cselekménnyel érintett rágógumi, csak az egyösszegű díjmeghatározás az életszerű. Egyoldalú állítás azonban nem elegendő az elmaradt jogdíj mértékének megállapításához. Az állítást megfelelően valószínűsíteni kell, erre például alkalmas lehet egy hatályos, a Magyar Köztársaság területére (is) vonatkozó, a jogsértéssel érintett jogosult(ak) és egy vagy több felhasználó/védjegyhasználó által kötött szerződés.

3.3. A 3. kérdésre adott válasz

3.3.1. Áruk behozatalával és belföldi értékesítésével foglalkozó gazdálkodó szervezettől és képviselőitől az alkalmazandó polgári jogi mérce szerint általában elvárható, hogy tudomással bírjanak arról, hogy az árukon elhelyezett megjelölés jogi oltalomban részesülhet. Ha a megjelölés nem egy egyszerű kereskedelmi név, hanem - mint a szóban forgó esetben - egy karakterekből és figurákból kombinált ábra - az elvárhatósági mércéhez az is hozzátartozik, hogy a kereskedőnek még inkább feltételeznie kell jogi oltalom meglétét. E megállapításban nem vette az eljáró tanács figyelembe azt a tényt, hogy a szóban forgó rajzfilmfigurák közismertnek tekinthetők-e.
3.3.2. Az a tény, hogy az árukon elhelyezett megjelöléshez nem kapcsolódott ún. jogkezelési (a jogosult személyét azonosító) adat, nem mentesítő jellegű, mert nem áll fenn általános jogi kötelezettség jogkezelési adat (Szjt. 96. §, Btk. 329/C §) feltüntetésére.
3.3.3. A sajátos megjelölést hordozó áruk behozatala során és belföldi értékesítése előtt a követendő eljárás az lett volna, ha a vádlottak az általuk képviselt gazdálkodó szervezet részére írásbeli ún. jogszavatossági nyilatkozatot kértek volna az eladótól arra nézve, hogy a megvásárolt áruknak a Magyar Köztársaságba történő behozatala és magyarországi forgalomba hozatala nem sérti harmadik személynek az árun elhelyezett megjelöléshez fűződő kizárólagos jogát. (Elképzelhető a nyilatkozat pozitív tartalommal is, ilyenkor az eladó kijelenti, hogy rendelkezik a szerzői jogosult /védjegyjogosult engedélyével a magyarországi forgalomba hozatalra nézve). Az említett nyilatkozatok egyébként egyszerűen rávezethetők az eladó számlájára, különösebb adminisztrációs terhet nem jelentenek.
3.3.4. A gyakorlatban a merchandising szempontból értékes jellegzetes alakok nemzetközi kereskedelmi hasznosítására kizárólagos értékesítő rendszert építenek ki, amelyben földrajzi régiónként feljogosítanak egyes gazdálkodó szervezeteket arra, hogy a jellegzetes alak kereskedelmi hasznosítását, és ha védjegyoltalom is fennáll, egyben a védjegy használatát - rendszerint előre kidolgozott "tarifa" alapján - engedélyezzék.

3.4. A 4. kérdésre adott válasz

Az eljáró tanács a fentieken kívül megállapítja, hogy a rendelkezésre álló iratokból a feljelentésen kívül nem állapítható meg bizonyossággal annak a szerzői jogosultnak a személye, aki/amely a Magyar Köztársaság területére a merchandising engedélyezési joggal rendelkezik. [A védjegyjogosult személyét a védjegylajstrom adatai igazolják. Szükségesnek látszik annak a megszakítatlan jogátruházási/jogátengedési láncnak a sértett részéről történő bemutatása, amely igazolja a szerzői jogosult személyét (lásd feljelentés mellékletei)].
Az eljáró tanács megjegyzi, hogy a fenti megállapítások kizárólag arra szorítkoztak, hogy a szerzői jogi és védjegyjogi szabályok alapján objektív jogsértés történt-e, és ha igen, azzal összefüggésben milyen vagyoni hátrány keletkezhetett. A 3.3.1.-3.3.3. pont szerinti válaszok arra utaltak, hogy polgári jogi szempontból vétkesnek tekinthető-e a szóban forgó cselekmény. Az eljáró tanács értelemszerűen nem érinti, nem is érintheti azt a kérdést, hogy büntetőjogi szempontból - ebben a valójában csekély horderejű esetben - a bűncselekmény elkövetése megállapítható-e, különös tekintettel arra, hogy a szerzői és kapcsolódó jogok megsértése elnevezésű bűncselekménynek van gondatlan alakzata is, míg az iparjogvédelmi jogok megsértése elnevezésű bűncselekményt csak szándékosan lehet elkövetni. Az eljáró tanács értelemszerűen nem foglalkozhat azzal a kérdéssel sem, hogy van-e a szóban forgó cselekménynek társadalomra veszélyessége és ha igen, az milyen fokú.

Filmalkotás látványterveinek szerzői jogi védelme

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresése

SZJSZT 25/02

A Pesti Központi Kerületi Bíróság által feltett kérdés

A pótlólag megküldött látványtervek szerzői jogvédelmi tevékenységnek minősülnek-e, figyelembe véve a meghallgatott tanúk vallomásában foglaltakat is?

Az eljáró tanács válasza

1. A szóban forgó fénytervekre, illetőleg fővilágosítói tevékenységre vonatkozó megbízási szerződések kötése, azok teljesítése és az ennek fejében történt díjazások a szerzői jogról szóló korábbi, 1969. évi III. törvény (régi Szjt.) hatálya alatt történtek, ezért a megbízás teljesítésével létrehozott eredmény szerzői jogi értékelésénél ennek a törvénynek a rendelkezéseiből kell kiindulni.
A régi Szjt. közelebbi fogalmi meghatározás nélkül szögezte le, hogy védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat /1. § (1) bek./. A szerzői jog tehát nem a szerzői művek létrehozására, megjelenítésére vagy kivitelezésére irányuló tevékenységen, hanem az alkotómunka eredményén biztosít alanyi jogot. Az 1999. szeptember 1-jén hatályba lépett 1999. évi LXXVI. törvény (új Szjt.) 1. §-ában - az utóbbi évtizedekben egységesedett nemzetközi, európai és hazai jogi értelmezésnek megfelelően - körülírta, mit kell szerzői alkotáson érteni, függetlenül attól, hogy a törvény megnevezi-e annak valamelyik fajtáját. Eszerint "a szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jelleg alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás szintjére vonatkozó értékítélettől" [(3) bek.]. Továbbá: "Valamely ötlet, elv, elgondolás, eljárás, működési módszer vagy matematikai művelet nem lehet tárgya a szerzői jogi védelemnek" [(6) bek.].
A szerzői jog értelmében tehát valamely alkotás azonosíthatóan kifejtett gondolatszövedéket jelent, ami nem csupán az új Szjt. idézett rendelkezéseiből következik, hanem a WIPO 1996. évi (Magyarországra nézve is hatályos) Szerzői Jogi Szerződésében a következőképpen nyert rögzítést: "A szerzői jogi védelem kifejezésekre (expressions) terjed ki, nem ötletekre, eljárásokra, működési módszerekre vagy matematikai koncepciókra mint olyanokra" (2. cikk "a szerzői jogi védelem terjedelméről"). Valamely módszer vagy eljárás egyéni és eredeti ismertetése azonban műnek minősülhet, aminek a kifejezése védelmet élvez másolással szemben. Azonos mű kifejezése többféle formában történhet: A Berni Uniós Egyezmény 2. cikke (1) bekezdése értelmében az irodalmi és művészeti művek "kifejezésük módjától és alakjától függetlenül" részesülnek védelemben.
Valamely alkotás szerzőségét illetően a régi Szjt. 4. § (1) bekezdése leszögezte, hogy "a szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző)". A multimédia-jellegű filmalkotáshoz szükséges látványtervezés vonatkozásában, amely nem választható külön a filmalkotás egyéb összetevőitől, az 5. § (1) bekezdése és a 41. § (1) bekezdése igazítottak el: "Több szerző közös művére, ha azt nem lehet önálló részekre szétválasztani a szerzői jog a szerzőtársakat együttesen és - kétség esetében - egyenlő arányban illeti meg;..." továbbá: "A film szerzői, a film számára készült irodalmi és zeneművek szerzői, a film rendezője és mindazok, akik a film egészének kialakításához ugyancsak alkotó módon járultak hozzá. Ez a rendelkezés nem érinti a filmben felhasznált egyéb művek szerzőinek e törvényben biztosított jogait." Az új Szjt. a közös művek és a filmalkotások szerzőségének ezen a korábbi szabályozásán nem változtatott [5. § (1), 64. § (2)].
2. A fentiek fényében a filmek látványkompozíciói az audiovizuális alkotás más összetevőitől elválaszthatatlan elemeit képezik, amelyek akkor minősülnek a törvény által védett alkotásnak, ha egyéni szellemi tevékenységből erednek és eredeti jellegűek, tehát nem csupán kézenfekvő, kialakult, vagy egyébként mástól átvett fénytechnikai gyakorlat alkalmazásából állnak. A látványkompozíció filmre vitelével nyer azonosítható kifejezést, amire a szerzői jogi védelem irányul. A kompozíció kivitelezési terve, a látvány megvalósításának technikai megoldása önmagában nem szerzői mű; a forgatáskor alkalmazott módszer vagy eljárás egyéni és eredeti kifejezése azonban már védelemben részesülhet annak másolásával szemben.
Külön elbírálandó, hogy ki a látványkompozíció szerzője? A filmszakmában általában alkotó hozzájárulásnak ismerik el a rendezővel és az operatőrrel együttműködő fővilágosító szellemi teljesítményét. Ha azonban a világosító, vagy más látványtervező kizárólag a gyártási forgatókönyvhöz igazodóan, vagy a főrendező, illetőleg az operatőr tervei szerint készít kivitelezési tervet, hiányzik a szellemi teljesítmény szerzői jogi védelméhez szükséges egyéni eredeti jelleg. Ilyenkor a látványkompozíció szerzője az azt meghatározó másik filmszerző lesz. Ha a látványtervező vagy fővilágosító nem csupán a látvány technikai kivitelezését határozza meg, hanem magát a látványt alkotja, a film alkotásához járul hozzá, és maga is a film szerzőjévé válik.
3. Amint arra a Szerzői Jogi Szakértő Testület 1998. október 29-i szakvéleménye is rámutatott, az adott ügyben a per anyagához csatolt megbízási szerződések nem határozzák meg, milyen célból, milyen látványtervet, illetőleg világosítói munkát irányoznak elő, kivéve a S. Gy.-vel 1992. szeptember másodikán kifejezetten "Az adószedő..." c. filmhez készült fényterv kivitelezésére irányuló megbízást. Ez a szerződés azonban, valamint az ugyancsak S. Gy.-nek 1992. augusztus 6-án adott megbízás, fényterv kivitelezésére irányul, eredeti alkotás létrehozásában való szerzői közreműködést önmagában nem támasztva alá.
A S. Gy.-vel 1992. június 11-én világosításra kötött és a H. M.-mel 1992. február 28-án fővilágosítói megbízásra kötött szerződések alapján vélelmezhető, hogy filmalkotásban való közreműködésükről van szó. A S. Gy.-vel 1992. február 7-én, február 28-án, március 2-án, március 5-én, továbbá a T. R.-rel 1992. február 7-én, 25-én, 28-án és március 2-án kötött megbízási szerződések tárgya pedig kifejezetten látványtervezés. Mindezek a szerződések meghatározzák a munkavégzés napjait.
A megbízó részére teljesített fővilágosítói és látványtervezői munka jellegét tekintve Balog Kálmán közreműködő producer 2001. június 7-i tanúvallomásában kifejtette, hogy "a látványtervezés, illetve a fénytervezés a szerzői jogvédelem alatt álló önálló szellemi tevékenységnek tekintendő" mivel "egy alkotás létrehozása során elsődlegesen, amikor összeül a csapat, itt ez alatt értem a rendezőt, a producert, a fővilágosítót, valamint az operatőrt, akkor már nagy vonalakban megalkotják az egyes jeleneteknek a fény, illetve látványtervezési részét is, amely elsősorban hangulatot, illetve érzelmet fejez ki." Továbbá: "kiegészíti a rendező tevékenységét ... gondolatban megteremtik a film alkotórészeként ... A fővilágosító hozza létre fejében ezeket a fényeffekteket ... a világosítónak megmondja, hogy mely lámpákat, hová kell elhelyeznie. Ami fizikai munkának tekintendő, a világosítói tevékenység." Majd: "Van olyan operatőr, aki igényli azt, hogy rögzítsék ezeket a fénymegoldási lehetőségeket, illetve fényeffekteket." És: "Ha nincs fővilágosító, akkor is a film létrejön, de akkor is egy embert megbíznak ... akinek elmondják, hogy ... milyen látványt kell létrehozni és akkor ő ezt az elmondottak alapján ... megpróbálja létrehozni."
Sas Tamás, az érintett filmek alkotásában közre nem működött tanú 2001. szeptember 5-i vallomásában kifejtette, hogy "három személynek az összeműködéséből ... jön létre adott esetben egy filmnek a fénytervezői feladata, egyrészt a rendező, másodsorban az operatőr és harmadsorban a fővilágosító. Elsődlegesen a fővilágosítónak a feladata az, hogy egy filmnél a fényeffekteket, illetve a látványtervezői feladatokat megoldja ... ő határozza meg a fényeket, hogy ... az adott jelenethez honnan kell jönniük, ehhez képest meghatározza a lámpák helyét, ... erősségét ... milyenségét.... Hogy aztán a rendező ezt elfogadja-e vagy sem, az már rendezői munkakörbe tartozik. .... ha erre külön pénzt biztosítanak, akkor ... úgy működik ennek a megtervezése, hogy A/4-es papíron megtervezik a fényforrásoknak a helyét ... és alaprajzot készítenek ezeknek a fénylátványoknak az elhelyezésének ... stb."
4. A fent idézett tanúvallomásokat is figyelembe véve az eljáró tanács úgy véli, hogy a peranyaghoz csatolt 12 megbízási szerződés közül a fővilágosítói, illetőleg látványtervezői megbízást tartalmazó 9 szerződés filmalkotás létrehozásában való szerzői közreműködésre irányult. A további három megbízás esetében külön bizonyítás tárgya marad a fővilágosító, illetőleg látványtervező szerzőségi aránya a filmalkotás közös szerzőségében, amennyiben ennek ismerete a felhasználás kapcsán szükségessé válna.
Ami a pótlólag megküldött "látvány- és fényterv" skiccek szerzői jogi minősítését illeti, az eljáró tanács a fentebb idézett tanúvallomásokra is támaszkodva úgy véli, hogy azok a filmben kifejezésre jutó látványalkotásnak nem szükségszerű velejárói, csupán segíthetik a látványkompozíció technikai megvalósítását. A peranyaghoz utólag csatolt, egyes jelenetek látványeffektusainak fényforrásait és a forgatás előkészítéséhez szükséges térbeli elrendezéseket tervező vázlatok ugyan alátámasztják készítőjüknek az érintett filmek látványalkotásában való szerzői közreműködését, azonban önmagukban nem tekinthetők egyéni-eredeti szerzői alkotásnak. Adott látványkompozíció konkrét helyzetben való megoldását segítő kivitelezési vázlatok; nem magának a látványnak kifejezései, és nem is valamely látványtervezési módszer vagy eljárás kellő kifejtései.

A közösségi jogszabályok magyar fordításainak
szerzői jogi védelme

Az Igazságügyi Minisztérium megkeresése

SZJSZT 19/02

Az Igazságügyi Minisztérium által feltett kérdések

1. Szerzői jogi védelemben részesülnek-e, részesülhetnek-e Magyarországon a jelenleg hatályos nemzetközi és magyar szerzői jogi szabályozás alapján az Európai Unió keretében elfogadott jogi aktusok magyar nyelvű fordításai az Európai Unióhoz történő csatlakozás időpontját megelőzően, tekintettel arra, hogy e jogi aktusok magyar fordításai nem képezik a magyar jogrend részét.
2. Amennyiben a fenti fordítások szerzői jogi védelemben részesülhetnek, milyen terjedelmű szerzői személyhez fűződő, illetve vagyoni jogok illetik, illethetik meg az Igazságügyi Minisztériumot, mint a fordítások elkészítésére megbízást adó közigazgatási szervet.

Az eljáró tanács válasza

Ad 1. Nemzetközi normák

1. A Berni Uniós Egyezménynek az 1975. évi 4. tvr. által kihirdetett magyar szövege 2. cikkének (4) bekezdése a következőképpen hangzik: "Az Unióhoz tartozó országok törvényhozó szervei jogosultak annak meghatározására, hogy milyen védelemben részesülnek a törvényhozási, az államigazgatási és az igazságszolgáltatási jellegű hivatalos iratok, valamint ezeknek hivatalos fordításai."
A hivatalosan kihirdetett magyar szövegben található néhány nyilvánvaló - és az egyezmény irányadó szövegétől tartalmi eltéréseket is eredményező - pontatlanság. A 2. cikk (4) bekezdése esetében erről nem beszélhetünk, ám a szöveg két tekintetben mégis félreérthető lehet (s mint ahogy arra a lentiekben utalunk, az egyik esetben a félreérthetőség az egyezmény eredeti szövegére is áll). (Érdemesnek látszik emlékeztetnünk arra, hogy az egyezmény a Berni Unió tagországai tekintetében határozza meg a kötelezettségeinket, és ebben a tekintetben vita esetén nem a magyar fordítás az irányadó, hanem az eredeti nyelveken elfogadott szöveg, s ha azok között is eltérés lenne, az eredeti francia szöveg [lásd az egyezmény 37. cikkének (1) bekezdését].
2. Az első félreérthető elem a következő: a magyar változat szerint annak meghatározása tartozik a törvényhozó szervekre, hogy "milyen védelemben részesülnek" az érintett alkotások. Ez úgy is érthető, hogy védelmet mindenképpen nyújtani kell, és így csak abban a kérdésben van szabad döntési joga a nemzeti törvényhozásnak, hogy ezek az alkotások milyen védelmet élvezzenek. Az eredeti angol és francia szövegben ez a fordulat így szerepel: "to determine the protection to be granted", illetve "déterminer la protection a accorder". Ez valóban fordítható úgy is, ahogy az a kihirdetett magyar szövegben áll, és a szó szerinti fordítás - "meghatározni a nyújtandó védelmet" - alapján sem lenne ez a fordulat egyértelmű.
Az egyezmény felülvizsgálati értekezleteinek a közzétett anyagaiból azonban kiderül hogy a 2. cikk (4) bekezdését miként indokolt értelmezni. Ezt Sam Ricketson az egyezményről írt könyvében (amelyet a nemzetközi szerzői jogi szakma - részletességére és a benne feldolgozott anyag gazdagságára tekintettel - megbízható és irányadó forrásműnek tekint az egyezmény normáinak értelmezése tekintetében) a következőképpen foglalja össze: "Ennek a rendelkezésnek az értelmében a nemzeti törvényhozásra van hagyva annak meghatározása, hogy (a) vajon az ilyen művek egyáltalán védelem alatt álljanak-e, és hogy (b) ha igen, milyen mértékben... Következésképpen, az országok szabadon dönthetnek arról, hogy ezeket a szövegeket teljes egészében köztulajdonban hagyják-e, teljes védelemben részesítik-e mint irodalmi vagy művészeti alkotásokat, vagy külön szabályok alá tartozó védelemben részesítik-e, egyúttal bőkezű felhasználási jogokat adva a közönség számára."^*
3. Az egyezmény magyar szövege 2. cikkének (4) bekezdésében a második félreérthető elem a fordításból adódik. A rendelkezés eredeti szövege nem okmányokról, hanem szövegekről beszél. Az utóbbi kifejezés tágabb s nyilvánvalóan kiterjed a jogszabályokra is, míg az előbbi esetleg szűkebben is érthető. Az egyezmény fent említett rendelkezéséből [37. cikkének (1) bekezdéséből] azonban az következik, hogy semmilyen szűkítő értelmezésnek nincs helye.
4. Így a Berni Unió bármely tagjának - így a Magyar Köztársaságnak is - jogában áll úgy rendelkeznie, hogy a szerzői jogi védelem nem terjed ki a jogszabályokra, illetve azok hivatalos fordításaira; sem a hazaiakra, sem a külföldiekre. A Berni Unió rendelkezései egyébként eleve csak az utóbbiakra vonatkoznak. [Megjegyzendő, hogy a nemzeti elbánásnak az egyezmény 5. cikkének (1) bekezdésében rögzített elvéből következően arra nincs mód, hogy egy uniós ország szerzői jogi védelmet adjon saját jogszabályaira és azok hivatalos fordításaira, de ne védje a többi uniós ország hasonló műveit.]
5. A TRIPS-egyezmény 9. cikkének 1. bekezdése szerint a Berni Uniós Egyezmény érdemi rendelkezéseit (1-től 21-ig terjedő cikkeit és a Függelékét) - a személyhez fűződő jogokról szóló 6bis cikk kivételével - a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) minden tagja köteles alkalmazni. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) ez év március 6-án hatályba lépett Szerzői Jogi Szerződése (WCT) ugyanezt a kötelezettséget tartalmazza (sőt a 6bis cikket sem veszi ki az alól). A Berni Uniós Egyezmény 2. cikkének (4) bekezdése az említett rendelkezések között van. Ezért a Berni Uniós Egyezmény vonatkozásában a fentiekben előadottak a TRIPS-egyezményre és a WCT-re is irányadóak.

A magyar Szjt. szabályai

6. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) 1. §-ának a 2001. évi LXXVII. törvény által módosított (4) bekezdése szerint "nem tartoznak e törvény védelme alá a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a bírósági vagy hatósági határozatok, a hatósági vagy más hivatalos közlemények és az ügyiratok, valamint a jogszabállyal kötelezővé tett szabványok és más hasonló rendelkezések."
Ez a rendelkezés - a nemzeti elbánás elve alapján - a külföldi eredetű ilyen természetű művekre is vonatkozik. Csak akkor és annyiban nem vonatkozhatnék, ha és amennyiben olyan műveket is kizárna a védelemből, amelyekre nem terjed ki a Berni Uniós Egyezmény 2. cikke (4) bekezdésének a hatálya. Úgy véljük azonban, hogy erről nincs szó; az Szjt. rendelkezése nem megy túl az egyezmény által meghatározott kereteken.
7. Inkább úgy látszik, hogy az Szjt. esetében a törvényhozó nem használt ki minden lehetőséget, amit a Berni Uniós egyezmény (valamint az annak érdemi szabályait átvevő TRIPS-egyezmény és a WCT) kínál, s ezt éppen azoknak a műveknek - a hivatalos szövegek fordításainak - a vonatkozásban nem tette, ami az Igazságügyi Minisztérium kérdéseinek a középpontjában áll. Ez azért látszik így, mert az Szjt. szövege nem rendelkezik kifejezetten a hivatalos iratok hivatalos fordításainak a szerzői jogi védelemből való kizárásáról. Ez a látszat azért állhat fenn, mert a Berni Uniós Egyezmény hatályos szövegének a megalkotói az Egyezmény fent elemzett rendelkezésében a hivatalos szövegek mellett szükségesnek tartották külön megemlíteni az ilyen szövegek hivatalos fordításait is, s mert úgy tűnhet fel, hogy, miután a magyar törvényhozó az egyezmény alkalmazása során ezt a kiterjesztést nem tette meg, nem is terjed ki a kivétel az ilyen fordításokra.
8. Szerencsésebb lett volna ezt a látszatot elkerülni, ám úgy véljük, hogy ez valóban csak látszat. Egymagában azáltal, hogy az eredeti művek - az egyéni, eredeti jelleggel bíró hivatalos szövegek - ki vannak véve a szerzői jogi védelem alól, az ilyen szövegek alapján készült szakfordítások még valóban nem kerülnek ki a védelem köréből, hiszen külön alkotásoknak számítanak. Ám ha egy fordítás hivatalossá - valamely hatóság által jóváhagyottá - válik, osztoznia kell a hivatalos szövegek (az Szjt. irányadó rendelkezése szerint: hatósági közlemények és ügyiratok) sorsában.
9. Ebből az értelmezésből az következik, hogy a magyar szerzői jog szerint is mind a hivatalos szövegek, mind pedig azok hivatalos fordításai kiesnek a védelem köréből. Ugyanakkor a hivatalos szövegek nem hivatalos fordításai védelem alatt állnak.
10. Érdemes azonban figyelembe vennünk, hogy az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkal a hivatalos szövegek hivatalos fordításainak a száma és jelentősége nagyságrendekkel megnövekszik. Ezért talán indokolt lehet, hogy ezt a kérdést ne hagyjuk egyedül az Szjt. idevágó rendelkezésének a fent vázolt - enyhén kiterjesztő jellegűnek mondható - értelmezésére (ami még egyébként sem jutott túl a bírósági gyakorlat tesztjén), s esetleg az Szjt. egy következő - más okoknál fogva is szükségessé váló - módosítása során belefoglaljuk az 1. § (4) bekezdésébe a kivételnek a hivatalos szövegek hivatalos fordításaira való egyértelmű kiterjesztését úgy, ahogy az a Berni Uniós Egyezmény 2. cikkének (4) bekezdésében áll.

Az Európai Unió keretében elfogadott jogi aktusok és azok fordításainak jogi helyzete a nemzetközi normák és a magyar szerzői jogi szabályok alapján

11. Miután a kérdés jogi aktusokra utal, a Szerzői Jogi Szakértő Testület nem találta szükségesnek annak elemzését, hogy az Európai Unió keretében melyek számítanak ilyeneknek. A vélemény egyszerűen azokra az aktusokra vonatkozik, amelyek - azok jellege folytán - joginak, hatóságinak, hivatalosnak minősülnek.
A fenti 4-6. pontokban kifejtetteknek megfelelően ezek az aktusok és azoknak az Európai Unió hatóságai által jóváhagyott hivatalos fordításai az idevágó nemzetközi normákkal összhangban álló magyar szerzői jogi rendelkezések szerint a Magyar Köztársaság területén nem részesülnek szerzői jogi védelemben.
12. Az említett jogi aktusok magyar fordításainak más a státuszuk (kivéve, ha esetleg az Európai Unió maga bocsátana ki hivatalosan ilyen fordítást), hisz ahogy arra az Igazságügyi Minisztérium kérdése utal, az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk időpontjáig "e jogi aktusok magyar fordításai nem képezik a magyar jogrend részét." Következésképpen, miután hiányzik e jogi aktusok hivatalos, hatósági jellege, a fordításaik sem bírhatnak ilyen jelleggel a Magyar Köztársaságban.
13. Érdekes módon, a magyar állampolgárságú szerzők által alkotott és még meg nem jelentetett, illetőleg a bármilyen állampolgárságú szerző által alkotott és először a Magyar Köztársaság területén megjelentetett fordítások - függetlenül attól, hogy azok külföldi vagy magyar hivatalos szövegekről készültek-e, illetőleg, hogy azok hivatalos szövegekké váltak-e a Magyar Köztársaság törvényei szerint - a nemzetközi normákkal való összeütközés bármilyen veszélye nélkül kizárhatók lennének a szerzői jogi védelemből. Ezekre vonatkozóan ugyanis a Magyar Köztársaság, a Berni Uniós Egyezmény 5. cikkének (4) bekezdése szerint, származási országnak számít, s így azokra - az egyezmény ugyanezen cikke (3) bekezdése szerint - kizárólag a belföldi szabályok az irányadóak (amelyeknek, az ilyen "származású" művek esetében, nem szükséges figyelemmel lenniük az egyezményben foglalt minimumszabályokra). Így az Szjt. elvileg megtehetné azt, hogy - az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítéseként és az Európai Unió jogi aktusai megbízható fordításainak könnyebb hozzáférhetővé tétele érdekében - már most kivonja a védelem alól azokat a fordításokat, amelyeket a Magyar Köztársaságra nézve is hatályossá váló jogi aktusok későbbi hivatalos fordításainak szánnak (és amelyek a magyar hatóságok által, illetve azok ellenőrzése alatt és jóváhagyásukkal, készülnek), feltéve, hogy az érintett művekre - a fent kifejtettek értelmében - a Magyar Köztársaság számítana "származási országnak" (ami a fordítások elsöprő többségében így lenne). Az ilyen fajta, a származási ország műveire az egyezményi minimumszint alatti védelmet megállapító jogi szabályozás azonban nem számít "elegánsnak", s ha lehet elkerülendő. Nincs is igazán szükség rá, hisz megfelelő szerződéses kikötések útján is elérhető a fent vázolt eredmény. Ez azonban már a 2. számú kérdésre adandó válasz témája.
14. Az 1. szám alatt az Igazságügyi Minisztérium azt kérdezi, hogy az érintett fordítások szerzői jogi védelemben "részesülnek-e, részesülhetnek-e". A kijelentő mód mellett a feltételes mód használata helyénvaló, hisz azoknak a fordításoknak az esetében is, amelyek elvileg védelemben részesülhetnek, az egyéni, eredeti jelleg feltétele a védelemnek. Az olyan nyersfordítás, amely nélkülözi az ilyen jelleget, nem áll védelem alatt. (A fordítandó szövegek jellege, az Igazságügyi Minisztérium által megkívánt - a 6. számú mellékletben is tükröződő - igényesség és az eddig ismertté vált ilyen fordítások alapján azonban úgy látjuk, hogy ebben az esetben általában többről van szó, mint puszta nyersfordításokról.)

Az Igazságügyi Minisztérium leveléhez mellékelt
dokumentumok értékelése; az Európai Unió "szerzői jogi jogosítási politikája"

15. A fenti elemzésből az tűnik ki, hogy a Magyar Köztársaságban - jelenleg - sem az Európai Unió jogi aktusai, sem azoknak a Európai Unió hatáságai által jóváhagyott hivatalos fordításai nem állnak védelem alatt. Védelem alatt állnak viszont ezeknek a jogi aktusoknak a nem hivatalos fordításai. Erre figyelemmel az Európai Unió hatóságai, az irányadó nemzetközi normák alapján, nem gyakorolhatnak valamiféle szerzői jogot az említett jogi aktusok tekintetében a Magyar Köztársaság területén. Ez következik a nemo plus iuris transferre potest quam ipse habet elvből. A 4. és 5. számú mellékletben szereplő esetleges szerzői jogi "fenntartásokat" ennek megfelelően kell értékelni (a magyar fordításokra vonatkozó kikötésekkel, témájuknál fogva, a 2. szám alatti kérdésre adott válaszunkban foglalkozunk).
16. Függetlenül ettől, az Európai Uniónak a 3. számú mellékletben foglaltak szerint közzétett szerzői jogi jogosítási elvei ( "szerzői jogi jogosítási politikája") is olyanok, hogy ha még fenn is állna szerzői jogi védelem az Európai Unió jogi aktusaira, akkor sem lenne szükséges engedélyt kérnünk azok lefordítására és a fordítások közzétételére, csak az ott megkívánt forrásmegjelölést és fenntartást kellene közölnünk.
17. Miként értékelhető mindennek a fényében a 2. számú mellékletben foglalt megállapodás az Európai Közösség és a Cseh Köztársaság Kormányhivatala között? S ami bennünket különösen érdekelhet: lehetséges-e, illetve indokolt lehet-e hasonló megállapodást kötnünk az Európai Közösséggel?
A 2. számú melléklet nem értékelhető olyan megállapodásnak, amely a Berni Uniós Egyezmény 20. cikkének a hatály alá esnék,^** hanem csak egy magánjogi természetű szerződésnek (fordítási és kiadói szerződésnek). A Cseh Köztársaság szerzői jogi helyzetét nem tartjuk szükségesnek elemezni, a fentiekben kifejtettek szerint azonban a Magyar Köztársaság esetében az említett magánjogi szerződés 1. pontjában szereplő premissza - nevezetesen az, hogy az Európai Közösség szerzői jogokkal rendelkezne a szerződés mellékletében feltüntetett jogi aktusok tekintetében - nem állná meg a helyét. Ennek ellenére, egy magyar állami szerv - de elméletileg akár egy magánkiadó is - vállalhatna bizonyos kötelezettségeket egy magánjogi szerződésben az Európai Közösség irányában, mint amilyenek például a mellékelt szerződés 6. és 7. pontjában találhatók (bár az említett pontban foglaltak tiszteletben tartásához még akár egy ilyen formális szerződés sem látszik feltétlenül szükségesnek).
Elvileg előállhatna egy olyan jogi helyzet, amelyre figyelemmel az Európai Unió szerzőijog-tulajdonosként jelenhetne meg az említett jogi aktusok tekintetében. Ehhez azonban megfelelően módosítani kellene az Szjt.-t (esetleg egy külön, a Berni Uniós Egyezmény 20. cikkére épülő, formális - kétoldalú - nemzetközi szerződés alapján, amelyben a Magyar Köztársaság az Európai Unió irányában ilyen értelmű szabályozást vállalna). Erről azonban egyelőre nincs szó, és nem is látunk indokot rá.
18. Az 1. számú melléklet az Európai Bizottsághoz intézett kérdéseket, a 6. számú melléklet pedig a fordításokra vonatkozó terminológiai és szerkesztési elveket tartalmaz. Így ezeknek az Igazságügyi Minisztérium által feltett kérdések megválaszolása szempontjából nincs külön jelentőségük.

Ad. 2. A jelenlegi jogi helyzet

19. A fordításokra fennálló személyhez fűződő és vagyoni jogokra, valamint azok átruházhatóságára nem tartalmaz az Szjt. semmilyen speciális szabályt. Tehát a fordító - amennyiben az általa készített fordítás egyéni-eredeti voltánál fogva szerzői jogi védelemre jogosult - ugyanazokat a jogokat élvezi, mint bármely más szerző.
20. A kérdés tehát az, hogy miként és milyen jogokat szerezhet a fordító-szerzőtől az Igazságügyi Minisztérium. Ebből a szempontból különbség van a személyhez fűződő jogok és a vagyoni jogok között. A személyhez fűződő jogok nem ruházhatók át és azok másként sem szállhatnak át [Szjt. 9. § (2) bek.], míg a vagyoni jogok ugyan átruházhatók vagy másként átszállhatnak - és ilyenkor a jogszerző a továbbiakban rendelkezhet a vagyoni jogokkal - de ez csupán a törvényben meghatározott esetekben történhet meg [Szjt. 9. (3)-(6) bek.].
Az átruházhatóságnak a törvényben meghatározott esetei a művek meglehetősen tág körét ölelik fel, de pontosan körülírt feltételekhez kötődnek. A következőkről van szó: (i) a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott művek (Szjt. 30. §); (ii) a számítógépi programalkotások [Szjt. 58. (3) bek.]; (iii) az adattárak [Szjt. 61. (1) bek.]; (iv) a reklámozás céljára megrendelt művek [Szjt. 63. (1) bek.]; (v) a filmalkotások (audiovizuális művek) [Szjt. 66. (1) bek.].
Miután fordításoktól van szó, a fenti esetek közül csak a munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott művekre fennálló vagyoni jogok átruházása lehet releváns. A kérdés azonban nem munkaviszonyban, hanem megbízás alapján készített fordításokra vonatkozik. Bár az Szjt. 30. §-ának a címe - "Munkaviszonyban vagy más hasonló jogviszonyban létrehozott mű" - elég tág körre látszik utalni, olyanra, amelybe a megbízás alapján alkotott művek is beleférhetnének (annál is inkább, mert egyes országok szerzői jogi törvényei az ilyen műveket, vagy legalábbis azok bizonyos körét, a munkaviszonyban alkotott művekhez hasonítják). A 30. § (7) bekezdése azonban pontosan meghatározza, milyen, "hasonló" jogviszonyban alkotott művekre terjednek ki ezek a szabályok: nevezetesen a közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban vagy szolgálati viszonyban foglalkoztatott személyek vagy munkaviszony jellegű jogviszony keretében foglalkoztatott szövetkezeti tagok által alkotott művekre. Tehát a megbízás alapján létrehozott művek nem tartoznak ide.
21. A fentiekre figyelemmel az Igazságügyi Minisztérium részére megbízás alapján létrehozott fordításokra fennálló személyhez fűződő és vagyoni jogok tekintetében a következő a helyzet.

(a) Személyhez fűződő jogok

A mű nyilvánosságra hozataláról a szerző határoz [Szjt. 10. § (1) bekezdése], és a szerző alapos okból visszavonhatja a nyilvánosságra hozatalhoz adott engedélyt, és a további felhasználást - az ezzel felmerült kár megtérítésével - megtilthatja (Szjt. 11. §). E jogok tekintetében vannak bizonyos korlátozások a jogos felhasználók bizonyos körének javára, a megbízás alapján alkotott művekre azonban ezek a korlátozások nem terjednek ki.
A szerzőt megilleti a jog, hogy művén szerzőként feltüntessék, és ez a mű részletének átvételére, idézésére vagy ismertetésére is vonatkozik [Szjt. 12. (1) bekezdése]. A törvény külön kimondja, hogy a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének a nevét is fel kell tüntetni [Szjt. 12. (2) bekezdése]. Azonban a szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül is nyilvánosságra hozni [Szjt. 12. § (3) bekezdése].
Továbbá a szerzőnek joga van műve integritásának a védelmére. Ezt a jogot az új Szjt. a reális körre szűkítette. Ez a védelem most már nem bármilyen változtatással szembeni védelemre terjed ki, hanem csak arra, amire a Berni Uniós Egyezmény 6bis cikke is vonatkozik, tehát a mű bármilyen eltorzítására, megcsonkítására vagy más olyan megváltoztatására vagy megcsorbítására, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes (Szjt. 13. §-a)
Mint ahogy arra fent utaltunk, ezek a jogok nem ruházhatók át, és azokról a szerző elvileg nem mondhat le. Ám az Szjt. 12. §-ának (3) bekezdése alapján a névfeltüntetéshez való jog olyan gyakorlását is lehetővé teszi a törvény, hogy a szerző a művének a neve megjelölése nélküli nyilvánosságra hozataláról rendelkezik; s ezt - ellenkező rendelkezés hiányában - nyilván egy megbízási szerződésben is megteheti. A mű integritása védelmének a valóban indokolt körre való szorításáról pedig az Szjt. nem csak e jognak a 13. §-ban történt ésszerű szűkítésével gondoskodik, hanem az 50. §-ban foglalt rendelkezés útján is, amely így szól: "Ha a szerző a mű felhasználásához hozzájárult, a felhasználáshoz elengedhetetlen vagy nyilvánvalóan szükséges, a mű lényegét nem érintő változtatásokat köteles végrehajtani. Ha e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy nem tud eleget tenni, a felhasználó a változtatásokat hozzájárulása nélkül is végrehajthatja."

(b) Vagyoni jogok

Miután a megbízás alapján alkotott művekre fennálló vagyoni jogok - hacsak ezek a művek nem esnek a fenti 20. pont második bekezdésében felsorolt esetek közül a (ii)-(v) alattiak alá - nem ruházhatók át, ezek a jogok - legalábbis elvileg - a szerzőnél maradnak, és az érintett művek csak felhasználási szerződések alapján használhatók fel.
A felhasználási szerződések általános szabályait az Szjt. 42-55. §-ai, a fordítások esetében is releváns kiadói szerződések egyes külön szabályait pedig az Szjt. 56. és 57. §-ai tartalmazzák.
Szerencsére az új Szjt. szabályozása sokkal rugalmasabb annál, mint amelyet a régi Szjt. tartalmazott. Így például: (i) a felhasználó, ha ezt a szerződésben kifejezetten kiköti, kizárólagos felhasználási jogot is szerezhet, s ez még a szerzővel szemben is érvényesíthető jog (Szjt. 43. §-a); (ii) megfelelő szerződési kikötések esetén a felhasználó felhasználási joga a világ teljes területére kiterjedhet, határidő nélküli lehet (pontosabban a teljes védelmi időre kiterjedhet), és vonatkozhat bármely, a szerződés megkötésekor ismert felhasználási módra (Szjt. 43., 44. §-ai); (iii) a felhasználási jog, a szerzőnek a szerződésben foglalt engedélye alapján harmadik személyre átruházható, illetve ilyen engedély alapján a felhasználó harmadik személynek további felhasználási engedélyt adhat (Szjt. 46. §-a).

A jelenlegi jogi szabályozásra épülő szerződéses rendezés lehetősége

22. A fenti 21. pontban említett lehetőségek felhasználásával az Igazságügyi Minisztérium szinte korlátlan felhasználási lehetőséget szerezhet és megfelelő védelmet élvezhet a személyhez fűződő jogok bármilyen, a felhasználást indokolatlanul korlátozó gyakorlásával szemben.

Esetleges jogszabály-módosítás lehetősége

23. A mellékelt dokumentumokból az Európai Bizottság illetékes szerveinek az a kívánalma is kitűnik, hogy az uniós normák fordítását elvégeztető nemzeti intézmények a fordításokra fennálló szerzői jogokra - legalább a vagyoni jogokra - vonatkozóan ne csak felhasználói, hanem korlátlan jogtulajdonosi pozícióba kerüljenek. Ennek indokai érthetőek; nyilván nem látná jó szemmel az Unió, hogy jogi aktusainak a nemzeti nyelvekre lefordított - bár az adott jelölt-országokban jogszabályi jelleggel még nem bíró, de a csatlakozási felkészülés szakaszában már alapvetően fontos - változataira esetleg magánszemélyek gyakorolhassanak vagyoni jogokat (és olyan személyhez fűződő jogokat is, amelyek e fordítások ésszerű felhasználását gátolhatják).
Annak sem a Berni Uniós Egyezmény (és annak a tartalmi normáit "átvevő" TRIPS-egyezmény és WCT), sem pedig az Szjt.-ben követett alapelvek szempontjából nem lenne akadálya, hogy szerzői jogunkat hozzáigazítsuk ehhez az igényhez. Természetesen - a "jogszabály-szerkesztési esztétika" szempontjából - aligha lenne szerencsés külön erre a célra egy kazuisztikus rendelkezés beillesztése. Ám megfontolandó lehet a vagyoni jogok átruházhatóságának az eseteit - a fenti 20. pont második bekezdésében említett öt esetkörön kívül - egy olyan újabbal bővíteni, amely a törvényhozói, államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek részére a hatósági tevékenységük körében és céljára megbízási szerződés alapján alkotott művekre általában kiterjedne. Ez a rendelkezés például mint a törvény új 30/A §-a lenne beilleszthető. Az átruházhatóságot a 30. § (1) bekezdésében foglaltak szerint lenne indokolt kimondani, s emellett rendelkezni lehetne a 30. § (2), (5) és (6) bekezdésének a mutatis mutandis módon való alkalmazásáról. A 30. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakat azonban az ilyen művekre nem lenne indokolt kiterjeszteni, sőt inkább - akár a 30. §-on, akár az esetleges új 30/A §-on belül - úgy lenne célszerű rendelkezni, hogy a 30. § (3) és (4) bekezdése nem alkalmazandó akkor, ha a munkaviszonyban vagy a 30. § (7) bekezdésében említett jogviszonyok alapján a törvényhozói, államigazgatási vagy igazságszolgáltatási szervek részére a hatósági tevékenységük körében való felhasználás céljára alkotnak valamely művet.
24. Úgy véljük, sok nyomós érv szólna egy ilyen megoldás mellett és semmi nem szólna ellene.
Mint ahogy említettük, a nemzetközi normák és az Szjt. által követett alapelvek is lehetővé teszik ezt. A Berni Uniós Egyezmény a vagyoni jogokat eleve átruházhatónak tételezi fel,^*** s az új Szjt. is szakított a régi, 1969-es Szjt. szovjet típusú, szélsőségesen merev monizmusával, amely a szerzői jogok elidegeníthetetlenségének a dogmáját is magában foglalta, elvetette a monizmus vagy dualizmus közötti választás szükségességét, s ezeket az elméleteket meghaladva, egyszerűen aszerint szabályozta a vagyoni jogok átruházhatóságának, illetve átruházhatatlanságának az eseteit, hogy a szerzők és a felhasználók érdekeinek az összevetése és értékelése alapján mit talált helyénvalónak. Az Szjt. ezzel a kérdéssel foglalkozó 9. §-ához fűzött miniszteri indokolást - könnyű hozzáférhetőség céljából - mellékeljük.^**** Az abban foglaltak alapján aligha lehet kérdéses, hogy az átruházhatóság megengedése - a szerzői és felhasználói érdekek, valamint az érintett művek akadálytalan felhasználásához fűződő állami-társadalmi érdekek együttes mérlegelése alapján - a fentiekben említett körben legalább annyira indokolt, mint a 20. pont második bekezdésében említett esetekben.

A csatlakozás utáni helyzet és annak figyelembevétele

25. Nem beszéltünk még arról a stádiumról, amikor ezek a fordítások, a csatlakozás után - figyelembe véve, hogy remélhetőleg a csatlakozó országok nemzeti nyelveit is az Unió hivatalos nyelveiként ismerik el - az Unió hivatalos szövegeivé válnak, s mint ilyenek már az Szjt. 1. §-a (4) bekezdésének a hatálya alá kerülnek. Ezzel megszűnik ezeknek a szövegeknek a szerzői jogi védettsége; a továbbiakban - legalábbis a Magyar Köztársaságban és más olyan országokban, amelyek a Berni Uniós Egyezmény 2. §-a (4) bekezdésében foglalt lehetőséggel élve, kiveszik az ilyen szövegeket a szerzői jogi védelem hatálya alól - nem áll fenn rajtuk semmilyen személyhez fűződő vagy vagyoni jog. A félreértések és a későbbi esetleges jogviták elkerülése végett az Igazságügyi Minisztérium és a fordítók között kötött szerződésekben a fordítások ilyen célú felhasználásának a lehetőségét is célszerű lehet rögzíteni.
Melléklet a Szerzői Jogi Szakértő Testület 19/02 sz. véleményéhez

Az Szjt 9. §-hoz fűzött miniszteri indoklás a vagyoni jogok átruházhatósága (elidegeníthetősége) - és a monista, illetve dualista szerzői jogi felfogás kapcsolódó - kérdéseiről

A törvény előkészítése során parázs vita alakult ki a szerző vagyoni jogainak elidegeníthetőségéről, amelyet mind az eltérő elméleti megközelítések, mind pedig az érintett - jogosulti és felhasználói - csoportok különböző érdekei tápláltak. Elméleti jogászaink egy része, valamint a szerzők érdekvédelmi szervezetei közül több is a monista koncepciót pártolta, vagyis azt a megközelítést, amely a szerzői jogot a személyhez fűződő és a vagyoni jogok szétválaszthatatlan egységeként fogja fel, azaz nem csak a személyhez fűződő, hanem a vagyoni jogok elidegenítését is kizárja. Több szerzői jogi szakértő, valamint a felhasználók és a szomszédos jogi jogosultak számos érdekképviseleti szervezete - összességében a véleménynyilvánítók enyhe többsége - viszont a dualista felfogás hívének mutatkozott, szorgalmazva a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetőségének bevezetését. Az új szabályozás azt a kompromisszumot tükrözi, amely e viták eredményeként alakult ki. E kompromisszum és az új törvényben foglalt szabályozás olyan célszerűségi megfontolásokon alapul, amelyek áttekintése elengedhetetlennek tűnik.
Gyakorlatilag minden lényeges szempont az eddigi merev monista rendszer meghaladása - a monista és a dualista elemek ésszerű ötvözése - mellett szólt. Ezt egyaránt indokolta a hazai gazdasági viszonyok megváltozása, a technikai fejlődés, az európai jogharmonizáció, valamint a nemzetközi egyezményekben és a külföldi szerzői jogi törvényekben kirajzolódó tendencia. A törvény abból indul ki, hogy valamely elméleti konstrukciónak a szabályozás rugalmatlanságát eredményező erőltetésénél fontosabb a hazai kultúra javát szolgáló érdekegyensúly megteremtése.
A dualista és a monista rendszerek közötti különbség ugyanis sokkal kevésbé jelentős, mint a kontinentális és az angolszász iskolát követő rendszerek közötti különbség. Ez így van, mert
- a válasz arra a kérdésre, hogy egy szerzői jogi törvény ,,szerzőközpontú"-e, és hogy megfelelően szolgálja-e a szerzők jogos érdekeit, nem attól függ, hogy a kontinentális hagyományokat követő valamely szerzői jogi törvény dualista vagy monista irányultságú-e;
- a személyhez fűződő és a vagyoni jogok védelmének a szintje nem attól függ, hogy a kontinentális hagyományokat követő valamely szerzői jogi törvény dualista vagy monista;
- a személyhez fűződő jogok a kontinentális szerzői jog mindkét (dualista, monista) változata szerint elidegeníthetetlenek;
- azok a rendelkezések, amelyek a szerzőt, mint a ,,gyengébb felet" kívánják védeni a szerződéses kapcsolatokban, alkalmazhatók és ténylegesen is érvényesülnek mind a dualista, mind pedig a monista rendszerekben;
- ha a dualizmus vagy a monizmus elveit nem alkalmazzák merev és túlzó módon, nincs nagy különbség a két rendszerben a jogok tényleges átruházhatósága tekintetében: egyrészről a dualista szerzői jogi rendszerek is korlátozhatják - és gyakran ténylegesen korlátozzák is - egyes esetekben (ám nem zárják ki általában) a vagyoni jogok átruházását, másrészről pedig az egyes monista szerzői jogi törvények által lehetővé tett, hosszú időtartamra szóló, általános jellegű, kizárólagos felhasználási engedélyek néha a szerző és a műve közötti kapcsolat jóval nagyobb mértékű lazulásához vezetnek, mint egyes vagyoni jogok viszonylag rövid időre szóló átruházása.
Ezért, amennyiben a két szerzői jogi elméletet (a dualista és a monista elméletet) ésszerű és pragmatikus módon alkalmazzák, a két rendszer közötti különbség aligha lényeges és számottevő.
Azok a különbségek, amelyek mégis léteznek a monista és a dualista felfogást követő szerzői jogi törvények között, a következőkben foglalhatók össze:
- a dualista törvények szerint, bár általában a szerzők a vagyoni jogok eredeti jogosultjai, lehetnek - és gyakran ténylegesen vannak is - kivételek ez alól (főleg a több szerző által együttesen és a munkaviszonyban álló szerzők által alkotott művek tekintetében); a monista törvények esetében, amelyek alapvető jellegüknél fogva nem teszik lehetővé a vagyoni jogoknak a szerző személyétől való elválasztását, nem ez a helyzet;
- a vagyoni jogok átruházásának eredményeként - ami a dualista rendszerben törvényszerűen lehetséges - az, akire a jogot átruházzák, nemcsak arra válik jogosulttá, hogy felhasználja a művet abban a körben, amelyre a vagyoni jog kiterjed, hanem megszerzi a jogot arra is, hogy mások részére ilyen felhasználást engedélyezzen (tehát tulajdonjogi jellegű jogot szerez); a monista rendszerekben a szerző csak felhasználási engedélyt adhat, magát a felhasználások engedélyezésére vonatkozó jogot mindig megtartja;
- a monista rendszerekben mind a szerző, mind pedig a kizárólagos felhasználási engedéllyel rendelkező személy felléphet a jogsértőkkel szemben, míg a dualista szerzői jogi törvények alapján a szerzőnek általában nincs perlési joga azután, hogy vagyoni jogát átruházza (ez a különbség azonban valójában nem jelentős);
- a dualista rendszerekben a vagyoni jogok tulajdonjogi jellege és a jogok átruházhatósága megkönnyíti ezeknek a jogoknak a gazdasági társaságokban történő hasznosítását; a monista felfogás követése esetén nehézségek merülhetnek fel ebben a tekintetben.
Nem érinti valamely szerzői jogi törvény dualista jellegét, illetve a dualista felfogással teljes mértékben összeegyeztethető, ha a törvény úgy rendelkezik, hogy a személyhez fűződő jogok elidegeníthetetlenek, vagy ha tisztázza, hogy a műveket megtestesítő tárgyak - dolgok - tulajdonjogának az átruházása nem vonja magával az érintett műveken fennálló szerzői vagyoni jogok átruházását, illetve, ha korlátozásokat vagy értelmezési szabályokat tartalmaz, hogy védje a szerzőknek - mint a szerződéses viszonyokban szokásosan gyengébb pozícióban levőknek - az érdekeit.
A magyar szerzői jog hagyományosan dualista szemléletű volt, és így a vagyoni jogok elidegeníthetőségének az elvét követte egy egész évszázadon át, a ,,szocializmus" időszaka előtt. Ezt tükrözték az 1861-es Ideiglenes Törvénykezési Szabályok, az 1884. évi és az 1924. évi szerzői jogi törvény rendelkezései, valamint Balás P. Elemér reformjavaslatai is az 1930-as és 1940-es években. Fordulatot ebben az 1969-ben elfogadott Szjt. hozott; az akkor jellemző szerzői jogi felfogás ,,ideológiai" megalapozásából sajátos monista rendszer alakult ki. E megközelítést is túlzóan és dogmatikus módon érvényesítették: nem csak a vagyoni jogok átruházását tiltották meg, hanem a felhasználási engedélyek érvényességi idejét is mereven, ésszerűtlenül korlátozták.
Bár a vagyoni jogok elidegeníthetetlenségének az elve jórészt ideológiai megfontolásokon alapult, ez az elv - sajátos módon - pozitív eleme volt az ún. szocialista országok szerzői jogi rendszerének a klasszikus szocializmus időszakában, a központi tervutasításos gazdasági berendezkedés és a szigorúan ellenőrzött társadalmi élet viszonyai között. A szerzői jogokat számos tekintetben korlátozták és gyakorlásukat sok feltételhez kötötték ugyan, ám ezek a jogok a magántevékenységnek, az ,,individualizmusnak" és a személyes jogoknak egy távolról sem jelentéktelen szigetét képviselték. Az elidegeníthetetlenség alternatívája annak lehetővé tétele lett volna, hogy a vagyoni jogokat átruházzák az állami tulajdonban lévő kiadókra, lemez- és filmgyárakra, rádió- és tévétársaságokra, ami a szerzői jogok közvetlen kollektivizálását jelentette volna.
A vagyoni jogok elidegeníthetetlensége elvének a merev és dogmatikus alkalmazása főleg a tervgazdálkodás korai időszakára volt jellemző. Magyarországon a szerződéses rendszer merevsége és rendkívülien túlszabályozott jellege fokozatosan enyhült és ez a folyamat az 1980-as években különösen felgyorsult. (Mindazonáltal az elidegeníthetetlenség elve - mint a szerzői jog alapvető strukturális eleme - fennmaradt.)
Az új törvény e felfogáson alapvetően arra a felismerésre figyelemmel változtat, hogy megfelelően fejlett nemzeti kulturális és informatikai ipar nélkül nem csak annak esélye csökkenne, hogy az ország helytállhasson a nemzetközi kulturális és gazdasági kapcsolatokban, hanem a hazai szerzők is hátrányos helyzetbe kerülhetnének, mivel arra kényszerülhetnének, hogy szinte kizárólag külföldi vállalkozások közreműködésével tegyék műveiket a közönség számára hozzáférhetővé. A törvény ezért elkerüli annak a veszélyét, hogy a ,,szerzőpártiság" nevében megjelenő egyes törekvések - eltúlzottságuknál fogva - éppen a szerzők rovására menjenek. Ez bekövetkezhetne, ha a szerzők és a kulturális vállalkozások viszonyában az előbbiek érdekei egyoldalúan érvényesülnének - anélkül, hogy a kulturális vállalkozók jogos érdekeit is kellően figyelembe vennék - annak a téves feltételezésnek az alapján, hogy a szerzők általában hazaiak, míg a kulturális ipar vállalkozói általában külföldiek. Ennek a felfogásnak az elfogadása aláásná a hazai kulturális vállalkozók maradék esélyeit is, és végső soron az országnak a külföldi kulturális és informatikai termékektől való teljes függőségéhez vezethetne.
Figyelembe kell venni a gyorsuló technikai fejlődésnek a művek alkotására, terjesztésére, felhasználására és védelmére gyakorolt hatását is. Fontos, új műtípusok jelentek meg a szerzői jog védőernyője alatt, mint amilyenek a számítógépi programok, az adatbázisok és legújabban a multimédia-alkotások. Ezeket általában nagy alkotócsoportok hozzák létre technikai eszközök kiterjedt alkalmazásával; egyre gyakrabban interaktív, on-line felhasználás céljára is hozzáférhetők, és sokuk tartalma is állandó változásoknak van kitéve. A vagyoni jogok elidegenítését kizáró monista megközelítés aligha megfelelő az ilyen művek esetében, mivel sokszor az egyetlen működőképes jogi megoldás az, hogy a vagyoni jogokat azokra a természetes vagy jogi személyekre ruházzák, akiknek, illetőleg amelyeknek a kezdeményezésére és felelősségével alkotják a műveket.
A nemzetközi egyezményeket áttekintve megállapítható, hogy a Berni Uniós Egyezmény (BUE) inkább a dualista felfogást tükrözi. Ez nyilvánvaló az egyezmény 6bis cikke alapján, amely azon kívül, hogy meghatározza, milyen személyhez fűződő jogokat kötelesek elismerni az egyezményhez tartozó országok, tisztázza a személyhez fűződő és a vagyoni jogok viszonyát is. E cikk rendelkezései nem hagynak kétséget afelől, hogy... a vagyoni jogok átruházhatók és a személyhez fűződő jogok függetlenek a szerző vagyoni jogaitól.
[A BUE 2. cikkének (6) bekezdése szintén azt igazolja, hogy a vagyoni jogok átruházhatók, amikor úgy rendelkezik, hogy ,,a védelem a szerző vagy más jogosult javára áll fenn". A WIPO által a BUE-hez kiadott hivatalos "útmutató" a következő magyarázatot fűzi ehhez a rendelkezéshez: ,,A (vagyoni) jogok nem személyhez fűződőek, hiszen szerződés útján rendelkezni lehet róluk. A szerző átruházhatja ezeket a jogokat akár egyszerre, akár külön-külön, és akkor az a személy élvezi az érintett jogokat, akire átruházták azokat."]
A BUE általában nem korlátozza a szerzőket vagyoni jogaik átruházásában. Az egyetlen kivétel a követő jog (a droit de suite), amelyről az egyezmény 15ter cikke mint elidegeníthetetlen jogról rendelkezik. A jogértelmezés körében elismert a contrario elvből következik, hogy az egyezményben előírt többi vagyoni jog elidegeníthető.
Bár a BUE a dualista felfogást követi, az egyezmény általánosan elfogadott értelmezése szerint valamely szerzői jogi törvény nem tekinthető a BUE-vel összeférhetetlennek csak azért, mert a monista elméleten alapszik.
Az Európai Közösségben a szerzői jog területén megalkotott irányelvek dualista elemeket tartalmaznak. Egyes kérdésekben előírják, más területeken pedig megengedik a vagyoni jogok átruházását, illetve átszállását. A számítógépi programok jogi védelméről szóló 91/250/EGK irányelv 2. cikkének (3) bekezdése a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseképpen megalkotott szoftver esetében megköveteli a tagállamoktól annak biztosítását, hogy a vagyoni jogokkal a munkáltató rendelkezhessen. A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joghoz kapcsolódó bizonyos jogokról rendelkező 92/100/EGK irányelv 2. cikkének (4) bekezdése szintén a bérleti és haszonkölcsönzési jogok - mint szerzői vagyoni jogok - átruházhatóságáról szól. Az irányelv 4. cikke pedig részletesen szabályozza, hogy e vagyoni jogok átruházását követően a szerzőnek milyen vagyoni (díjazás iránti) igényei maradnak fenn.
Kontinensünkön a nemzeti törvényhozások is egyre inkább a piacgazdasági viszonyokhoz és a technikai fejlődés eredményeihez jobban, rugalmasabban igazodó felfogás - vagyis a dualista rendszer - felé fordítják a szerzői jog fejlődését. Az Európai Unió valamennyi tagállama - Németország és Ausztria kivételével - a dualista koncepcióra építette szerzői jogi kódexét. Ez jellemző a meglehetősen ,,szerzőbarátnak" tekintett svájci törvényre is. A rendszerváltozást követően számos volt szocialista ország tért vissza a dualista felfogáshoz, a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetőségének elismeréséhez. Példaként a balti államok és Szlovénia említhetők; a lengyel szerzői jog pedig korábban sem követte a monista felfogást.
Az előzőekben ismertetett megfontolásokra figyelemmel a törvény meghaladja a monista felfogásnak a korábbi jogban tükröződő - dogmatikus és idejétmúlt - változatát, és olyan gyakorlatias rendszert hoz létre, amelyben célszerűen ötvöződnek a monista és a dualista felfogás pozitív elemei. Elsősorban a szerzők - mint a szerződéses viszonyokban többnyire a gyengébb fél pozíciójában lévő felek - védelme érdekében megőrzi főszabályként a szerzői vagyoni jogok elidegeníthetetlenségét. Fordulat azonban a hazai szerzői jog fejlődésében, hogy a törvény ezt a korábban merev, rugalmatlanul alkalmazott tételt megtöri minden olyan esetben, amikor azt a művek létrehozásának és felhasználásának körülményei, sajátosságai indokolttá teszik. E gyakorlatias jogalkotási lépések a szerzők érdekeit éppúgy szolgálják, mint ahogy megfelelnek a hazai kulturális ipar szükségleteinek. Az előzőekből is kitűnt, hogy a dualizmus elemeinek befogadását a technika legújabb vívmányai is valósággal kikövetelik. A dualista rendszer egyes elemeinek szerzői jogunkba történő beillesztése továbbá igazodik a Nyugat- és Közép-Európa országainak szerzői jogi törvényeiben egyre élesebben kirajzolódó tendenciához is.
A törvény - a 9. § (1) bekezdésének megszövegezésével - egyértelművé teszi, hogy a szerzőt a művel kapcsolatban különféle, de egymástól nem elválaszthatatlan jogok összessége illeti meg. A korábbi törvény szerkezetét és a nemzetközileg is elfogadott felosztást követve e jogokat két csoportba sorolja: személyhez fűződő és vagyoni jogokat különböztet meg. A szerzőt e jogok összessége illeti meg az új törvény szerint. Ez azt jelenti, hogy az új szabályozás már nem tekinti olyan egységes jognak a szerzői jogot, amely - egymástól eleve elválaszthatatlan - személyhez fűződő és vagyoni részjogosultságok ötvözeteként jelenne meg. A törvény ugyan abból az általános szabályból indul ki, hogy a vagyoni jogok nem idegeníthetők el, e szabály [a 9. § (3) bekezdése] azonban immár nem több, mint szerzői érdekvédelmi igényeket szolgáló törvényi tilalom. Ez a szabály olyasmit tilt, ami egyébként fogalmilag és gyakorlatilag egyaránt lehetséges volna. A törvény tehát nem tételezi fel, hogy a szerzőt megillető személyhez fűződő és vagyoni jogok szükségképpen elválaszthatatlanok egymástól, és hogy ezért az utóbbiak átruházhatósága eleve kizárt. Mi sem igazolja ezt meggyőzőbben, mint az, hogy a törvény az általános tiltó szabály alól több - gyakorlati szempontból fontos - kivételt enged: a 9. § (6) bekezdésével összhangban a vagyoni jogok átruházhatók, illetve átszállhatnak vagy átszállnak a munkaviszonyból folyó kötelesség teljesítéseként elkészített mű, a szoftver, az adattár, a reklámozás céljára megrendelt mű esetében, valamint megfilmesítési szerződés alapján. A vagyoni jogokra is kiterjedő jogutódlás következik be továbbá az ún. együttesen létrehozott műveknél.

Lábjegyzetek:

1 101. § (1) Szerzői jogi jogvitás ügyben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok szakvéleményt kérhetnek a Magyar Szabadalmi Hivatal mellett működő szakértő testülettől.
2 "1. § (1) A Szerzői Jogi Szakértő Testület (a továbbiakban: Szakértő Testület) az Szjt. 101. § (1) és (3) bekezdésében megjelölt ügyekben szakértői véleményt ad bírósági vagy hatósági megkeresés (...) alapján."
3 "(2) E rendelet alkalmazásában szerzői jogi jogvitás ügy az Szjt.-ben szabályozott szerzői és szomszédos jogok érvényesítésével összefüggő bármely jogvita."
* "The effect of this provision is that it is left to national legislation to determine (a) whether such works are to be protected at all, and (b) if so, to what extent... As a consequence, countries are free to leave such texts entirely in the public domain, to accord them complete protection as literary or artistic works, or to grant qualified protection subject to generous rights of use on the part of the public." (Sam Ricketson: "The Berne Convention for the Protection of Literary and Artistic Works. 1886-1986", Kluwer, London, 1987, p. 297.)
** Az egyezmény említett rendelkezése (amelyet a TRIPS-egyezmény és a WCT is "átvett") így szól: " Az Unióhoz tartozó országok Kormányai fenntartják maguknak azt a jogot, hogy egymás között külön megállapodásokat létesíthessenek, amennyiben ezek a szerzők javára szélesebb körű jogokat nyújtanak, mint amelyeket az Unió biztosít, vagy amelyek ezzel az Egyezménnyel ellentétben nem álló egyéb kikötéseket tartalmaznak."
*** Ez - egyebek mellett - világosan kitűnik az egyezmény 6bis cikkének a szövegéből, hisz az így kezdődik:"Függetlenül a szerző vagyoni jogaitól, sőt még azok átruházása után is, a szerző megtartja azt a jogát, hogy... [kiemelés tőlünk; a szövegben itt a személyhez fűződő jogokról szóló rendelkezés következik].
**** Forrás: dr. Ficsor Mihály: "Szerzői jogi törvény", Viva Média Kiadó, Budapest, 1999, p. 45-53.