Szemle - 2002. 04.

EURÓPAI JOGI FIGYELŐ

DR. PALÁGYI TIVADAR

A szabadalmazhatóság megítélése az Európai Szabadalmi Hivatal joggyakorlatában

 

Az Európai Szabadalmi Egyezményhez (a továbbiakban: ESZE-hez) való csatlakozásunk időpontjának rohamos közeledése indokolttá teszi, hogy behatóbban foglalkozzunk az Európai Szabadalmi Egyezménnyel és különösen annak anyagi jogi vonatkozásaival. Ebben a cikkben az ESZE "Szabadalmazható találmányok" című, 52. szakaszát vizsgáljuk közelebbről, az Európai Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: ESZH) Fellebbezési Tanácsainak joggyakorlata tükrében.
Az európai szabadalmi joggal kapcsolatos előkészítő munkát kezdettől fogva két alapszempont uralta: egyrészt a találmányok oltalmát minél szélesebb körben akarták biztosítani, másrészt lehetőleg biztos és megtámadhatatlan szabadalmat kívántak teremteni, tehát engedélyezését szigorú feltételekhez kívánták kötni. Ezért az európai szabadalmi oltalom feltételei az abszolút újdonság, a feltalálói tevékenység és az ipari alkalmazhatóság. Ennek megfelelően további cikkeket fogunk közölni az "Újdonság" című, 54. szakasszal, a "Feltalálói tevékenység" című, 56. szakasszal és az "Ipari alkalmazhatóság" című, 57. szakasszal kapcsolatban.
A szabadalmi anyagi jog lényeges fogalmait az ESZE kidolgozásakor a találmányi szabadalmak anyagi jogának bizonyos fogalmait egységesítő, az Európa Tanács keretében kidolgozott, 1963. november 27-i 3. Strasbourgi Egyezményből vették, amely 1980. augusztus 1-jén lépett hatályba.
Eredetileg csak az európai szabadalmak engedélyezésének előfeltételeit akarták rögzíteni; az európai szabadalmak megsemmisítési eljárását minden egyes országban az ott érvényes és alapvetően eltérő anyagi jogi előírások szerint lehetett volna lefolytatni. Az érdekelt körök határozott kívánsága alapján ezt a minimalista megoldást maximalista megoldássá változtatták: egyik államnak sem szabad az európai szabadalmat olyan nemzeti anyagi jogi előírások alapján megsemmisítenie, amelyek az európai szabadalmak engedélyezésének előfeltételeinél tágabbak. Ez az alapelv jelentősen növelte az európai szabadalmak értékét; másrészről viszont egyes államok számára megnehezítette az egyezményhez való csatlakozást.
Az európai szabadalmi anyagi jog jelentősége azonban nem korlátozódik csak arra, hogy az európai szabadalmak engedélyezésénél kell alkalmazni, mert a legtöbb szerződő állam időközben nemzeti anyagi szabadalmi jogát is hozzáigazította az európai joghoz.
A jogesetek ismertetésekor hivatkozni fogunk az ítélet jelére, amely egy nagybetűből és utána egy törtszámból áll. A nagybetű a Fellebbezési Tanács jellegére utal: G a Kibővített Fellebbezési Tanács, J a Jogi Fellebbezési Tanács és T a Műszaki Fellebbezési Tanácsok ítéleteire vonatkozik; a törtszám második száma az ítélethozatal évének utolsó két számjegyét, első száma az illető évben az ítélet sorszámát adja meg. Az olyan ítéleteknél, amelyek megjelentek az ESZH Hivatalos Közlönyében (Official Journal of the EPO; Amtsblatt des EPA), zárójelben OJ betűk után utalunk a megjelenés évére és az oldalszámra (pl: OJ 1996, 309) is.
Az 52. szakasz szövege a következő:
"(1) Európai szabadalmakat olyan találmányokra adnak, amelyek újak, feltalálói tevékenységen alapulnak és iparilag alkalmazhatók.
(2) Az (1) bekezdés értelmében különösen az alábbiak nem tekinthetők találmányoknak:
a) felfedezések, továbbá tudományos elméletek és matematikai módszerek;
b) esztétikai alkotások;
c) szellemi tevékenységre, játékokra, üzleti tevékenységre vonatkozó tervek, szabályok és eljárások, valamint programok adatfeldolgozó berendezésekhez;
d) információk megjelenítése.
(3) A (2) bekezdés rendelkezései az abban leírt tárgyak vagy tevékenységek szabadalmazhatóságát csak olyan mértékben zárják ki, amilyen mértékben az európai szabadalmi bejelentés vagy európai szabadalom az ilyen tárgyakra vagy tevékenységekre mint olyanokra vonatkozik.
(4) Az emberi vagy állati test sebészeti vagy gyógyászati kezelésére szolgáló eljárások, illetve az emberi vagy állati testen alkalmazott diagnosztikai eljárások nem tekinthetők iparilag alkalmazható találmányoknak az (1) bekezdés értelmében. Ez nem vonatkozik olyan termékekre, különösen anyagokra vagy anyagkeverékekre, amelyeket az előzőekben említett eljárásokban alkalmaznak.
E szakasz (1) bekezdése az európai szabadalom engedélyezésének anyagi jogi feltételeit sorolja fel, amelyeket a további szakaszok határoznak meg. Az ESZH gyakorlatával kapcsolatban a Vizsgálati irányelvek C-IV, 1.2. pontjában találunk útmutatást. Ezek szerint az elővizsgálónak szem előtt kell tartania az alábbi két követelményt, amelyek közvetve benne foglaltaknak az ESZE- ben és annak Végrehajtási Szabályzatában (a továbbiakban: VSZ-ben):
a) a találmánynak olyannak kell lennie, hogy szakember (a bejelentésben foglaltak alapján) megvalósíthassa; ez a 83. szakaszból következik;
b) a találmánynak műszaki jellegűnek kell lennie, vagyis műszaki területre kell vonatkoznia, műszaki feladatot kell megoldania és olyan műszaki jellemzőket kell mutatnia, amelyek segítségével az oltalmazni kívánt dolgot az igénypontokban meg lehet határozni.
Az 52. szakasz a 3. Strasbourgi Egyezmény első szakaszán alapul, amely azonban nem tartalmazza a (2)-(4) bekezdések kivételeit. Az 52. szakaszt Svájc kivételével az összes szerződő állam teljesen átvette nemzeti szabadalmi törvényébe.
Az (1) bekezdés egy általános szabadalmazási alapelvet fejez ki: alapvetően a találmányokra európai szabadalmat kell adni. A Kibővített Fellebbezési Tanács G 1/83 (OJ 1985, 60) sz. ítélete leszögezi, hogy a kivételeket szűken kell értelmezni. Bár a TRIPS-egyezményt nem lehet közvetlenül alkalmazni az ESZE-re, itt is érvényes a TRIPS 27. szakaszának (1) bekezdése, amely szerint a találmányoknak bármely műszaki területen szabadalmazhatóknak kell lenniük. A T 1173/97 (OJ 1999, 609) sz. ítélet kimondja, hogy a külföldi (USA-beli és japán) jogi helyzetet és a korszerű műszaki fejlődést is figyelembe kell venni.
Az (1) bekezdés szerinti meghatározás általános jellegéből következik, hogy alapvetően minden műszaki területet a legtágabb értelemben kell hozzáférhetővé tenni az európai szabadalmak általi oltalom számára, amennyiben azok nincsenek kimondottan kizárva a szabadalmazhatóság köréből. Oltalmazhatóknak kell lenniük a vegyi termékeknek, gyógyszereknek és élelmiszereknek is, amelyek korábban gyakran ki voltak zárva a szabadalmi törvények által. Ugyanígy szabadalmazhatónak kell tekinteni a biológia és az elektronika területén a legújabb fejlődés eredményeként született találmányokat, valamint a biokémia, a géntechnológiai és a számítógép-technika legújabb fejlesztési eredményeit is.
Az ESZE hatálybalépésétől számított 15 évig, vagyis 1992. október 5-ig a 167. szakasz (2) bekezdésének (a) pontja lehetővé tette, hogy egyes szerződő államok fenntartással éljenek a vegyi termékek, az élelmiszerek és a gyógyszerek szabadalmazása terén.
Az ESZE nem úgynevezett célhoz kötött termékoltalmat, hanem abszolút termékoltalmat engedélyez: egy új vegyi anyagot általánosan oltalmaz, nem csupán a feltaláló által megadott és a leírásban ismertetett alkalmazás céljára.
Az (1) bekezdés rögzíti az európai szabadalmak engedélyezésének négy előfeltételét: a bejelentésnek olyan találmányra kell vonatkoznia, amely új, feltalálói tevékenységen alapszik és iparilag alkalmazható.
Ez a négy előfeltétel az ESZE három nyelven megfogalmazott szövegéből egyaránt következik, függetlenül attól, hogy az újdonság az angol és a német szövegben külön mellékmondatban, míg a francia szövegben jelzői alakban van kifejezve.
A találmány fogalmát az ESZE nem határozza meg. A (2) bekezdés megelégszik annak felsorolásával, hogy az ESZE szerint mi nem minősül találmánynak. Mind az ESZE-ben, mind annak végrehajtási szabályaiban azonban fontos támpontok találhatók a találmány fogalmáról. Az újdonságra vonatkozó 54. szakasz (1) bekezdése és a feltalálói tevékenységre vonatkozó 56. szakasz szerint egy találmány megítélésekor a technika állása képezi az alapot. Ilyen szemlélet mellett azonban csak a műszaki terület olyan alkotásai vehetők figyelembe, amelyek továbbfejlesztik a technika állását. Az esztétikai jellegű művészeti alkotások nem mérhetők a technika állásához.
A VSZ-nek a bejelentésre vonatkozó rendelkezései is a találmány műszaki jellegéből indulnak ki. A 27. szabály (1)a) pontja szerint a bejelentőnek meg kell adnia azt a műszaki területet, amelyre a találmány vonatkozik. A 27. szabály (1)c) pontja szerint a találmányt olyan módon kell bemutatni, hogy a műszaki feladat és annak megoldása érthető legyen. A 29. szabály (1) bekezdése előírja, hogy az oltalmi igény tárgyát a szabadalmi igénypontban a találmány műszaki jellemzőinek megadásával kell meghatározni.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a találmánynak műszaki jellegűnek kell lennie, és egy műszaki feladatot legalább részben műszaki eszközökkel kell megoldania. Ha egy találmány egyaránt tartalmaz műszaki és nem műszaki jellemzőket, ez nem zárja ki szabadalmazhatóságát. A T 192/82 (OJ 1984, 450) sz. ítélet szerint a műszaki jellemzőknek hozzá kell járulniuk a találmány által elérni kívánt eredményhez.
Sem az ESZE, sem annak végrehajtási szabályzata nem határozza meg, hogy mit kell műszaki jelleg alatt érteni. A német Legfelsőbb Bíróság 1969. március 27-i "Vörös galamb" (Rote Taube) döntése szerint egy találmány akkor műszaki jellegű, ha egy okozatilag áttekinthető eredmény eléréséhez uralható természeti erőket alkalmaz. A német Szabadalmi Bíróság egy 1965. január 15-i ítélete szerint műszaki az irányított természeti erők és a tervszerűen kihasznált természeti jelenségek hatása. Az ESZH gyakorlatában is elfogadottak ezek az értelmezések.
Az ESZE nem kívánja, hogy egy találmány műszakilag haladó vagy hasznos legyen. A feltalálói tevékenység megítélésénél azonban fontos, hogy a találmány a technika állásához képest előnyöket biztosítson, és így azokat célszerű a leírásban ismertetni.
Az 52. szakasz (2) bekezdésének "különösen" szava arra utal, hogy a felsorolás korántsem lezáró jellegű, bár kétségtelenül megadja a legfontosabb kivételeket. Mindig figyelembe kell azonban venni, hogy a kivételeket szűken kell értelmezni, és ilyen vonatkozásban irányadónak kell tekinteni a Vizsgálati irányelvek C-IV, 2. pontjában foglalt alábbi megjegyzéseket.
Annak megfontolásakor, hogy egy bejelentés tárgya az 52. szakasz (1) bekezdése szerint találmánynak minősül-e, az elővizsgálónak két általános szempontot kell figyelembe vennie. Először azt, hogy az 52. szakasz (2) bekezdésében foglalt kizárások csak olyan mértékben alkalmazhatók, amilyen mértékben a bejelentés a kizárt tárgyra mint olyanra vonatkozik. Másodszor az elővizsgálónak el kell tekintenie az igénypont alakjától vagy fajtájától, és figyelmét annak tartalmára kell összpontosítania, hogy megállapíthassa: az igényelt tárgy - mint egész - mivel járul hozzá a technika állásának gazdagításához. Ha ez a hozzájárulás nem műszaki jellegű, az 52. szakasz (1) bekezdése szerint nincs szabadalmazható találmány.
A (2)a) pont szerint nem tekinthetők találmánynak a felfedezések, továbbá a tudományos elméletek és matematikai módszerek; a felfedezés, elmélet vagy módszer műszaki értékesítésének felismerésén alapulhat csak szabadalmazható találmány. Ennek az alapelvnek bizonyos mértékű korlátozását jelenti, hogy az újonnan a természetben talált anyagok, amelyek létezése nem volt ismert, és amelyek szerkezetét vagy egyéb tulajdonságait először írják le, szabadalmazhatók.
A (2)b) pont szerinti esztétikai alkotások nem tartoznak a technika területére, hanem szerzői joggal vagy ipari mintával oltalmazhatók. Esztétikai hatásokat azonban műszaki feladatmegoldásokkal is létre lehet hozni. Az, hogy egy jellemző műszaki vagy nem műszaki, a T 119/88 (OJ 1990, 395) sz. ítélet szerint az igényelt jellemzők hatásától függ. Ha a hatások csak az alak- vagy színérzékelésre irányulnak, nem tekinthetők szabadalmat megalapozó jellemzőknek.
A (2)c) pont szerinti felsorolás az emberi szellemnek szóló útmutatásokat tartalmaz. A T 51/84 (OJ 1986, 226) sz. ítélet olyan találmányra vonatkozott, amely kódolt megkülönböztető jelek alkalmazásával kívánta megakadályozni hanghordozók (szalagok vagy lemezek) bitorlását. A Fellebbezési Tanács véleménye szerint ez az eljárás az 52(2)c) pont hatálya alá esik, és így ki van zárva a szabadalmazásból, mert az igénypont csupán olyan eljárási lépéseket sorolt fel, amelyeket egy személy bármilyen módon megvalósíthat, és így nem igényel műszaki eszközöket.
A T 453/91 sz. ítélet szerint nem szabadalmazható egy olyan igénypont, amelynek tárgya egy új chip megtervezésének lépéseire vonatkozik, és így csupán olyan valaminek a képe alakjában szolgáltat "mintát", amely nem létezik a valós világban. A chipre vonatkozó termékigénypontot azonban újnak és feltalálói tevékenységen alapulónak minősítette a Fellebbezési Tanács.
A (2)c) pont második része szerint az adatfeldolgozó berendezések programjai ki vannak zárva a szabadalmazható találmányok köréből. 1986-tól kezdve azonban engedélyeznek szabadalmakat ilyen tárgyú találmányokra, ha azok összefüggésbe hozhatók műszaki hatással.
A T 208/84 (OJ 1987, 14) sz., ilyen tárgyban legelőször hozott ítélet leszögezi a számítógép vonatkozású találmányok szabadalmazhatóságának elveit. Eszerint, ha egy találmány alapját képező ötlet egy matematikai módszeren alapszik, egy olyan igénypont, amely a módszert alkalmazó műszaki eljárásra irányul, és amelyet egy program ellenőrzése alatt hajtanak végre, nem tekinthető pusztán számítógépprogramra vonatkozónak. Az ítélet szerint egy olyan találmányt, amely a szokásos szabadalmazási feltételek szerint szabadalmazható lenne, nem kell kizárni az oltalomból csupán azért, mert egy számítógépprogram alakjában korszerű műszaki eszközöket használnak megvalósításához. Egy önmagában ismert, számítógépre vonatkozó igénypont oltalomképes, ha a számítógép úgy van előkészítve, hogy egy új műszaki eljárást meghatározott program szerint vezérel vagy lefolytat. Ebből azonban nem következik, hogy egy számítógépprogramot minden körülmények között műszaki eszköznek kell tekinteni.
A T 26/86 (OJ 1988, 19) sz. ítélet olyan találmányra vonatkozik, ahol egy röntgenkészüléket adatfeldolgozó egységgel működő számítógéppel kapcsoltak össze, és ezzel elérték a röntgencsövek optimális terhelését és egyúttal élettartamuk meghosszabbítását. A találmányi gondolat olyan matematikai módszeren alapult, amelyet számítógépprogram segítségével lehetett megvalósítani. Az igénypont tehát nem számítógépprogramra mint olyanra vonatkozott, hanem az ezzel a programmal működő képfeldolgozó eljárásra. Nem műszaki - itt matematikai - jellemzők együttes alkalmazása nem eredményezte a találmány műszaki jellegének megszűnését, így a találmányt szabadalmazhatónak minősítették.
A 115/85 (OJ 1990, 30) sz. ítélet szerint alapvetően műszaki feladatnak minősíthető az egy berendezésben vagy rendszerben fellépő állapotok önműködő optikai megjelenítése. Ha a találmány számítógépprogramon alapul, egy olyan igénypont, amely ennek a programnak egy műszaki feladat megoldására való alkalmazására irányul, nem minősíthető az 52. szakasz (2)c) bekezdése által kizárt találmánynak.
A T 1173/97 (OJ 1999, 609) sz. ítélet megállapítja, hogy egy számítógépprogram-termék nem esik az 52. szakasz (2) és (3) bekezdése alatti kizárás hatálya alá, ha egy számítógépen való lefuttatáskor egy további műszaki hatást idéz elő, amely túlmegy a program (szoftver) és a számítógép (hardver) közötti rendes fizikai kölcsönhatáson.
Az ítélet arra is részletesen kitér, hogy mikor lehet a számítógépprogramok alkalmazásánál műszaki jellegről beszélni. A programparancsok kivitelezésekor a számítógépben fellépő fizikai változások, amelyek például elektromos áramfolyásokat idéznek elő, nem adnak olyan műszaki jelleget, amely tárgytalanná tenné a program szabadalmazásának tilalmát. Az ilyen változások közös jellemzői minden számítógépen futó programnak, és ezért nem alkalmasak a műszaki jellegű és az ilyen jelleggel nem rendelkező számítógépprogramok megkülönböztetésére. Ezért máshol kell keresni a műszaki jelleget, amely azokban a további hatásokban rejtőzhet, amelyek a hardveren keresztül adott programparancsok kivitelezésével járnak együtt. Ha ezek a további hatások műszaki jellegűek és oda vezetnek, hogy a szoftverrel egy műszaki feladatot oldanak meg, a találmány alapvetően szabadalmazható lehet. Ennek megfelelően nem csak olyan találmányra lehet szabadalmat engedélyezni, amelynél egy szoftver számítógép segítségével egy ipari eljárást vagy egy eszköz munkamenetét vezérli, hanem olyan találmányra is, amelynél egy számítógépprogram az egyetlen, vagy több szükséges eszköz közül az egyik eszköz a fenti értelemben vett műszaki hatás eléréséhez.
A T 953/94 sz. ítéletben elutasítottak egy görbe ciklikus viselkedésének adatelemzésére vonatkozó módszert, mert az nem mutatott semmilyen műszaki hatást. Ezzel szemben a tanács engedélyezett egy korlátozott oltalmi körű igénypontot, amely egy fizikai folyamat szabályozásánál alkalmazta a módszert, mert ez az igénypont műszaki feladat megoldására vonatkozott.
A joggyakorlat alapján összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a számítógép tárgyú találmányok akkor szabadalmazhatók, ha az alábbi kritériumok közül legalább egyet teljesítenek:
a) a találmány alapját képező feladat műszaki jellegű;
b) a feladat megoldására használt eszköz műszaki jellegű;
c) a feladat megoldásával műszaki hatást érnek el;
d) a találmányi megoldás részleteiben műszaki megfontolásokat igényel, amelyek műszaki feladat megoldását eredményezik;
e) az igényelt számítógépprogram a program és a számítógép közötti szokásos fizikai összjátékon túlmenő műszaki hatást idéz elő.
A (2)d) pont szövegezését a PCT 39. szakaszának 1(v) pontjából vették át. Ha azonban az információ megjelenítésének módja új műszaki jellemzőket foglal magában, az információ megjelenítésére szolgáló eljárás vagy berendezés szabadalmazható lehet. A Vizsgálati irányelvek C-IV, 2.2. pontja szerint ha az igénypont egy ismert gyártmányra vonatkozik felületén festett mintával vagy bizonyos írott tájékoztatással, a technika állásához való hozzájárulás csupán esztétikai alkotás vagy információmegjelenítés. Hasonlóképpen, ha egy számítógépprogramot fizikailag rögzített alakban, például szokásos szalagon vagy lemezen igényelnek, a technika állásához való hozzájárulás csak egy számítógépprogram, vagyis az igénypont kizárt tárgyra vonatkozik, és mint ilyen nem szabadalmazható. Ha azonban a számítógépprogram egy számítógéppel kombinálva azt eredményezi, hogy a számítógép műszaki szempontból eltérő módon működik, a kombináció szabadalmazható lehet.
A (3) bekezdés azzal a nagyon fontos korlátozással egészíti ki a (2) bekezdést, hogy az utóbbiban leírt tárgyak vagy tevékenységek csak olyan mértékben kizártak, amennyiben az európai szabadalmi bejelentés vagy szabadalom az ilyen tárgyakra vagy tevékenységekre mint olyanokra vonatkozik.
A (4) bekezdés az emberi vagy állati testen végzett sebészeti, gyógyászati vagy diagnosztikai eljárásokat kizárja a szabadalmazhatóság köréből. Az ilyen eljárások találmányok ugyan, azonban ez a bekezdés iparilag nem alkalmazhatónak minősíti őket, mert az orvosi hivatás gyakorlása nem minősül ipari vagy kereskedelmi jellegűnek. Ezzel a kérdéssel a Kibővített Fellebbezési Tanács három ítélete: a G 1/83 (OJ 1985, 60) sz., a G 5/83 (OJ 1985, 64) sz. és a G 6/83 (OJ 1985, 67) sz. ítélet is foglalkozik. A tanács nem fogadott el olyan igénypontokat, amelyek egy ismert X anyag Y betegség kezelésére történő felhasználására, vagyis gyógyászati módszerre vonatkoztak, mert az ilyen igénypontok a (4) bekezdés alapján ki vannak zárva a szabadalmazható találmányok köréből, engedélyezte azonban az "X anyag alkalmazása gyógyszer előállítására Y betegség gyógyításához" típusú igénypontot, amelynek az újdonságát abból vezette le, hogy ennek az ismert anyagnak új a gyógyászati alkalmazása. A Kibővített Fellebbezési Tanács szerint az ESZE szövegéből nem lehet olyan szándékra következtetni, hogy a második és további gyógyászati indikációt ki akarták volna zárni a szabadalmazható találmányok köréből. Ennek alapján a tanács törvényesnek gondolta igénypontok engedélyezését egy anyag vagy kompozíció alkalmazására meghatározott új és találmányi jellegű gyógyászati alkalmazáshoz használható gyógyszer előállítására még akkor is, ha a gyártási eljárás mint olyan nem különbözik az ugyanilyen hatóanyagot használó ismert eljárásoktól.
A (4) bekezdés második mondata szerint ez a kizárás nem vonatkozik olyan termékekre, különösen anyagokra vagy anyagkeverékekre, amelyeket az előzőekben említett eljárásokban alkalmaznak.
A sebészeti kezelés az élő szervezetbe való beavatkozás által betegségek, testi hibák vagy balesetek következményeinek a kiküszöbölését és gyógyítását célozza. Történhet műtéttel vagy konzervatív, nem véres eljárással. Korszerű eljárások, így lézerbesugárzás vagy nyomáshullámokkal végzett kezelés is sebészeti eljárásnak tekintendők. A T 820/92 sz. ítélet szerint egy sebészeti eljárási lépés egy többlépéses orvosi kezelési eljárásnak sebészeti jelleget kölcsönöz, és így megszünteti annak szabadalmazhatóságát. Viszont egy tudományos vizsgálat keretében állatokon végzett műtét, amelynek folyamán az állatot végül megölik, nem minősül sebészeti kezelésnek.
A gyógyászati kezeléssel egy kóros állapotot megszüntetnek vagy megelőznek. A "gyógyászat" fogalmat nem lehet szűken értelmezni. Fájdalmak vagy panaszok enyhítése és a testi teljesítőképesség helyreállítása még akkor is gyógyászati kezelésnek minősül, ha az orvoslást igénylő tünetet nem betegség okozta.
Az emberi test kezelésére szolgáló módszerek a (4) szakasz kizárása alá esnek azokban az esetekben, amikor a kezelést orvos végzi vagy legalább felügyeli. A T 24/91 (OJ 1995, 512) sz. ítélet megállapítja, hogy a lézersugárnak a szemlencsére való irányítása a szomszédos szövetek károsodásának komoly kockázatával jár mind az orvosi kezelés, mind a műszaki berendezés kezelése alatt, és ezért az emberi szem szaruhártyájához erősített szintetikus lencse belső domborulatának a megváltoztatása lézersugárral gyógyászati eljárásnak minősül.
A T 245/87 (OJ 1989, 171) sz. ítélet szerint egy átfolyt, kis folyadékmennyiségek mérésére szolgáló eljárás nem zárható ki az 52. szakasz (4) bekezdése alapján a szabadalmazásból, ha azt egy implantált gyógyszeradagoló berendezésben alkalmazzák, amennyiben nincs funkcionális összefüggés az igényelt eljárás és az eszköz által leadott gyógyszerdózis között.
A T 329/94 (OJ 1998, 241) sz. ítélet tárgyát képező szabadalmi bejelentés 12. igénypontja módszerre vonatkozott egy véradó felső karján levő vérkivételi pont felé irányuló vénás véráram fenntartásának a megkönnyítésére olyan módon, hogy szelektív önműködő tapintási inger segítségével segítette a véradót a kívánt véráramlás fenntartásában. A Fellebbezési Tanács először megállapította, hogy az ESZH kialakult gyakorlatának fényében meg kell tagadni az oltalmat egy vérvételi módszerre, mert különben az orvosi tevékenységek nagy része gátolva lehetne kizárólagos jogok által. Megállapította azonban, hogy a vizsgálat tárgyát képező módszer orvosi jellegének elbírálásakor a bejelentés leírásával és igénypontjaival összhangban meg kell határozni az igényelt találmány célját, mert a tanács véleménye szerint ilyen szempontból döntő súlya van a kezelés céljának és elkerülhetetlen hatásának. Az igénypont tárgya lényegileg egy olyan módszer végrehajtására szolgáló készülék működtetésére vonatkozott, amelynek célja a vérkivételi pont irányába történő véráramlás megkönnyítése volt, vagyis a működtetési módszernek nem volt gyógyászati célja vagy hatása. A Fellebbezési Tanács azt is megjegyezte, hogy ez a 12. igénypont olyan oltalmat adott, amelyet már a készülékre vonatkozó 1. igénypont oltalmi köre lefedett. Ezért tárgya a (4) bekezdés második mondata által biztosított kivétel alá esett. Másrészről a 12. igénypont, ha egyszerű módszer-igénypontnak tekintjük, arra irányul, hogy a donornak egy inger alakjában utasítást adjon a készülék működtetésére annak érdekében, hogy megkönnyítse a véráramlást a vérkivételi ponton keresztül. Ez a módszer nem eredményez gyógyászati vagy megelőző hatást magán a donoron, és egyetlen célja, hogy megjavítsa a vérvétel hatékonyságát, vagyis műszaki jellegű. Ezért a tanács a 12. igénypontot nem tekintette a 4. bekezdés által kizárt találmányok körébe tartozónak.
A betegségek meggátlására szolgáló megelőző rendszabályok, például oltások a gyógyászati kezelés fogalma alá esnek. A T 19/86 (OJ 1989, 24) sz. ítélet szerint malacok oltása Aujeszki-betegség ellen az állatok egészségének a megtartására és helyreállítására szolgál, és így nem szabadalmazható. Csupán egy ismert oltóanyag új alkalmazása lehet további gyógyászati indikációként szabadalmazható.
A T 290/86 (OJ 1992, 414) sz. ítélet is leszögezi, hogy a fogkő eltávolítása mint megelőző kezelés gyógyászati jellegűnek minősül még akkor is, ha azzal kozmetikai hatás párosul, amely önmagában szabadalmazható lenne.
A T 116/85 (OJ 1989, 13) sz. ítélet hasonlóképpen az oltalmazható találmányok köréből kizártnak tekinti disznók megelőző kezelését paraziták támadása ellen. Itt teljesen mellékes körülmény, hogy a kezelést állatorvos vagy állatgondozó végzi, mert a megkülönböztetés jogilag lehetetlen lenne.
A T 780/89 (OJ 1993, 440) sz. ítélet szerint gyógyászati kezelésnek kell minősíteni az általános immunstimulálást vagy a test védekező erőinek stimulálását olyan vegyületek alkalmazásával, amelyek bizonyos fertőzésekkel szemben egyidejűleg specifikus megelőzést biztosítanak. A hústermelésnek ezzel együttjáró megnövekedése az állatok megjavult egészségi állapota és csekélyebb halálozási aránya miatt csupán természetes következménye a kezelésnek, és ezért csak másodlagos eredmény, amely nem vonja ki az eredményes gyógyászati kezelést a (4) bekezdés hatálya alól. Ha azonban a hústermelés növelése egy meghatározott anyaggal végzett gyógyászati kezelés alapján csak az egészségjavulás és a halálozási arány csökkenésének a következménye, ez a másodlagos hatás az alkalmazási találmánynak nem kölcsönöz olyan jelleget, amelynek révén ki kellene zárni az 52. szakasz (4) bekezdése alapján a szabadalmazható találmányok köréből.
A T 143/94 (OJ 1996, 430) sz. ítélet szerint a hajhullás kezelése egyidejűleg gyógyászati és kozmetikai kezelés, és így nem szabadalmazható.
Ha egy ismert vegyi anyag gyógyászati kezelésre és kozmetikai célokra is alkalmas, az igénypontok egyaránt vonatkozhatnak a gyógyászati kezeléshez alkalmazható termékre, valamint a termék alkalmazására kozmetikai célra. A T 36/83 (OJ 1986, 295) sz. ítélet tárgyát képező bejelentés leírása kinyilvánította egy vegyület két különböző tulajdonságát, nevezetesen baktériumölő és higiéniai hatékonyságát. A bejelentés leírása szerint a gyógyászati és a kozmetikai készítmények nagyon hasonló vagy akár azonos alakúak lehetnek, de a benyújtott leírás világosan megkülönböztette a kettőt. A Fellebbezési Tanács döntése szerint a termék kozmetikai alkalmazása, amely gyógyászati hatást is kiváltott, szabadalmazható volt, mert a bejelentők csupán a kozmetikai termékként való felhasználást igényelték.
A T 426/89 sz. ítélet szerint az 52. szakasz (4) bekezdése miatt nem szabadalmazható egy szívritmus-szabályozó működtetésére szolgáló eljárás tachikardia gyógyítása céljából, de szabadalmazható a szívritmus-szabályozó szerkezeti jellemzőire vonatkozó igénypont.
Szabadalmazható az állatok gyorsabb növekedése vagy jobb húsminősége révén a termelés vagy a minőség javítására vonatkozó eljárás is, mert az sem minősül gyógyászati jellegűnek. A T 774/89 sz. ítélet szerint szabadalmazható a gyógyszerek adagolása útján történő tejhozamnövelés.
A T 58/87 sz. ítélet szabadalmazhatónak minősít egy olyan eljárást, amely kismalacokat óv attól, hogy az anyakoca elnyomja vagy megfullassza őket, ha azok evés után alá akarnak feküdni. A találmány szerint szenzorokat helyeznek el, amelyek a koca alá levegőt juttató fúvókákat működtetnek ha a koca feláll, aminek következtében a malacok elkerülik ezt a helyet. A felszólalási osztály már korábban megállapította, hogy itt baleset-megelőzésről és nem gyógyászati eljárásról van szó.
A (4) bekezdés a diagnosztikai eljárásokat is kizárja a szabadalmazható találmányok köréből. Csak az olyan eljárás szabadalmazható, amely nem tartalmaz orvosi diagnosztikai tevékenység jellegű lépést.
Nincs szó diagnosztikai eljárásról, amikor az igényelt eljárást műszakiak hajtják végre annak érdekében, hogy az orvos ezt követő diagnosztikai tevékenységét elősegítsék. Ha azonban az eljárás lényeges lépéseket tartalmaz, amelyeket orvosilag képzett személyzet orvosi felügyelet mellett hajt végre, az eljárás diagnosztikai jellegűnek minősül.
A T 61/83 sz. ítélet megállapítja, hogy az olyan vizsgálati eljárások, amelyek a diagnózishoz csupán alapot szolgáltatnak anélkül, hogy az eredményt befolyásolnák, nem minősülnek diagnosztikai eljárásnak. A T 385/86 (OJ 1988, 308) sz. ítélet megállapítja, hogy közbenső eredmények szolgáltatása, például az emberi vagy állati test vegyi és fizikai állapotának a meghatározása mágneses rezonancia alkalmazásával nem minősül diagnosztikai eljárásnak, mert eredménye nem tesz közvetlenül lehetővé döntést egy orvosi kezelésről. Az olyan eljárások, amelyek csupán közbenső eredményeket szolgáltatnak, nem minősülnek diagnosztikai eljárásnak még akkor sem, ha egy diagnózis felállításakor értékesíthetők. Az olyan eljárás, amelynél az emberi vagy állati testtel kölcsönhatás lép fel, iparilag alkalmazható, ha azt a műszakilag képzett szakember orvosi szaktudás és képesség nélkül a kívánt eredménnyel alkalmazni tudja.
Az ítélet megállapítja továbbá, hogy az 52. szakasz (4) bekezdésének első mondatát mint kivételes szabályt szűken kell értelmezni. Ennek a szabálynak az értelmében egy diagnosztikai eljárást akkor tekintünk emberi vagy állati testen elvégzettnek, ha mind a vizsgálati szakaszt, mind a vizsgálati eredmény alapján a tünetek megállapítását az élő emberi vagy állati testen végzik.
A (4) bekezdés második mondata szerinti termékek, különösen anyagok vagy anyagkeverékek szabadalmazhatók akkor is, ha a szabadalmazásból kizárt eljárásban alkalmazzák őket. Ez a mondat megelőzi azt a félreértést, hogy a gyógyászati eljárások kizárása révén az ilyen eljárásokban alkalmazott eszközök is ki lennének zárva a szabadalmazásból, és egyúttal összeköttetést teremt az 54. szakasz (5) bekezdésével, amely lehetővé teszi a már ismert anyagok vagy anyagkeverékek szabadalmazását gyógyászati célokra.
Ha egy ismert anyag gyógyszerként való hatása nem ismert, ezt az anyagot első gyógyászati indikációként lehet oltalmazni az említett 54. szakasz (5) bekezdése alapján. Egy gyógyszerként már ismert anyag alkalmazására második indikáció alapján lehet szabadalmat szerezni. A már tárgyalt G 1/83, G 5/83 és G 6/83 sz. ítéletek alapozzák meg a második gyógyászati indikáció szabadalmazhatóságát, megállapítva, hogy egy már ismert anyag vagy anyagkeverék alkalmazása egy meghatározott új gyógyászati vagy diagnosztikai célra szabadalmazható (ún. svájci típusú igényponttal). Itt mellékes, hogy a gyógyászati vagy diagnosztikai alkalmazás első vagy második indikáción alapszik-e. Ez az igénypontforma azonban csak akkor használható, ha a találmány egy anyagnak vagy anyagkeveréknek a (4) bekezdés első mondata által a szabadalmazásból kizárt gyógyászati vagy diagnosztikai eljárás esetén való alkalmazására vonatkozik.
Az orvosi eszközök és készülékek, így például szikék, fecskendők és műizületek szabadalmazhatók.
A T 9/81 (OJ 1983, 372) sz. ítélet megállapítja, hogy az 52. szakasz (4) bekezdésének második mondata és az 54. szakasz (5) bekezdése alapján kombinált készítmények, amelyek különálló komponensei ismert gyógyászati hatóanyagok, oltalmazhatók még akkor is, ha részekből álló készletként (kit-of-parts) igénylik őket, feltéve, hogy a komponensek funkcionális egységet képeznek. Az 1. igénypont olyan kombinált készítményre vonatkozott, amely oxazafoszforin citosztatikus anyagot és 2-merkapto-etánszulfonsav-nátriumsót tartalmazott gyógyászatilag hatékony alkotórészekként; ez a készítmény a citosztatikus terápiában egyidejű, különálló vagy egymást követő alkalmazásra volt korlátozva. Ebből a célmegjelölésből következik, hogy a komponensek nincsenek szükségszerűen egyesítve például kompozícióként, mert különben nem lennének elérhetők különálló vagy egymást követő alkalmazáshoz. Egyébként a termék mindkét komponense ismert volt. A Fellebbezési Tanács számára ismert technika állása szerint a két hatóanyagot sohasem használták együtt új, együttes hatás elérése céljából. Így a találmány nem jelentette csupán ismert anyagok aggregációját, hanem új kombinációt nyújtott azzal a meglepő, értékes tulajdonsággal, hogy a citosztatikus anyag alkalmazásával együttjáró súlyos mellékhatások a másik komponens detoxikáló hatásának eredményeként nem jelentkeztek. A tanács megállapította, hogy a részekből álló készlet az egyes komponensek fizikai elkülönülése miatt nem volt szükségszerűen valódi kombináció, vagyis az ismert komponensek laza társítása önmagában nem alakította őket funkcionális egységgé, azonban a kombinált terápia jelzett célja helyreállította a termék egységét mint két komponensének a funkcionális egyesülését. A komponensek egymástól függetlenül nem idézték elő a találmány szerinti előnyös hatást; így az együttes hatás az igénypont oltalmi körének megjelölt célja általi korlátozás eredményeként igazolta a kombinált termék egységét, még ha a komponensek egymás mellett voltak is jelen. Minthogy az igénypontok szerint az egyesített termék különálló komponensei ismert gyógyászati alkalmazásra szolgáltak, ezeket az igénypontokat kimondottan oltalmi körük alá tartozónak tekintve a komponensek egymás melletti különálló alkalmazását is valóban úgy kellett tekinteni, hogy azok a kombinált termék együttes hatására vannak korlátozva, és így ki volt zárva a technika állásához tartozó különálló alkalmazásuk. Ezért a találmányra engedélyezték a szabadalmat.
Ennek az ítéletnek azt a fontos megállapítását, hogy két különálló, önmagában ismert termék kombinációja szabadalmazható, ha az alkotórészeket célra irányítottan, funkcionális egységként alkalmazzák, megerősítette a T 94/83 sz. ítélet.
A Müncheni Diplomáciai Konferencián az 52. szakasz (1) bekezdésének szövegét az alábbi módon változtatták meg:
"Európai szabadalmakat a technika minden területén engedélyeznek találmányokra, amennyiben azok újak, feltalálói tevékenységen alapulnak és iparilag alkalmazhatók."
Az 52. szakasz (2) bekezdésének (c) pontjából az eredeti javaslattól eltérően nem törölték az adatfeldolgozó berendezések programjainak szabadalmazását tiltó rendelkezést, mert a konferencia résztvevőinek többsége azon a véleményen volt, hogy a számítógépprogramokra eddig is lehetett és ezután is lehet európai szabadalmat kapni, ha a program műszaki hatáson alapul.
Az 52. szakasz (4) bekezdését, amely az emberi vagy állati testen végzett sebészeti, gyógyászati és diagnosztikai eljárásokat ipari alkalmazhatóság hiányában kizárja a szabadalmazható találmányok köréből, az 53. szakaszba helyezték át annak (c) pontjaként.
Az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle következő számában az ESZE "Újdonság" című, 54. szakaszát fogjuk tárgyalni.