KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE
Boer, F. Peter: The Valuation of Technology - Business and Financial Issues in R+D (A technológia értékelése - Üzleti és Pénzügyi Kérdések a K+F-ben), John Wiley & Sons, 1999 (Angol nyelven)
F. Peter Boer műve az innovációs munka és a fejlesztési eredmények hasznosításának egyik legnagyobb gazdasági jelentőségű kérdéskörével foglalkozik: a technológiák értékének megállapításával. E területen általánosan elfogadott, megbízható megoldások, értékelési módszerek még nem váltak ismeretessé. A nagynevű szakkönyvkiadó e könyve segít az előbbrelépésben.
A technológiák értékelésének kiemelkedő jelentősége van a gazdasági élet mind több területén. Egyes becslések szerint a fejlett országok gazdasági növekedésének mintegy fele új technológiák hasznosításához kötődik. Az új technológiák kifejlesztésébe, másrészt az iparban történő hasznosításuk megvalósításába történő befektetés, továbbá az innovációs fejlesztési eredmények eladása és megvétele azonban üzleti vállalkozás, amely megbízható gazdaságossági számításokat igényel.
Ismert tény, hogy korunkban az innovációs fejlesztőmunka - és benne a kutatás és a fejlesztés - eszközigényessége igen nagymértékben megnövekedett, és a jövőt illetően is azzal a tendenciával kell számolnunk, hogy tovább növekszik a ráfordítás szükséglete. Ez több vonatkozásban is felértékeli mind a fejlesztők, mind a fejlesztések hasznosítására támaszkodó vállalkozások számára a technológiák adásvételének gazdasági szerepét és jelentőségét.
Az innovációs fejlesztés az esetek túlnyomó többségében igen jelentős gazdasági terheket ró arra, aki ezen a téren eredményt akar elérni. Szintúgy nagy és számos területen szétterített ráfordításokat követelhet meg a fejlesztési eredmények gazdasági kiaknázásának - azok hasznosításának és értékesítésének - az előkészítése és tényleges megvalósítása. Ezek a terhek olyannyira nagyok lehetnek, hogy egy-egy kisebb, vagy közepes cég már csak azért sem képes azokat magára vállalni, mert egyszerűen nem is rendelkezik az ehhez szükséges erőforrásokkal.
Ilyen esetekben tehát csak nem is mérlegelés kérdése, hogy a cég nem egyedül viszi végig az innovációs programot: megkerülhetetlen tény, hogy csak akkor tud abban részt venni és annak eredményeiből részesülni, ha lehetősége van arra, hogy másokkal megossza az innovációs munka terheit. Emellett az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodás alapvető szabályai közé tartozik - sőt már a puszta gazdasági ésszerűség is mindenképpen azt kívánja -, hogy kivételes esetektől eltekintve a cégek/vállalkozók soha ne kössék le minden erőforrásukat egy cél elérésére, hiszen ezzel túlságosan is nagy kockázatot vállalnának. Különösen érvényes ez az innovációs fejlesztőmunkára, ahol a siker - éppen az innovációs munka legbensőbb lényegéből következően - soha nem vehető eleve bizonyosra, és mindig számottevő mértékben van jelen a kudarc eshetősége is. Bizonyos, igen zártan körülhatárolható és meglehetősen szűk területektől eltekintve, az innovációs munkában ki kell használni a munkamegosztásban és az azt megvalósító technológiatranszferben rejlő lehetőségeket. Ez teszi lehetővé a cégek/vállalkozók számára, hogy pótolják, illetve kiegészítsék a maguk ezen a területen végzendő tevékenységének bizonyos elemeit mások hasonló tevékenységével, pontosabban annak átvehető eredményeivel. Mindenekelőtt ezáltal válik lehetővé a számukra, hogy megteremthessék a saját, innovációs fejlesztéshez mozgósítható erőforrásaik optimális kihasználásának feltételeit, és ezzel javítsák tevékenységük gazdasági hatékonyságát - ami már önmagában is a jövedelemtermelő képességük javulását eredményezheti. Az így megvalósított munkamegosztás révén a cégek/vállalkozók további, igen jelentős előnyökhöz is juthatnak:
- jelentős mértékben lerövidíthetik az innovációs fejlesztés elvégzéséhez szükséges időt, és ezzel számottevően gyorsabban tudnak megjelenni a piacon az új innovációs eredményeket megtestesítő árucikkekkel;
- a mások által létrehozott, kész és főként már kipróbált illetve igazolt eredmények átvétele révén ugyancsak jelentős mértékben csökkenteni tudják az innovációs fejlesztőmunkával amúgy elkerülhetetlenül együttjáró kockázatokat és el tudják kerülni a fejlesztési zsákutcákat és buktatókat (az innovációban is "más kárán tanul az okos");
- ugyancsak az innovációs munkában megvalósuló munkamegosztás kínál gyakorlati lehetőségeket arra, hogy a cégek/vállalkozók és a feltalálók a saját lehetőségeiken, a saját közvetlen tevékenységi körükön túl oly módon is kiaknázhassák innovációs fejlesztési eredményeiket, az azokban rejlő gazdasági értékeket, hogy azokat megfelelő ellenszolgáltatás fejében másoknak engedik át hasznosításra.
- azok adásvétele csak akkor jön létre, ha a felek meg tudnak egyezni a technológia árában;
- a technológiák értékének megállapítása és azok árának kialakítása jelentősen befolyásolhatja mind az eladó, mind a vevő tekintetében, hogy az milyen gazdasági eredményt ér el az ügylettel;
- a nagyobb jelentőségű technológiákkal végzett ügyletek esetében meghatározó jelentőségű lehet az érték helyes megállapításáért viselt felelősség is.
A kutató-fejlesztő szférák és a legszélesebb értelemben vett ipar között megvalósuló technológiatranszfer nagy, és mindinkább növekvő része is valamilyen gazdasági ügylet keretében, ellenérték fejében történő átadással jön létre. Ezért az alkalmazott kutatásra és fejlesztésre vállalkozó intézmények számára nélkülözhetetlen, hogy K+F célkitűzéseik meghatározásánál képesek legyenek felmérni, siker esetén várhatóan milyen gazdasági értéket képviselhet, milyen bevételt hozhat nekik a létrehozni szándékozott fejlesztési eredmény.
A technológiák reális értékének és árának megállapítása igen gyakran elsőrangú, sőt ténylegesen sorsdöntő jelentőségű gazdasági tényezőként van jelen számos fontos, a vállalkozásokhoz kötődő gazdasági ügyletben.
A mai gazdaságban a vállalat a tulajdonosai számára elsősorban értékgyár. Létének és tevékenységének legfőbb célja, hogy növelje a tulajdonosai benne megtestesülő vagyonát, a cég részvénytulajdonosi értékét. Ebben mutatkozik meg, mennyit ér éppen, azaz mit hozott nekik a cégbe fektetett tőke. Megmutatja azt is, milyen üzletnek ígérkezik a cég részvényét megvenni vagy eladni. Ezért a cégek innovációs döntéseiben is meghatározó jelentőségű a könyv egyik fő kérdésköre, hogy hogyan válik a technológia részvénytulajdonosi értékké.
A technológiák nem pénzbeli hozzájárulásként történő bevitele mind nagyobb szerephez jut az új cégek alapításában és szintúgy a már meglévők tőkéjének növelésében. Ez abban a közismert üzleti konstrukcióban valósul meg, hogy az üzlettársak közül egy vagy több a közöttük létrejött megállapodás alapján bizonyos technológiákat nem pénzbeli hozzájárulásként (köznapi szóhasználattal apportként) a szóbanforgó cég tulajdonába ad és ennek fejében abban tulajdonrészt kap. Ilyenkor az üzlettársak közötti megállapodás alapján határozzák meg azt, hogy pénzben milyen értéken fogadják el az így bevitt immateriális vagyonelemeket. Könnyen belátható, mekkora gazdasági jelentősége van a technológia pénzben kifejezésre jutó értékelésének ott, ahol az üzlettársak egy része pénzben, vagy azzal egyenlő keménységű javakban teljesíti a cég vagyonához való hozzájárulását, a másik részük viszont sokkal kevésbé megfogható tartalmú, és így kevésbé konkretizálható értékű technológiák átadásával.
Szintúgy fontos szerepe van a technológiák értékelésének a cégek adásvételében, valamint azokban a tőkepiaci műveletekben, amelyekben azok részvényei, illetve kötvényei képezik az ügyletek tárgyát.
A technológiák értékének felmérése azonban igen nehéz feladat. Értékük sohasem számítható olyan egzakt módon, mint a hagyományos javaké. Értékük volatilitását nagymértékben növeli, hogy a hasznosításuk hozama igen erősen függ azoktól a feltételektől, amelyek keretei között a hasznosítás megvalósul. Még ugyanannak a technológiának a hasznosítása is más-más gazdasági eredményt hoz, attól függően, hogy azt milyen műszaki-gazdasági-szervezeti felkészültségen, milyen külső és belső feltételek között valósítják meg. Az eredmény alakulására és a feltételekkel való kölcsönhatásokra lehet közelítő becsléseket készíteni, ám azt teljes biztonsággal előre felmérni és számszerűsíteni nem lehet. Még ha egy technológiát valahol már hasznosítottak is, igen komoly tudást igényel, hogy az ott kapott eredményekből következtetni tudjunk arra, milyen értéket képviselhet az másutt történő hasznosítás során, annak az előzőektől szükségképpen eltérő körülményei és feltételei között.
Boer - józanul és becsületesen - nem ígér többet, mint hogy segít megérteni a technológiák értékét alakító tényezőket, és olyan eszközöket mutat be, amelyek alkalmazása segít abban, hogy az értékbecsléshez jól tudjuk azokat számításba venni. Megfontolásainak sarokköve mindvégig, hogy az értékalapú menedzsmentszemlélet vezet hatékony döntésekre, és az értékközpontúság jól érthető, közös nyelvet biztosít az érdekelt felek közötti kommunikációhoz.
Az első rész az alapokat kínálja egymás megértéséhez. Vázlatosan bemutatja a K+F, valamint az üzleti élet viszonyát, az ipari kutatás-fejlesztés folyamatát - nyilvánvalóan az ezt kevésbé ismerő üzletembereknek, és - az abban járatlanok számára - némi áttekintést ad a vállalati pénzügyekről. Innen rátér a K+F, a növekedés és a részvénytulajdonosi érték közötti kapcsolat elemzésére. Ezután vázolja a kapcsolatot a stratégia és az értékteremtés között a piaci verseny erőterében, valamint a vállalati stratégia és a technológia stratégia kölcsönhatásait. Kitér a hozamalapú értékelésre, a jövőbeni hozamok ehhez szükséges becslésére, a piacelemzés és a marketing ebben használatos eszközeire, és mindezek korlátaira.
Boer a könyv szívének azt a fejezetet tekinti, amelyben felvázolja a pro forma diszkontált cash flow model készítését. Pro forma modelnek azt a modelt nevezi, amely egyesíti egy jövőbeni tevékenységre vonatkozó, előrejelzett vagy becsült értékeket ugyanabban a formában, amelyet annak a jelenre vagy a múltra vonatkozó értékei feltüntetésére használnak - mint amilyen a mérleg, vagy az eredménykimutatás. Az ezt követő fejezetekben a pro forma modellt alkalmazza az összetettebb értékelési technikák bevezetésére - ilyenek egyebek közt az érzékenység elemzés, a döntési fák, a Monte Carlo módszerek, a gyors projektszűrések. Az elemzést a továbbiakban kiterjeszti a K+F portfoliókra, a hozzájuk kapcsolódó érték- és kockázatmenedzsmentre is.
A diverzifikáció hathatós eszköze lehet mind a kockázatok mérséklésének, mind pedig a lehetőségek tágításának. Ehhez kapcsolódik az "értékteremtés diverzifikáció révén" kérdéseit tárgyaló fejezet. A következőkben a K+F méréstechnikáját elemzi. A témák sorát az értékalapú K+F néhány speciális kérdésének rövid áttekintése zárja. A könyv mágneslemez mellékletet is tartalmaz az elemzésekhez használható Excel-táblázatokkal.
Osman Péter