Az adatbázisok sui generis védelmének jogi szabályozása
Az 1998 szeptemberében kormányhatározattal jóváhagyott és legutóbb a 2140/2000. (VI. 23.) Korm. határozattal módosított (a 2002. december 31-éig terjedő időszakra vonatkozó) jogharmonizációs program 2001-re irányozta elő a hazai szerzői jogi szabályozás módosítását az adattárak jogi védelméről szóló 96/9/EK irányelvnek (a továbbiakban: irányelv) a szerzői jogi védelemhez megkövetelt eredetiséggel nem rendelkező adattárak ún. sui generis jogi védelmére vonatkozó szabályaival (az irányelv III. fejezetével) való teljes összhang megteremtése érdekében. A jogszabály-előkészítő munka az év elején egy kérdéssor összeállításával kezdődött meg, amit a Magyar Szabadalmi Hivatal munkatársai az Igazságügyi Minisztériummal együttműködve készítettek el. Az érdekképviseleti és szakmai szervezetekhez eljuttatott kérdéssor általános és tartalmi kérdésekre tagolódva 12 kisebb-nagyobb problémakört érintett.
Az általános fő kérdés a szabályozás módjára irányult. A jogharmonizációs program alapján ez a jogalkotási feladat alapvetően a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) megfelelő módosításával végezhető el, de a nemzetközi jogfejlődés szem előtt tartása mellett elképzelhető az önálló törvényi szabályozás lehetősége is. A kérdéssor általános és speciális terminológiai problémákat is felvetett. A szerzői műnek minősülő adatbázisra az Szjt. az "adattár" kifejezést használja. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a mindennapi szóhasználatban inkább az "adatbázis" kifejezés terjedt el. Adódik a kérdés: élesen meg kell-e különböztetni egymástól a szerzői műnek minősülő adattárat a sui generis
Már a tartalmi kérdésekhez vezet el egy speciális fogalmi probléma tisztázása. A sui generis jog két egymáshoz kapcsolódó részjogosítványból áll, amelyet a (tartalmi) kiemelésként (más magyar nyelvű fordításokban: kinyerés, kivonatolás, kiválasztás - extraction, die Entnahme, l'extraction) és az újrafelhasználásként (re-utilisation, die Weiterverwendung, la réutilisation) határoznak meg az irányelvben. A (tartalmi) kiemelés az adattártartalom egészének vagy mennyiségileg és/vagy minőségileg lényeges (jelentős) részének más hordozóra történő állandó jellegű vagy időleges átvitelét jelenti. Az újrafelhasználás pedig az adatbázis egészének vagy jelentős részének bármilyen formában a nyilvánosság rendelkezésére bocsátását jelenti a másolatok terjesztésével, bérbeadással, online vagy egyéb formában történő átvitellel. A válaszadásra felkért szervezetek javaslatot tehetnek az irányelvben használt új kifejezések egyértelmű magyar változatára, valamint értelmezést adhatnak arra vonatkozóan, hogy a [tartalmi] kiemelés mint a "többszörözés" (Szjt. 18. § és 19. §), az újrafelhasználás pedig a "nyilvánossághoz való közvetítés" (Szjt. 26. § és 27. §) szinonim fogalmaként tekinthető-e.
Különösen a csatlakozás előtt álló országok számára lehet lényeges az irányelv anyagi viszonossági rendelkezéseinek (11. cikk) értelmezése, amit a külföldi szakirodalom kritikával fogadott.
Az adattáron fennálló közösségi sui generis jog csak a valamely tagállamban honos vagy lakóhellyel rendelkező készítőt, illetve jogosultat illeti meg, a társaságok vagy cégek (jogi személyek) közül pedig csak azt, amely a tagállamok valamelyikének joga szerint jött létre és ott bejegyzett székhellyel rendelkezik, vagy ott van a központi ügyintézésnek vagy a tevékenység gyakorlásának a helye. Abban az esetben, ha a vállalkozás pusztán bejegyzett székhellyel rendelkezik a Közösség területén, a jog megszerzéséhez szükséges az is, hogy a vállalkozás tevékenysége ténylegesen és folyamatosan az adott tagállam gazdaságához kötődjön. A sui generis
A kérdéssorra adott válaszok feldolgozását és a normaszövegezést követően a Magyar Szabadalmi Hivatal a törvénytervezetet, a tervek szerint, ez év második félévében terjesztené elő.
Munkácsi Péter