EURÓPAI JOGI FIGYELŐ
Dr. Munkácsi Péter
Műholdas műsorsugárzás és vezeték útján történő továbbközvetítés az európai joggyakorlatban; gondolatok az "Egeda"-jogeset kapcsán
1. Technikai és elméleti alapok
1.1. Technikai előtörténet
1.2. A határokat átlépő műsorsugárzás elméleti alapjai
2. Az "Egeda"-jogeset
Irodalom
Sorozatunkban az Európai Bíróság februárban meghozott szerzői jogi tárgyú döntését mutatjuk be. A szerzői jog európai közösségi szinten zajló harmonizációs folyamatában új fejezet kezdődött a kilencvenes években megalkotott irányelvek egyes rendelkezéseinek jogértelmezésével. Fontos döntéseket hozott az Elsőfokú Bíróság és az Európai Bíróság a "szoftver" irányelvhez (91/250/EGK irányelv)1, a "bérleti jog" irányelvhez (92/100/EGK irányelv)2, a "védelmi idő" irányelvhez (93/98/EGK irányelv)3 és a jelen írás tárgyát képező "műholdas" irányelvhez (93/83/EGK irányelv)4 kapcsolódóan. A jogeset bemutatása előtt a kérdés újdonsága, illetve a könnyebb érthetőség miatt fontosnak tartjuk felvázolni az egyes sugárzási technikákat és a vonatkozó elméleti alapvetést.5
1. Technikai és elméleti alapok
1.1. Technikai előtörténet
A ma ténylegesen alkalmazott műholdas műsorsugárzás tökéletes előképét írta le 1945-ben Arthur C. Clarke "The Future of the World Communication" című tanulmányában. A műholdas időszámítás közel négy évtizeddel ezelőtt vette kezdetét, amikor 1962. július 10-én pályára állították a "Telstar-I" elnevezésű kísérleti műholdat és ez egy 18 perces televíziós adást közvetített az Amerikai Egyesült Államok és Európa között.
Ahhoz, hogy a műholdak alkalmassá váljanak rádió- és televízióprogramok átvitelére, biztosítani kellett az állandó összeköttetést a mesterséges égitest és a földi állomás között. Ez úgy valósulhat meg, ha a műhold együtt forog a Földdel és a földi állomásról nézve a sugárzó égitest állni látszik. A műholdnak ún. geostacionárius pályán kell a Föld körül keringenie, mert a keringésből származó centrifugális erő és a Föld vonzásereje közötti erőnek eredőben nullát kell adnia ahhoz, hogy a pályatartáshoz ne legyen szükséges számottevő energia. Az első geostacionárius műhold az amerikai "Syncon II" 1963-ból, az első, üzleti szempontok szerint is számításba vett műhold az "Intelsat-I" olt.
A műholdak között a technikai elhatárolást az irodalom a műsortovábbítás különböző típusai alapján végezte el. Eszerint különbséget kell tenni távközlési (szétosztó műhold), műsorsugárzó (közvetlenül vehető) és a nyolcvanas évektől kezdődően "Medium-Power" műholdak között.
A távközlési műholdak (fixed service satellite FSS) távbeszélő, távíró és különféle adatjelek, valamint a televíziós műsorok átvitelére szolgálnak. Ezek a műholdak biztosítják a különböző rádió- és televíziós társaságok közötti műsorcserét, de a 10,95 Ghz 11,7 Ghz üzemi frek-venciasávban működő műholdak felhasználási területéhez tartozik a műsoroknak a nagyközösségi, kábeltelevíziós rendszerek előfizetői közötti szétosztása is.
Ezzel ellentétben a műsorsugárzó műholdak (direct broadcasting satellite DBS), amelyek a 11,7 Ghz12,5 Ghz sávban üzemelnek, programjait a nézők egyrészt egyedi berendezéssel, vagy közösségi rendszerek kábelhálózatán keresztül veszik. Ez a típusú műhold olyan energiával, adásteljesítménnyel sugároz, hogy a vétel viszonylag egyszerű és olcsó, 0,5 m1,5 m átmérőjű parabolaantennával ellátott műholdvevő egységgel lehetséges. Technikai újdonságként jelentke ztek a két típus mellett harmadikként az ún. "Medium-Power" műholdak (európai projektje az "ASTRA"-műholdak).
1.2. A határokat átlépő műsorsugárzás elméleti alapjai
A határokat átlépő műsorsugárzás napjainkra a nemzetközi szerzői jog egyik legnehezebben megoldható problémáját vetette fel. Négy alapvető szerzői jogi tartalmú kérdés került fokozottan előtérbe: minden eddiginél gyorsabb választ kíván a felhasználás természetének meghatározása, az alkalmazandó jog, tehát a felhasználás határokat átlépő voltára; ugyanakkor a szerzői jogi szabályozások territoriális jellegére teki ntettel annak a nemzeti jognak a meghatározása, amelyet az adott felhasználás kapcsán alkalmazni kell, a felhasználó személyének meghatározása, azaz a felhasználással kapcsolatos szerzői jogi értelemben vett felelősség "elhelyezése" és végül a felhasználás nyomon követése, amely különösen napjaink megváltozott digitális kommunikációs rendszerében kap különleges hangsúlyt.
Természetesen a felvetett kérdések megválaszolása már a rádiózás hőskorának, az első világháborút követő éveknek a szerzői jogászaitól is választ igényelt. Az irodalmi és művészeti alkotások nemzetközi védelméről szóló ún. Berni Uniós Egyezmény (a továbbiakban: BUE), amely a legátfogóbb nemzetközi szerzői jogi egyezmén y, 1928-as felülvizsgált változatába, a római konferencián került be a rádió. Már a BUE római szövegének 11bis cikke a benne rejlő ellentmondással azt mutatja, hogy a szabályozás csak a rádiózási és a szerzői érdekek közötti fáradságosan kivívott kompromisszum eredményeként vált lehetségessé. Az első bekezdés alapelvként rögzíti a szerző kizárólagos jogosultságát művének rádión történő sugárzására, a második bekezdés a "jog gyakorlásának feltételei" me gfogalmazásával ismét jelentősen korlátozza. E klauzulával a tagállamok mindenekelőtt a törvényi és kényszerengedélyek bevezetésének lehetőségét biztosították.
Az 1948-as brüsszeli revíziós konferencia a 11bis cikk újrafogalmazásával tisztázta a sugárzási jog néhány fontos kérdését. Megállapították pontosan, mi tekinthető irányadó technikai folyamatnak a rádióadás joga szempontjából. Rádióadás esetén az általános nyelvhasználat értelmében a teljes közvetítési folyamat kezdő és befejező aktusát, tehát az oltalmazott mű felvételét rádióadás céljából és a műsorjeleknek a sugárzást végzőkhöz történő odavezetését egyrészről, másrészről az adás tényleges vételét a rádiózásban résztvevők által mellőzték a rádióadás szerzői jogi fogalmából. A rádióadás joga a 11bis cikk értelmében az a jog, hogy az oltalmazott művet a sugárzást végző által Hertz-féle hullámok segítségével a nyilvánosság részére sugározzák.
A 11bis cikk (1) bekezdésének újrafogalmazása kibővítette a szerző jogait azzal, hogy bevezette a jogot az oltalmazott műveknek a nyilvánossághoz vezeték nélküli, még ismeretlen technikai berendezés által történő eljuttatására, valamint elismerte a szerzők jogát a rádióadásoknak az eredeti szervezettől eltérő, más szervezet által történő vezetékes továbbközvetítésére.
A 11bis cikk fogyatékosságai ellenére vállalható kompromisszumot jelent a rádiós és a szerzői oldal érdekei között. Ezt mutatja az a tény is, hogy a rendelkezés az 1967-es stockholmi konferencián változatlanul maradt meg. Az 1971-es párizsi revíziós konferencián a stockholmi szöveg anyagi jogi rendelkezéseit (120. cikkek), így tehát a 11bis cikket is, változatlan formában vették át.
A BUE szabályozási rendszere egyértelműen a ter-ri-to-rialitás elvén alapul. A nemzeti szintű szerzői jogi védelem, mint az egyezmény alapvető nemzetközi magánjogi szabályozási elve az egyezményszöveg 5. cikkében a következőképpen jelenik meg: "A származási országban a védelemre a belföldi törvények irányadók. De ha a szerző nem állampolgára azon mű származási országának, amelyre nézve ezen egyezmény alapján védelmet élvez, ebben az országban ugyanolyan jogok illetik meg, mint a belföldi szerzőket [5. cikk. (3) bekezdés].
A BUE hivatkozott szakaszaira épül az ún. "Bogsch-elmélet" (vételi elv), amely szerint a műholdas sugárzott jel vételének helye szerinti ország területe releváns mind a műhold útján sugárzott műsorban foglalt szerzői alkotások felhasználása, mind pedig a felhasználás jogosítása helyének meghatározása szempontjából, az alkalmanként előforduló "túlcsordulás" (overspill) figyelmen kívül hagyása mellett. Az elméletet Bogsch Árpádról, az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) akkori főtitkáráról nevezték el, egy 1985-ben Párizsban rendezett WIPO/ UNESCO ülésen elhangzott beszéde alapján.6
A fellövés helye szerinti jogosítás elve (emissziós elv), amely szemben a "Bogsch-elmélet" vételi elven alapuló álláspontjával, elsődlegesen a műholdas irányelv szabályozásának megfelelően úgy tekinti, hogy a szerzői jogi értelemben vett felhasználás a műsort hordozó műholdas sugárzott jelek kibocsátásának (fellövésének) helye szerinti ország területén valósul meg. Ebből következően a védett szerzői alkotások felhasználásának jogosítása is a fellövés helye szerinti ország területén és nemzeti joga szerint kell hogy történjen.
Az Európai Bíróság CODITELdöntéseinek7 következményeként a Bizottság már 1984-ben részletes megoldási javaslatokat, modelleket kínált a szerzői jog ezen sajátos területének közösségi szintű harmonizálására,8 az első irányelvtervezetet azonban csak 1991-ben terjesztette a Tanács elé, amely a végleges szövegváltozatot kisebb módosítások után 1993 szeptemberében fogadta el.9
A műholdas irányelv elhárítja az FSS műholdak használatából eredő szerzői jogi bizonytalanságokat és megerősíti azt a gyakorlatilag általánossá vált nézetet, amely szerint a távközlési műholdak segítségével történő műsorközvetítés a hagyományos értelemben vett földi sugárzással egyenértékű felhasználásnak minősül abban az esetben, ha a műsort hordozó jelek a közönség egyes tagjai által technikai és jogi értelemben közvetlenül foghatók [1. cikk (1) bekezdés]. Az irányelv a műholdas televízió-mű-sor nyilvános vételének lehetőségét teszi a műholdas sugárzás központi fogalmi elemévé. Ennek értelmében a tagállamokban műhold útján a nyilvánosság részére történő műsorsugárzásnak minősül az a folyamat [1. cikk (2) bekezdés], amelynek során a nyilvános vételre szánt műsort hordozó jelek a műsort sugárzó szervezet ellenőrzése és felelősségvállalása alatt a műholdhoz eljutnak, majd megszakítatlan közvetítési lánc útján a műholdról visszajutnak a Földre. Ebben a meghatározásban kifejezésre jut a sugárzási folyamat szerzői jogi egysége. Vagyis a műholdas sugárzás egyrészt a műholdra irányuló felfelé ívelő szakaszból (up-link) áll, másrészt része a sugárzásnak a Földre, lefelé tartó jeltovábbítás is (down-link), amelyben az egyes programátviteli eszközök láncolata nem szakad meg.
2. Az "Egeda"-jogeset
A spanyol Juzgado de Primera Instancia e Instrucción Oviedo előzetes határozat (preliminary ruling) céljából a Római Szerződés 177. cikke (jelenleg a 234. cikke) alapján kérdést intézett az Európai Bírósághoz, amelynek tárgya a műholdas irányelv fent ismertetett 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja és a (3) bekezdés alapján a "nyilvánossághoz történő közvetítés" vagy "nyilvános vétel" megvalósulása abban az esetben, ha egy szálloda műhold, vagy földi műsorsugárzó rendszerek útján televíziós műsorjeleket vesz át és azokat vezeték útján a szállodai szobába közvetíti. A megválaszolandó kérdés a spanyol audiovizuális művek előállítóinak közös jogkezelő szervezete (a továbbiakban: Egeda) és a "Hotel de la Recon-quista" nevű szállodát üzemeltető társaság (a továb- biakban: Hoasa) közötti jogvita eldöntésére szolgált.
Hoasa az általa üzemeltetett szállodában olyan rendszert épített ki, amely alkalmas volt a földi műsorsugárzás vagy műhold útján sugárzott televíziós műsorok vételére és azoknak a szállodai vendégek részére történő kizárólagos továbbközvetítésére. Egeda álláspontja szerint az audiovizuális felvételek és minden más olyan mű terjesztése, amelyeket a szállodai vendégeknek biztosított televíziós műsorok tartalmaznak, megsértik az 1996-os királyi rendelettel (Real Decreto Legislativo 1/1996) módosított, a szellemi tulajdonról szóló kodifikált törvény rendelkezéseit. A közös jogkezelő szervezet ezért egyszerűsített eljárás keretében Hoasa tevékenységének abbahagyása, s kifejezett engedélyének megadásáig annak szüneteltetésére, valamint az okozott károkért kártérítési keresetet nyújtott be. Hoasa vitatta a nemzeti bíróság előtt, hogy a műholdas irányelv 1. cikke szerinti "nyilvánossághoz történő közvetítést" vagy "vezeték útján történő továbbközvetítést" végzett volna.
A spanyol bíróság döntésében különösen azt emelte ki, hogy a szellemi tulajdonról szóló kodifikált törvény vonatkozó rendelkezése értelmében, aki audiovizuális felvételeket a nyilvánossághoz történő közvetítésre a törvény 20. cikke (2) bekezdésének f) és g) pontja szerint használ fel, köteles az audiovizuális felvételek előállítóinak megfelelő egyszeri díjat megfizetni. Az egyszeri megfelelő díjazás iránti igény érvényesítését a szerzői jogi közös jogkezelő szervezetek gyakorolják. A nemzeti bíróság megállapította továbbá, hogy a hivatkozott 20. cikk (2) bekezdésének f) pontja önálló definíciót tartalmaz a nyilvá- nossághoz történő közvetítésre, miközben ugyanezen bekezdés d) pontja szó szerint átveszi a műholdas irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjába foglalt meghatározást.
Az Európai Bíróság előtti eljárásban az Egeda a német, a francia és az angol kormány érvelése szerint a Bíróság nem értelmezheti az irányelv alapján az előzetes határozat hozatalára irányuló kérdést, azt a nemzeti jog alapján kellene megválaszolni. Hoasa és a spanyol kormány álláspontja szerint a szálloda által végzett sugárzási cselekmények nem tartoznak a műholdas irányelv felhívott rendelkezései alá. A Bizottság abból indult ki, hogy az irányelv felhívott szakaszai nem adnak arra választ, mikor valósul meg a "nyilvánosság részére történő közvetítés", illetőleg hogyan kell értelmezni a "nyilvánosság" fogalmát. A műholdas irányelv nem harmonizálja a teljes nemzeti szerzői és szomszédos jogi előírásokat. A Bizottság továbbá kötelezné a spanyol kormányt a BUE párizsi szövegének alkalmazására. A szálloda által átvett műsorok továbbközvetítése a szobák nagy részébe az Egyezmény 11. és 11bis cikkei alapján a nyilvánosság részére történő közvetítésnek tekinthető, amely feltételezi az érintett jogosultak hozzájárulását.
A Bíróság a kérdést a műholdas irányelv bevezető értelmező szövege alapján vizsgálta meg. Egyfelől a 14. számú preambulumból kitűnik, hogy az irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja a műhold útján történő műsorközvetítést korlátozó jogi bizonytalanságokat kívánja megszüntetni azzal, hogy az oltalmazott művek nyilvánosság részére történő közvetítését közösségi szinten határozza meg, ezzel megakadályozva az egy sugárzási cselekményre történő több nemzeti jog együttes, kumulatív alkalmazását. A műholdas irányelv 2. cikke értelmében a tagállamok kötelesek biztosítani a szerzők számára azt a kizárólagos jogot, hogy az irányelv II. fejezete rendelkezései alapján engedélyezzék a szerzői jogvédelem alatt álló művek műhold útján történő, a nyilvánosság körében közvetlenül fogható sugárzását.
Másrészről a műholdas irányelv rendelkezései megkülönböztetik a vezeték útján történő továbbközvetítést a műhold útján történő sugárzástól. Az irányelv 8. cikke, valamint a 27. számú preambulum egyértelművé teszi, hogy az irányelv nem kötelezi a tagállamokat sem a vezeték útján történő továbbközvetítésre szolgáló külön jog bevezetésére, sem egy ilyen jog hatályának meghatározására. A tagállamok csak azt kötelesek biztosítani, hogy ha a területükön más tagállamból eredő műsorokat vezeték útján továbbközvetítenek, az alkalmazandó szerzői és szomszédos jogokat betartsák. Ennek következtében a műholdas irányelv felhívott rendelkezései nem szolgálnak támpontul a spanyol bíróság által feltett kérdés megválaszolására. Ezt az értelmezést egyebekben a Bizottság által előterjesztett, az Európai Parlament és a Tanács által az információs társadalom szerzői és szomszédos jogi aspektusainak harmonizálását célzó irányelvtervezet szövege is alátámasztja.10
A fentiek alapján a Bíróság szerint arra a kérdésre, vajon "nyilvánossághoz történő közvetítés" vagy "nyilvános vétel" valósul meg akkor, ha egy szálloda műhold, vagy földi műsorsugárzó rendszerek útján televíziós műsorjeleket vesz át és azokat vezeték útján a szállodai szobába közvetíti, a Tanács 1993. szeptember 27-i, a műhold útján történő sugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői jogi szabályok összehangolásáról szóló 93/83/EGK irányelve nem ad választ és szabályozást, azt a nemzeti jog alapján kell megítélni.
3. Megjegyzések
Számos európai állam joggyakorlata már érintette az Európai Bíróság által első alkalommal interpretált kérdést. Figyelemreméltó az osztrák Legfelsőbb Bíróság (OGH) 1998 júniusában meghozott döntése,11 iskolapéldának az irodalomban azonban a "CNN-Saga-"ként említett többfelvonásos francia jogeset szolgál. A CNN televíziós társaság és a párizsi Novotel Hotel között felmerült jogvita alapját az Egeda-jogesettel teljesen megegyező tényállás képezte. Az első ítéletet 1990 februárjában a párizsi Tribunal de Grande Instance hozta meg, a CNN keresetét teljes egészében elutasítva azon az alapon, hogy a Novotel által végzett tevékenység nem a nyilvánosság számára nyitva álló helyen történt, mivel a szállodai szoba nem tekinthető ilyennek.12 Az elsőfokú ítéletet erősítette meg a párizsi fellebbviteli bíróság (Cour d´appel de Paris) 1992-ben13 és 1993-ban a svájci Szövetségi Bíróság (Tribunal Federal Suisse) egy másik CNN-esettel összefüggésben.14 A francia jogirodalomban igen éles kritikával kommentálták a döntéseket.15 Végül a párizsi Cour de Cassation 1994 áprilisában a nemzetközi jogfejlődés szempontjából is jelentős, a szerzők érdekeit szem előtt tartó döntést hozott. A szerzői jog alapján akkor releváns a nyilvánosság részére történő közvetítési cselekmény, ha a szálloda a műhold útján sugárzott műsort a tevékenységi körével összhangban az egyes szobákban továbbközvetíti, mivel a szállodai vendégek a maguk összességében megfelelnek a nyilvánosság követelményeinek.
A magyar jog az 1994-es szerzői jogi törvénynovellázásig a régi szerzői jogi törvényt, az 1969. évi III. törvényt végrehajtó 9/1969. (XII. 29. ) MM. sz. rendelet 10. cikkének (1) bekezdését, valamint az 1975. évi 4. törvényerejű rendelet által a belső jog részévé vált BUE 11bis cikket figyelembe véve az eredeti sugárzó szervezet és a magyar földi átvevő (továbbközvetítő) szervezet egyetemes szerzői jogi felelőssége mellett foglalt állást.16
A korábbi szerzői jog a nyilvánosság fogalmát nem határozta meg, azonban az irodalom a jelenleg is hiányzó bírói gyakorlat ellenére "nyilvánosságnak" tekintette a szállodai szobák vendégkörét.17
Az 1994. évi VII. törvénnyel módosított régi szerzői jogi törvény 34. § (6) bekezdése és lényegében a hatályos szerzői jogi törvény (1999. évi LXXVI. törvény) 26. § (2) bekezdésének második mondata tartalmi szempontból megfelelt a műholdas irányelvnek az Egeda-jogesetben felhívott szakaszával. Az új törvény meghatározása szerint az előadás akkor számít nyilvánosnak, ha az a nyilvánosság számára hozzáférhető helyen, vagy bármely más helyen történik, ahol a családon és annak társasági, ismerősi körén kívüli személyek gyűlnek vagy gyűlhetnek össze. Az Szjt. 26. § (2) bekezdése azonban csak azt a műholdas műsorsugárzást tekinti a nyilvánosság részére közvetlen közvetítésnek, amely a rádió- vagy televíziószervezet felelősségével és ellenőrzése alatt műsort hordozó jeleket juttat a műholdra, majd onnan a Földre megszakítatlan közvetítés útján. Így tehát a most ismertetett jogeset tényállásának hazai megvalósulása esetén (műhold útján sugárzott műsorok nem a rádió- vagy a televíziószervezet felelősségével és felügyelete alatt és nem megszakítatlan közvetítési lánc útján) annak szerzői jogi megítélése az szerzői jogi törvény 26. § (8) bekezdésének első mondata szerint történne.
Jegyzetek
Irodalom
1
HL L122, 1991. május 17., 42. oldal; az Elsőfokú Bíróság T-198/98 sz. Micro Leader Business v. Com-mission of the European Communities ügyben hozott 1999. december 10-i döntése.
2
HL L346, 1992. november 27., 61. oldal; az Európai Bíróság C-200/96 sz. Metronome Musik GmbH
v. Musik Point Hokamp GmbH ügyben hozott 1998. április 28-i döntése, a C-61/97 sz. Foreningen af danske Video-gramdistributorer v. Laserdisken, in the person of Hans Kristian Pedersen-ügyben hozott 1998. szeptember 22-i döntése, valamint a C-213/98 sz. Co
mission of the European Communities v. Ireland-ügyben hozott 1999. október 12-i döntése.
3
HL L290, 1993. november 24., 9. oldal; az Európai Bíróság C-60/98 sz. Butterfly Music Srl.
v. Carosello Edizioni Musicali e Dischografiche Srl. (CEMED)-ügyben hozott 1999. június 29-i döntése; az irodalomban lásd Ubertazzi, The "Butterfly" Case or EC Term of Protection
Directive and Transitional Law, 31 IIC 142 (2000).
4
HL L248, 1993. október 6., 15. oldal; az Európai Bíróság C-293/98 sz. Entidad de Gestión de Derechos de los Productores Audivisuales v. Hostelería Asturiana SA ügyben hozott 2000. február 3-i döntése.
5
A jelen írás elméleti alapvetését a szerzőnek dr. Sár Csabával közös OTKA-kutatómunkája képezi.
6
Bizonyos mértékig szűkített variánsa e koncepciónak az ún. "célzott adáskörzet"-elv, amely a német jogirodalomban lezajlott vitában alakult ki. Magyar nyelvű ismertetését lásd Bércesi, JK 1996/2, 54. oldal
.
7
C-62/79 sz. CODITEL-I ügyben hozott 1980. március 18-i döntése, [1980] ECR880; C-262/81 sz.
CODITEL-II ügyben hozott 1982. október 6-i döntése, [1982] ECR, 3381.
8
Zöld Könyv a különösen műhold és vezeték útján történő műsorsugárzás Közös Piacának létrehozataláról COM (84) 300 final.
9
A Tanács 1993. szeptember 27-i, a műhold útján történő sugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői jogi szabályok összehangolásáról szóló 93/83/EGK irányelve, HL L 248, 1993. október 6., 15. oldal. Magyar nyelven az
irányelv keletkezéstörténetéről lásd Bércesi, JK 1996/2., 52-53. oldal.
10
A döntvény szövegében az eredeti irányelvtervezetre történik a hivatkozás [HL 1998. C108, 6. oldal].
11
Öbl 1999, 98 Thermenhotel L.
12
RIDA 1990, Nr. 145, 375. oldal.
13
RIDA 1992, Nr. 153, 174. oldal.
14
RIDA 1993, Nr. 157, 291. oldal CNN v. SA Grand Casino-eset, 1993. február 8-i döntés.
15
Colombet, Kerever, Galloux, Lucas véleményének összefoglalását lásd Wachter, GRUR Int. 1994, 999-1000. oldal.
16
Gyertyánfy,
17
Uo., 500. oldal.