Szemle - 1998. 10. | Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Kérem tisztelt olvasóim elnézését az alábbi írásmű - iparjogvédelmi folyóiratokban legalábbis - meglehetősen szokatlan hangvételéért. A szokatlan hangvétel egyik oka az, hogy a mű eredetileg szakdolgozatként íródott, nem iparjogvédelmi publikációként. Ebből következően a tanulságok megközelítése nem mindig a szakmai műveltség legmagasabb szintjeiről kiindulva történik, amiért is kérem szíves megértésüket. Egyébként pedig mindannyian tudjuk, kicsoda is valójában a tudás édesanyja (természetesen a jó öreg Repetitio néni, gyengébbek kedvéért).
A hangvétel szokatlansága más szempontból viszont koncepcionális. Azt tapasztalom ugyanis, hogy tanult kollégáim (még a vegyész alapvégzettségűek is) általában meglehetős gyanakvással fogadnak minden iparjogvédelmi információt, ha az meg van kissé spékelve géntechnológiai bűvszavakkal, varázsigékkel, s ez az idegenkedés esetenként olyan információk befogadásától is visszatartja őket, melyek egyébként joggal tarthatnának számot nagybecsű érdeklődésükre. Ezt - az amúgy teljesen érthető - gyanakvást szeretném kissé csökkenteni a dolgozat szokásosnál könnyedebb, személyesebb hangvételével és tudományos igényű dolgozatokba amúgy nem igen illő képek, képzavarok alkalmazásával. Próbáltam azért, persze, ügyelni a szakmai színvonalra is. Tisztelt olvasóim megítélésére bízom, milyen sikerrel.

2. A KÜZDŐ FELEK ÉS A KÜZDELEM TÁRGYA

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem az iparjogvédelmi tárgyalások valahogy a középkori lovagi tornákra emlékeztetnek. Feláll egy lovag, dicséri egy kicsit a maga seregét, sértegeti egy kicsit az ellenfelet, majd ugyanezt teszi egy másik bátor harcos az ellenfél táborából. Később a felek a lovagiasság szigorú szabályai szerint szépen egymásnak esnek, oszt kaszabolnak cefetül. Végül aztán (többnyire számos halasztás után) kiderül az igazság, de legalábbis az, hogy melyik lovag forgatta jobban a fegyverét, és a tekintetes döntőbírák eredményt hirdetnek. A győztes rendszerint szép jutalmat kap (általában azért a vesztes órabére sem megvetendő).
Szóval, miért is ne képzeljük a tárgy szerinti pereskedés küzdő feleit hős lovagoknak, a szélmalmokat óriásoknak, a kocsmárosnét Dulcineának, satöbbi. A szegény öreg Don Quijote meg forogjon csak tovább a sírjában.
Lássuk talán először a nemes (?) küzdelem tárgyát, a lovagi torna jutalmát, ami nem más, mint rekombináns eritropoietin (rEPO) forgalmazására vonatkozó monopoljog. E hatóanyag fiziológiai jelentőségéről egyébként sportok iránt fogékony olvasóim az idei ,,Tour de France" kapcsán is értesülhettek, amikor is másról sem írtak az újságok napokig, mint az ,,EPO nevű doppingszerről". Az EPO persze sokkal inkább gyógyszer, mint doppingszer, de az igaz, hogy doppingolni is lehet vele, és amúgy sem írathatunk be minden félművelt sportújságírót az orvosi egyetemre.
Az EPO (nem tévesztendő össze az azonos névre hallgató szabadalmi hivatallal) valójában nagyméretű fehérjehormon. Ettől persze még nem volna különösebben izgalmas, de van egy fontos sajátsága. Veszik a piacon, mint a cukrot. Csak annál jóval drágábban. Egy 1996-os adat szerint EPO-tartalmú termékeket a világon évente kb. 2,6 milliárd dollár értékben forgalmaznak. A lovagi torna tétjéről azt hiszem ennyi elég is.
Biológiai érdeklődéssel is fertőzött kedves olvasóimnak elárulom még, hogy az EPO-tartalmú termékek piaci sikere természetesen az EPO biológiai sajátságaiban rejlik, mivel az egy vérképződést serkentő hormon, amely esszenciális a vörösvértestek képződéséhez, és eredményesen alkalmazzák számos betegség (például veseelégtelenségből, rákos elváltozásokból és különböző kemoterápiás beavatkozásokból eredő anémiák) kezelésére.
Az, hogy a küzdelem tárgya történetesen rekombináns is, a közismert divatirányzatokon túl csak abból a szempontból érdekes, hogy a humán fehérjék (mint például az EPO) előállítási költségeit az újmódi génsebészeti huncutkodásokkal sokszor 2-3 nagyságrenddel (ha nem többel!) is lehet csökkenteni, ami azért - monopoljog ide, monopoljog oda - már számottevő. Na meg az sem mindegy persze - ha már ez egy iparjogvédelmi dolgozat -, hogy egy adott tisztított fehérjére vonatkozó szabadalom esetleg megkerülhető azáltal, hogy az illető fehérjét nem emberi alkotórészekből izolálják, hanem például genetikailag módosított sejtekből, azaz rekombináns úton állítják elő. Talán nem túl meglepő ezek után, ha bejelentjük, hogy az első ismertetésre kerülő ütközet egyik kulcskérdése éppen ez lesz.
Mielőtt azonban az ütközet ismertetésére rátérnék, hadd mutassam be a küzdő feleket és fegyverzetük egy-egy sokat sejtető darabját. A világméretű EPO-küzdelemben természetesen számos cég érdekelt szabadalmasként, licenciatulajdonosként, forgalmazóként, bitorlóként, satöbbiként. Az áttekinthetőség kedvéért azonban válasszuk ki a két legjelesebbnek tűnő mérkőző felet (akik köré természetesen a különböző csaták során számos csatlós felsorakozott). E két nemes harcost avatott olvasóink kedvéért akár originátoroknak is nevezhetnénk, bár nekik ebben az esetben nyilván rögtön feltűnne, hogy ezt a gyönyörű magyar kifejezést nem igen szokták többes számban alkalmazni. Ez azért van így, mert egyszerűbb ügyekben többnyire egy originátor van (originátornak, mint tudjuk, a szakzsargon azt a céget vagy személyt nevezi, amely vagy aki egy adott termék esetén az új termékre vonatkozó alapszabadalommal rendelkezik). Ez azonban egyáltalán nem egyszerű ügy. Ha az lenne, szóba sem hoznám.
Az első harcos (jelenlegi világpiaci részesedése alapján mindenképpen első) a Kirin-Amgen Inc. (Thausands Oaks, California, USA), a továbbiakban egyszerűen Amgen vitéz (a nemes lovag). Az áttekintett időszak alatt persze számos egyéb neve, címe, valamint licenciavevője volt, ettől azonban most eltekintünk.
Szóval, az egyik fél (vagy inkább csapat) neve Amgen. Iparjogvédelmi fegyverzete csillogó. Harcos legyen a talpán, aki szembe mer szállni vele. A fegyverzet temérdek remek darabja közül most csak két parányi, ám annál nagyobb jelentőségű részletet emelek ki.
Közbevetőleg még megjegyzem, hogy a jelen fejezetben bemutatott fegyverek történetesen mind speciális, európai bevetésre kifejlesztett darabok, ám Európa - mint tudjuk - igen fontos hadszíntér. Az ide szánt fegyverek tehát minden bizonnyal világviszonylatban is jelentősek, s ezért minden bizonnyal alkalmasak a felek erejének és általános harckészültségének szemléltetésére.
Lássuk tehát Amgen vitéz 1983. december 13-ai (USA-beli) legkorábbi elsőbbségű, máig érvényben lévő európai szabadalmának (EP 0 148 605; megadva 1990. július 25-én) első és második igénypontját (gyengébb idegzetű olvasóim, kérem, lapozzanak egy nagyot):
,,1. DNS-szekvencia polipeptidtermék expressziójának prokarióta vagy eukarióta gazdasejtben történő megvalósítására, azzal jellemezve, hogy a polipeptidtermék az eritropoietin primer szerkezetének legalább egy olyan részletével rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a polipeptidtermék olyan biológiai sajátságú legyen, hogy a csontvelősejteket retikulociták és vörösvérsejtek termelésének fokozására késztesse, valamint fokozza a hemoglobinszintézist vagy a vasfelvételt, és az igényelt szekvencia a következők bármelyike:
(a) az V. és VI. táblázatban bemutatott DNS-szekvenciák vagy azok komplementerei;
(b) olyan DNS-szekvenciák, melyek sztringens körülmények között képesek az (a) pont szerinti DNS-szekvenciák fehérjekódoló régióival vagy azok fragmenseivel hibridizálódni; és
(c) olyan DNS-szekvenciák, melyek képesek lennének az (a) vagy (b) pontok szerinti DNS-szekvenciákkal hibridizálódni, ha a genetikai kód nem lenne degenerált.
2. Az 1. igénypont szerinti, humán eritropoietint kódoló DNS-szekvencia."
Nem akárhogy megfogalmazott igénypontok! Ember legyen a talpán, aki ezeket megkerülve gyárt rEPO-t, vagy független szabadalmat szerez.
A másik harcos neve Genetics Institute Inc. (Cambridge, Massachusetts, USA), a továbbiakban: GI harcos. Fegyverzete talán még csillogóbb, bár ebben az esetben a csillogás nem biztos hogy előnyt jelent, mivel talán későbbi eredetre utal. A jog pedig, ugyebár, általában olyan, mint a jó bor. Minél régebbi, annál erősebb. Mutassuk hát be közelebbről a második harcos európai bevetésre szánt fegyverzetének is egy szembetűnő részletét. Mégpedig GI harcos 1984. december 4-ei (USA-beli) legkorábbi elsőbbségű, szintén érvényes (!) európai szabadalmának (EP 0 205 564; megadva 1991. május 2-án) csupán legelső igénypontját:
,,1. Humán eritropoietint kódoló DNS-szekvencia, amely tartalmazza a 4. táblázatban bemutatott nukleotidszekvenciát az első metionint kódoló ATG-kódontól egészen a terminális arginint kódoló AGA-kódonig."
Hoppá! Ez meg mi? Tetszettek figyelni? Két szabadalom egyazon találmányra! Humán EPO-t kódoló szekvenciára két európai szabadalom! Hát az meg hogy lehet? Bevallom, nem tudom. Pedig megpróbáltam kideríteni, a tőlem telhető legnagyobb alapossággal. Sőt megkérdeztem nagy tudású, tapasztalt szakembereket is, mindhiába. Nem tudtak megnyugtatni. Ilyen csúfság a tankönyvek szerint nem eshet meg. A valóságban úgy látszik mégis.
Annyi mindenesetre biztos, hogy nem tudok a világ egyetlen más tájáról sem, ahol hasonló dolog történt volna, azaz máshol vagy az egyik harcos kapott rekombináns szabadalmat vagy a másik, a forgandó szerencsétől és egyebektől függően (ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk). Szóval, biztosan volt valami okuk az Európai Hivatal elbírálóinak arra, hogy mindkét harcost ellássák - átfedő igénypontú - rekombináns szabadalommal, de hogy mi, arra - úgy látszik - nem csak én nem jöttem rá, hanem több nagy és fontos ország szabadalmi hivatalainak elbírálói sem.
A fentiekből - úgy gondolom - már sejthető, hogy jó kis meccs lesz ez (s megígérhetem: nem csak Európában). De ne vágjunk a dolgok elébe, nézzük inkább, hogyan is kezdődött a világméretű összecsapás.

3. CSATÁK AZ USA-BAN

Azon kedves olvasóim kedvéért, akik szeretik a jó mérkőzéseket jól informáltan végigszurkolni, elöljáróban megjegyzem, hogy az ismertetett amerikai ütközetekben a vívó felek fegyverzete egymástól mindvégig meglehetősen különböző volt (nem úgy, mint Európában). GI harcos az USA-ban mindvégig csak hagyományos fegyverekkel rendelkezett, ugyanis az USA Szabadalmi Hivatalának (,,United States Patent and Trademark Office", USPTO) elbírálói (az Európai Hivatal elbírálóival ellentétben) felismerték a - szerintem - nyilvánvaló átfedést az Amgen- és GI-bejelentések igényelt oltalmi körei között, s kizárólag Amgen vitéznek adtak rekombináns szabadalmat.
GI harcos persze nem hagyta annyiban a dolgot, és interferenciaeljárást kezdeményezett Amgen vitéz rEPO-szabadalma kapcsán. (Ezt természetesen megtehette, mivel az ő rekombináns bejelentései megelőzték Amgen vitéz bejelentéseinek nyilvánosságra jutását, és az USA-ban - mint az közismert - feltalálói szabadalmi rendszer van.) Amint arról még szó lesz, a hosszadalmas interferenciaeljárás valamennyi menetét végül - kemény küzdelemben - Amgen vitéz nyerte, s így GI harcos a mai napig nem rendelkezik egy fia rekombináns EPO-szabadalommal sem az USA-ban. Van neki viszont egy hagyományosan tisztított uEPO-ra vonatkozó szabadalma, termékigénypontokkal jól megspékelve, amely a küzdő felek legkorábban megadott tárgy szerinti USA-beli szabadalma.
Az USA-beli küzdelmet összefoglalhatjuk tehát úgy is, hogy Amgen vitéz újmódi ,,tömegpusztító" (rekombináns) fegyverzetére támaszkodva megkísérelte átvenni GI harcos hagyományos fegyverekkel kivívott piaci egyeduralmát. Lássuk, milyen sikerrel.

Az első ütközet

Történt valamikor az 1987. évben, hogy egy bizonyos Amgen nevezetű bátor amerikai vitéz az amerikai egyesült államokbeli Massachusetts járásbírósága (,,District Court") előtt megtámadott egy bizonyos Chugai nevű nem kevésbé bátor japán harcost, aki egy bizonyos GI névre hallgató harcossal állt komoly szerződéses viszonyban (licenciavonalon). A támadás kemény volt és férfias, még talán sportszerűnek is mondható, mivel írásban történt, különösebb alpári gyalázkodások nélkül. A benyújtott keresetlen kereset lényege abban állott, hogy nevezett japán harcos felettébb meg nem engedhető módon bitorolja a vitéz amerikai US 4 703 008 jelzésű, ,,Eritropoietint kódoló DNS-szekvenciák" című szabadalmát. Márpedig azt nem illik. A benyújtott kereset tartalmazta azt a kérést is, hogy a tekintetes bíróság mondja ki, hogy az ellenség táborába tartozó GI harcos US 4 677 195 számú - ,,Eljárás EPO tisztítására és EPO-tartalmú készítmények" című - szabadalma érvénytelen, vagy ha nem is az, semmi esetre sem bitoroltatik Amgen vitéz által.
Hogy a fenyegetésnek még nagyobb súlya legyen, Amgen vitéz megtámadta Chugai harcost egy másik fronton is - nevezetesen az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Tanácsa (U. S. International Trade Commission, rövidítve: ITC) előtt -, mondván: Chugai harcos olyan EPO-t szállít az országba, melyet olyan eljárásokkal állítottak elő, melyeket ha az USA-ban hajtottak volna végre, az sértette volna az ő fent nevezett szabadalmának számos igénypontját.
No, Chugai harcosnak sem kellett több. Gondolta, nem várja ő meg, míg ezek a huncut amerikaiak ráhúzzák a vizes lepedőt, menten ellentámadásba lendült. Ő is benyújtott egy keresetet a fent nevezett járásbíróságon, miszerint Amgen vitéz az általa forgalmazott rekombináns EPO-val bitorolja az ő jogos tulajdonát képező fenti GI-szabadalmat, ezen felül Amgen vitéz ITC-panasza oly mértékben sportszerűtlen, hogy az kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás fogalmát, valamint - ha már lúd, legyen kövér - Amgen vitéz fenti szabadalma különben is érvénytelen.
Mielőtt ismertetném az első ütközet kimenetelét, latolgassuk egy kissé az esélyeket, ahogy azt egy jó meccs előtt teszik a szurkolók, ki-ki elfogultságának megfelelően. Magam természetesen - már korábbi hivatásom folytán is - rekombináns párti vagyok, de itt - akárhogy is nézzük - nem biztos az Amgen-győzelem. Már maga a megfogalmazás is gyanús, miszerint: amit a Chugai csinál, azt - ha az USA-ban csinálná - nem volna szabad. De ki mondta, hogy ott csinálja? Senki. Ha ott csinálta volna, azt Amgen vitéz tette volna először szóvá.
Ahhoz persze, hogy jobban megalapozott véleményünk legyen az esélyekről, tudnunk kell, mire is vonatkoznak a fent említett szabadalmak. Címeiket már ismerjük, és ezek ebben az esetben igen beszédesek. A GI-szabadalom az EPO természetes forrásból történő izolálására vonatkozik, valamint jól meghatározott sajátságokkal bíró tisztított EPO-t tartalmazó készítményekre. Rekombináns ügyekről nem esik szó benne.
Annál rekombinánsabb az Amgen-szabadalom, csakhogy van egy nagy hiányossága. Nincs benne rekombináns EPO-ra, vagy annak előállítására vonatkozó igénypont, csak az EPO-t kódoló szekvenciákat, az azokat tartalmazó vektorokat és gazdasejteket védi. Valójában egyetlen eljárási igénypont sincs benne.
A bejelentés benyújtásakor még tele volt különböző eljárási és rEPO-t védő igénypontokkal, csakhogy a szívtelen USPTO-hivatalnokok (tájékozatlanabbak kedvéért: az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalának elbírálói) ezeket nem akarták engedélyezni. Arra hivatkoztak, hogy ha már egy gazdasejtet transzformáltak egy megfelelő EPO-t kódoló vektorral, az ugyanúgy termeli az EPO-t, mint bármely más fehérjét, sőt az összes alkalmazott rekombináns lépés önmagában ismert, tehát semmilyen eljárási igénypont nem engedélyezhető, csak az előállított új rekombináns termékek (vektorok, gazdasejtek stb.) szabadalmazhatók. A rekombináns EPO-t azonban nem találták újnak a már szabadalmazott (lásd GI-szabadalom), hagyományos úton előállított tisztított EPO fényében. Nem túl meglepő módon ugyanis az előállított, rekombináns EPO sajátságai lényegében megegyeztek a hagyományosan előállítottéival.
Mielőtt rekombináns eljárásokat USA-ban szabadalmaztatni kívánó kedves olvasóim a szívinfarktus közvetlen közelébe kerülnének, megnyugtatásul megemlítem, hogy ma már a szívtelen USPTO-hivatalnokok is másképp látják ezt a kérdést, de hát ne felejtsük, hogy ezt az Amgen-szabadalmat 1987-ben engedélyezték, ami a rekombináns termékek szabadalmaztatásának még igencsak kezdeti időszakát jelenti. Természetesen Amgen vitéz az USPTO előtt sem hagyta annyiban a dolgot, és pofonvágott igénypontjait időnyerés céljából törölte ugyan a szóban forgó bejelentésből, azonban nyomban visszanyújtotta őket két ,,divisional application" keretében. (Látni fogjuk majd, hogy ez igencsak ügyes taktikai húzás volt, mivel a megadott csonka szabadalom nem csak időnyerést, de sok-sok pénzt is eredményezett, ám ne vágjunk a dolgok elébe.) A jelen küzdelem időpontjában azonban sajnálatos módon kizárólag eme gyalázatosan megcsonkított szabadalommal rendelkezett.
Visszatérve az esélyek latolgatásához, Amgen vitéz - minden szimpátiám ellenére - nem áll valami jól. Talán éppen ezért ütött először. Hátha az ellenfél megijed és elszalad. Vagy legalábbis könyörögni kezd valami méltányos békekötésért. Az ellenfelet azonban nem olyan fából faragták. Sokkal keményebből. Persze, hogy visszaütött. Jó alaposan.
Nem csigázom tovább a kedélyeket. Amgen vitéz az első ütközetben súlyos, ámde igen tanulságos vereséget szenvedett, bár emberül küzdött mindvégig. A fenti hatóságok ugyanis mindenben Chugai harcosnak adtak igazat. Nem kerülte el ugyanis figyelmüket az a tény, hogy a pillanatnyi szabadalmi helyzet szerint Chugai harcos csak akkor bitorolt volna, ha EPO-ját az USA-ban termeltette volna kétségkívül Amgen-szabadalomba ütköző gazdasejtjeivel. Az USA-ban szabadalmazott termékek (például gépek) alkalmazásával külföldön előállított termékek bevitele az Egyesült Államokba ugyanis (az aktuális jogszabályok szerint) nem tilos, csak amennyiben maguk az alkalmazott eljárások is védve vannak. Ezért a bírák - a fellebbviteli fórumon legalábbis - egyértelműen kimondták, hogy nem jelent szabadalombitorlást, ha valaki egy USA-ban szabadalmazott gazdasejttel külföldön termeltetett fehérjét importál, amennyiben sem a végtermék, sem az előállítási eljárás nincs szabadalmaztatva az USA-ban.
Érdemes talán itt megjegyezni, hogy az elsőfokú bíróság Chugai harcost kizárólag alkalmas törvényhely hiányában nem nevezte gaz bitorlónak, s csak a másodfokú hatóság volt az, amely már érdemben találta úgy, hogy nem bitorol. Ebből - azt hiszem - joggal következtethetünk arra, hogy azért nem teljesen egyértelmű az amerikai jogban a Chugai-féle magatartás megítélése. Gondolok itt például a ,,közvetett bitorlás" jogi intézményére. Ha például Chugai harcos maga állított elő a távoli Japánban mindent (géneket, vektorokat, gazdasejteket stb.), ami az rEPO-gyártáshoz szükséges, akkor valószínűleg nem történt semmiféle bitorlás. Ám tudjuk, hogy Chugai harcos GI harcos licenciavevője. Így felmerülhet a gyanú, hogy bizonyos dolgokat tőle kapott a termeléshez. Ebben az esetben viszont GI harcos alighanem bitorlónak minősülne, mivel egy ,,szabadalmazott találmány lényegi összetevőjét meghatalmazás nélkül kijuttatta az USA-ból oly módon, hogy azzal cselekvően elősegítette az összetevő olyan kombinálását, amely kombináció bitorlást jelentene, ha azt az USA-ban hajtották volna végre" (a szerző által fordítva és kivonatolva - remélhetőleg közel hitelesen - a Manual Industrial Property Bulletinből). Persze, könnyen elképzelhető, hogy ezt a huncutságot Amgen vitéz is megpróbálta rábizonyítani az ellenfél táborába tartozó jeles harcosokra, csak valami okból nem sikerült neki. Vagy meg sem próbálta, mert tudta, hogy nem sikerülne neki.
Az mindenesetre biztos, hogy Chugai harcos magatartását nem csak Amgen vitéz tartotta felháborítóan sportszerűtlennek. A fellebbviteli bíróság határozatának kommentárjából ugyanis kitűnik, hogy az itt bemutatott ütközettel egyidejűleg - talán éppen ezzel összefüggésben - született egy törvényjavaslat, amely arra vonatkozott, hogy minősíttessék bitorlásnak, ha valaki az USA-ban olyan terméket forgalmaz, amit az USA-ban szabadalmaztatott ,,biotechnológiai anyag" alkalmazásával állítottak elő. A törvényjavaslatból - legjobb tudomásom (és a fent említett Bulletin) szerint - mindmáig nem lett törvény, talán azért, mert nehéz lenne megindokolni a ,,biotechnológiai anyag"-okat megillető különleges bánásmódot.
Térjünk azonban vissza a konkrét esetben hozott konkrét döntéshez, miszerint Chugai harcos csak akkor bitorolt volna, ha az USA-ban használja szabadalomba ütköző gazdasejtjeit. A kis huncut Chugai persze nem az USA-ban, hanem Japánban termelt. Az USA-ban csak eladott. De még mennyit! Mindez azért történhetett így, mert szegény Amgen vitéznek egy fia eljárási igénypont nem sok, annyija sem maradt az USPTO előtti előcsatározások során, rekombináns EPO-terméke meg beleütközött a GI-szabadalom tisztított EPO-ra vonatkozó igénypontjába, mivel annak valamennyi jellemzőjét szépen rá lehetett olvasni, függetlenül attól, hogyan állították elő.
Súlyosnak mondható veresége ellenére érdemes megemlíteni Amgen vitéz egy hadicselét, amely - bár végül nem hozott eredményt - akár be is jöhetett volna (valami hasonló valamikor máskor talán majd működni fog). Az történt ugyanis, hogy amikor már egyértelművé vált, hogy eljárási igénypontok nélkül nemigen lehet ezt a csatát megnyerni, Amgen vitéz hatalmas lendülettel bizonygatni kezdte, hogy az ő gazdasejt-igénypontjai nem akármilyen termékigénypontok ám. Egészen rendkívüliek. Sőt tulajdonképpen nem is termékigénypontok, hanem valamiféle ,,hibridek", amik eljárásokat is védenek. Majdhogynem eljárási igénypontok! Az érvek alapja az volt, hogy amennyiben valaki oltalmat szerez egy gazdasejtre, a benne végbemenő összes folyamatra is oltalmat kapott, tehát a rekombináns EPO előállít(ód)ási folyamatára (eljárására) is.
Az ötlet nem rossz, csak sajnos kissé kilógott a lóláb. Merthogy a tisztelt massachusettsi bírák - hogy, hogy nem - jól ismerték az előzményeket, s így azt is, hogy az USPTO-hivatalnokok kihajították Amgen vitéz eljárási igénypontjait, meg azt is, hogy miért. Szóval, úgy döntöttek, hogy az USPTO adott volna rendes eljárási igénypontokat, ha akar, ha pedig nem adott, azt biztos azért tette, mert nem is járt olyan. Még hibrid se.
Mielőtt rátérnénk a következő ütközetre (mert azt ugyebár mondanom sem kell, hogy Amgen vitéz nem hagyta annyiban a dolgot, csak sebeit borogatva visszahúzódott egy kicsi erőt gyűjteni), időzzünk el még egy kicsit a fenti csata egyik - szerintem - legfontosabb tanulságánál.
Az eljárási igénypontok fontosságára gondolok. Sokszor hallani olyan véleményeket, hogy amennyiben jó esély van egy termékigénypont megszerzésére, a termék előállítására vonatkozó eljárási igénypontnak már semmi jelentősége. Akár ne is fogalmazzunk ilyet. Hagyományos vegyi hatóanyagok esetén talán ez igaz is lehet, mivel ott általában viszonylag könnyű eldönteni, hogy egy termék új-e, vagy nem. Rekombináns termékek esetén azonban más a helyzet. A nyilvánvalóan újnak látszó termékek újdonsága is sokszor vitathatóvá válik (a jelen esetben is ez történt, például), ilyenkor pedig perdöntő lehet egy jól irányzott eljárási igénypont.
Mert ugyebár Amgen vitéznek semmi gondja sem lett volna, ha van termékigénypontja rekombináns EPO-ra. Amint azonban már említettem, ez idő tájt nem volt neki. Legalábbis megadott nem. És egy jó darabig nem is számíthatott ilyesmire. Megadott csonka szabadalmának ugyanis GI harcos - mint arra már utaltam - nyomban nekiment egy hatalmas, ,,Interferencia" névre keresztelt torpedóval, s a torpedó természetesen fenyegette Amgen vitéz függőben lévő ,,divisional application"-jait is (azaz: az USPTO ezeket is bevonta az interferenciaeljárásba). Az pedig jó sokáig eltarthat, míg a tűzszerészek egy ilyen torpedóról kiderítik, hogy valójában van-e robbanófej rajta, vagy csak blöff az egész.
Minden bizonnyal elég lett volna azonban Amgen vitéz győzelméhez egy rEPO-előállítási igénypont is. Ami persze egyáltalán nem is lehetett volna neki, ha ügyvivői nem tartották volna fontosnak az eljárási igénypontokat, mondván: van termékigénypontunk elég. De annak tartották, és ennek a későbbiek során meg is lett a gyümölcse. Volt ugyanis a hosszú amerikai küzdelemnek egy olyan szakasza, mikor Amgen vitéznek megadott rEPO-termékigénypontja ugyan még nem volt, rEPO-előállítási igénypontja viszont már igen, s mondanom sem kell, hogy piaci helyzetét ez a megadott eljárási igénypont igencsak megerősítette. De, ismét csak, ne vágjunk ama bizonyos dolgok elébe!

A nagy visszavágás

Kezdjük a dolgok bemutatását a változatosság kedvéért most az ütközet végéről. 1991 márciusában járunk. A helyszín ezúttal a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság (,,Court of Appeals for the Federal Circuit"). Mit látunk tehát? Az ítélet kihirdetése után GI harcos fegyvertelenül, megrogyott lábakkal áll Amgen vitéz előtt. Még a keze is vérzik, úgy kiütötték belőle a kardját. És nicsak, mit csinál? Pénzt számol. Sok pénzt! 14 millió amerikai dollárt. És átnyújtja Amgen vitéznek mint hadisarcot. (A valóságban természetesen az ilyen nagy összegeket nem tárgyalótermekben számolgatják, hanem - több-kevesebb késéssel - átutalják, az allegória kedvéért azonban egy-két lényegtelen részlettől talán eltekinthetünk. Lovagiasan.) Majd lehajtott fejjel távozik. Lehajtott fejében persze - mondanom sem kell - a lehetséges visszavágást tervezgeti. Pillanatnyilag ott tart, hogy kéne valami fegyver. Valami jó hatékony! Valami csodafegyver. Az emberei már dolgoznak is rajta.
A visszavágás tehát huszáros volt, de mi is történt valójában, iparjogvédelmi szempontból is érthetően? Az történt, hogy Amgen vitéz az első csata tanulságaként rádöbbent, hogy jelenleg érvényes egyetlen csonka szabadalmával nem sokra megy GI harcos kissé régimódi (egyáltalán nem rekombináns), ám igen körültekintően megírt, termékigénypontos EPO-szabadalmával szemben, ezért taktikát változtatott.
Abból indult ki, hogy a csonka szabadalom is jobb, mint a semmilyen, s nekiment GI harcos szabadalmának, ahogy csak bírt. Azzal érvelt, hogy a GI-szabadalom az ő terméke vonatkozásában érvénytelen, mivel nem tartalmaz szakember számára megvalósítható kitanítást (,,enabling disclosure"-t) arra vonatkozóan, hogy hogyan kell rEPO-t előállítani, és így az nem hozható fel érvként az ő - rútul megcsonkított, ám mégiscsak érvényben levő - rekombináns szabadalmával szemben. Tehát ő semmi esetre sem bitorolja forgalmazott rEPO-termékével GI harcos szabadalmát. S amint azt már láttuk, érvei végül is hatásosnak bizonyultak.
Azt persze ,,minden gyerek tudja, még a legkisebb is", hogy a bírósági ügyek a legritkább esetben kezdődnek a fellebbviteli bíróságokon, tehát nyilván ennek az ügynek is volt előzménye. Természetesen volt, ám nem közvetlenül a fent leírt első ütközet volt az (azt a csatát minden fellebbviteli fórumon a Chugai-GI csapat nyerte). Ez a második csata az elsőhöz rendkívül hasonlóan kezdődött. Most is Amgen vitéz ütötte az elsőt, ugyanazon a fórumon (Massachusetts járásbírósága), bár itt már közvetlenül GI harcos volt az ellenfél (Chugai mester ebben az ütközetben nem játszott szerepet). Az első menetet most is GI harcos nyerte, s így piaci egyeduralma változatlanul megmaradt.
A fellebbviteli bíróság azonban Amgen vitéz nyomós érveinek (és talán az ,,új idők új dalai"-nak) hatására megváltoztatta az első fokú határozatot, és úgy döntött, hogy a GI-szabadalom ,,érvénytelen és nem alkalmazható" rEPO-termék vonatkozásában. Szóval, ez egy igazi rekombináns győzelem volt!
Talán érdemes e ponton felhívnom a figyelmet arra, hogy az előző ütközet óta milyen jelentős változás állott be a massachusettsi bírák gondolkodásában. Pontosabban, a változás a jelenlegi ütközet első és második menete között történt. A két ügy ugyan jelentősen különbözött egymástól, az azonban nyilvánvaló volt a teljes előző ütközet során és a második ütközet első menetében, hogy a bírák nem ismerik el különböző termékként az rEPO-t és a hagyományosan előállított uEPO-t. A fellebviteli bíróság döntése azonban - bár közvetett módon - különbséget tett a két termék között. Az ugyanis nyilvánvaló volt, hogy az érvényes USA-beli GI-szabadalom rEPO előállítására vonatkozóan semmiféle kitanítást nem tartalmaz, mivel rekombináns módszerek nem is szerepelnek benne. A kérdés tehát valójában nem az volt, hogy van-e a leírásban kitanítás rEPO előállítására, hanem az, hogy van-e egyáltalán olyan termék, hogy rEPO, vagy csak EPO létezik, amit mindegy, hogy hogyan állítottak elő. Vagy más szavakkal: van-e, lehet-e lényeges különbség az rEPO és az uEPO között.
A rekombináns termékek USA-beli szabadalmaztathatósága szempontjából tehát ez a döntés rendkívül fontos. Arra vonatkozóan nincsenek ugyan adataim, hogy vajon ez volt-e az első USA-beli bírósági döntés, amelyben különböző terméknek tekintettek egy rekombináns fehérjét a természetből izolált megfelelőjéhez képest, az azonban bizonyos, hogy ma már ez az általános gondolkodás az USA-ban, amit az is bizonyít, hogy végül Amgen vitéz szabadalmi oltalmat is kapott rEPO-termékére (lásd alább). Ez persze nem jelenti azt, hogy egy ismert termék attól, hogy rekombináns úton állították elő, automatikusan szabadalmazhatóvá válik, de a rekombináns termékek általában valami - lényeges vagy lényegtelen - sajátságban különböznek (vagy különbözhetnek) természetből izolált megfelelőiktől, és ez már elég lehet a szabadalmazhatósághoz. (Az Európai Hivatal előtti összecsapás ismertetésekor erre a kérdésre még visszatérünk.)
Az ismertetett döntés tehát a szabadalmi helyzetet alapvetően megváltoztatta, mely változást GI harcos - kénytelen-kelletlen - el is ismert. Erre utal - többek között - a már említett, nagy összegű hadisarc kifizetése is.
<%2>Álljunk meg azonban itt még egy szóra. Miért is változott akkorát a szabadalmi helyzet, hogy GI harcos súlyos dollármilliókat fizessen? Hiszen ott a jól bevált japán kapcsolat! Amit eddig elmondtam abból ugyanis csak az következik, hogy Amgen vitéz a továbbiakban már nem nevezhető bitorlónak, az viszont nem, hogy GI harcos bitorló lenne (már amennyiben továbbra is Japánban termeltet a Chugaival, ahogy azt az előző alfejezetben láttuk). Amgen vitéz ugyanis ez idő tájt még mindig csak a korábban ismertetett csonka szabadalmával rendelkezik. Kellett itt még valami lényeges dolognak történnie időközben, amiről eddig még nem esett szó. Szerintem avatottabb olvasóim már ki is találták, hogy mi történt. Igen, természetesen eltalálták. Amgen vitéz Japánban is szabadalmat kapott rekombináns bejelentésére (JP 2017156, ,,Kokoku"; 1990. április 19.), s így a japán kerülőút lezárult. Találhatott volna persze más országbeli gyártót is GI harcos - ahol Amgen vitéznek továbbra sem volt rekombináns szabadalma -, de nem tette. Talán azért, mert nem állt túl jól az interferenciaeljárásokban, s úgy gondolta, hogy saját megadott USA-beli rEPO-szabadalom nélkül nem érdemes tovább rEPO forgalmazással próbálkoznia.
Sokáig úgy tűnt, ez a harc volt a végső, és GI harcos véglegesen kiebrudaltatott az USA-ból EPO-t tartalmazó termékeivel, licenciatulajdonosaival együtt. Említettem azonban már, hogy ez a GI harcos nem akárki, s valami csodafegyverről is motyogott az imént bizonyos dolgokat a nagy vereség következtében beállott lányos zavarában.

GI harcos további próbálkozásai az USA-ban,
és végső (?) veresége

Ha nem a nagy hírű GI harcosról lenne szó, még zárójelben sem tettem volna a címbe kérdőjelet, mert jelenleg az a helyzet, hogy GI harcos az USA-ban nem rúg labdába, és nem is látszik sok esély arra, hogy amíg Amgen vitéz szabadalmai le nem járnak, újra EPO-tartalmú termékeket forgalmazhasson az amerikai piacon.
A történeti hűség kedvéért azért megemlítem, hogy GI harcosnak voltak még próbálkozásai, nem is esélytelenek, de mindezideig lényegében nem tudta kiheverni a fent ismertetett nagy vereséget. Az alábbiakban összefoglalom az amerikai ütközet általam említésre méltónak tartott további eseményeit.
1994. június GI harcos szabadalmat kap (US 5 322 837) - szintén hagyományosan előállított - EPO-t tartalmazó gyógyászati készítményeket is igénylő szabadalmi bejelentésére, és nyomban megtámadja Ortho vitézt (Amgen vitéz csatlósát), mondván: az illető rútul bitorol. A bejelentés következtében Amgen vitéz részvényei azon nyomban 5%-ot zuhannak a new yorki tőzsdén (ebből is látszik, hogy nem akárki ez a GI harcos).
1995. február a Massachusettsi Járásbíróság kimondja, hogy GI harcos új szabadalma (US 5 322 837) is ,,érvénytelen és nem alkalmazható" (,,invalid and unenforceable") Amgen vitéz csonka szabadalmával (US 4 703 008) szemben, mivel az előzőhöz (US 4 677 195) képest lényeges újdonságot nem tartalmaz. A bírósági végzés természetesen továbbra is eltiltja GI harcost mindennemű rEPO-forgalmazástól. GI harcos persze bejelenti, hogy ezt nem hagyja annyiban. Lehet, hogy nem is hagyta, változtatni azonban nem tudott rajta.
1995. augusztus Amgen vitéz új szabadalmat kap (US 5 441 868), amely végre tartalmazza a korábban csúnyán pofonvágott - rEPO előállítására vonatkozó - eljárási igénypontját.
1996. szeptember Amgen vitéz még újabb szabadalmat kap (US 5 547 933), amely most már a rekombináns EPO-ra vonatkozó termékigénypontot is tartalmazza.
Legjobb tudomásom szerint a helyzet ma is így áll, az Egyesült Államok EPO-piaca Amgen vitézé. Megküzdött érte! Arra azonban nem mernék nagy összegben fogadni, hogy ez már így is marad. Mert ez a GI harcos mindig forgat valamit abban a nagy, konok fejében ...

4. EGY CSATA ÁZSIÁBÓL - AVAGY GI-REVÁNS KOREÁBAN

Ezt a csatát nem annyira jelentősége miatt veszem előre (bár az is van neki, de azért Európa mégiscsak fontosabb, legalábbis nekünk), mint inkább annak szemléltetésére, hogy - mint már mondtam - ez a GI harcos a számára pillanatnyilag kedvezőtlen USA-beli helyzet ellenére sem piskóta. A nagy, konok fejével.
Történt ugyanis 1996. július 3-án a távoli Koreában (a délebbi fekvésűben), hogy GI harcos végérvényesen szabadalmi oltalmat nyert - nem csekély harcok árán - genomi DNS (gDNS) expresszálása útján előállított rekombináns EPO-termékére. GI harcos már korábban is rendelkezett cDNS (mRNS-ről készített DNS-másolat) expresszálása útján előállított rEPO-ra vonatkozó szabadalommal Dél-Koreában, ám az önmagában nem volt elég a teljes piaci sikerhez, mert a konkurencia ilyen esetben nyilván gDNS-t expresszál, és az ugyebár éppoly kiváló rEPO-t eredményezhet. Most azonban már ember legyen a talpán, aki kikerüli GI harcos mindkét szabadalmát. Vagyis a koreai piac szőröstül-bőröstül az övé.
Molekuláris biológiai érdeklődéssel is fertőzött kedves olvasóim kedvéért megjegyzem, hogy bár általában cDNS expresszálása útján is elő lehet állítani minden fontos eukarióta eredetű fehérjét, és sok esetben könnyebb egy adott fehérjét kódoló cDNS-hez hozzájutni, mint a megfelelő gDNS-hez, a gDNS tartalmazhat olyan további genetikai információkat, melyek alkalmasak lehetnek az expresszió mértékének - vagyis az elérhető kitermelésnek - jelentős fokozására. Iparjogvédelmi szempontból azonban a lényeg az, hogy egy rekombináns protein esetén a teljes piaci egyeduralom megszerzéséhez kizárólagos jogot kell szerezni valamennyi DNS-féleség expresszálására.
Bizonyos hírekből egyébként arra lehet következtetni, hogy Ázsia és Óceánia egyéb régióiban is jól áll GI harcos ügye. Erre utal például az a tény is, hogy egy bizonyos Boehringer Manheim nevű német vitéz ugyanez évben (azaz 1996-ban) igencsak szép pénzt fizetett neki, hogy használhassa ezen a tájon - úgy látszik - igen hatásos fegyvereit.
GI harcos koreai sikere annál is inkább nagy fegyvertény, mivel például az USA-ban semmiféle rekombináns szabadalomra nem sikerült szert tennie, sőt világviszonylatban is ez volt az első genomi DNS expresszálásán alapuló tárgybeli GI-szabadalom, amely a felszólalási eljárás befejeztével is talpon maradt. Érdemes tehát egy kissé részletesebben is megvizsgálni e helyi siker titkát.
Nem kell hozzá túl nagy iparjogvédelmi műveltség, hogy rögtön tudjuk, alapvetően három oka lehet annak, hogy Koreában egészen máshogy végződtek a dolgok, mint az USA-ban.
1. Amgen vitéz elfelejtett vagy nem akart bejelenteni Koreában, vagy lekésett valami fontos határidőt.
2. Van a koreai jogrendnek valami olyan helyi specialitása, ami GI harcos malmára hajtotta a vizet.
3. GI harcos koreai ügyvivői egyszerűen jobbak voltak Amgen vitéz helyi ügyvivőinél.
Figyelembe véve az eddigi eseményeket, a küzdő felek és a tét nagyságrendjét, valamint a koreai piac egyre növekvő jelentőségét, az első pontot valószínűleg figyelmen kívül hagyhatjuk (tényleg figyelmen kívül hagyhatjuk, mert Amgen vitéznek volt a GI harcosét megelőző, tárgy szerinti bejelentése Koreában). A második és harmadik pont (melyek részben össze is függnek egymással) azonban szóba jöhet. Valójában leginkább a harmadik jött szóba. Meg talán a második is. Lássuk tehát, mi is történt Koreában.
Elöljáróban még megjegyzem, hogy az ismertetendő ütközetben ezúttal mindkét fél rekombináns EPO-bejelentései szerepeltek a fegyvertárakban, semmi hagyományos, elavult mordály (mint pl. az USA-ban). Látni fogjuk azt is, hogy az ügy ezúttal speciális rekombináns játékszabályok szerint dőlt el (,,új időknek új dalaival"), nem volt semmi ómódi huncutkodás.
A koreai csata kulcsszava: reprodukálhatóság, közelebbről deponálás. Azaz letétbe helyezés. Mármint a találmány megvalósítása szempontjából fontos mikroorganizmusoké, sejttenyészeteké. A kötelezettség - amit Amgen vitéz végeredményben elmulasztott - persze egyáltalán nem helyi jellegzetesség. Mármint, hogy a találmány szerinti megoldás megvalósításához szükséges mikroorganizmusokat és sejttenyészeteket vagy letétbe kell helyezni, vagy bizonyítani kell tudni róluk, hogy szakember számára a bejelentés időpontjában általánosan hozzáférhetők voltak. Az teszi a problémát fölöttébb érdekessé és helyi jellegűvé, hogy míg a világ számos fontos pontján (pl. USA, Európa) a reprodukálhatatlanság érve nem bizonyult elegendőnek Amgen vitéz két vállra fektetéséhez, addig Koreában ezen az alapon tökéletesen (és feltehetőleg immár végérvényesen) kiforgatták jogaiból. Hogyan volt ez lehetséges?
Az történt, hogy Amgen vitéz 1984. november végéig letétbe helyezett egy sor mikroorganizmust és gazdasejtet különböző vektorokkal transzformálva, illetve transzformálatlanul a köztiszteletben álló ATCC-nél (ez az intézmény a hivatalos USA-beli sejttenyészet- és mikroorganizmus-gyűjtemény: ,,American Type Culture Collection"). A későbbiekben (az európai hadszíntéren) majd látni fogjuk, hogy amúgy furfangosan deponált ám Amgen vitéz, Koreában azonban szóba sem került, hogy valójában mit is helyezett letétbe. Sajnálatos módon ugyanis - azaz Amgen vitéz nagy szerencsétlenségére - a bejelentés időpontjában Koreában még nem volt hatályos a mikroorganizmusok letétbe helyezésének nemzetközi elismerését szabályzó Budapesti Szerződés (csak 1990 márciusában lett az), és így a zordon, legfelsőbb koreai bírákat a legkevésbé sem érdekelte, hogy Amgen vitéz mit is deponált az amúgy igen tisztelt ATCC-nél. A koreai Hivatal által a bejelentés időpontjában elfogadott törzsgyűjteményeknél viszont semmit sem helyezett letétbe. Az már sohasem fog kiderülni, hogy amennyiben a koreai Hivatal elismerte volna az ATCC-t, Amgen vitéz meg tudta volna-e védeni koreai jogait, deponálás nélkül azonban nem tudta.
Mi következik mindebből? Sok minden.
1. Deponálni érdemes, bár nem kockázatmentes (erre még visszatérünk).
2. Budapest iparjogvédelmi szempontból is világváros, és az itt kötött nemzetközi szerződésnek fontos szerepe lehet a legkülönbözőbb biotechnológiai találmányok megvalósíthatósága vitatásának esetén. Ha a világ valamely egzotikus táján jelentünk be olyan találmányt, melynek kapcsán valamit deponáltunk, nem árt ellenőrizni, hogy az illető ország hogyan viszonyul kedves fővárosunkhoz (illetőleg az itt kötött fontos szerződéshez).
3. Amgen vitéz koreai ügyvivői valamit - úgy tűnik - elszúrtak (persze lehet, hogy rajtuk kívül álló okok következtében). Vagy intézkedni kellett volna a szabályszerű deponálásról, vagy ha már ezt elmulasztották, be kellett volna bizonyítani, hogy nem szükséges deponálás a találmány megvalósíthatóságának igazolásához.
Az európai küzdelem ismertetése során vissza fogunk térni arra a kérdésre, hogy valójában mit is deponált Amgen vitéz az ATCC-nél, ez a kérdés azonban - mint említettük - Koreában szóba sem került. Ez annál is inkább sajnálatos, mert ellenkező esetben módunk lenne a koreai és európai joggyakorlat közvetlen összehasonlítására a megvalósíthatósághoz szükséges deponálás vonatkozásában. Így azonban csak azt mondhatjuk, hogy Koreában Amgen vitéz találmánya deponálás hiányában nem bizonyult megvalósíthatónak, Európában viszont annak bizonyult, ám ott bizonyos dolgok deponálva voltak. Az azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy bár GI harcos sem deponált Koreában, az ő szabadalma mégis talpon maradt.
Lássuk most a főbb koreai eseményeket a győztes szemszögéből.
1. 1985 decemberében GI harcos a PCT-n keresztül benyújt egy bejelentést Koreában, amely gDNS vagy cDNS expresszálásán alapuló rekombináns EPO-ra vonatkozott.
2. 1988-ban GI harcos benyújt egy megosztott bejelentést (,,divisional application") kizárólag a gDNS expresz-szálására vonatkozóan.
3. 1991. november 8-án GI harcos szabadalmat kap cDNS expresszálásával előállított EPO-ra, ugyanakkor a gDNS expresszálására vonatkozó szabadalmát elutasítják, mivel Amgen vitéz néhány hónappal GI harcos előtt hasonló tárgyban bejelentést tett.
4. 1992. május 8-án a Koreai Legfelsőbb Bíróság megváltoztatja a Hivatal elutasító végzését, mivel időközben Amgen vitéz bejelentését már véglegesen elutasították. Az ugyanis nem találtatott megvalósíthatónak, s ezért az a továbbiakban a teljes kiterjesztésű technika állása szerint sem volt újdonságrontónak tekinthető, minthogy ,,nem megvalósítható" találmányt tartalmazott.
5. GI harcos gDNS-bejelentését ezután közzéteszik, majd a felszólalási eljárás után elutasítják, mivel - hogy, hogy nem - a felszólalások tükrében (mit tetszik gondolni, ki szólalt fel?) ez sem találtatik megvalósíthatónak deponálás (!) és kísérleti alátámasztottság hiányában. GI harcos természetesen fellebbez a Koreai Hivatal fellebviteli tanácsához (annak ilyen is van: ,,Appellate Trial Board").
6. 1996. július 3-án GI harcos végleges szabadalmi oltalmat nyer gDNS-bejelentésére is, miután ügyvivői több ezer oldal (!) bizonyíték benyújtásával igazolták, hogy a találmány a technika adott állása és a leírás alapján deponálás és minden egyes igénypontot alátámasztó kísérleti példák nélkül is (!) megvalósítható volt a bejelentés időpontjában.
Hát ez sem volt könnyű mérkőzés! Különösen figyelemre méltó az a már említett tény, hogy noha egyik fél sem deponált érvényesen (és ezt persze az ellenfél mindkét esetben alaposan szóvá is tette), Amgen vitéz elbukott, GI harcos viszont talpon maradt a megvalósíthatóság harcmezején. Ezért gondolom én, hogy múlt itt egy s más az ügyvivőkön is. Az is lehetséges persze, hogy a két alapbejelentés végeredményben igen különböző koreai elbírálásában fontos szerepet játszott az a helyi specialitás is, miszerint a kérdéses mikroorganizmusok és sejttenyészetek vonatkozásában az érvényes koreai törvény a ,,könnyű hozzáférhetőséget" (,,easy availability") írta elő. Semmiképp sem zárható ki azonban az a lehetőség, hogy kellő mennyiségű bizonyítékkal Amgen harcos is bizonyíthatta volna a könnyű hozzáférhetőséget.
Összefoglalva: kis ország, nagy küzdelem, fontos tanulságokkal.

5. ÜTKÖZETEK EURÓPÁBAN

Már a 3. fejezet alapján sejteni lehetett (ahol ismertettem a felek európai szabadalmainak főbb igénypontjait), hogy Európa kiélezett küzdelem, nagy csaták színtere lesz. Így is lett, természetesen. A küzdelem a különböző európai országokban (Hollandia, Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Németország, Spanyolország, Svájc, Olaszország) nagy erőbedobással és változó sikerrel zajlott (s helyenként zajlik még ma is). Európa legnagyobb (és ipari-gazdasági szempontból legjelentősebb) részén azonban iparjogvédelmi szempontból végül is általában az európai szabadalmak státusa a meghatározó, ezért az európai összecsapások ismertetése során elsősorban az Európai Szabadalmi Hivatal előtt lejátszódott első nagyszabású ütközetre - az Amgen-szabadalom felszólalási eljárására - fogunk koncentrálni. Azért csak az elsőre, mert a második (a GI-szabadalom felszólalási eljárása) még nem fejeződött be és így nem áll módunkban kiértékelni. Sőt az is lehet, hogy a második eljárás már nem is fog igazi összecsapást eredményezni, mert úgy tűnik, az első lényegében mindent eldöntött, amint azt rögtön látni fogjuk.
Mielőtt azonban a nagy csata ismertetésére rátérnék, röviden beszámolok még egy kisebb jelentőségű - ám iparjogvédelmi szempontból annál tanulságosabb - összecsapásról.

Egy tanulságos németországi ütközet

Történt az 1994. év május havának 20. napján, hogy a Német Szövetségi Szabadalmi Bíróság (,,Bundespatentgericht") döntést hozott egy bizonyos GI harcos rEPO-szabadalma kapcsán, mégpedig GI harcos javára. A tekintetes bíróságnak természetesen azért kellett döntést hoznia az ügyben, mert valaki megtámadta előtte szegény GI harcos szabadalmát. A rendelkezésemre álló forrás (International Review of Industrial Property and Copyright Law) sajnos nem nevezi meg a támadó személyét, de az eddig elmondottak alapján talán nem rugaszkodunk el túlzottan a valóságtól, ha feltételezzük, hogy egy bizonyos Amgen nevezetű vitéznek köze lehetett a dologhoz. Az említett forrás persze GI harcost sem említi név szerint, megtámadott szabadalmának pontos elsőbbségi adatait viszont megadja, mely adatokból viszont nem volt túl nehéz azonosítani a megtámadott személyét.
A pontosság kedvéért annyit meg kell még jegyeznem, hogy bár az említett szabadalom német szabadalom volt, az ügy mégsem volt közvetlen kapcsolatban GI harcos európai bejelentésével (amelyben Németországot is megjelölte), ugyanis a demokratikus (?) Németországból származott.
A támadás tárgya (azaz a megsemmisítési eljárás megindításának alapja) az volt, hogy GI harcos nem szabályosan igényelte az uniós elsőbbséget, mivel az elsőbbséget megalapozó bejelentés nem a tárgy szerinti első bejelentése (,,first deposit of the invention") volt, és tárgy szerinti első bejelentését nem vonta vissza anélkül, hogy arra jogot alapított volna (lásd pl. európai GI-szabadalom). Az ilyesmi pedig a Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) alapján - első közelítésben - nem tűnik valami szabályosnak. Nem alapozható ugyanis uniós elsőbbség olyan bejelentésre, amely nem az ,,első kinyilvánítása" (,,first deposit") valamely találmánynak, azaz nem a tárgy szerinti első bejelentés, eltekintve persze bizonyos kivételektől (lásd PUE 4C(2) bekezdés). Ilyen kivétel például az a bejelentés, melyet a tárgy szerinti későbbi bejelentés benyújtásának napja előtt visszavontak anélkül, hogy arra elsőbbségi jogot alapítottak volna.
A támadás első látszatra védhetetlennek tűnik, ugyanis kétség sem fért hozzá, hogy GI harcosnak volt egy, az elsőbbséget megalapozónál korábbi rEPO bejelentése, amit nem vont vissza jogalapítás nélkül. GI harcos azonban huszárosan kivágta magát, méghozzá egy zseniálisnak mondható hadicsel alkalmazásával. Tárgy szerinti első bejelentéséről ugyanis bebizonyította, hogy az valójában - mikroorganizmusok deponálása híján (!) - nem megvalósítható, és így nem tekinthető a PUE-szerinti ,,első bejelentés"-nek. Természetesen a megvalósíthatósághoz szükséges letétbe helyezés az elsőbbséget megalapozó bejelentés (a tárgy szerinti 3. GI-bejelentés) benyújtása előtt megtörtént.
A védekezés módja azért különösen figyelemre méltó, mert tárgy szerinti dél-koreai bejelentéséről GI harcos éppen azt bizonyította be - nem kis fáradsággal -, hogy az mindenfajta deponálás nélkül is megvalósítható (lásd fent). Vagyis ha akarom, megvalósítható, ha akarom, nem. Csak nagyon kell akarni.
GI harcos NDK-eredetű szabadalma tehát ezúttal érvényben maradt, és a bemutatott védekezés - azt hiszem - rendkívül tanulságos volt.

A nagy összeurópai összecsapás

Ennyi bevezetés után fogjunk most már bele a legfontosabb európai iparjogvédelmi hadszíntéren lezajlott ütközet ismertetésébe. Ez a hadszíntér természetesen az Európai Szabadalmi Hivatal.
Elöljáróban megjegyzem, hogy bár legjobb tudomásom szerint mindkét nemes lovag - egymást kölcsönösen kizárni látszó - európai szabadalma mind a mai napig érvényben van, a mérkőzés - amint arra már utaltam - korántsem áll döntetlenre.
Elmondhatjuk ugyanis, hogy mindkét említett európai szabadalom megadása élénk felszólalási aktivitást váltott ki (elsősorban persze a már jól ismert ellenfelek és szövetségeseik részéről). Az Amgen-szabadalom esetén már lezárult a felszólalási eljárás (mint látni fogjuk, Amgen vitéz világraszóló diadalával), a GI-szabadalom esetén viszont még nem. Tekintve azonban a már ismertetett erősen átfedő európai igénypontokat és a korábbi elsőbbségű Amgen-szabadalom megerősítését, nem kell nagy jóstehetség annak megállapításához, hogy GI harcos európai szabadalmát a megsemmisülés réme fenyegeti, újdonság hiánya folytán (Európában ugyanis teljes kiterjesztésű a technika állása, mint tudjuk).
Nem kívánva visszaélni nyájas olvasóim nyilván már eléggé fogytán lévő türelmével, a nagy európai hadszíntér eseményei közül csak az eddigi legjelentősebb ütközet (a fent említett felszólalási eljárás) vázlatos ismertetésére szorítkozom, bár higgyék el, történtek az elmúlt években Münchentől távoli európai tájakon is jelentős események e világméretű hadakozásban.
Az ütközet jelentőségét többek között az a tény is jól szemlélteti, hogy az Európai Hivatal fellebviteli tanácsainak határozatairól beszámoló folyóirat (EPO Reports) nem kevesebb, mint 52 oldalt szentel a tárgy szerinti döntés (és háttere) ismertetésének. A döntés egyébként 1994 novemberében született meg.
Kezdjük talán most is a végéről. Az Európai Szabadalmi Hivatal Műszaki Fellebviteli Tanácsa (Technical Board of Appeals) lényegében változatlan igénypontokkal megerősítette a megadott Amgen-szabadalmat. Amgen vitéz persze azonnal világgá kürtölte a számára kedvező döntést, és rögtön hozzátette, hogy ez a fejlemény nyilvánvalóan meg fogja erősíteni - amúgy sem gyenge - pozícióját a különböző európai országokban (Németország, Svájc, Franciaország, Belgium, Nagy-Britannia, Hollandia, Olaszország) - azonos tárgyban - folyó pereskedésekben. A zárójelben található országfelsorolás azt hiszem, elég jól érzékelteti az európai mérkőzés komolyságát.
Nem volt persze egyszerű Amgen vitéz dolga az Európai Hivatal előtt sem, ami abból is látszik, hogy a szóbeli felszólalási tárgyalás négy napig tartott, és ezalatt Amgen vitéz összesen 15 különböző kérelmet nyújtott be, melyek a tárgyalás adott pillanatában tarthatónak látszó igénypont-variációkat tartalmazták. Ezek közül végül a Tanács a 11. kérelemben foglaltak alapján minősítette a szabadalmat fenntarthatónak. Ebből persze az is következik, hogy az igénypontok csak lényegében változatlanok, tehát a felszólalók is értek el eredményeket (bár azok a kívülálló számára nem tűnnek igazán lényegesnek). De vizsgáljuk meg az ütközetet a levonható tanulságok kedvéért egy kissé részletesebben.
Lássuk először, milyen téren találták vitathatónak a felszólalások a találmány szerinti megoldás szabadalmazhatóságát:
1. a kitanítás kielégítő volta (a találmány szerinti megoldás megvalósíthatósága);
2. újdonság;
3. feltalálói tevékenység.
Ha jól meggondoljuk, a szabadalmazhatóság alapvető feltételei közül mindössze az ipari alkalmazhatóságot nem vitatták. (Ez persze viszonylag érthető, figyelembe véve az EPO-tartalmú termékek több milliárd dollárra rúgó éves forgalmát a felszólalások benyújtásának időpontjában.) Szóval, a tisztelt felszólalók nemigen kímélték a bejelentést.
Vizsgáljunk meg néhány érvet és ellenérvet mindhárom fő területről. Senkit se zavarjon az a tény, hogy előre tudjuk: ezúttal végeredményben a szabadalmas ellenérvei győztek. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az érvek gyengék lettek volna, azokból is sokat lehet tanulni. És ki mondta, hogy ez az utolsó felvonás?
Mielőtt azonban a különböző érveket és ellenérveket területenként vizsgálnánk meg, kiemelem a Tanács egy tanulságos általános megjegyzését a felszólalásokkal kapcsolatosan, mely megjegyzés két említett területet is érint. Idézem: ,,Azon bizonyítékok, melyeket valamely felszólaló megvalósíthatósági kifogása alátámasztására felhoz, nem feltétlenül egyeztethetők össze azon bizonyítékokkal, melyeket ugyanazon felszólaló kézenfekvőségi kifogása alátámasztására hoz fel". Velős megállapítás, nem? Bár a Tanács hangsúlyozza: nem kizárt, hogy valamely megoldással szemben mind megvalósíthatósági, mind kézenfekvőségi kifogás jogosan támasztható, mindazáltal fennforog annak veszélye, hogy a két különböző kifogás alátámasztására felsorakoztatott érvek szépen sorban kiütik egymást (amire persze volt is példa a most elemzett felszólalási eljárás során).
Mi ebből a tanulság? Nem biztos hogy mindig célszerű kígyót-békát kiabálni az ellenfél szabadalmára, mert a kígyó esetleg megeszi a békát, majd elpusztul gyomorrontásban. Néha előnyösebb vagy csak a kígyót, vagy csak a békát hangsúlyozni. Mindegyik elég undorító magában is.
Nézzük tehát a támadás három fő frontján lezajlott csaták legfontosabb érveit és a Tanács álláspontját (a szerző megjegyzéseivel kiegészítve).

1. A találmány szerinti megoldás megvalósíthatósága

Felszólalók: a leírásban a találmány szerinti megoldás csak olyan mértékig van ismertetve, hogy az bizonyos mikroorganizmusok deponálása nélkül szakember számára nem megvalósítható, vagy legalábbis a megvalósítás nem elvárható mennyiségű munkába ("undue burden") kerül. A leírásban hibák és kihagyások vannak, melyek szakember számára legalábbis igen megnehezítik a megvalósítást, egyszóval deponálni kellett volna.
Szabadalmas: a leírás alapján a találmány szerinti megoldás megvalósítható, a hiányolt mikroorganizmusok deponálására nem volt szükség.
Tanács: a felszólalók tévesen hozzák összefüggésbe az "undue burden" fogalmát a deponálási kényszerrel (az ugyanis csak a megvalósíthatósággal hozható összefüggésbe), mivel egy szabadalmas nem kényszeríthető deponálásra csak azért, hogy valamely - amúgy megvalósítható - megoldás könnyebben megvalósíthatóvá váljék. Szabadalmas kielégítően bizonyította a megoldás megvalósíthatóságát a leírás alapján, a vitatott deponálás nélkül is.
Megjegyzés: Érdemes megvizsgálni, hogy valójában mit is deponált Amgen vitéz és mit hiányoltak a felszólalók. Mint már korábban említettük, Amgen vitéz sok mindent deponált az ATCC-nél (ami Európában természetesen elfogadott a Budapesti Szerződés értelmében, nem úgy mint Koreában), viszont nem mindent. Deponált mindenféle gazdasejteket "üresen" meg fontos vektorokkal transzformálva, nem deponált viszont semmit, ami valóban jól termel biológiailag aktív EPO-t. Nyilván azért, mert nem kívánta túlzottan segíteni a majdani esetleges bitorlókat.
Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy Amgen vitéz deponálási taktikája megfontolt és racionális volt, s a világ számos pontján eredményes is. Mint már említettük, jó lenne tudni, hogy vajon Koreában megmaradt volna-e a szabadalma, ha azokat a törzseket deponálta volna ott is, amiket az ATCC-nél. Ezt persze már sohasem fogjuk megtudni, az azonban biztos, hogy alaposan meg kell fontolni, mit deponálunk és mit nem.
Arra vonatkozóan pedig, hogy Amgen vitéz aggodalma a deponálással kapcsolatosan egyáltalán nem volt alaptalan, álljon itt bizonyítékként egy rövid hír a SCRIP-magazin egyik 1995-ös számából: Verimuri Bhaskar Reddy és Subrahmanyam Kota polgárok ellen vádat emeltek Bostonban amiatt, hogy eladásra kínáltak fel egy lopott EPO-termelő sejtvonalat egy FBI-titkosügynöknek, aki orosz feketepiaci "üzletembernek" adta ki magát. A vádlottak a sejtvonalért 300 ezer dollárt kértek. A bírósági dokumentumok megállapítják, hogy a sejtvonal - további 1 millió dollár befektetésével - alkalmas lett volna annyi rEPO előállítására, amennyinek előállítási költségei amúgy 100-200 millió dollárra rúgtak volna. Szóval, nem véletlenül óvatoskodott Amgen vitéz, tudta jól, mit nyerhet és mit kockáztat.

2. Újdonság

Felszólalók: sem az igényelt DNS-szekvenciák, vektorok, sem a gazdasejtek, sem a polipeptidek, sem a rekombináns eljárások nem újak. A DNS-szekvenciák előre láthatók voltak, mivel egy szakirodalomban szereplő génbank (Lawn/Maniatis) tartalmazta azokat, és ha a szekvenciák nem újak, az azokat tartalmazó egyebek sem. A leírt rekombináns eljárással előállított EPO (rEPO) pedig nem különböztethető meg a vizeletből izolálttól (uEPO) - amint azt termékismertetőiben a szabadalmas is állítja -, tehát a termék nem új.
Szabadalmas: attól, hogy egy szekvencia benne van egy ismert génbankban, még nem vált ismertté, tehát új, ezért az azt tartalmazó egyebek is újak. Az rEPO csak biológiai tulajdonságaiban azonos az uEPO-val, szerkezetében nem (különbségek vannak a molekula glikozilezettségében, tömegében), vagyis új.
Tanács: a DNS-szekvencia új, az azt tartalmazó egyebek is, viszont a jelenlegi termékfőigénypontba (ami "product-by-process" típusú igénypont) be kell iktatni egy megkülönböztetésre alkalmas jellemzőt (ami hosszú huzavona után az lett, hogy "molekulatömege SDS-PAGE-eljárással meghatározva nagyobbnak adódik, mint az uEPO-é").
Megjegyzés: a kikényszerített korlátozás meglehetősen súlyos, és az igénypontot önmagában igen gyengévé teszi, ugyanis valószínűleg könnyen előállítható olyan hatékony rEPO-származék, amely kisebb molekulatömegűnek adódik az uEPO-nál. Nem véletlenül igyekezett mindenáron kivédeni Amgen vitéz a korlátozást. A DNS-szekvencia újdonsága viszont megmaradt és ez döntő jelentőségű.

3. Feltalálói tevékenység

Felszólalók: a DNS-szekvencia izolálásához nem volt szükség feltalálói tevékenységre, mert a technika állásához tartozó három eljárás is ismert, melyek alkalmazásával szakember képes volt a kérdéses szekvenciát izolálni.
Szabadalmas: a bejelentés időpontjában feltalálói tevékenység nélkül egyik idézett eljárás sem volt alkalmazható a kérdéses szekvencia izolálására.
Tanács: szabadalmasnak van igaza.
Megjegyzés: mint az várható volt, némileg visszaütött a felszólalók nagy igyekezete a megvalósíthatóság kétségbevonására. Részben saját érveik fordultak ellenük (nehéz ugyanis bizonyítani, hogy valami kézenfekvő, amit bizonyos törzsek deponálása nélkül évekig tart reprodukálni), és Amgen vitéz így könnyen igazolta a feltalálói lépés meglétét. Persze, akár be is jöhetett volna a kettős támadás, ha például Amgen vitéz a megvalósíthatósági kifogás miatt támadt ijedtében bebizonyítja, hogy megoldása tulajdonképpen kézenfekvő. Ezt a szívességet persze Amgen vitéz - gondolhatjuk - nem tette meg.
Összegezve: a felszólalók valójában egyetlen említésre méltó sikert értek el, miszerint Amgen vitéznek kissé korlátoznia kellett az rEPO-ra vonatkozó termékigénypontját (persze, ha ez maradt volna egyetlen igénypontja, a kiharcolt korlátozás egyáltalán nem lenne jelentéktelen). E részsiker ellenére GI harcos sorsa Európában (legalábbis az Európai Szabadalmi Egyezményhez tartozó Európában) ezzel a döntéssel feltehetőleg végleg megpecsételődött, bár, mint azt már több ízben láthattuk, ez a GI harcos nem adja fel egykönnyen ...

6. ÉS MI A HELYZET MAGYARORSZÁGON?

Természetesen nem lenne illő dolgozatomat anélkül befejezni, hogy a fenti alcímben felvetett kérdésre valamilyen választ ne adnék. Próbálnék én valamit válaszolni a fenti kérdésre, de akármit is mondanék, az csak találgatás lehetne, mivel a magyar hadszíntéren eddig nyilvános hadászati lépések nem történtek. A nyilvánosságra jutott adatokból és a felek megátalkodott makacsságából ugyan sejteni lehet, hogy valami itt is készülődik, de sokkal többet nem mondhatok, mivel kenyéradó gazdám meglehetőst elkötelezte magát az egyik nemes lovag igaza mellet, s még elfogultsággal vádolnának.
Annyit azért elárulhatok, hogy ha például lenne valamelyik dicső lovagnak megadott magyar szabadalma, nem csodálkoznék, ha a másik fél mondjuk megsemmisítési eljárást indítana ellene, aminek tárgyalása viszont már nyilvános lenne. Az előzményekből ítélve, szerintem Magyarországon is jó kis meccsre számíthatunk. Szóval, viszlát a Hivatalban!

7. EPILÓGUS, FONTOS TANULSÁGOKKAL

Végezetül, szeretném köszönetemet kifejezni minden kedves olvasómnak, aki velem együtt végigszurkolta e világraszóló lovagi torna bemutatott küzdelmeit, s kitüntetett kitartó figyelmével. Tehát: köszönöm.
Már csak annyi van hátra, hogy - amint az egyéb örökbecsű irodalmi művekben is megszokott - az értő utókor számára levonjunk néhány nagy horderejű következtetést, kiemeljünk néhány örökérvényű tanulságot.
Először természetesen a számomra legfontosabb tanulságot emelem ki, miszerint: sok múlik a szabadalmi ügyvivőn. Két fronton is. Egyrészt ha valamit elront a bejelentés elkészítésekor, vagy elmulaszt valami fontos határidőt, azt már sok esetben utólag nem lehet helyrehozni. Azt pedig láttuk, hogy az ilyesmin igen sok pénz múlhat. Igaz, hogy a szabadalmi bejelentések nem több, mint 1-2 százalékának lesz később valódi gazdasági jelentősége, ha azonban az ügyvivő kicsit is megbízhatatlanul dolgozik, jó eséllyel pont azt az egyet szúrja el a százból. Álljon hát itt emlékeztetőül néhány - a fentiekből leszűrhető - jogszerzéssel kapcsolatos tanulság szabadalmi ügyvivők (és jelöltek) számára.
1. Biotechnológiai ügyekben fogalmazzunk eljárási igénypontokat, még bombabiztosnak látszó termékigénypontok mellé is, hátha valahol nem találják újnak az igényelt bombabiztos termékeket. Előállítási eljárásuk attól még adott estben lehet szabadalmazható, és egy védett eljárás - mint láttuk - sokat érhet.
2. Deponálni vagy nem deponálni, "az itt a kérdés". Az viszont nem kérdés, hogy ezt a kérdést idejében, megfontoltan kell megválaszolni. Ha célszerűnek látszik deponálni, akkor is fontoljuk meg, hogy mit. Nem kell az esetleges tolvajok dolgát túlzottan megkönnyíteni. Szóval, valami olyasmit érdemes deponálni, aminek alkalmazásával szakember képes megvalósítani a találmányt, de azért nem túl könnyen, és nem túl gyorsan.
3. Ha egy tárgyban több egymást követő bejelentést tettünk, ügyelni kell az uniós elsőbbség intézményének szabályszerű igénybevételére. Hiába mondunk le ugyanis a legkorábbi bejelentésről utólag, ha arra a világ bármely pontján jogot alapítottunk, akkor az a bejelentés mindenképpen a találmány szerinti megoldás első kinyilvánításának számít, és a később benyújtott bejelentésekre már nem lehet legkorábbi uniós elsőbbséget alapozni. Lehet, hogy ez a tanulság avatottabb olvasóim számára egy kissé triviálisnak tűnik, láthattuk azonban, hogy még a legnagyobbak is bajba kerülhetnek e téren.
A másik front, ahol sok múlik a jó ügyvivőn: az igazi hadszíntér, a tárgyalótermek világa. Egyáltalán nem mindegy ugyanis semmilyen tárgyaláson, hogy a feleket milyen ügyvivők képviselik. Adott esetben minden ezen múlhat. E téren is kiemelem a fenti ütközetek két fontos tanulságát.
1. A tisztelt bírákat igencsak befolyásolja a felhalmozott bizonyítékok térfogata is (nem csak a "súlya"), ne restelljük tehát ezerszám gyűjteni a technika állását részletező oldalakat.
2. Ha azt állítjuk egy szabadalmazott megoldásról, hogy a leírás alapján nem megvalósítható, ugyanakkor kézenfekvő, nem árt óvatosnak lenni. Lehet ugyan, hogy az ellenfél ijedtében aknára lép, de valószínűbb, hogy magunk robbanunk (de legalábbis égünk) egy jó nagyot.
Fontos tanulságnak tartom Amgen vitéz USA-beli sikereinek kapcsán azt is, hogy: jobb ma egy csonka szabadalom, mint holnap két épkézláb. Vagyis, ha pillanatnyilag minden fontos igénypont veszni látszik is egy bejelentésből, akkor is menteni kell, ami menthető. Amit az elbíráló hajlandó megadni, arra meg kell szerezni a szabadalmat mielőbb, a többi igényponton pedig az adott ország szabályai szerint lehet tovább vitatkozni (megosztás, újra benyújtás, miegymás). Adott esetben a megmaradt csonka szabadalom is nagyon sokat érhet.
Mindezeket összegezve, álljon itt végső tanulságként a következő (talán elriaszt néhány lelkes amatőrt): ha szabadalmi ügyvivőnek készülsz, nem éppen a legkönnyebb hivatást választottad. (Az is lehet, hogy rád férne egy jó kis orvosi kivizsgálás.)

HIVATKOZÁSOK JEGYZÉKE

A) Megadott Amgen-EPO-szabadalmak:
1. US 4 703 008
2. US 5 441 868
3. US 5 547 933
4. EP 0 148 605
5. HU 204 889
6. JP 2017156, "Kokoku"

B) Megadott GI-EPO-szabadalmak (és egy függő bejelentés):
1. US 4 677 195
2. US 5 322 837
3. EP 0 205 564
4. P 86 00553 (HU)

C) A szakdolgozat alapjául szolgáló egyéb publikációk:
1. BNA's Patent Trademark & Copyright Journal, 37, 351-353 (1989)
2. BNA's Patent Trademark & Copyright Journal, 37, 647-648 (1989)
3. BNA's Patent Trademark & Copyright Journal, 40, 3-4 (1990)
4. SCRIP, 1890, 27 (1994)
5. SCRIP, 1901, 19 (1994)
6. SCRIP, 1936, 17 (1994)
7. SCRIP, 1984, 13 (1994)
8. SCRIP, 1977, 24 (1994)
9. Marketletter, 1995. február 20, 21
10. SCRIP, 2054, 13 (1995)
11. European Patent Office Reports, 8, 629-681 (1995)
12. Simmons & Simmons Pharmaceutical and Medical Review, 14, 6 (1995)
13. International Review of Industrial Property and Copyright Law, 27, 383-392 (1996)
14. SCRIP, 2166, 25 (1996)
15. Koreana Patent Bulletin, Summer 1996, 1-3

Keresés űrlap

Szemle - 1998. 10.