A "Kultúrfolyam" című EU-elnökségi programsorozat keretében A kék..zöld címmel a bécsi Collegium Hungaricum közreműködésében szokatlan projekt valósult meg.
A Duna Stratégia három országának művészei - a budapesti Szőke Gábor Miklós, a bécsi Walking Chair Design Stúdió művészei, Fidel Peugeuot és Karl Emilio Pircher, a prágai Daniel Posta és Zdenek Vacek - közös koncepció alapján találták ki és építették meg tárlatukat, amely áttételesen a Dunával mint természeti jelenséggel foglalkozik, zöld gondolatokat képviselve.
A Magyar Formatervezési Tanács támogatásával megvalósított program első bemutatkozására a bécsi Collegium Hungaricum galériájában került sor ez év júniusában. A tárlat a Design Hét Budapest rendezvénysorozat keretében a fővárosba is megérkezett, megnyitójára október 5-én 18 órától került sor a Pontom Galériában. Az ünnepségen Halasi Rita, a Design Hét Budapest kurátorasszonyának köszöntő szavai után a kiállító művészek osztották meg gondolataikat a nagyközönséggel, majd dr. Méhes Márton, a Collegium Hungaricum igazgatója megnyitotta a kiállítást.
A közös kreatív és innovatív koncepción alapuló kiállítás november 5-éig tekinthető meg.