Egységes Szabadalmi Bíróság - Budapesten megnyílt a Bíróképző Központ

Egységes Szabadalmi Bíróság - Budapesten megnyílt a Bíróképző Központ

A Magyar Kormány 2014. március 13-14-én, egy kétnapos nemzetközi konferencia keretében ünnepelte az Egységes Szabadalmi Bíróság (ESZB) budapesti Bíróképző Központjának megnyitását. Az új Bíróképző Központ az új bírósági rendszer bíráinak és bírójelöltjeinek képzését és továbbképzését koordináló irodaként fog működni.

Az ESZB létrehozására irányuló előkészületek már folyamatban vannak. Az új bírósági rendszer - az egységes hatályú európai szabadalommal párhuzamosan - várhatóan 2015 végéig kezdi meg működését, de a Bíróképző Központ azonban már korábban elkezdi a munkáját, mivel 2014 második felében - a bírójelöltek első félévben lezajló kiválasztását követően - elindulhat a képzés a budapesti Képzési Központ támogatásával.

A konferencia társszervezői a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) voltak. Köszöntőbeszédet mondott dr. Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi miniszter; dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára; Benoît Battistelli, az Európai Szabadalmi Hivatal elnöke; António Campinos, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal elnöke és dr. Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke. A köszöntőket követően nyitóbeszédet mondott Paul van Beukering, az ESZB Előkészítő Bizottság elnöke és dr. Várhelyi Olivér, az ESZB Előkészítő Bizottság Humán Erőforrás és Képzési Csoportjának koordinátora, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet Magyarország EU-hoz Akkreditált Állandó Képviseletén.

A konferencia első napját a résztvevők az Egységes Szabadalmi Bírósággal kapcsolatos általános ismereteknek szentelték, továbbá az ESZB Előkészítő Bizottsága munkájának és a bírák jelenlegi képzési rendszerének az EU tagállamaiban.

A második nap folyamán áttekintették az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsa albizottságának munkáját, majd megvitatták az ESZB bíráinak szánt képzés tantervébe integrálandó lehetséges szakmai tartalmakat is.

A konferencia nagyon sikeres volt, résztvevői között megtalálhattuk az Európában a szellemi tulajdon védelme és a szabadalmi bíráskodás területén dolgozó legtekintélyesebb személyiségeket. Az SZTNH köszönetét fejezi ki a konferencia résztvevőitől kapott nagyszámú, igen pozitív visszajelzésért, továbbá elismerésünket szeretnénk kifejezni az ESZH-nak és az OHIM-nak, szakmai társszervezőinknek is e fontos esemény megvalósításában nyújtott folyamatos támogatásukért.
 

A konferencián készült képek itt megtekinthetők.

A konferenciáról készült video felvétel itt megtekinthető.
 

A konferencia programja és az elhangzott előadások:

Welcome on behalf of the Government of Hungary   
Mr Tibor Navracsics, Deputy Prime Minister of Hungary

Welcome on behalf of the European Patent Office
Mr Benoît Battistelli, President

Welcome on behalf of the Hungarian Intellectual Property Office
Mr Miklós Bendzsel, President

General introduction to the Unified Patent Court and the work of the Preparatory Committee
Keynote speech on the occasion of the inauguration of the Training centre for judges of the Unified Patent Court

Mr Paul van Beukering, Chairman of the UPC Preparatory Committee, Ministry of Economic Affairs, Agriculture and Innovation of the Netherlands

Human Resources and Training at the UPC 
Mr Oliver Várhelyi, Coordinator of the Human Resources and Training Group

Features of the Training Programme for the Candidates Selected in the Pre-selection Procedure
Mr Carl Josefsson, Advisory Panel, HR&Training Working Group, Senior Judge of Appeal, Svea Court of Appeal

UPC training conference-Dutch Perspective
Mr Edger F. Brinkman, Court of Appeal the Hague

Summary of the first day´s discussions
Ms Katalin Kiszely, Deputy Minister of State of the Ministry of Public Administration and Justice

Overview of the work of the Select Comittee
Mr Jérôme Debrulle, Chairman of the Select Committee

The European Patent Academy and its Judicial Training initiatives
Mr Jean-Michel Zilliox, Director, IP Practice, European Patent Office

The Training of the Judiciary: a Key to Success for the Unified Patent Court
Mr Christophe Geiger, Director General of CEIPI, University of Strasbourg

Role and expertise of the Academy of European Law
Mr Wolfgang Heusel, Director of the Academy

European  Judicial Training Network
Mr Wojciech Postulski, Secretary General Elect of the EJTN, Brussels

EU Observatory on Infringements of Intellectual Property Rights
Mr Paul Maier, Director of Observatory

Conference on the training of UPC judges - Panel Discussion-Stocktaking
Mr Eugen Popp, Moderator