Published on Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (https://www.sztnh.gov.hu)

Címlap > Szemle - 2001. 08.

Szemle - 2001. 08.

106. ÉVFOLYAM 4. SZÁM
2001. AUGUSZTUS

FALUDI GÁBOR

AZ ADATTÁR SZERZŐI JOGI VÉDELME1


    Az adattár szerzői jogi védelme a korábbi Szjt. alapján
    Az adattár, mint mű-fajta védelme az új Szjt.-ben
    Az adattár jogszerű felhasználása
    Az adattár szabad felhasználása


Az adattár szerzői jogi védelme a korábbi Szjt. alapján

A régi Szjt. végrehajtási rendeletének 1988-as kiegészítése2 világossá tette, hogy a szoftver mű-fajtánál írottakhoz hasonlóan a magyar jogalkotó idejekorán felismerte, hogy az adattárak a gyűjteményes művek közé tartozhatnak. A rendelet kifejezetten kimondta, hogy a gyűjteményes művekre vonatkozó szerzői jogi törvénybeli szabályt kell alkalmazni a számítástechnikai eszközökkel működtetett (mai kifejezéssel: elektronikus) adattárakra is. Noha a régi Szjt. szövege maga nem említette, hogy a gyűjtemény védelmének, azaz gyűjteményes műként való minősülésének feltétele a gyűjtemény alkotóelemeinek egyéni-eredeti szerkesztése (összeválogatása, elrendezése), a törvény magyarázatai és bírói gyakorlata ezt kétségtelenné tették.3 Vagyis csak az egyéni-eredeti szerkesztésű adattárakat illette meg a szerzői jogvédelem. Ezeket a törvény 1990-ben készített magyarázata – előrelátóan – adatgyűjteménynek nevezte, ezzel is kifejezve az egyéb, műnek nem minősíthető adattáraktól való megkülönböztetést. Szintén csak az irodalomból és a bírói gyakorlatból lehetett arra is következtetni, hogy a gyűjteményes mű, így az ilyen adattár alkotóelemei nemcsak művek, hanem egyéb anyagok is lehetnek4. Noha a törvényt magyarázó kommentárok nem tértek ki arra, hogy a szerzői műnek nem minősülő anyagokból összeállított gyűjtemények védelme hogyan vezethető le a BUE 2. Cikk (5) bekezdéséből, az kétségtelen volt, hogy a hivatkozott bekezdés azon szövegrészei, amelyek a gyűjtemény anyaga („matières”, ill. „contents”) kiválasztásának, illetve elrendezésének alkotás- jellegére, továbbá arra utalnak, hogy a gyűjtemény, mint ilyen részesül védelemben („sont protégés comme telles”, ill. „shall be protected as such”) megalapozzák a nem művekből álló gyűjtemények szerzői jogi védelmét is.
    A bíróságok a 90-es években, a hagyományos, nem védett alkotóelemekből (pl. jogszabályok) eltérő, adattárként működő gyűjtemények esetében Magyarországon is szembe találkoztak az ilyen gyűjtemények szerzői jogvédelmének keresésével. Bár elismerték a gyűjtemények védelemre alkalmas voltát, mégis kerülő úton szabadultak meg attól, hogy kimondják a szerzői jogsértést. A kerülő út vagy a szabad felhasználás megállapítása, vagy a hasznosítás nem – felhasználásként való minősítése volt. Egy döntésben a bíróság a rádió-újságban közzétett heti rádióműsor szerkesztői munkáját, vagyis a műsorszámok heti folyamának gyűjteményét szerzői jogvédelemre, illetve a Ptk. 86. § (3)-(4) bekezdései alapján jogvédelemre érdemes tevékenységnek tekintette, de az adott esetben a rádióműsor újságban történt közlését mint adat-, illetve tényközlést a szabad felhasználás körébe tartozónak minősítette. Az alperes kiadó az indokolás szerint ugyanis csak akkor követett volna el szerzői jogsértést, ha a műsorszerkesztést mint egészet használja fel.5 Egy másik esetben a kommentált6 döntés alapjául szolgáló tényállás szerint egy gyűjteménybe (adattárba) felvett fotóművészek neveit és címeit „használták fel” a gyűjtemény jogosultjának engedélye nélkül, de nem a gyűjtemény szerinti elrendezésben. A bíróság a régi Szjt. szerint arra a következtetésre jutott, hogy az adatok „felhasználása” a régi Szjt. vhr. 10. § szerinti szerzői jogi felhasználás kritériumainak nem felelt meg, így szerzői jogsértés nem történt. Ma már, az új Szjt. szerint ez az indok nem volna kielégítő (a felhasználás fogalma kibővült), de még mindig elutasító lenne a döntés, mert a „felhasználó” nem a gyűjteményen fennálló jogot sértette meg. Az „adatelvétellel” szemben vagy a Ptk. 86. § (3) bekezdés, vagy a Tpvt. általános klauzulája, a tisztességtelen verseny általános tilalma7 alapján lehetne fellépni.

Az adattár, mint mű-fajta védelme az új Szjt.-ben

Az Szjt indokolása alapján „az adattárak ún. sui generis” oltalmát illetően – a külföldi megoldások és a nemzetközi jogfejlődés figyelembe vételével – csak középtávon indokolt közelítenünk a magyar jogot az irányelv előírásaihoz.8” Így az adatgyűjteménynek minősíthető adattárakra vonatkozó jogharmonizáció megvalósulását kell az alábbiakban értékelni.
    A korábbi szabályokhoz képest tulajdonképpen nem történt lényeges változás. A törvény utaló rendelkezéssel mondja ki, hogy az adattár akkor esik szerzői jogvédelem alá, ha gyűjteményes mű, és a gyűjtemény védelme független az alkotóelemek esetleges, vagy ténylegesen fennálló védelmétől.9 Az az egyik fejlemény, hogy immár a törvény kifejezetten rögzíti azt a gyakorlatban és elméletben kialakult tételt, hogy egymástól független a gyűjtemény és az alkotóelemek védelme. A szerzői jogi védelem tehát az adattár válogatásának, szerkesztésének, a hozzáférhetőség biztosítása módszerének egyéni, eredeti jellegére tekintettel áll fenn, és független attól, hogy milyen adatokból (az adat vers, zenemű, más szerzői mű, de akár jogi védelem alatt nem álló adat is lehet) áll az adattár. Az egyes, az adattárba felvett adatokkal kapcsolatos felhasználási cselekmények függetlenek az adattár jogvédelmétől, míg például ugyanez a másik „új” mű-fajta, a szoftver egyetlen, alkotásnak tekinthető eleméről /részéről/ fejlesztési részeredményéről sem mondható el. Ha tehát valaki egy adattárba felvett versre (feltesszük, hogy a vers szerzői mű) külön kiadói szerződést kíván kötni, ez független az adattárra vonatkozó szerzői jogtól. Ha valaki egy számítógépi program önálló alkotásként megálló elemét /részét/ fejlesztési részeredményét kívánja felhasználni, ehhez a jogosult engedélye szükséges. Ha pedig az adattárba felvett adatok nem tárgyai a szerzői jogvédelemnek, például nevek, címek, azok magukban, tehát nem az adattár szerinti szerkesztésben, válogatásban, hozzáférési módszerrel szabadon felhasználhatók. Ezt igazolja a régi Szjt. előzőekben elemzett bírói gyakorlata is, a bíróságok ugyanis az alkotóelemek egyenként történő felhasználásának megengedett voltát érezték, és ehhez kerestek jogi álláspontot.10 (A számítástechnikai eszközökkel működtetett szerzői jogi védelem alatt álló adattár alkotóelemeinek nem védett felhasználása, másképpen az adatokhoz való hozzáférés jelenleg nem feloldható ellentmondást hordoz, hiszen a működtető szoftver felhasználása nélkül nem lehet az adatokhoz hozzáférni.)
    A másik, hasonló jellegű újdonság abban áll, hogy az adattár szabálya kifejezetten utal arra, hogy akár számítástechnikai eszközökkel, akár másként működtetett adattárak is védelemben részesülhetnek. Ha nem számítástechnikai eszközökkel működtethető adattár a védelem tárgya, akkor ahhoz hozzáférni csak hagyományosan lehet (pl. csak írott formában létező utónévtár; ilyenkor elesik a szoftverfelhasználás nem engedélyezett voltából adódó, előbb említett ellentmondás).
    Összességében tehát az adattárra mint mű-fajtára vonatkozó magyar szerzői jogi rendelkezések lényege az, hogy
- az adattár olyan gyűjteményes mű, amelynek alkotóelemeihez egyenként is hozzá lehet férni,
- a hozzáférés módja a védelem szempontjából közömbös.
    Mivel csak az adatgyűjteménynek tekinthető adattárakat védi az Szjt, emiatt – különösen a sui generis adattár védelem bevezetésétől kezdve – célszerű lenne legalább a törvény magyarázatában, de akár a törvényben is adatgyűjteménynek11 nevezni a szerzői jogi védelemre alkalmas adattárat.

Az adattár jogszerű felhasználása

A legcélszerűbb, ha a vizsgált mű-fajtához legközelebb álló, az elektronikus adattárak esetében annak működtetését szolgáló szoftverre vonatkozó szabályok fényében vesszük szemügyre az adattár felhasználására vonatkozó szabályokat. Ha előbb az azonos rendelkezéseket nézzük, a jogalkotó – figyelemmel az adattárak létrehozásához szükséges jelentős anyagi befektetésekre, és a befektető által szervezett, irányított fejlesztői csoportmunkára – az adattárat is azon kivételes mű-fajták közé sorolja, amelyekre nézve a szerzői vagyoni jog átruházható.12 Azonos a jogi megoldás abban is, hogy az adattárat hordozó példány tulajdonjogának/birtokának megszerzése önmagában még nem keletkeztet szerzői/felhasználási jogot, másfelől viszont az adattár/adattárpéldány jogszerű (vagyis felhasználási jogot is megszerző) használója ipso iure megszerez bizonyos felhasználási jogokat, és az ezzel ellentétes szerződési kikötés semmis.
    Az adattár szerzői jogosultját az Adattár Irányelv alapján illető jogokat az új Szjt. nem másolja be a törvény adattárakról szóló VII. fejezetébe, tehát alkotóan közelíti a magyar szabályokat a közösségi joghoz.13 A vagyoni jogok általános szabályai14 alapján az adattár jogosultját megilletik az alábbi kizárólagos jogok (ez a törvényszerkesztési technika megfigyelhető a szoftver esetében is):
- többszörözés15,
- fordítás, változtatás, át- és feldolgozás16,
- terjesztés17,
- nyilvánossághoz közvetítés18,
- jelenlévők számára érzékelhetővé tétel19 (ideértve a képernyőn más, jelenlévő számára történő megjelenítést is).
    Közös emellett a szoftver és az adattár jogszerű felhasználóját megillető jogokról rendelkező, alább tárgyalt szabályokban az, hogy jogszerű felhasználón a felhasználási jogot szerzett személyt kell érteni.
    Ha folytatjuk az előző összehasonlító szempont szerinti vizsgálódást, eltérést is tapasztalunk. Noha a „különös rész” tartalmaz egy adattárról szóló fejezetet, az látszólag nem szól olyan felhasználási jogokról, amelyek abban az esetben is megilletnék az adattár jogszerű felhasználóját, ha a felhasználási/jogátruházási szerződés ellenkező kikötést tartalmaz. Ilyenek a szoftver esetében a jogszerű felhasználót kényszerengedélyhez hasonlító megoldás (kogens szabály) alapján illető biztonsági másolat-készítési és dekompilációs jogok20. Ugyancsak különbözik a jogszerű felhasználót ellenkező kikötés híján megillető felhasználási jogok sommás megfogalmazása (diszpozitív szabály) is. Az eltérés nemcsak abban áll, hogy a szoftver esetében a törvény felsorolja a jogszerű felhasználó által végezhető felhasználási cselekményeket, az adattár esetében pedig általában valamennyi, a rendeltetésszerű felhasználáshoz szükséges cselekmények elvégzésére feljogosítja a törvény az adattár jogszerű felhasználóját. Első pillantásra az is megvilágítatlan marad, hogy az ily módon általánosan megfogalmazott felhasználási jog korlátozható-e érvényesen, és ha igen, milyen mértékben a felhasználási szerződésben. (Jogátruházási szerződésben értelemszerűen nem korlátozhatók a felhasználási cselekmények.21) Hiányozni látszik ugyanis annak kifejezett kimondása az Szjt.-ben, hogy a felek eltérhetnek-e a jogszerű felhasználót illető „minimumjogokat” megállapító rendelkezéstől. Ha visszanyúlunk magához az Adattár Irányelvhez, annak 6. Cikk (1) bekezdése alapján arra kell következtetnünk, hogy csak úgy érthető a rendelkezés, hogy a jogosult érvényesen nem korlátozhatja az adattár felhasználó jogait olyan mértékben, hogy az megakadályozza, vagy gátolja az adattár rendeltetésszerű felhasználását, azaz az adattár adataihoz való egyéni, hozzáférést. A következtetés alapja maga a norma szövege, hiszen az jogszerű felhasználót említ, akinek külön jogosulti engedély nélkül is joga van a rendeltetésszerű adattár felhasználáshoz szükséges cselekményekre. Az álláspontot kétségtelenné teszi az Adattár Irányelv 15. Cikke, amely kifejezetten is megtiltja a jogszerű felhasználó hozzáférési jogait korlátozó, vagy akadályozó szerződési kikötést. (Szerencsésebb jogszabály szerkesztési megoldás lett volna, ha maga a 6. Cikk (1) bekezdés mondta volna ki a kogenciát.) Emiatt ezt a korlátozást „kényszerengedély” típusú felhasználási jognak kell tekinteni a jogszerű felhasználó szemszögéből.22 Ennek tisztázása törvényünk23szövegéből közvetlenül nem adódik. A Kommentár sem hangsúlyozza ezt a momentumot.24 Azért lett volna lényeges a kogencia kimondása, mert a szóban forgó esetben nem szabad felhasználásról van szó, hanem a jogszerű felhasználót a törvény kogens szabálya alapján illető jogokról. Ha ezt összevetjük az Szjt. azon szabályával, amely a szabad felhasználás általános, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével összhangban álló három lépcsős általános korlátjait analógiával – helyesen - alkalmazni rendeli az itt elemzett „kényszerengedélyre” is25, nyilvánvalóvá válik, hogy célszerűbb lett volna közvetlenebbül is elhatárolni a jogszerű és a szabad felhasználás eseteit. Nem mindegy ugyanis, hogy díjfizetés és engedély nélkül bárkit (= szabad felhasználás), vagy díjfizetés mellett (vagy esetleg a jogosult döntésétől függően ingyenesen) az engedéllyel rendelkező jogszerű felhasználót illeti-e meg a hozzáférés joga.26
    Az sem közömbös, hogy milyen jogok illetik meg a „kényszerengedélyest” az adattár tartalmához való hozzáférés és annak rendeltetésszerű felhasználása keretei között. A kimerítő felsorolás lehetetlen, mert az adattár jellegzetességeitől, hordozójától, a hozzáférés műszakilag meghatározott módjától függ. A lapozgatás, keresgélés (elektronikus adattár esetén: „browsing”) nyilvánvalóan nem kizárható (egyébként átmeneti többszörözésnek minősülő) felhasználási mód, hiszen e jog nélkül minden más felhasználási cselekmény gyakorlása lehetetlenül. Ezen túlmenően a fenti ismérvek, és a felek felhasználási szerződése adhatnak eligazítást, amelybe az itt elemzett, mű-fajtára vonatkozó különös szabály,27és a felhasználási módok felhasználási szerződésbeli meghatározásának értelmezésére vonatkozó általános rendelkezés28 együttes alkalmazásával lehet „beleérteni” a hozzáféréshez és rendeltetésszerű felhasználáshoz elengedhetetlen felhasználási módokat.

Az adattár szabad felhasználása

A szabad felhasználás esetén abból kell kiindulni, hogy az adattárra vonatkozó védelem a tartalom összeválogatására, elrendezésére és szerkesztésére, nem pedig a tartalomra, az adattár alkotóelemeire vonatkozik. Az összeválogatás – szerkesztés tartalma megváltozhat, kicserélődhet, az adattárra, mint gyűjteményes műre vonatkozó jogot azonban nem változtatja meg. Ebből az következik, hogy ugyanazon tartalmi elemekből más szerkesztési (válogatási) elvek alapján az eredeti adattár szerzői jogosultjától függetlenül lehet önálló, védett adattárat összeállítani.29 Ez az eset azonban nem szabad felhasználás, hanem a szerzői jog azon sajátosságának következménye, hogy csak az adott formában kifejtett tartalmat, de nem magát a tartalmat általában védi.
    Ha végigtekintünk a szabad felhasználás esetein, meg kell állapítanunk, hogy rendkívül szűk az adattár, különösen az elektronikus eszközökkel működtethető adattár valódi szabad felhasználásának köre.
    Az idézés30aligha jöhet szóba, nehezen képzelhető el, hogy valamely idéző, védett adattár kiegészítő, illusztráló jelleggel, tehát valódi idézési céllal31 vegyen át felismerhető részletet (ez az idézés „alsó” határa) más adattárból. Ennek oka az, hogy az idézett adattár szerkesztési, válogatási elve nem lehet tárgya az idézetnek, ha pedig csak adatokat vesz át az idéző mű, az lényegtelen adatmennyiség esetén nem felhasználás, lényeges, a szerkesztési, válogatási jelleget is tükröző rész átvétele pedig engedélyhez kötött, az idézés mű részletre vonatkozó engedélyezett körét messze meghaladja.
    Az átvétel, és a tájékoztatási célú kivételek a műfaji sajátosság miatt nem fordulhatnak elő.32
    A magáncélú másolás joga csak a hagyományos eszközökkel működtetett adattárra terjed ki,33sőt a magáncélú másoláson belül szélesítő jellegű kivételt jelentő intézményi célú belső (pl. archiválás, nyilvános könyvtári ellátás) másolás joga sem terjed ki az elektronikus eszközökkel működtetett adattárakra.34
    Közvetlenül kiveszi a szabad felhasználás köréből a törvény az elektronikus eszközökkel működtetett adattár nyilvános könyvtárban történő haszonkölcsönbe adását. Megjegyezzük, hogy a sui generis adattárvédelem bevezetésével fel fog vetődni az e ponton meglévő elméleti különbség. A sui generis védelem ugyanis nem terjed ki a nyilvános haszonkölcsönbe adásra35, vagyis a szerzői jogi védelemre nem érdemes, de a sui generis védelem hatálya alá tartozó adattárakat a könyvtárak, mégpedig nemcsak a nyilvános, hanem bármely más könyvtárak is szabadon, jogosulti engedély nélkül hozzáférhetővé tehetik haszonkölcsönbe adás útján. Gyakorlatilag a különbség azért fog tompulni, mert a haszonkölcsönbe adás mind a gyűjteményes műként védett, mind a sui generis védelemre érdemes adattárak esetén csak a dologi példányokra terjed ki. Az adatgyűjtemények esetén csak a hagyományos hordozón rögzített példányok szabad felhasználási jogcímen (ez tehát nem terjed ki az elektronikus hordozón rögzített példány off line „terjesztésére”), a sui generis védelem körében pedig a vagyoni jog nemléte miatt mind elektronikus, mind hagyományos hordozón nyilvános haszonkölcsönbe adhatók.
     A nyilvános előadás körében létező szabad felhasználási esetek alól a jogalkotó nem tett kivételt az adattárra. Ezt az állítást az támasztja alá, hogy a szoftver esetében kifejezett utalás zárja ki a szabad „előadást”, azaz képernyőn jelenlevők számára történő érzékelhetővé tételt. Ennek alapján azt lehet állítani, hogy elektronikus eszközökkel működtetett adattár érzékelhetővé tehető jelenlevők számára a jogosult engedélye nélkül, ha például ez magánhasználatra, vagy iskolai oktatás céljára történik.36 Ez oda vezethetne, hogy a szabad magánhasználatú előadás (képernyőn érzékelhetővé tétel) feleslegessé tehetné a jogszerű, tehát engedéllyel rendelkező felhasználót megillető, fentebb tárgyalt „kényszerengedélyt”, más szóval engedély nélkül is lehetne adattárat használni. Azonban ezt a veszélyt elhárítja, hogy a magánhasználatú előadás (képernyőn érzékelhetővé tétel) nem történhet meg többszörözés nélkül,37 amelyre viszont a szabad felhasználás nem terjed ki.
     Kétség kívül - helyeselhetően – kiterjed a fogyatékos személyek érdekében létesített, és a hatósági eljárások céljára fennálló szabad felhasználás az adattárakra, mégpedig a számítástechnikai eszközökkel működtetett adattárakra is.38 A fogyatékos személyek esetében csak „off line” (anyagi formában megvalósuló) felhasználások eshetne e körbe.
     A szabad felhasználás általános korlátjai 39 (három lépcsős teszt) természetszerűleg határolják még a szűk körben engedett szabad felhasználásokat is.

Jegyzetek

1 A kéziratot a szerző a sui generis adattár védelem magyarországi bevezetését célzó törvényjavaslat elkészülte előtt zárta le.
2 Régi Szjt. Vhr. 3/B. §.” Az Szjt. 5. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat alkalmazni kell a számítástechnikai eszközökkel működtetett adattárra is.” A rendelkezést a jogszabályba a 18/1988. (VIII. 24.) MM rendelet 2.§-a iktatta be. 1988. szeptember 1.-től volt hatályos.
3 A szerzői jogi törvény, KJK, Budapest, 1973.: 93. o., A szerzői jog, KJK, Budapest, 1991., szerk. Petrik Ferenc, 32-33. o., LB Pf. III.20982/1967., BH 1978/9/376., BH 1990/258., BH 1994/22., a régi Szjt hatályának idejéből származó további alátámasztó döntéseket ld. A szerzői jogi törvény magyarázata, KJK, Budapest, 2000. szerkesztette: Gyertyánfy Péter (a továbbiakban: Kommentár) 56. o.
4 A szerzői jog, KJK, 1991., szerk. Petrik Ferenc: 279. o.
5 LB.Pf.IV.20.064/1992.
6 Batta János: Az adatbázisok jogi oltalmának kérdéséhez. Magyar Jog, 1997/9., 537. o.
7 1996. évi LVII. tv. 2. §
8 Szerzői jogi törvény, Viva Média Holding, Budapest, 1999, a törvényt, az indokolást és magyarázatokat tartalmazó kiadvány, szerkesztette: Papp István, a kommentárok szerzője: Ficsor Mihály  (a továbbiakban: Szjt VMH 25. o., Ind. III.9.e).
9 Szjt. 7.§ (3) bekezdés:” A gyűjteményes műnek minősülő – számítástechnikai eszközökkel vagy bármely más módon működtetett –adattár védelme nem terjed ki a tartalmát képező adatokra és egyéb alkotóelemekre. 7.§ (1) bekezdés: Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjteményes mű, ha tartalménak összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű. A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, összetevői nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben.
10 Batta János: Az adatbázisok jogi oltalmának kérdéséhez. Magyar Jog, 1997/9., 537. o.
11 Szjt.VMH 25. o., III.9.e) , Kommentár 54. o.
12 Szjt. 61.§ (1) bekezdés, Kommentár 298. o.
13 :„A törvény az általános és a különös szabályok együttes eredményeként felel meg … az irányelv előírásainak”, az adattárszabályokra is alkalmazni kell. Szjt. VMH 121. o.
14 Szjt. 16.§ (1) bekezdés, Kommentár 96-100. o.
15 Szjt. 17. § a), 18. § 96/9/EK Irányelv 5. Cikkely (a)
16 17. § f) pont, 29. § 96/9/EK Irányelv 5. Cikkely (b).
17 17. § b) pont, 23. § (1)–(2), (5), (7) bekezdés 96/9/EK Irányelv 5. Cikkely (c).
18 Szjt. 17. § d) pont, részben e) pont, 26. §, 28. § (1) bekezdés 96/9/EK Irányelv 5. Cikkely (d) első fordulat.
19 Szjt. 17. § c) pont, 24. § (1), (2) bekezdés b) pont, (3) bekezdés 96/9/EK Irányelv 5. Cikkely (d) második és harmadik fordulat.
20 Szjt. 59.§ (2) bekezdés, 60.§
21 Az új Szjt. 59. § (1) bekezdésének a 62.§ (1) bekezdéssel való összevetése alapján.
22 Alátámasztja a következtetést az Adattár Irányelv (34)-es preambuluma, továbbá az irányelvet és annak nemzeti átültetéseit részletesen elemző Matthias Leistner: Der Rechtsschutz von Datenbanken im deutschen und europäischen Recht, Verlag C.H. Beck München, 2000, Urheberrechtliche Abhandlungen des Max Plack Instituts für ausländisches und internationales Patent-, Urheber- und Wettbewerbsrecht, München, Heft 34., 112-117. o., valamint: Faludi Gábor: A felhasználási szerződés, KJK, 1999, 102. o.
23 Szjt 62.§ (1) bekezdés
24 Kommentár 300. o.
25 Szjt 62.§ (3) bekezdés
26 Leistner, hiv. mű 115. o.
27 Szjt. 62.§ (1) és (3) bekezdés
28 Szjt. 43.§ (5) bekezdés, Kommentár 228,229. o.
29  Kommentár, 299,300. o.: ”Az is előfordulhat, hogy valaki az adattár teljes tartalmát átveszi, akár egyszerre, akár fokozatosan, de az átvevő adattár szerkezete, összeválogatása teljesen eltér attól az adattárétól, melyből a tartalmat átvette. Amennyiben a tartalmat átvevő adattár szerkezete eredetiséget mutat fel – mint gyűjteményes mű védelem alatt áll. Ha a tartalom, - az átvett anyagok szerzői jogi védelem alatt állnak - természetesen a jogtulajdonos engedélye szükséges a jogszerű használatukhoz. Az adattár a szerkesztési elveket, a felépítés módját is tükröző teljes tartalmának, vagy lényeges részének átvételéhez az adattár jogtulajdonosa engedélye szükséges. Amennyiben a lényeges részt nem képviselő átvett anyag nem áll védelem alatt, szerzői jogi engedély nem szükséges. Mind a két esetben az eredetiséget felmutató szerkesztés következtében új gyűjteményes mű jöhet létre, miután az első gyűjteményes művön fennálló védelem nem terjed ki a gyűjtemény tartalmára.”
30 Szjt.34.§ (1) bekezdés
31 Kommentár 189. o.
32 Szjt. 34.§ (2) bekezdés, 36.,37.§
33 Szjt. 35.§ (1) bekezdés, Kommentár 300. o.
34 Szjt. 35.§ 4) bekezdés, Kommentár 193. o. és 195. o. (mindkét esetben az utolsó bekezdés)
35 Ld. az Adattár Irányelv 7. Cikk terjesztési jogra vonatkozó bekezdését.
36 Szjt. 38.§ (1) bekezdés b) , f); csak e pontok alkalmazhatók a műfaj sajátossága miatt az adattárra. A magánhasználati kivétel léte erősíti, hogy jogalkotó minden bizonnyal elfelejtette a szoftvernél beiktatott kivételt az adattárra is bevezetni a törvénybe.
37 Ld. az Szjt. 18.§ széles fogalmát.
38 Szjt.41.§
39 Szjt. 33.§ (2) és (3) bekezdés, amelyet azonban nem a 62.§ utalása alapján, hanem közvetlenül kell alkalmazni. Az utalás ugyanis – mint ezt a jogszerű felhasználót illető jogoknál feltüntettük – csak a „kényszerengedély” típusú felhasználásokra vonatkozik.