TANULMÁNYOK

DR. ANETTE KUR

Határokon túli védjegybirtoklás az interneten^*

---

1. A szóban forgó kérdések

2. Hatáskör és alkalmazandó jog - általános elvek

3. A WIPO közös ajánlása - áttekintés

4. Gyakorlati következmények

---

1. A szóban forgó kérdések

Az internetes védjegybitorlási esetek vonatkozásában két különböző, bizonyos mértékig egymással ellentétes célkitűzést kell figyelembe venni. Először is, egy megjelölés interneten történő használata által bitorolt védjegy tulajdonosát általában az érdekli, hogy hatékony és gyors jogorvoslatot vehessen igénybe bármely olyan ország bírósága előtti eljárásban, ahol az ütközés előfordulhat. Ha a védjegy több országban áll oltalom alatt - például nemzetközi lajstromozás alapján - és az ütköző megjelölés interneten történő használata valamennyi országban bitorlásnak minősül, jelentős gyakorlati előnnyel járna a jogosult számára, ha egyetlen eljárás során, egyetlen nemzeti bíróság előtt olyan ítéletet tudna elérni, amely valamennyi érintett ország tekintetében megtiltja az interneten való használatot. Továbbá, az egyedi eset körülményeitől függően, a felperesnek még jogos érdekében is állhat, hogy olyan bírósági határozat szülessen, amely valóban globális jellegű és elvben eltiltja a bitorlót a megjelölés interneten történő további használatától, függetlenül attól, mely országba irányult az üzenet.
Másrészt meg kell értenünk, hogy a védjegyjogok területi jellege következtében a különböző országok különböző jogosultjait illető azonos vagy igen hasonló megjelölések léte elvileg tökéletesen jogszerű. Ha a védjegyjogosultaknak azzal a lehetőséggel kellene szembesülniük, hogy pert indítanak ellenük minden egyes országban, ahol egy azonos vagy hasonló védjegy létezik, ez komolyan veszélyeztetné az interneten keresztül történő kereskedelmi kapcsolatok lehetőségeit és előnyeit. A negatív hatások még rosszabbak lennének, ha egyes nemzeti bíróságok olyan jogkört vállalnának magukra, hogy kereseteket globális kihatással döntsenek el anélkül, hogy teljesen megértenék és felmérnék az ütközés nemzetközi jellegét.

2. Hatáskör és alkalmazandó jog - általános elvek

A szakmabeliek számára különösképpen a második helyzet aggályos. Bár mindeddig a fent vázolt helyzetek a gyakorlatban nem túl gyakran fordultak elő, az előző bekezdésben említett félelmek nem alaptalanok. Születtek olyan határozatok, például Németországban, de ugyanúgy Franciaországban is, amelyekben a bíróság figyelmen kívül hagyta az interneten használt külföldi védjegyet érintő ütközés nemzetközi jellegét.
Példaképpen említhető, hogy a Brokat-esetben, amelyben a Nanterre-i Fellebbviteli Bíróság hozott ítéletet, egy francia szoftvercég sikerrel követelt előzetes intézkedést a "payline" kifejezés használata ellen, amelyet Németországban internetes fizetési szolgáltatásra lajstromoztattak, és a cég "brokat.de" név alatt működő honlapján használtak. A felperes ugyanazt a védjegyet azonos szolgáltatásra lajstromoztatta Franciaországban.¹
Ez az eredmény tekinthető úgy is, mint a hatáskörre és a jogok ütközésére vonatkozó hagyományos rendelkezések alkalmazásának természetes következménye. Általánosságban vitathatatlan elv valamennyi európai országban, hogy a bíróságok hatáskörrel rendelkeznek az állítólagos jogsértés tekintetében abban az országban, ahol ütközés áll fenn két megjelölés között. Ez érvényes függetlenül attól, hogy az ütköző megjelölés az illető ország állampolgárának vagy egy külföldinek a tulajdona, valamint attól is, hogy a jogosult saját hazájában, vagy más országokban rendelkezik-e erősebb jogokkal. Ezenkívül, a konfliktus megoldásakor a nemzetközi magánjog rendelkezései elvileg kötelezővé teszik a hazai jogszabályok alkalmazását, vagyis annak az országnak a jogát, ahol az állítólagos jogsértés végbemegy. Ezt a rendelkezést nevezik általában a lex loci protectionis elvének, amely a szellemi tulajdonjog valamennyi területén érvényes.
A tisztességtelen verseny rokonterületén a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság azt a határozatot hozta, hogy a hazai jogszabályok nem alkalmazhatók, ha a külföldi piacnak szánt gyanús kereskedelmi üzenetet Németországban csak csekély kiszivárgás eredményeként lehet észlelni.² Ilyen kivételes helyzetektől eltekintve azonban a német bíróságok ismételten úgy ítélték meg, hogy jogi szempontból lényegtelen, hogy a nemzeti határokon túlterjedő kereskedelmi üzenetek jogszerűek-e a célországokban alkalmazandó jogszabályok szerint. Azt a tényt, hogy ezen álláspont következtében az üzenet bármely további terjesztését tiltó intézkedés még azokban a külföldi országokban is érezteti hatását, ahol az semmiképpen sem sérti a belső jogszabályokat, elkerülhetetlennek és helyénvalónak tartják. Érvelésük szerint magának a vállalkozónak kell megválasztania az üzenet terjesztésének megfelelő módját. Ha úgy dönt, hogy nemzetek feletti tömegtájékoztatási eszköz útján adja fel hirdetését vagy a kereskedelmi közlemények egyéb fajtáját, vállalnia kell annak kockázatát is, hogy ezt megtilthatják bármelyik olyan országban alkalmazott jogszabályok alapján, ahová az üzenet elért.³
Ez az érvelés azonban csak addig meggyőző, ameddig a nemzeti vagy nemzetközi elérhetőségű média közötti választás reális alternatíva marad, miként a helyi, regionális vagy nemzetközi újságok közötti választás lehetősége. Az internettel más a helyzet. Amint egy üzenetet a kibertérbe küldenek, minden olyan országban észlelhetővé válik, ahol számítógéppel elérhető az internet. Műszaki okokból a küldőnek nemigen van lehetősége arra, hogy ezt a folyamatot befolyásolja. Ha ebben a helyzetben olyan elveket alkalmaznak, amelyeket a hagyományos tömegtájékoztatásra való tekintettel dolgoztak ki, ez egyenértékű lehet az új kommunikációs csatornához való hozzáférés általános megtagadásával. Magától értetődik, hogy az interneten keresztül történő üzletkötés jogába való beavatkozás igen komoly dolog. A teljes megtiltáshoz való ragaszkodás alkotmányos elvekbe is ütközhet.
A helyzet ezért rugalmasabb megoldásokat kíván. Az Amerikai Egyesült Államokban létezik egy lehetséges modell, mivel a bíróságok számos tényezőt dolgoztak ki annak megállapítására, van-e személyi hatáskörük egy másik államban lakó alperes felett.⁴ A Németországban és Franciaországban általában alkalmazott szigorú megközelítést sem követik mindenhol Európában. Különösen a brit bíróságok hangsúlyozzák, hogy az interneten való puszta jelenlét nem elegendő ahhoz, hogy megállapítsák a (jogsértő) használatot az Egyesült Királyságban. Ezt először Jacob bíró állapította meg a Flowers-esetben,⁵ amely egy amerikai cég védjegy lajstromozása iránti kérelmére vonatkozott. Ugyanilyen módon, egy védjegybitorlási ügyben, egyszerűsített eljárásban hozandó ítélet iránti indítványra vonatkozó határozatában a bíró úgy vélte, hogy az interneten feladott hirdetés célját és hatását annak megállapítására kell figyelembe venni, hogy a részét képező védjegyet a védjegytörvény értelmében használták-e az Egyesült Királyságban.⁶

Ez a rugalmas irányvonal remélhetőleg általánosan elfogadottá válik más bíróságok körében is, miután átlátják és elfogadják, hogy az internetes konfliktusok rendszerint nemzetközi méretűek, ezért óvatosan kell eljárniuk, hogy tiszteletben tartsák a nemzeti bírósági hatáskör alkotmányos határait.

3. A WIPO közös ajánlása - áttekintés

A védjegyek interneten történő használatával kapcsolatos, határokon átlépő ütközések kérdése éles viták tárgyát képezte a WIPO Védjegy, Ipari Minta és Földrajzi Árujelző Állandó Bizottságában (SCT) is, amelyek eredményeképpen megszületett a WIPO közös ajánlása az interneten megjelenő védjegyek oltalmáról és a megjelölésekhez fűződő egyéb iparjogvédelmi jogokról. Az ajánlás szövegét a WIPO és a Párizsi Unió Közgyűlése 2001 októberében fogadta el.⁷
Az ajánlás vezérelve az a szabály, hogy egy interneten használt megjelölést csak akkor kell úgy tekinteni, mint amelyet egy meghatározott országban használnak, ha kereskedelmi hatása van abban az országban. Ezt az elvet az ajánlás 2. cikke tartalmazza a következő megfogalmazásban:
"E rendelkezések alkalmazásában egy megjelölés interneten történő használata csak akkor minősül használatnak egy tagállamban, ha a használatnak a 3. cikkben foglaltaknak megfelelően kereskedelmi hatása van abban a tagállamban".
A 3. cikk átfogó felsorolást ad azokról a tényezőkről, amelyeket figyelembe kell venni a kereskedelmi hatás megléte megállapításánál. A szöveg hangsúlyozza, hogy - bár a felsorolás nem kizárólagos - az illetékes hatóságoknak minden lényeges körülményt figyelembe kell venniük.
Maguk a tényezők több alcsoportra tagolódnak. Ezek a következők: a) körülmények, amelyek arra utalnak, hogy a használó üzleti tevékenységet folytat a tagállamban, vagy az komolyan szándékában áll; b) a használó kereskedelmi tevékenységének szintje és jellege a tagállam vonatkozásában; c) áruk és szolgáltatások interneten történő felajánlása; d) áruk és szolgáltatások interneten történő használati módja a tagállam vonatkozásában, és végül e) a megjelölés interneten történő használatának és a megjelöléshez abban a tagállamban fűződő jog kapcsolata. Az a) ponttól eltekintve valamennyi alcsoportot további példákkal magyaráznak úgy, hogy olyan helyzetekre utalnak, amelyek a kereskedelmi használat sajátos módjait jelzik. Például a kereskedelmi tevékenység szintjének és jellegének a tagállam vonatkozásában történő meghatározásakor, a b) pont szerint döntő lehet, hogy a használó ténylegesen kiszolgált-e fogyasztókat az illető államban, vagy felajánl-e ott eladás utáni tevékenységeket stb.
Nem fűzök további kommentárt a 3., valamint a 4-8. cikkhez. Inkább a 9. és rákövetkező cikkekre szeretném felhívni a figyelmet, azokra a rendelkezésekre, amelyek az úgynevezett "figyelmeztetés és ütközés elkerülése" mechanizmust foglalják magukba. Ennek háttere a következő.
A WIPO-ajánlás arra az általános elvre épül, hogy engedni kell, hogy egy oltalom alatt álló megjelölés két egyformán jogos használója egyidejűleg jelen legyen az interneten, amennyiben és amilyen mértékben mindketten megtesznek mindent annak érdekében, hogy elkerüljék a kereskedelmi hatást abban az országban, ahol a másik személy erősebb joggal rendelkezik. Még így is fennáll a kérdés, milyen következményekkel járhat a megjelölés interneten történő használata, mielőtt bármelyik fél tudomást szerzett volna az ütközésről és mielőtt a kereskedelmi hatás kiváltása ellen megtették volna a szükséges óvintézkedéseket. Az ajánlás megvitatása során elhangzott többségi vélemény szerint nem lehet egy jóhiszemű használót felelőssé tenni egy másik területen fennálló jog megsértése miatt, mielőtt előírt módon nem figyelmeztették a jog fennállására. A védjegybitorlás és tisztességtelen verseny esetén szokásos jogorvoslatok ezért csak akkor alkalmazhatók, ha a használó nem reagál a figyelmeztetésre megfelelő módon, például úgy, hogy lemondást fűz hozzá, vagy másképpen változtatja meg a honlap szövegét, vagy kereskedelmi magatartását stb.
A 9. cikket követő cikkek tovább részletezik az eljárást. A 10. cikk értelmében a használónak el kell magyaráznia a jogosultnak, miért is tekinti a használatot jogszerűnek és gyorsan méltányos intézkedéseket kell tennie, hogy elkerülje a kereskedelmi hatást vagy a jogsértést az illető tagállamban. A 11. cikk szabályozza, hogy milyen módon kell a figyelmeztetést megtenni. A 12. cikk elvi kérdésként állapítja meg, hogy a tagállamoknak többek között el kell fogadniuk a lemondást, mint méltányos intézkedést az ütközés elkerülésére, továbbá meglehetősen részletesen szabályozza, milyen követelményeknek kell megfelelni ahhoz, hogy egy nyilatkozatot jogilag hatékony lemondásként elfogadjanak.
Az irat utolsó része, a 13-15. cikkben, a jogorvoslattal foglalkozik. Általános elvként leszögezi, hogy a jogorvoslatnak arányban kell állnia az illető országban történő használat kereskedelmi hatásával, és hogy a megjelölés jogos használójának alkalmat kell nyújtani óvintézkedések megtételére - például, hogy "lemondást" fűzzön a honlapjához, vagy átjáró (gateway) oldalakat hozzon létre stb. -, annak érdekében, hogy elkerülje egy másik megjelöléssel való ütközést azon a területen, ahol a megjelölés oltalom alatt áll. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy bár a 15. cikk elvileg kiköti, hogy amennyiben lehetséges, a nemzeti bíróságnak el kell kerülnie az olyan szankciókat, amelyek megtiltanák a megjelölés interneten történő további használatát, legalább közvetve megerősíti, hogy a bíróságoknak módjában áll globális érvényű tiltó határozatot hozni. Mindazonáltal, egy úgynevezett "globális eltiltást" nem lehet kiszabni akkor, ha a megjelölést a használó használhatja annak a tagállamnak a jogszabályai értelmében, amelyhez szorosan kapcsolódik, és amennyiben jóhiszeműen használja a megjelölést.

4. Gyakorlati következmények

Jelenleg nehéz megmondani, hogy lesz-e a WIPO-ajánlásnak gyakorlati hatása. Jogi szempontból ez nem is szükséges: a közös ajánlás nem kötelező érvényű, nem keletkeztet végrehajtási kötelezettséget a tagállamokban. Azonban az ilyen ajánlás politikai súlya egyáltalán nem lebecsülendő. Így várható, hogy a tagállamok mindent megtesznek annak érdekében, hogy eleget tegyenek az ajánlott szabályoknak. Ennek annál is inkább értelme van, mivel a tervezett rendelkezések, mindent egybevetve, célszerű és meglehetősen kiegyensúlyozott megoldást kínálnak, amely egyik fél érdekeit sem sérti.
Bár a tervezet alapjául szolgáló általános koncepció elfogadása nem jelenthet problémát, a részletes megvalósítás valószínűleg számos kérdést felvet majd. Elsősorban némileg kétséges, hogy a "figyelmeztetés és ütközés elkerülése" eljárásra vonatkozó ajánlást hogyan lehet teljes mértékben megvalósítani az európai, és következésképpen a nemzeti védjegyjog alapján. Ezt a sajátos korlátozást nem lehet belemagyarázni sem a védjegyirányelv 6. cikkében foglalt zárt felsorolásba, sem a közösségi védjegyről szóló rendelet 12. cikkébe. Ennélfogva a WIPO-ajánlás megvalósításának egyértelmű és leghatékonyabb módja az lenne, ha mindkét jogszabályt megváltoztatnák. Ez a lehetőség azonban nemigen tűnik reálisnak, mivel sem az egyes kormányok, sem az Európai Bizottság nem lelkesedik különösebben azért, hogy ilyen vállalkozásba belefogjon. Ezért meg kell vizsgálni, hogy a jelenlegi nemzeti jog előír-e olyan eszközt, amely alapján (megközelítőleg) a WIPO-ajánlásban előirányzott eredményt el lehet érni.
A német jogban ezt a célt legalább részben a figyelmeztető levelek ("Abmahnung") küldésével kapcsolatban kifejlesztett elvek alkalmazásával lehetne elérni. Ha a bíróság előtt az állítólagos bitorló elleni tiltó határozat iránti keresetet indítanak anélkül, hogy először figyelmeztető levelet küldenének részére, általában⁸ a felperesnek kell viselnie az eljárás költségeit, ha az alperes azonnal aláveti magát a keresetnek. Ebben az értelemben a "figyelmeztetés és ütközés elkerülése" mechanizmus szerint az állítólagos bitorlónak küldendő figyelmeztetés mindenképpen a német (eljárási) jog nélkülözhetetlen elemét képezheti. Anélkül, hogy pontos információm lenne e kérdésben, valószínűnek tűnik, hogy hasonló rendelkezések a más országokban alkalmazott eljárási szabályoknak is részét képezik.
A kártérítés tekintetében a WIPO-ajánlás megvalósítása legalábbis első látásra szintén nem okoz komoly problémát. Általában amikor kártérítést követelnek, mindenképpen szükséges megállapítani a felróhatóságot, és ez a feltétel nyilvánvalóan nem áll fenn abban az időszakban, amikor a jóhiszemű használót nem figyelmeztették az ütköző jog létezésére.
Úgy tűnik azonban, hogy jelenleg valamennyi európai ország lehetőséget ad a jogosultnak arra, hogy kártérítést követeljen az ártatlan jogsértő ellenében is. Például a német jog szerint egy iparjogvédelmi jog jogosulatlan felhasználása miatt kártérítés követelhető a "méltánytalan gazdagodás"-ra vonatkozó rendelkezések alapján, amennyiben az alperes felróhatósága nem képez megalapozott feltételt. Ilyen módon a védjegytulajdonos a rendes licencdíjnak megfelelő kártérítést kaphat, arra az időre is, amikor a másik félnek még nem volt tudomása az ütközésről.⁹ Az ártatlan jogsértőt a törvény által kellene kötelezni arra, hogy megfelelő tájékoztatást szolgáltasson a jogosult számára, hogy az kiszámolhassa a fizetendő díj pontos mértékét. Végül, de nem utolsósorban, a jogosultat megilleti a figyelmeztető levél küldésével kapcsolatban felmerült ügyvédi költségek megtérítése.
Aligha várható, hogy a német (és más nemzeti) bíróságok tartózkodnak majd ezen és más jogi szabályok alkalmazásától azért, hogy eleget tegyenek a nem kötelező WIPO-ajánlásnak. A WIPO-szabályok végrehajtása ezért szükségképpen hiányos marad.10 Mindazonáltal jó okunk van azt remélni, hogy a problémák kevésbé lesznek súlyosak a gyakorlatban, mint ahogy elméleti szemszögből látszanak. Legtöbbször - különösen ha mindkét fél jóhiszeműen cselekszik és saját jogukat érvényesíthetik - aligha adhat aggodalomra okot, hogy elméletileg egyikük vagy mindkettőjük kártérítést követelhet a védjegy(ek) használatáért arra az időszakra, mielőtt tudomást szereztek volna az ütközésről. Elégedettek lesznek, ha megfelelő megoldást találnak a jövőre nézve, anélkül, hogy túl sokat aggódnának a múltban történtek miatt.
Másfelől, ha az történne, hogy valaki az előírt figyelmeztetés kézhezvétele előtt igen nagy mértékben használta a védjegyet az interneten oly módon, hogy az a belföldi jogosult üzleti érdekeit jelentősen érintette, elég nehéz lenne a használónak azt állítania, hogy valójában jóhiszeműen cselekedett, ezzel akarván elkerülni a felelősséget a figyelmeztetés előtt elkövetett cselekményekért.

Fordította: Koslikné Bende Márta

Lábjegyzetek:

* A Union of European Practitioners in Industrial Property kongresszusán (Budapest, 2002) elhangzott előadás magyar fordítása.
1 Nanterre Court of Appeal, 1996. október 13. - SG 2 v Brokat Informationssysteme, lásd Bettinger&Thum. Territorial Trademark Rights in the Global Village - International Jurisdiction. Choice of Law and Substantive Law for Trademark Disputes on the Internet. I. és II. rész, 3 1 UUC 162. 285, p. 166.
2 Federal Supreme Court, GRUR 1971, p. 171. - Tampax: Az ügy (korlátozott) tárgyhoz tartozása vonatkozásában lásd Bettinger&Thum. id.mű 173. és a következő oldalak.
3 Ezt a Federal Supreme Court határozottan hangsúlyozta a Tampax-határozatban: mint fentebb, 2. lábjegyzet
4 Lásd pl. Bensusan Restaurant Corp. v. King, 937 Supp. 259. (S.D.N.Y. 1996. szept. 9.); megerősítve másodfokon. US Court of Appeals No. 1383. Dkt No. 96-9344, 1997. szept. 10.
5 1-800-Flowers Inc. v. Phonenames Ltd. (1999) All ER (D) 1474.
6 Euromarket Designs Inc. v. Peters & Another (2000. július 25-én még nem tették közzé).
7 Megtalálható a WIPO honlapján, www.wipo.int
8 Más lenne az eredmény, amikor az alperes nyilvánvalóan rosszhiszeműen cselekszik. E tekintetben úgy tűnik, hogy a német jogban kialakult elvek megegyeznek a WIPO-ajánlással.
9 A legtöbb európai országban is fennáll annak a lehetősége, hogy az "ártatlan jogsértő" esetében a szokásos licencdíj erejéig méltányos kártérítést követelhessenek.